Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-05-27 / 21. szám
PANORÁMA 2007. május 27. 9 ‘Evangélikus ÉletS Megoldás felé az északír konfliktus Bertie Ahem, Írország miniszterelnöke beszédet mondott a múlt héten a brit parlament alsó- és felsőházának együttes ülésén. Felszólalása fontos történelmi eseménynek számít, hiszen előtte ír vezető nem tartott beszédet Westminsterben. Az ember örömmel hallja, amikor a világ számos politikai, vallási, katonai konfliktusa közül egy végre megoldódni látszik. Miközben Irakban naponta halnak meg ártatlan emberek, miközben a Közel-Kelet nemcsak a palesztin-izraeli, hanem a palesztin-palesztin viszály miatt is forrong, miközben a szudáni kormányt tömegmészárlással vádolja számos emberi jogi szervezet az ország fekete lakossága elleni hadjárata miatt - s a konfliktusok sorát lehetne folytatni -, addig az elmúlt hetek történései alapján arra lehet következtetni, hogy Eszak-Ir- ország történelme fordulóponthoz, a tartós politikai stabilitás újabb fejezetéhez, a protestánsok és a római katolikusok évszázadokkal ezelőtt kezdődött viszályának végéhez érkezett. Május 8-án ugyanis az északír fővárosban, Belfastban megalakult a vallási felekezetek hatalommegosztásán alapuló kormány, melynek felállításáról ez év márciusában állapodott meg az északír konfliktus két politikai főszereplője: Ian Paisley, a koronahű unionista protestánsok legnagyobb pártjának, a Demokratikus Unionista Pártnak a vezetője és Gerry Adams, a köztársasági katolikus Sinn Fáin (jelentése: „mi magunk”) vezetője. „Ma elindulunk azon az úton, amely, úgy hiszem, a tartós békéhez vezet tartományunkban” - jelentette ki Ian Paisley, akit a kormány első miniszterévé választottak meg a nemzetgyűlés májusi alakuló ülésén. A tartós béke valóban kijárna Észak-Irországnak, melynek történelmét nagyban befolyásolta a két- keresztény felekezet szembenállása. A konfliktus gyökerei a 16. században keresendők. VIII. Henrik uralkodása alatt az angol egyház szakított Rómával, s szembekerült a katolikus Európával, pontosabban Franciaországgal és Spanyolországgal, melyek Írországra stratégiai jelentőségű területként tekintettek, ahonnan háború esetén támadást indíthattak volna Anglia ellen. A katolikusok nevében vívott első írországi felkelés Lord Offaly nevéhez fűződik, ám a lázadást 1534-ben könnyedén leverte az angol király hadserege. Miután a 17. század elején Hugh O'Neill függetlenségi háborúja is kudarcba fulladt, az írek vezető nélkül maradtak, s képtelenek voltak ellenállni Írország északi Ulster körzetének gyarmatosítása ellen, mely során az angol telepesek lázadó ír családok földjeit kobozták el. A protestáns-katolikus szembenállás következő fejezete II. Jakab katolikus angol király 1685-ös trónra lépéséhez fűződik; ez az esemény riadalmat keltett az angliai protestáns közösségen belül. A Stuart család leszármazottja három évig uralkodhatott csupán, mivel ellenzői arra kérték fel vejét, a protestáns Ordniai Vilmos herceget, hogy apósát taszítsa le trónjáról. Az úgynevezett dicsőséges forradalomra 1688-ban került sor, két évvel később pedig Írországban a boyne-i csata során diadalmaskodott Jakab felett III. Vilmos. (Az unionisták minden év július 12-én hangos, színes felvonuláson emlékeznek meg e számukra jelentős eseményről.) Az új király uralkodása alatt olyan törvények születtek Írországban, melyek korlátozták a katolikusok tulajdonhoz, oktatáshoz és fegyverviseléshez való jogát. 