Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-07-15 / 28. szám
‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ ■nMMHMBHMHMnHHMHHHHni 2007. július 15. !► 9 Megbékélés - a lélek mélyén HETI ÚTRAVALÓ A paksi országos találkozó résztvevői sokféle megközelítésben hallhattak a megbékélés és a békességszerzés teológiai alapjairól és összefüggéseiről. Sok szó esett arról is, hogy az Istennel való kiengesztelődésből fakadóan, annak következményeként szükség van a különféle egyházi, társadalmi, etnikai csoportok közötti megbékélésre is. A találkozó alaposan kidolgozott tematikájában azonban annak már nem jutott hely, hogy a megbékélésnek hogyan is kellene megmutatkoznia és megvalósulnia az egyes ember hétköznapi életében, és miért szükséges erre mindenkor nagy erőkkel törekedni. „A békesség hiányának felismerése elengedhetetlen lépés a valódi békesség felé vezető úton. (...) Azt remélem, hogy sem Pakson, sem általában egyházi közéletünkben nem fogjuk beérni kegyes frázisokkal csak azért, hogy békességnek tűnjön, ami nem az” - írta Profile Gergely országos felügyelő a paksi találkozó programfüzetében megjelent köszöntőjében. A békesség hiánya valóban rendkívül nehezen helyrehozható defektusokat okoz mind a társadalmi és egyházi közéletben, mind a magánélet, sőt a lelki és hitélet terén is. Az országos felügyelő soraiból az is kiderül - s ezzel a következtetéssel is egyetérthetünk -, hogy a kegyes frázisokkal fenntartani kívánt látszatbékesség hosszú távon még a békétlenségnél is rombolóbb hatású. Ezen a bizonyos „valódi békesség felé vezető úton” nem tekinthetünk el attól, hogy a nézeteltérésekből és múltbeli sértésekből fakadó konfliktusokkal szembenézzünk - és mindenekelőtt önmagunkban, a saját szívünkben valósítsuk meg a feldolgozás, az elengedés és a megbékélés folyamatát. Sokan vagyunk olyanok - akár az egyházban, akár azon kívül -, akik mások által ejtett sebeket hordozunk a lelkűnkben. Békétlenségünk és konfliktusaink mélyén az ilyen feldolgozatlan lelki sebek húzódnak meg. De a valódi gond soha nem a sebekkel van, hanem az azokhoz való egyéni viszonyulásokkal. Mit okoz, és milyen késztetést ébreszt bennünk a sérülések okozta fájdalom? Vajon egész lényünket elönti keserűséggel és csalódottsággal, felszítja bennünk a gyűlöletet és a haragot, s megrekeszt minket az áldozat szerepében és a másikkal fenntartott konfliktus állapotában? Vagy arra sarkall, hogy mielőbb kijussunk a lelki válságból, hogy képesek legyünk elengedni és feloszlatni magunkban a lüktető fájdalomgócot, hogy valahogy felül tudjunk emelkedni fájdalmunkon, s eljussunk az önmagunkkal és a másikkal megteremtődő béke állapotába - hogy végül ne a gyűlölet, hanem a szeretet győzedelmeskedjen a szívünkben? A megbékélés lényegét tekintve nincs különbség aközött, hogy közéleti vagy magánéleti konfliktusról van szó. A sérüléseinkhez való viszonyulás ugyanis nem társadalmi, közéleti, még csak nem is elsősorban teológiai, hanem lélektani kérdés. A teológia tanításából jól ismerjük azt a tételt, hogy az Istennel való megbékélés alapja a bűnbocsánat. Ennek az egyéni életünkre vonatkozó konklúzióit azonban már sokszor képtelenek vagyunk levonni, s nem akarunk szembenézni a saját konfliktusaink eredetét feltáró következményével, a fájdalmas lélektani igazsággal: megbékélés nem jöhet létre az egész lelkünket átható, őszinte és teljes megbocsátás nélkül. És ami még ennél is fontosabb: a megbocsátásra elsősorban nem annak van szüksége, aki a vétket elkövette, hanem annak, aki elszenvedte a sérelmet. Talán megdöbbentő ez a kijelentés, de a lélektan tapasztalata bizonyítja: a lelki sebek teljes gyógyulásához a sérelmek megbocsátása és teljes elengedése szükséges. És ebből az is következik, hogy nemcsak a megbánt vétkeket kell megbocsátani, hanem kivétel nélkül mindegyiket (mert aki a megbánás feltételéhez köti a bocsánatát, az magát a másik fölé helyezi, és ítélkezik - ami nem az ő dolga -, s gesztusa nem őszinte szeretetből, hanem gőgből fakad). Amikor a tanítványok arról kérdezik Jézust, hogy hányszor kell a felebarátnak megbocsátani, a mester nem véletlenül hangsúlyozza akkora nyomatékkai, hogy annyiszor, ahányszor