Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-09-30 / 39. szám

EVANGÉLIKUS HETILAP 72. évfolyam, 39. szám - 2007. szeptember 30. - Szentháromság ünnepe után 17. vasárnap Ára: 180 Ft „A projekt azért is rendkívüli, mert nem csupán szakmai kép­zést ad, hanem, mint elhangzott, lelki támaszt is nyújt a jelent­kezőknek, a tessediki hagyományokra és a keresztény értékek­re alapozva.” I». „Esélyt kaptunk, hogy esélyt adhassunk” - 6. oldal „A gond sokkal inkább az, hogy egyházunkban még mindig nem tudatosult: a közegyházi munka - akár sikeres, akár nem - egyházunk népének egé­szére tartozik!” A szerkesztő megjegyzése - 7. oldal „Minden protestáns embernek kötelessége ott megállni, ahova a közbizalom rendeli. Trónt, hazát, vallást egyaránt lehet szolgálni és szeretni.” 1^ Péchy Tamás emlékezete -10. oldal Lelkésziktatás Pécsett és Szentendrén 3. oldal Zsűrielnök a Kálvin Kamera fesztiválról 5. oldal Isten a biciklin 6. oldal Diakonisszák díjazottjai 7. oldal 3 + 1 történet 8. oldal Sportoló lelkészek... t* 11. oldal Ménfőcsanaki. fundamentum ► A ménfőcsanaki gyülekezet em­bert és hitet próbáló időszakban, az 1956-os forradalom leverését követő esztendőben - dacolva a megfélemlítéssel, a hivatalos egy­házvezetés gáncsoskodása ellené­re - kezdte el építeni templomát. Az alapkőletételre hálaadó isten- tisztelettel emlékeztek a hálás utó­dok szeptember 22-én, szombaton Ménfőcsanakon. Az alkalomra el­jöttek Laborczi Zoltán templomépí­tő lelkésznek, valamint a felépült templomnak oltárképet ajándéko­zó D. Kapi Béla püspöknek a család­tagjai is. A templomépítés gondolata már 1941- ben megfogalmazódott a gyülekezet tag­jaiban; akkor, amikor egy bátor döntés­sel egyetlen éjszaka alatt sikerült a gyüle­kezetnek templomépítésre is alkalmas telket vásárolnia. Ám a tényleges építke­zés csak később kezdődhetett, miután Laborczi Zoltán lelkész a nagybaráti anyagyülekezetbe került. Az első kapa­vágással Túróczy Zoltán püspök indította el a munkálatokat 1957. március 17-én. A templom három évvel később készült el, felszentelése i960, június 12-én volt. Az alapkőletétel és a templom meg­építésének a dátuma közé esett Kapi Bé­la halála. A püspök úgy rendelkezett, hogy a körmendi gyülekezettől ajándék­ba kapott oltárképet, amely irodája falát díszítette, halála után az a gyülekezet kapja, amelyik először épít templomot. Így kapta Kapi püspök ajándékát a ménfőcsanaki gyülekezet. Az oltárkép ma is a templom egyik ékessége. Az alapkőletételre emlékező isten­tiszteleten - amelyen Kiss Miklós, a Győr- Mosoni Egyházmegye esperese és Percze Sándor helyi lelkész végezte a liturgiái szolgálatot— Ittzés János, a Nyugati (Du­nántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét Ef 2,20-22 alapján. „Az anya- szentegyház fundamentumát, Krisztust hirdetem. Azt a fundamentumot, amely soha fel nem cserélhető, bármilyen nagy is erre a kísértés...” » Folytatás a 3. oldalon MUSS!'g )L r-» imhhhhhhbhhhhhhhbhbmm ORSZÁGOS EVANGELIZÁCIÓ 09:45 j Éneklés 10:00 Köszöntő - Gáncs Péter í Evangelizóció 1. rész: ÚT - Sqndor Frigyes Evangelizóció 2. rész: IGAZSÁG - Smidéliusz Zoltán 11:151 Csoportos beszélgetések, imaközösségek 12:30 Ebédszünet (az Országos Egyház szerény vendéglátást biztosít) 14:00 Tonúsógtétel Budai Ilona Magyar Örökség és Széchenyi díjas népdaiénekes JH Dr. Csókay András idegsebész 15:00 Evangelizóció 3. rósz (úrvacsorával): ÉLET - Deák László 15:45 Zárszó, áldás Szlovák­magyar evangélikus csúcstalálkozó A Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) országos elnöksége - Ittzés János elnök-püspök és Profile Gergely