1801-ben a brit királyság ráadásul egyesült Írországgal, s az elsősorban protestáns parlamenti képviselőket ezután a londoni Westminsterbe delegálták. Az ír nemzetgyűlést feloszlatták. Az 1840-es években újabb lázadások törtek ki a szigetet sújtó burgonyavész következtében, s noha az elkeseredés felkeltette egyes angol politikusok figyelmét, az írkérdés a következő évtizedekben is megoldatlan maradt. Az ír nacionalisták 1916-ban az első világháborúban részt vevő brit hadsereg felkészületlenségét figyelembe véve indítottak újabb felkelést, három évvel később pedig függetlenségi háború vette kezdetét Michael Collins vezetésével. Az egyre nagyobb nemzetközi nyomás miatt a brit kormány végül Írország felosztása mellett döntött 1921-ben. Az elsősorban protestáns lakosú Ulster hat megyéje képezte ezentúl Eszak-Irországot, a maradék huszonhat megye a dél részévé vált, s a domínium státusát kapta a brit királyságon belül. A déli területek végül 1949-ben nyerték el függetlenségüket, s létrejött az ír Köztársaság. Eközben Eszak-Irországban a lakosság egyharmadát képező katolikusoknak kedvezőtlen bánásmódban volt részük: a választási körzeteket úgy alakították ki, hogy azok az unionista protestáns jelölteknek kedveztek; a katolikusok emellett kisebb pénzügyi támogatásban részesültek, és gyakran rendőrségi zaklatásoknak voltak kitéve. Elkeseredésük az 1960-as években polgárjogi felvonulásokhoz vezetett; ezekre a koronahű protestánsok ellentüntetésekkel válaszoltak. A kialakuló összecsapásokat a bevezényelt brit csapatok igyekeztek megakadályozni, ezek azonban az ír Köztársasági Hadsereggel (IRA) kerültek szembe. A helyzet romlása következtében az északír parlamentet feloszlatták, s London átvette a közvetlen irányítást a tartomány felett. Az 1970-es, ’80-as és ’90-es években az IRA Angliában és Észak-Iror- szágban végrehajtott bomba- és fegyveres merényleteivel hívta fel magára a figyelmet, amelyekben rendőröket, katonákat, politikusokat és civileket is célba vettek. A konfliktusban csaknem három- ezer-hatszázan vesztették életüket. Végül 1998-ban megszületett a békeegyezmény, amelynek értelmében északír kormány, illetve nemzetgyűlés alakul-, hatott, s a miniszteri posztokat a pártok erejének megfelelően osztották szét. A békéhez hozzájárult az is, hogy az IRA 2005 szeptemberében bejelentette: megsemmisíti fegyvereit, lemond a fegyveres erőszakról, s politikai eszközökkel küzd az ír sziget egyesítéséért. Mi több, az IRA politikai szárnya, a Sinn Féin elfogadta törvényes rendfenntartó erőnek az északír rendőrséget. A megbékélés egyik legfőbb akadálya mindig is a rendőrség státusa volt, ezért 2003-ban teljesen átszervezték: a békefolyamat megkövetelte felekezeti arányoknak megfelelően egyre több katolikust vettek fel az évtizedeken át szinte kizárólag protestánsokat foglalkoztató szervezetbe. A dolog szépséghibája, hogy nem helyiek, hanem katolikus lengyel rendőrök jelentkeztek az otthonihoz képest sokszoros fizetést kínáló rendőri állásokra. ■ Kottász Zoltán Belfast by Night (1971) - a konfliktusban csaknem 3600-án vesztették életüket Napjaink ökumenikus klímája Károly azon véleményének adott hangot, hogy ma Magyarországon nem az a kérdés merül fel, hogy milyen lesz az egyházak jövője, hanem az, hogy van-e egyáltalán jövőjük. Reménységgel Istenre tekintve mondhatjuk ki válaszként az igent. Ugyancsak a jövőről és a reménységről beszélt dr. Kránitz Mihály Ökumené ma - katolikus szemmel című előadásában, hangsúlyozva, hogy a Krisztus által is kívánt egység megvalósulása érdekében figyelnünk kell egymásra, és tanulnunk kell egymástól. A közgyűlés folytatásaként dr. Tóth Károly nyugalmazott református püspök, az ÖTK elnöke számolt be az elmúlt esztendő eseményeiről. A szervezet által koordinált ökumenikus zarándoklatokról Gimesi Zsuzsa református lelkész, a Bensheimi Felekezettudomá- nyi Intézet közelgő éves gyűléséről dr. Szentpétery Péter, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense, az ÖTK titkára számolt be, az Európai Protestáns Fele► A keresztény felekezetek jelentős lépéseket tettek az egymás felé való közeledés érdekében - vélik egyesek. Mások ellenben úgy tartják, hogy nincs érdemi dialógus a római katolikus egyház és a protestáns egyházak között. Mindkét álláspontot megfogalmazták az Ökumenikus Tanulmányi Központ (ÖTK) május 2t-én tartott közgyűlésén, törekedve