vétkeznek ellenünk. És nem azért kell megbocsátanunk, mert egy felsőbb hatalom ezt követeli tőlünk, hanem a saját lelki egészségünk fenntartása, pszichés egyensúlyunk biztosítása és belső békénk megőrzése érdekében, amely a külső - emberi kapcsolatainkban megvalósuló - megbékélésnek is elengedhetetlen alapja. Aki úgy dönt, hogy ragaszkodik sérüléseihez és sebeihez, annak olyan terhet kell cipelnie, amely talán még sorsának keresztjénél is súlyosabbá válhat. S a lelki életen túl ez különösen akkor okozhat komoly közéleti károkat, ha olyan emberek táplálják a saját fájdalmukat, akik egyház- és gyülekezetvezetői pozícióban vannak. Mert miközben igyekeznek komolyan venni az Úr tanításait, s a híveket a szavak szintjén arra intik, hogy éljenek a megbékélésre törekvés követelménye szerint, ők maguk nem képesek tetteikkel példát mutatni a megbocsátás és a megbékélés gyakorlatára. Sebzettségük és fájdalmuk végső soron identitásuk részévé válik, s közéleti megnyilvánulásaik során nem az önmeghaladó és egyre feljebb emelő szeretet útján járnak, hanem észrevétlenül belerögzülnek egy lehúzó, a fejlődést gátló és a szívet börtönbe záró - lényegét tekintve egoista - lélekállapotba. A legsúlyosabb lelki gyötrelmek idején sem lenne szabad elfelejtenünk: sebeinket, sérüléseinket mindenkor az Úr elé vihetjük imáinkban, s bizonyossággal hihetjük: ő megszabadít bennünket fájdalmainktól, csak kérnünk kell, mert nála minden megterhelt lélek bocsánatot és örök megnyugvást talál. S ha először tőle kérjük a szívünkben kivirágzó békességet, azután egymással is szeretetteljes békében fogunk élni. ■ Petri Gábor Nekem fesztivál 2007 Immáron harmadik alkalommal rendezték meg a Nekem fesztivált a Nógrád megyei Szügy evangélikus gyülekezetében július 7-én, szombaton. Ez a kertmissziós fesztivál azzal a céllal született, hogy a tisztán hirdetett evangélium könnyedebb, fiatalos, családias keretek között juthasson el a hallgatósághoz. A szervezők minden évben két igehirdetőt hívnak, akik délelőtt és délután evangélizálnak a gyülekezet temploma mögötti szabadtéri színpadon. Idén délelőtt Fűke Szabolcs galgagutai lelkész (képünkön) Dávid és Góliát története, Kovács László dunakeszi lelkész pedig a Krisztus testének tagjairól szóló igehely alapján prédikált. A két igeszolgálatot körülölelve lépett fel hét zenekar, amelyek az ország különböző helyeiről érkeztek: OpenGrave (Dunakeszi), Large Room (Budapest-Galgaguta), Szövétnek (Szügy), M./sXA. (Szügy), Piece of Peace (Ócsa), Jesus Buff (Veresegyház-Ócsa), God Given Joy (Békéscsaba-Gyula-Gö- döllő). Mindannyian őszinte és egyértelmű Krisztus-bizonyságtétellel szolgáltak. Zenéjük, dalaik, bizonyságtételeik egybecsengtek a nap mottójával: Nem vagy egyedül! A szügyi gyülekezet nagy szeretettel látott vendégül mindenkit, aki akár szolgálóként, akár hallgatóként eljött erre a missziói alkalomra. Az egyik résztvevő a találkozó végeztével így fogalmazott: „A néha viharosan szeles idő ellenére is áldott, családias, baráti és testvéri evan- gélizáción vehettünk részt, megerősödhetett mindannyiunkban, hogy bizony nem vagyunk egyedül, nagyon szeret bennünket a mi mennyei Urunk. Komolyan kell vennünk, hogy ő a tenyerén hordoz bennünket, és elhalmoz áldásaival! Övé minden dicsőség!” ■ BJD A Jesus Buff koncertje így szól az Úr, a te teremtőd: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! (Ézs 43,1) Szentháromság ünnepe után a 6. héten az Útmutató reggeli és heti igéi a szent ke- resztség örök jelentőségéről tanítanak. Szentség csak az, amit Jézus Urunk rendelt el. Missziói parancsában mindenkori tanítványainak ezt adta feladatul: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentiéleknek nevében.” (Mt 28,19) ..Ez azt jelenti, hogy nem emberek, hanem maga Isten keresztel, s noha emberi kéz végzi, igazában mégis Isten cselekedete az.” (Nagy káté) A Szentháromság Isten elénk jövő, irgalmas szeretete Luther számára is erőforrás volt kísértései között; s felírta ezt magának állandó emlékeztetőül: „Meg vagyok keresztelve!” Istenünk a keresztség által ma is megtérésre hív: „Krisztus szereti az egyházat, és önmagát adta érte, hogy megszentelje, és megtisztítsa a keresztséggel az ige által." (Ef 5,25.26; LK) Akiknek e szentség vételekor a kereszt jelét rajzolták a homlokunkra, tudjuk-e, „hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk?” (Róm 6,3) „Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk.” (Róm 6,8) Az Úristen parancsára „Izrael fiai szárazon mentek be a tenger közepébe, és a víz jobbról-balról falként állt" (2MÓZ 14,22). A nép megmenekülése a keresztség előképévé vált: .....mindnyájan megkeresztelkedtek (...) a tengerben" (iKor 10,2), és „hi t által keltek át a Vörös-tengeren, mint valami szárazföldön" (Zsid 11,29a). Az első pünkösdkor háromezer lélek hitt Péter szavának, s megszületett az egyház: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát." (ApCsel 2,38) Pál és Szilász Uruk missziói parancsa szerint járt el, amikor a filippi börtönőrnek „hirdették az Isten igéjét (...). O pedig (...) azonnal megkereszlelkedell (...), és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben" (ApCsel 16,32-34). A kisgyermekek Jézus pozitív példái, és a benne hívő kicsinyeket nem lehet büntetlenül megbotránkoztatni; „ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 18,3)! A halott Jézus lábszárcsontját nem törték el „hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki" (Jn 19,34). Az óegyházban szerették a víz jelentését a keresztségre, a vérét az úrvacsorára vonatkoztatni. „Keresztségünket tehát ne csupán üres jelképnek tartsuk, hanem olyasminek, amiben benne van Krisztus halálának és feltámadásának ereje. S ez azért van, hogy bennünk is végbemenjen mindkettő: a halál és az élet.” (Luther) „Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. (...) térj meg! (...) Aki győz, azt öltöztetikfehér ruhába, annak a nevét nem törlőm ki az élet könyvéből.” (Jel 3,ia.3b.5a) „Bár testi szem csak vizet lát / E drága keresztségben, / Hit által Krisztus váltságát / Elnyerjük e szentségben.” (EÉ 295,3) „Nefélj!" ■ Garai András Szoftverfrissítés „Minden útját helyesnek tartja az ember, de az Úr megvizsgálja a lelkeket.” (Péld 16,2) A nyári kánikulában bizony ráfér az emberre egy kis felfrissülés. Arra azonban nem gondoltam, hogy erre a telefonomnak is szüksége lesz. Pedig ugyebár „egyházi telefonról” van szó, nem sima „előfizetésesről”. Természetesen felkerestem a garanciális szervizt, hiszen az mégsem járja, hogy mikrofon nélkül fogadjam a hívásokat. Egy óra alatt megvizsgálták és megtisztították a készülékemet, addig lefoglaltam magam a kirakatok nézegetésével. A szakszervizbe visszatérve az eladó közölte, hogy frissítette a telefon szoftverét, de ha a probléma továbbra is fennáll, akkor a központi szervizbe kell továbbítani a készüléket. A hibajelenség eltűnt, újra tudtam rendeltetésszerűen használni a telefont. Reggelig. Akkor arra ébredtem, hogy a bejövő hívás fogadása után a telefon ismét „újraindult”, a mikrofon elnémult, a hiba visszatért. Nem segített rajta a szoftverfrissítés, itt komoly a baj, vissza kell vinni a szakemberekhez, akik - reménységem szerint - orvosolni tudják a bajt. Addig pedig kapok egy cserekészüléket. A szervizbe vezető úton azon gondolkodtam, hogy a telefonok is olyanok, mint az emberek. Van használati útmutatójuk, van olyan tulajdonságuk, amely SZÓSZÓRÓ Ijjúságirovat-gazda: Győré Balázs egyeseket vonz, másokat taszít, van belőlük „egyházi” és „normál" - és természetesen el is romolhatnak. Még egy egyházi telefon is elromolhat... Az ember is, ha érzi, hogy az életében valami nem úgy működik, ahogyan kellene, akkor megpróbálja megkeresni az okát. Ha magától nem megy, akkor olykor felkeres egy szakembert is. Azonban van, amikor nem elég a „szoftverfrissítés”, nem csupán egy hibát kell orvosolnunk ahhoz, hogy jól működjünk. Ekkor az egész telefonunkat, azaz életünket át kell vizsgálnunk, hogy újra úgy kezdjen el működni, ahogy tervezték. Azonban ezután is be kell tartanunk a használati utasítás sorait, hiszen a nem rendeltetésszerű használat miatt könnyen újabb hibaüzenetet kaphatunk. Jó hír számunkra az, hogy míg a telefongyártóktól a készülékre egyéves garanciát kaptunk, addig Isten számunkra életünk végéig tartó, örök érvényű garanciát biztosított. ■ Győré Balázs v m