országos felügyelő - szeptember 19-én hivatalos látogatást tett Pozsonyban a Szlovákiai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház vezetőinél. A magyar delegációt fogadta Milos Klárik vezető püspök és Pavel Delin- ga, a szlovák egyház főfelügyelője. A ta­lálkozón jelen volt mindkét egyház ad­minisztrációjának vezetője, Dusán Va- gasky igazgató, illetve Hafenscher Károly országos irodaigazgató. A félnapos megbeszélésen elsősorban az elmúlt időszakban felvetődő kérdése­ket vették sorra, de foglalkoztak azzal is, mi módon lehet a jövőben kapcsolattar­tási formákat kialakítani. Ismét nyilvánvalóvá vált, hogy az el­múlt évek és évtizedek felszültséggel teli idők voltak, amikor nem csupán a nehéz történelmi örökség, hanem sorozatos félreértések, spontán vagy gerjesztett nézeteltérések is terhelték a két nép és a két egyház kapcsolatát. Ezek hatása mind a mai napig érezhető. S bár a két egyház vezetése teljesen kicserélődött, a megoldásra váró ügyek sora érdemben még nem csökkent. Az MEE elnöksége egyértelmű szán­dékát fejezte ki, hogy a kapcsolatot átlát­ható, szabájyozható, működtethető ke­retek közé terelje. Készségét fejezte ki továbbá rendszeres konzultációk meg­tartására - szakmai és vezetői szinten egyaránt. A bizalomépítés érdekében egyházunk vezetői javasolták a rendsze­res lelkésztalálkozókat, a csereüdülési programot, az ösztöndíjas projektek fel­élesztését, valamint a közös tanulmányi munkát. A konkrét kérdésekben a MEE vezetői levélben fordulnak a szlovákiai evangélikus egyház presbitériumához, megoldási javaslatot előterjesztve a kö­zösen megbeszélt témákban. A magyar egyháznak szívügye az evangélium anyanyelvű hirdetése, ezért kész segíteni - a szlovák egyház vezeté­sén keresztül - a szlovákiai magyar nyel­vű egyházi szolgálatban éppen úgy, mint a Magyarországon élő szlovák anyanyelvű hívők lelkipásztorolásában. Ittzés János elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő reménységét fejezte ki, hogy a találkozóval új fejezet kezdődik a két egyház kapcsolatában: „Tisztában vagyunk azzal, hogy hosszú és nehéz út vár ránk, de az egyházak kö­zeledése példaértékű lehetne mind a két ország társadalmában, illetve a két or­szág közti viszonyban is.” A két egyház vezetősége közös dél­utáni áhítattal zárta a találkozót. ■ ■ H. K./OI A város reménysége fc* )ÖVŐt A katolikus városmissziós hét egyik rendezvénye­ként szeptember 21-én, pénteken ökumenikus al­kalomra került sor a Szent István-bazilikában. Ennek keretében Kránitz Mihály, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ökumenikus Bizottságának tagja, az együttlét szervező házi­gazdája tíz-tíz perces ta­núságtételre kérte fel a testvéregyházak képvise­lőit: Michael Saikos görög ortodox érseket. Gáncs Pé­ter evangélikus püspököt, Varga László református püspökhelyettest és Imré­nyi Tibor szegedi ortodox lelkészt. Kránitz Mihály köszöntőjében hang­súlyozta, hogy a városmisszió lógója többek között az összeilleszkedő részekről üzen, a hídnak fontos ökumenikus üzenete van. Az alábbiak­ban Gáncs Péter beszédét közöljük. Városmisszió Budapest 2007 Napjainkban feltartóztathatatlannak látszik az urbanizáció, az emberiség na­gyobbik fele már városokban él. Miköz­ben sokan hagyják el őseik földjét, és a nagyvárosokban keresnek munkát, új életet, mások szinte pánikszerűen köl­töznek ki a zajos betondzsungelből él­hetőbb vidékekre. Ellentmondásos, ambivalens yiszo- nyunk van a városhoz. Mint belvárosi la­kos naponta élem át, amint a tömegek a reggeli órákban beözönlenek a városba, majd pedig estefelé szinte menekülnek belőle, mint egy