arra, hogy a résztvevők valós képet nyerhes-. senek a világi és hazai ökumené jelenlegi helyzetéről. A tanácskozásnak - amelyet Brückner Ákos Előd római katolikus plébános, az ÖTK egyik alelnöke vezetett - a Magyar- országi Református Egyház Kálvin János Kiadója adott otthont. A jelenlévőket dr. Kránitz Mihály római katolikus teológiai professzor iKor 2 alapján tartott áhítata „hangolta rá” a vitaindító előadásokra. Mielőtt dr. Hafenscher Károly nyugalmazott evangélikus lelkész, címzetes teológiai tanár megtartotta volna Klímaváltozás az ökumenében című referátumát, a résztvevők imádságban emlékeztek a közelmúltban elhunyt Pásztor János református lelkipásztorra, teológiai tanárra. Előadásában a magát „ökumenikus veteránként” aposztrofáló Hafenscher kezettudományi Munkaközösség éves gyűléséről pedig- Szarka István, a Fejér- Komáromi Evangélikus Egyházmegye esperese adott tájékoztatást. A 2006. évi zárszámadás, illetve a 2007. évi költség- vetés ismertetése után a közgyűlés hozzászólásokkal, majd imádsággal fejeződött be. ■ GaZsu “---v--"- mám mmm h ibmímiwí n ■ mm Továbbra is tilos a közös úrvacsora XVI. Benedek pápa megerősítette a nem katolikus egyházakkal való úrvacsorái közösséget tiltó szigorú szabályokat. Ugyanakkor engedélyt adott a papoknak, hogy újra használják a latint elsődleges nyelvként az egyházi szolgálat alkalmain, a misén. „Az eucharisztikus közösség ünneplése lehetőség, hogy közelebb kerüljünk Isten szeretetéhez, és hogy benne is maradjunk” - mondta Benedek pápa Sacra- mentum caritatis (A szeretet szentsége) című apostoli buzdításában. A március 13-án kiadott 131 oldalas dokumentum a 2005-ben az eucharisztiáról tartott püspöki szinódus pápai reflexiójának összefoglalása. Benne a pápa újra megfogalmazza a katolikusok újraháza- sodásával kapcsolatos ellenvéleményét, illetve felszólítja a papokat, hogy tartózkodjanak az úrvacsora szentségének osztásától olyan temetéseken és esküvőkön, ahol nem katolikusok is jelen vannak. „Az Eucharisztia - írja XVI. Benedek - teljes közösséget jelent az Egyházzal. Ez az oka annak, hogy megkérjük - szomorúan, jóllehet nem remény nélkül - a nem katolikus keresztényeket, értsék meg és tartsák tiszteletben meggyőződésünket, amely a Bibliában és a hagyományokban gyökerezik. Úgy tartjuk, az eucharisztikus és az egyházi közösség annyira összetartozik, hogy általában lehetetlenné teszi nem katolikusok számára, hogy részesüljenek az előzőben, anélkül hogy az utóbbit élveznék." „Csak kivételes helyzetekben, örök üdvösségük érdekében részesülhetnek a nem katolikusok az Eucharisztiában, a megbékélés szentségében és a betegek szentségében” - mondta a nyolcvanéves egyházvezető. Idézve a Sacramentum cari- tatisból, megerősítette továbbá: „Az egyházi gyakorlat szerint, amely a Szentíráson alapul, az elváltak és újraházasodot- tak nem részesülhetnek a szentségekben, mivel helyzetük és életvitelük objektíve ellentmond Krisztus és az Egyház szeretetközösségének, amelyet az Eucharisztia kifejez és megjelenít.” A pápa továbbá megerősítette: „A cölibátusban élő papok életének szépsége és fontossága, mint jel, teljes és kizárólagos odaadást fejez ki Krisztus és az Egyház iránt. Megerősítem, hogy a latin hagyományokban kötelező marad ez a gyakorlat.” Majd hozzátette: „Kérem, hogy a jövő nemzedék papjait úgy képezzék, hogy értsék és gyakorolják a szentmisét latinul, használva a latin szövegeket és a gregorián énekeket.” A II. vatikáni zsinaton, 1965-ben jóváhagyott egyházi rendelkezések kimondják, hogy a latin nyelvű misét használni kívánó gyülekezeteknek engedélyt kell kérniük Rómától vagy a helyi püspöktől. A zsinat és a tradicionális latin szertartás elhagyása szakadáshoz vezetett az egyházban. Ennek vezetője Maral Lefebvre francia érsek volt, akit II. János Pál pápa később kiközösített, mert négy püspököt a kánonjog megsértésével szentelt fel. H Forrás: ENI FOTO: BOTTÁ DENES
