Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-04-15 / 15. szám
‘Evangélikus ÉletS PANORÁMA 2007. április 15. ft* 7 nadott szenvedő előtt adta. A szenvedő Istenről szóló mű Jézus úrvacsorát szerző szavaival kezdődik: „Ez az én testem, amely érettetek adatik." A mű végét Paul Celan Nyelvrácsok című művének Tenebrae (Sötétségek) című verse alkotja, amely a holokausztban meggyilkolt zsidók vérére emlékeztet: „Véred ontottad, Urunk... És mi ittunk belőle. A vér és a vérben tükröződő arc, jaj, Urunk. Kö- nyörgök, Uram..." A katolikus neveltetésű karlsruhei komponista a zsidó Jézus gyötrelmeit és a nácik által tervszerűen meggyilkolt zsidók szenvedéseit szinoptikusán szemléli. Együtt látja a kettőt. Hiszen - szerinte - Jézus maga prófétálta meg a holokausztot: „Akkor majd kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! - és a halmoknak: Borítsatok el minket!" (Lk 23,30) Rihm szerint Lukács evangéliuma számára állandó kérdésfeltevést jelentett. Emlékezett Ézs 53,4-5-re. Ez a mondata: „az ő sebei árán gyógyultunk meg", benne kérdéssé alakult át, amely vissza-visszatér a zeneműben is: „Tényleg meggyógyultunk?” Rihm erősen intellektuális zenéjével szemben az Argentínában és Izraelben felnőtt Osvaldo Golivoj komponista (i960-) latin-amerikai, részben spanyol, részben afrikai ritmusokkal tarkított, melodikus műve felvonulási, táncos és színházi jelenetekkel az ellenpéldát jelenti. A két egészen más természetű zeneszerzőben és műben azonban közös vonás, hogy Jézus szenvedése az egész világon előforduló minden szenvedés szublimációja. Érdekesség, hogy Golivoj műveiben Jézus szavait elsősorban nők énekelik. Tan Dun vezényel A hívő zsidó zeneszerző számára Jézus nem a keresztény értelemben vett istenfiú. Ennek ellenére Jézus különös intenzitással szólaltatta meg Isten hangját. A műben központi szerepet kap Jézus engedelmessége és beszélgetése Istennel. Tán Dim (1957—) New Yorkban élő kínai komponista buddhistaként jól tudja, hogy az élet szenvedés. A Máté szerinti vízi passió című művében felvázolja a keresztre feszítés jelenetét, amelyet a kínai kulturális forradalom alatti gyötrelmekkel és megaláztatásokkal azonosít. A víz és hangjai a születésre, a ke- resztségre, az újjászületésre és az új életre emlékeztetik őt. A világhírű orosz zeneszerzőnő, Sofia Gubajdulina (1931-) hatalmas művét, az archaikus és ugyanakkor modernül felcsendülő János-passiót áthatja a bensőségesség és az intenzitás. Az orosz ortodox keresztény komponista a passiók bachi hagyományát kívánja folytatni, s alkotásaiban felcsendülnek az ortodox egyház liturgiájának spirituális és zenei elemei is. „Vallás nélkül nincs is igazi élet” - ez Gubajdulina hitvallása. A művészet nem valláspótlék, de kétségtelenül van szerepe abban, hogy segít az embereket átemelni egy másik dimenzióba. Gubajdulina János-passiójának eseményei két szinten zajlanak: a földi és a mennyei színtéren, az időben és az örökkévalóságban, földi és kozmikus, horizontális és vertikális távlatban, hiszen ezek a kereszten szervesen összefüggenek. A lábmosás történetében ez a párhuzamosság például úgy jelenik meg, hogy miközben Jézus mossa tanítványai lábát, a mennyben a mártírok kórusa énekel, azoké, akik megmosták ruhájukat a Bárány vérében. A harag hét kelyhének kiöntésekor (Jel 16), az isteni ítéletkor Gubajdulina az emberi felelősséget hangsúlyozza: „Tudnia kell mindenkinek, hogy kegyelmet kap, de eközben neki is cselekvőnek kell maradnia.” Az ítélet kettős értelemben jelenik meg: egyrészt az Istentől elszakadt élet önítéletében, másrészt a gonosz hatalmának megsemmisítésében, s mindkettő Krisztus győzedelmes uralmának előjele alatt megy végbe. „Christus resurrexit” - Krisztus feltámadott Azon művek között, amelyekben kifejezetten a húsvéti üzenet csendül fel, kétségkívül elsőrangú hely illeti meg Bach Húsvéti oratóriumát. Ezt a művet maga a szerző is nagyra értékelte, többször átdolgozta, ennek ellenére sokkal kevésbé ismert, mint három favorizált oratóriuma, a Karácsonyi oratórium, a Máté- és a János-passió. Érdekes, hogy a Húsvéti oratórium - ellentétben a többivel - nem tartalmaz bibliai szövegeket és kórusrészleteket, hanem kizárólag szabad költői szövegeket, melyek a párbeszédes műfajhoz állnak közel. A dialógus szereplői, akik elmondják a húsvéti történetet: Mária, Jakab anyja, Mária Magdaléna, Péter és János. A zárókórus ezt zengi: „Dicséret és hálaadás légyen néked, Urunk, a te magasztalásodra!” Ez már a húsvéti öröm kihangosítása. A testet Öltés, a szenvedés és húsvét együtt jelenik meg Georg Friedrich Händel A Messiás című oratóriumában (1741). A zeneszerző életművében is szokatlan, operaszerű mű szöveges része kizárólag bibliai textusokra épül. Húsz lelki oratóriumában a témákat jórészt még az ószövetségi igékből és az apokrif iratokból vett idézetekkel is alátámasztja. A Messiásban a keresztény hit központi témája áll előttünk. Az első rész Krisztus testet öltéséről mint az ószövetségi ígéretek beteljesüléséről szól, a másodikban Jézus Krisztus keresztjéről és feltámadásáról van szó, a harmadik pedig a Krisztus-esemény történetét, illetve hatását villantja fel: a kiengesz- telődést, a megváltást, az örök életet. A zeneszerző döntő üzenete Isten-központú. Isten tiszteletét és dicsőségét zengi a műben és a művel Händel, a kórusok is erről énekelnek: „Dicsőség Istennek!” és „Halleluja!” Jézus Krisztust felszabadítóként mutatja be a komponista: szabadító ő mások gőgje, a szolgaságra kényszerítő felfuvalkodottság, de a bűn és a halál hatalma alól is. Felix Mendelssohn-Bartholdy Felix Mendelssohn-Bartholdy (1809-1847) Händelhez hasonlóan tervezett egy oratóriumot, amelynek három tétele: Krisztus születése, Krisztus szenvedése, Krisztus feltámadása. A Krisztus-oratóriumnak a zeneszerző halálának évében kellett volna napvilágot látnia annak az oratóriumtrilógiának a részeként, amelynek egy-egy darabja a Pál és az Illés címet viseli, ám csak egy csodálatos részlet készült el, illetve maradt fenn belőle. ~A lelkészcsaládból származó svájci Frank Martin (1890-1974) Golgotha című oratóriumában részben az evangéliumokat, részben pedig Augustinus szövegeit használja fel. Az alkotói elképzelés szerint az oratóriumnak két részben azt a vallási drámát kell újra és újra elénk tárnia, amely mindenekelőtt Krisztus lényének isteni oldalát jeleníti meg, mutatja fel. Az elégikus zárórészben a Feltámadás bizonyossága szólal meg. A feltámadás és az örök élet témája két grandiózus műben is szóhoz jut. A Bibliához hű protestáns komponista, Johannes Brahms (1833-1897) Német rekviemjében (1868) olyan bibliai szövegeket alkalmaz, amelyek a halálnak az örök élet reményével szembeni tehetetlenségét fejezik ki: ugyan nem kifejezetten Jézus Krisztusról szólnak, még akkor sem, amikor az evangéliumi versek őt idézik (Mt 5,4 és Jn 16,22). Brahms védelmet talál Istennél még a halállal szemben is: az igazak lelke Isten kezében van, és semmiféle gyötrelem sem éri el őket - vallja. Gustav Mahler Brahms a halált és az elmúlást a remény és az örökkévalóság felől tematizálta. Gustav Mahler (1860-1911) viszont második szimfóniájában, az úgynevezett Feltámadás-szimfóniában (1894) az örökkévaló reményt szólaltatja meg a fájdalom, szenvedés, halál hátterén. A zsidónak született, majd később katolikussá lett Mahler olyan nem bibliai forrásokból építkezett, amelyek mégis magukon viselték a bibliai tartalmi jegyeket. Az Ósfény kezdetű negyedik tételben egyházi ének csendül vissza. A zárótételben Friedrich Gottlieb Klopstock dala hangzik fel Feltámadtál, bizonnyal feltámadtál címmel, melyben az örökkévaló remény és bizonyosság hangja is megszólal: „O, higgy, szívem, ó, higgy! Semmi sem vész el! Azt aratod, amit vetettél. Tiéd marad, amit szerettél. O, higgy: nem ok nélkül születtél meg. Nem hiába szenvedtél!” A zeneszerző saját költői megfogalmazásában így zárja művét: „Feltámadsz még, feltámadsz, szívem, egy szem- pillantás alatt! Amit alkottál, arról Isten is megemlékezik!” A Deutsches Pfarrerblatt cikke alapján: m Dr. Békefy Lajos »HOGY ÉLNE ISTENNEK ’S HAZÁJÁNAK SZÉNTŐL« Tótfalusi, a tragikus sorsú nyomdászmester ► Tragikus élet adatott Tótfalusi Kis Miklósnak, az egyetemes magyar kultúra egyik legnagyobb hatású könyvnyomtatójának, ki ifjú fejjel tanulni ment ki a messzi Amszterdamba, hogy ott sikeres nyomdásszá váljon. 1685-ben a maga költségén megjelentette a magyar nyelvű Bibliát, majd hazatérvén Erdélybe, Kolozsvárott folytatta könyvkiadói tevékenységét. Az önálló betűkészletet létrehozó mester azonban nem lett próféta a saját hazájában: 1702. március 20-án megkeseredett emberként hunyt el. Bizony példát vehetnénk emberségéről, magyarságáról és alázatáról. Mert ugyancsak tanulságos élete volt Erdély derék könyvnyomtatójának, kiről tanára, majd később atyai jó barátja ezt írta: „Hogy élne Istennek ’s Hazájának széntől; / Mindent félre tészen illyen szeretetből.” A történelmi Szatmár vármegye ma Romániához tartozó helységében, Alsó- misztótfalun született Kis Miklós nagybányai és nagyenyedi tanulóévei után 1680-ban Amszterdamban teológiát tanult. Nem sokkal később azonban abbahagyta, hogy belevágjon a nyomdászmesterség fortélyainak elsajátításába. Kiváló betűmetszővé vált, egész Európából kapott megrendeléseket. • Az évszázadokon át a világon mindenütt kedvelt, Anton Jansonnak tulajdonított betűtípusról 1954-ben derült ki, hogy valójában Tótfalusi alkotása. Jan- son ugyanis az erdélyi mester hazatérése után egyszerűen átvette az Amszterdamban maradt örökséget, amelynek felhasználásával adta ki a maga könyveit. Ezért tisztelték sokáig e betűtípus létrehozójaként. Tótfalusi nevéhez fűződik ezenkívül az első grúz nyomtatott ábécé is. it, és csináljunk Erdélyből egy kis Hollandiát!” A már „haldoklónak” mondható Erdélyi Fejedelemségben Tótfalusi felújította a református egyház kolozsvári nyomdáját, és 1693-tól mintegy száz igényes, többségében világi könyvet adott ki. Arra törekedett, hogy minél olcsóbban minél több magyar nyelvű Bibliát jelentessen meg; a műveltség terjesztése érdekében pedig tankönyvek, verseskötetek, naptárak is kikerültek nyomdájából. Lektori, kiadói tevékenysége, de leginkább a bibliakiadásban tett változtatásai - például a helyesírás egységesítése - azonban a református egyház vezetésének ellenszenvét váltották ki. Hazatérése után nem sokkal éles hangon kezdték támadni bibliafordítását. Tótfalusi Kis Miklós persze védekezett. Igazának védelmében 1697-ben latinul megjelentette az Apologia Bibliorumot, melyben indokolta a fordításbeli változtatásokat, illetve helyesírási elveit. A következő évben pedig kiadta a Maga személyének, életének és különös cselekedeteinek mentsége, melyet az irégyek ellen, kik a közönséges jónak ezaránt meggátolói, írni kénszeríttetett címet viselő Intramus mundum autore, inhabi tamu arbitrosderelinqui- mus judice fummo illonumine;c.ui tri- buuntorlaus honor acbenedictio, infe- cula feculorum. Groot Cuion Curtir Intramus mundum au tore? incolimus arbitro deserimus iudlce fummo illő numtneycui triIpfe quidem er at ab aeterno inje ac per ß fatis beatm,cm mbil ornnim ad compkmen- tum omnimodae beatitudmn deßderareturjpropojmt nihi- Imims ante tempóra ficula- ria ,ßcundum mer um bene- placttumfuum alias etiam na turas certo tempore produces Parangon Römern Itaque dum oportunum een- fuit, vocavit ipfe ea quae non erant, ftiteruntque fe illico ad nutumvocantis potentem unumquodque fecundum fe riem fuam, absque mora; ad* eout numero dierumnonuJ tra fenarium impenfo, ia fam hanc mundi machinam rnm nmnifun ornatn arnleTótfalusi Kis Miklós amszterdami betűmintalapjának részlete Amszterdami sikereit jellemzi, hogy nemcsak Hollandiából, Lengyelországból, Németországból, Angliából és Svédországból kapott megrendeléseket, de a grúz fejedelemnek, Cosimo Medici toscanai hercegnek, valamint a Vatikánnak és a bécsi jezsuitáknak is dolgozott. Még a távoli Kínából is kértek tőle könyveket. Úgyhogy nyugodtan mondhatjuk: nemzetközi megbecsülést és hírnevet szerzett. Tótfalusi 1685-re úgy érezte, elérkezett az ideje, hogy megvalósítsa régóta dédelgetett tervét: Amszterdamban a maga költségén háromezer-ötszáz példányban magyarul kinyomtatta a teljes Károli-Bib- liát, majd külön az Újtestamentumot, illetve a Zsoltárok könyvét. Utóbbit már négyezerkétszáz példányban jelentette meg. Vagyonának jelentős részét a magyar nyelvű Biblia kiadására fordította; munkája során felülvizsgálta, illetve korrigálta a Károli-fordítást. 1689-ben aztán hazahúzta a szíve: megszüntette virágzó amszterdami műhelyét, és Kolozsvárra költözött, hogy ott nyomdát alapítson. Bethlen Miklós e szavakkal köszöntötte: „Csak lopd el Hollandiának mesterségeröpiratát, amelyben ellenfeleit próbálta leleplezni. Csakhogy ez a két mű olaj volt a tűzre, az eredeti Károli-fordítás- hoz ragaszkodó ortodox egyházi vezetők az 1698-ban tartott enyedi zsinaton állításainak visszavonására és az eklézsia megkövetésére kényszerítették. Tótfalusi alázatára jellemző, hogy végrehajtotta a zsinat kegyetlen utasítását. Testileg-lelkileg összetörve halt meg 1702-ben Kolozsvárott. Kőkoporsóját népünk legszebb temetőjében, a kolozsvári Házsongárdon mind a mai napig megtalálhatjuk (Herepei János útbaigazítása szerint „a bal oldali főúttól keletre s a második keresztút felett elterülő tábla közepe táján”). Sírjára Pápai Páriz Ferenc 1702-ben írt emlékversét vésték: „Tótfa- lúsi Miklós nyugoszik ez helybe, / Magyar-Ország szülte, Erdély fel-nevelte / Hollándia nagy dolgokra készítette; / De, a’ mint intézte, nem adta szerentse. / Mondjad úton-járó, Nyúgodjék meg teste! I Búsúlt Lelkének lett Isten békesége: / Idegenségünket az Isten ne nézze; / Tá- maszszon hazánknak inkább mást helyette!” ■ Jezsó Ákos