süllyedő hajóról. Az egyházi viszonyulás is ellentmon­dásos. Harminc éve, amikor elvégeztem a teológiát, egyértelmű volt a püspöki stratégia: senki sem kezdhet a városban, előbb kóstoljon bele a vidéki szórvány­munkába! Akkoriban karriernek számí­tott, ha valaki Budapestre kerülhetett. Ma a fővárosi gyülekezetekbe a legne­hezebb lelkészt találni... Kiderült, hogy a függőleges szórvány embert próbá- lóbb terep, mint a vízszintes szétszóró- dottság. Időnként olyan szélsőséges vélemény is megfogalmazódik, hogy a falu Isten alkotása, a város viszont ördögi talál­mány. Nyilvánvaló, hogy ez a torz látás­mód idealizálja a ma csöppet sem idilli­kus helyzetű magyar falvakat, és ugyan­akkor démonizálja a várost. A szélsőségeket elkerülendő lapoz­zunk bele a Szentírásba: vajon maga Isten hogy tekint a városra? Rögtön az őstörté­netben, a bábeli toronyépítés kapcsán ar­ról olvashatunk, hogy „az Úr pedig leszállt, hogy lássa azt a várost és tornyot, amelyet az emberek építettek” (iMóz 11)5). Néhány feje­zettel később, Sodorna és Gomora pusz­tulása előtt hasonlót olvasunk: .....leme­gyek, hogy megnézzem...” (iMóz 18,21) Isten tehát nem közömbös a város sorsával szemben, nem hagyja magára. Látogatásának nemcsak ítéletes vége lehet, amire - városmissziós szempont­ból - a megtérő Ninive a legpozitívabb példa. Jónás könyvének megkapó csattanó­ja az Úr vallomása: „.. .ne szánjam meg Ni­nivét, a nagy várost...?” (Jón 4,11) Ez az empatikus szeretet árad Jézus szavából is, aki siratja a vak és konok várost, Jeruzsálemet. De a vesztébe ro­hanó népről nem mond le, hiszen könnyeit letörölve bemegy a temp­lomba, és visszaadja azt eredeti rendel­tetésének. Örömmel kísérem - részben szemé­lyesen is átélve - a budapesti város­missziós hét eseményeit fővárosunk ut­cáin, terein. Úgy érzem, itt is, most is Urunk gyógyító szeretete testesül meg. Budapestnek nemcsak tiszta levegőre, egészséges ivóvízre, jobb közlekedésre van szüksége, hanem spirituális lét- szükséglet mindaz, amit ebben a pár napban hallhat, láthat, kaphat az utca embere a városmisszión keresztül. At­tól tartok, nálunk sem jobb a helyzet, mint az egykori Ninivében, ahol a Szentírás szerint nem tudtak különbsé­get .tenni az emberek a jobb és a bal ke­zük között... De nemcsak a városnak létszükséglet ez a pár nap, hanem nekünk, keresztény egyházaknak is egészséges ébresztő. Kis­sé bizarr képpel élve: Jézus kinyitotta templomainkat, és jó pásztorként kite­relte juhait a friss levegőre, az emberek közé, a világ sokszor cseppet sem vonzó valóságába. Oda, ahová közös küldeté­sünk szól! Remélem, nemcsak a város, de egyhá­zaink is megváltoznak ezen a héten. Ki­lépünk a ma már senki által ránk nem kényszerűen elszigeteltségből. Remé­lem, az egy hétre vonzóan kitárt temp­lomajtók nem fognak újra taszítóan be­záródni. Remélem, nem csak kampányszere- tetről, kampánymisszióról, kampány- ökumenéről van szó. Ezek után nem­csak épületeink, de közösségeink, kom­munikációnk, egész egyházi életünk és szolgálatunk is nyitottabb lesz. Nyitott fölfelé: közös Urunk felé! Nyitott egy­más felé, és nyitott kifelé, a város, az egész teremtett világ felé. Vallom, hogy ez a város jövője, az egyház jövője, a város és az egyház Urá­nak reménysége! Részlet az ökumenikus liturgia záróimádságból: Jézus Krisztus! Te adj számunkra erőt, hogy a szeretet és az igazság szellemében járjuk az egység felé vezető utat. Ne engedd, hogy elcsüggedjünk, amikor az utolsó vacsorán mennyei Atyádhoz intézett szavaidat akarjuk megvalósítani: „Legyenek mindnyájan egy!" Ámen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom