Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-05-27 / 21. szám
8 200/. május 27. PANORÁMA "Evangélikus ÉletS atom! Zuglói Euangélihus Templom lim Budapest. Lőcsei út 32. Értjük e Tamás-mise Miskolcon Százhuszonöt éves a szegedi templom minus mist; Szeged történetének legpusztítóbb természeti katasztrófája, a nagy árvíz 1879. március 12-én éjjel sújtotta a várost, és néhány óra leforgása alatt szinte teljesen megsemmisítette. A tragédia híre megmozgatta a világot, a város újjáépítéséhez összesen harminckét ország nyújtott segítséget. A szegedi evangélikus gyülekezet is ekkor kezdte el építeni új templomát, amely három év alatt készült el, s 1882-ben Exaudi vasárnapján szentelték fel. A templomszentelés százhuszonötödik évfordulója alkalmából ünnepi hálaadó istentiszteletet tartottak Szegeden május 20-án, melyen Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke hirdette az igét (képünkön). Az ünnepi istentisztelet oltári szolgálatát Makoviczky Gyula másodlelkész és Szabó András beosztott lelkész végezte. A püspök rámutatott, hogy a szegediek hálaadásának igazi oka nem az, hogy évfordulóhoz érkeztek, és a templom szépen ki lett festve, hanem az, hogy a gyülekezetben - országos viszonylatban is példátlan módon - az elmúlt hét évben kétszázzal nőtt az egyházfenntartók száma, s 2006-ban harminc keresztelésre csak tizenkilenc temetés jutott. A szegediek jubileumi ünnepsége a Luther- házban megtartott fogadással és szere- tetvendégséggel ért véget. ■ Petri GÁBOR/elvétele Az eseményről részletes tudósítás olvasható a déli kerület hírportálján, a Déli Harangszón: http://del.lutheran.hu/. Félezer diák vett részt a miskolci Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola csendesnapja keretében megrendezett Tamás-misén a miskolci belvárosi evangélikus templomban május 17-én, mennybemenetel ünnepén. Az énekek alatti taps és jókedv, Hafenscher Károly lelkész igehirdetésének figyelmes hallgatása (képünkön), az oltár előtti térben kérhető áldás népszerűsége, a több mint száz diákimádság megírása, az úrvacsorával élők számaránya,' a két tucat szolgálattevő fiatal elkötelezettsége, Valentínyi Erzsébet iskolalelkész lelkesítő szavai mind azt bizonyították: valami történt, valami megmozdult. A miskolci gimnázium diákjai és tanárai valóban átélhették: az új formákon keresztül megtapasztalt Isten-jelenlét örömmel és felszabadult érzéssel tölti el a kereső és kételkedő embert. Ez a tapasztalat segítheti elő az iskola lelki életének további fejlődését, megújulását. Horváth-Hegyi Olivér felvétele 17.30: Közös éneklés, lehetőség személyes gyónásra http:l/tamasmise. lutheran. hu Az Egyházak Világtanácsának pünkösdi üzenete ,Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük amelyek szétoszlottak és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak" (ApCsel 2,1-4) Pünkösd ünnepe Isten kegyelmének új rendjére emlékeztet bennünket, amely megújítja a régi szövetséget. Ez az új • rend egy csodálatos élményben, egy lenyűgöző tűz- és szélroham átélésében adatik, és nem korlátozódik egyetlen nemzetre, hanem minden idők minden népének felkínáltatik, hogy minden nyelv Isten csodáiról beszélhessen. Tehát pünkösd ünnepe arra emlékeztet minket, hogy megjelent az egyház mint a hívők közössége, amely arra hivatott, hogy új-szövetségben éljen Jézus Krisztussal a Szentlélek ereje által. Pünkösd jelzi az Ószövetség és Jézus ígéreteinek a beteljesedését. A Lélek elhív, erőt ad, és úgy formálja a hívek és a keresztény közösség hitvallását, életét és reménységét, hogy azok tanúskodjanak a világ minden nemzete előtt. Pünkösd megerősíti, hogy Isten Lelke nem szűnik meg munkálkodni. A világ kezdetétől annak végéig a Lélek dinamikája hajtja előre a mindenséget s benne a hívek közösségének történelmét. Egyes hagyományok pünkösdöt mint a Szentháromság napját ünnepük, mert a Szentlélek megjelenése meggyőző kinyilatkoztatást ad a Szentháromság titkáról. Az egyház pünkösdi imádságaiban és himnuszaiban tiszteli és dicséri a Szentháromságnak mindhárom személyét, hiszen részük volt a Szentlélek kitöltetésében. Tisztelik az Atyaistent, aki elküldte a Szentlelket. Tisztelik a Fiúistent, aki az Atyával közösségben megígérte övéinek a Szentlélek ajándékát. És tisztelik a Szentlé- lekistent, aki pünkösdkor tüzes lángnyelvekben szállt alá. A teológus Szent Gergely szavaival: „A Szentlélek mindig volt, van és lesz. Nincs sem kezdete, sem vége. Mindig egyenrangú az Atyával és a Fiúval.” Hisszük, hogy a Szentlélek, aki életre hívta az egyházat, továbbra is fenntartja és inspirálja. Ez az egyház, Isten népe, Krisztus teste, a Szentlélek temploma áll az ökumenikus mozgalom szolgálatának középpontjában. Mi pedig a Szentlélek ereje által arra hívattunk el, hogy fáradozzunk az egyház egységér ért, és együtt hozzuk Isten szeretetét, megbékéltető hatalmát a világba. Ezen a pünkösdön is fel kell ismernünk Isten Szentleikének jeleit, amelyek egybehívják megosztott egyházainkat. Mit mond a Lélek az egyházaknak ezen a pünkösdön, ha hűek maradunk Krisztus imájához, hogy „mindnyájan egyek le- .gyenek” (Jn 17,21)? Miközben tudjuk, hogy az egyház megőrzése és egysége végső soron Isten kezében van, azt is tudjuk, hogy elhívatásunk szerint itt és most együttműködhetünk a Lélekkel az egység megőrzésében és a megosztott egyház gyógyításában azért, hogy higy- gyen a világ. Nehéz időket élünk. Úgy tűnik, hogy a minket körülvevő világ visz- szavisz bennünket abba a káoszba és rendezetlenségbe, amelyet a teremtés története félelmetes képekben ír le: „A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt..." (iMóz 1,2) Nem feledhetjük, hogy a Lélek munkája egyaránt érvényes az örökkévalóságban és a jelen társadalmában. Isten a Lélek ereje által arra hív bennünket, hogy olyan egyházak legyünk, amelyek együtt munkálkodnak a világ gyógyulásáért. Jézus Krisztus egyháza - amelyet a világ minden részén a Szentlélek ere- je gyűjt egybe - sose mulassza el örömmel dicsérni az Urat, szüntelenül hirdetvén a zsoltáríróval: „Ha elrejted orcádat, megrémülnek, ha elveszed lelkűket, kimúlnak, és porrá lesznek. Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termőföld felszínét." (Zsolt 104,29-30) ■ Az Egyházak Világtanácsának elnökei Európa jövője, az egyház egysége A 3. európai ökumenikus nagygyűlés elé'• Budapest, június 1-2. Az ökumené példamutató megnyilvánulásaként 2001-ben elkészült - és 2004-ben, Strasbourgban a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) tagegyházai által is aláírt - Ökumenikus Charta szerint az egyházak elkötelezték magukat „az egyházi keretben működő környezetvédelmi szervezetek és ökumenikus hálózatok támogatása mellett, amelyek a teremtett világ iránti felelősség fenntartását segítik". Ennek jegyében kerül sor június 1-2- án arra a budapesti konferenciára, melynek részleteiről Széchey Béla József apáttól kértünk további felvilágosítást A Budapesti Corvinus Egyetem címzetes egyetemi tanára elmondta, hogy a környezetvédelmi világnap alkalmából - Európa jövője, az egyház egysége címmel tartandó konferencia programja az Ökumenikus Chartára épül. Fővédnöke D. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, a MEÖT elnöke. A résztvevők három fő kérdés európai értelmezését szeretnék elősegíteni: Európa jövője: környezeti felelősségünk: az egyház szolgálati egysége. Június i-jén délután fél 3-kor - a 4-es metró építése miatt csatatérszerűen feldúlt, ám reménység szerint nem megközelíthetetlen - Kálvin téren, a „zarándokállomáson”, a református templomban, illetőleg a gyülekezeti teremben veszi kezdetét az ökumenikus istentisztelet, majd a konferencia evangélikus, református és római katolikus szolgálókkal, előadókkal. (Az eddig elért eredmények összefoglalására ár. Bóna Zoltán, a MEÖT főtitkára és Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora vállalkozott.) Szombaton részletes elemző munka folyik majd a charta tematikájának megfelelően. Széchey Béla hangsúlyozta: a konferencián való részvétellel, a több munka- csoportban folyó együtt gondolkodás során „az egyházak a környezetvédelem ügyében nem csupán hozzájárulnak Európa jövőjének biztosításához, hanem annak erkölcsi alapját adják a transzcendens kapcsolatok hangsúlyozásával. Bátorsággal hirdetik a teremtést véghezvi- vő Krisztushoz való megtérés szükségességét és lehetőségét is.” ■ K. D. Olasz egyháztámogatási reform Az olasz kormány új vallási törvényt terjeszt a parlament elé, amely az eddigieknél kedvezőbben szabályozza az ország vallási közösségeinek jogait. Ezzel tisztázni igyekszik azoknak a felekezeteknek a státusát, amelyekkel eddig nem volt megállapodása. A tervezet első renden a protestáns felekezeteket és a muszlim közösségeket érinti. Romano Prodi miniszterelnök ezenkívül még nyolc vallásfelekezettel írt alá egyezményt, amelyeket ezután az állami költségvetésből kívánnak támogatni. Világméretű „ökumenikus békegyűlés” lesz? Az Égyházak Világtanácsa március elején Genfben tartott végrehajtó bizottsági ülésén elhatározta, hogy világméretű kampányt indít, amelynek végeztével 2011-ben nemzetközi ökumenikus béke- nagygyűlést óhajt tartani. Addig ötven, „élő levélnek” nevezett delegációt küld a világ legkülönbözőbb helyeire a helyi konfliktusok feltárására szolidaritásának kifejezése és a megoldások keresése érdekében. Három ilyen látogatásra már ebben az évben sor kerül. E folyamatba be akarják vonni a különböző földrészeken működő teológiai fakultásokat, egyházi békeszervezeteket és a civil társadalom különböző csoportjait. Az egyik fő cél az, hogy a tervezett békenagygyűlés nyilatkozatát együtt dolgozzák ki. A tervek szerint a kampány az évezred elején az ökumenikus mozgalom által „az erőszak elleni harc tíz éve” (2000-2010) elnevezéssel megindított programsorozat záróalkalma lesz. A tervezett időpont 2011. május 4—11.; a helyszín kérdésében még nem döntöttek. Az Egyházak Világtanácsa erőfeszítéseket tesz abból a célból is, hogy a folyamatba bevonja a nem keresztény vallások képviselőit. M ÖTK