Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-06-17 / 24. szám

'Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2oo/. június i/. W* 9 Választási lehetőség Egy rádióriportban egy fiatal lány lelke­sedése ütötte meg a fülemet: „Könnyű vagyok, repülök, nagyon jó...” - ismé­telgette szinte az extázisig fokozva ér­zelmeit. Arra gondoltam, fiatal lányként én is könnyen lelkesedtem az élet kisebb-na- gyobb örömei iránt, s ez a lelkesedés sokszor napokig is eltartott. Mi lelkesí­tett föl engem többek között? Például a balatoni nyaralás, egy új cipő; az, ha el­mehettem moziba, ha találkozhattam szeretett nagyapámmal, és így tovább. Ilyen események adhatnak-e okot egy ma élő fiatalnak az örömre, lelkesültség- re? Valószínű, sokak számára ezek „ciki” dolgok, elavultak, esetenként természe­tesek, némelyikre oda se figyelnek. Vajon miért lelkesedett hát annyira a ri­portbeli fiatal lány? Kiderült: arra a kér­désre válaszolt, hogy kipróbálta-e már a drogot. Nos, igen, és úgy érzi, szüksége van rá, mert így keríti hatalmába a bol­dogság érzése... Tüntető fiatalok foglaltak állást a dro­gok mellett, illetve ellen. Egyszer csak megszólalt egy fiatalember: „Én Jézus­ban hiszek, ő irányítja az életemet...” Hangzavar, s a rövid riport véget is ért. Egy orvos így összegezte a vitát: „Nincs könnyű drog és kemény drog, csak drog van, a drogozás vége pedig: elbutulás, le­épülés, halál.” A fiatal fiú egyedül maradt a vélemé­nyével: „Én Jézusban hiszek, ő irányítja az életemet..., ezért vagyok boldog és könnyű.” A riport keretei között csak egy mondat hangzott el a legfontosabb kér­désről: rövid földi életünk minek a jegyé­ben telik el? Tudatmódosítás vagy tuda­tosság? Józanság vagy kábulat? Világosság vagy sötétség? Szépség vagy utálatosság? Isten gyönyörű világot teremtett szá­munkra; fel kellene fedeznünk értékeit, s akkor elmondhatjuk: „Könnyű vagyok, repülök, nagyon jó...” Talán nem vagyok nagyon korszerűt­len, ódivatú, ha lelkesedem a májusi or­gonáért. „Gyorsan folyó időmet / Az Úr nem ad­ta hiába, / De azért, hogy erőmet / Szán­jam oda jó munkára; / Hogy mint drága vagyonnal / Éljek vele haszonnal. // Ne en­gedd könnyelműen / Elhenyélnem élete­met, / Add, Uram, hogy serényen / Te­gyem kötelességemet, / Végezzem jól dol­gomat, / Reád bízva utamat!” (EÉ 450,1-2) H Csaba Piroska Egy spanyol misszionárius találkozott há­rom azték szerzetessel egy szigeten.- Hogy imádkoztok? - kérdezte a misszionárius.- Csak egy imánk van - válaszolta az egyik azték. - Azt mondjuk: „Isten, ti is hárman vagytok, mi is hárman vagyunk, légy kegyelmes hozzánk.”- Szép ima - mondta a misszionárius.- De nem ez az a fohász, amit meghallgat az Isten. Tanítok nektek egy sokkal jobbat. A pap megtanított nekik egy katolikus imádságot, azután pedigfolytatta igehirde­tő útját. Evekkel később, amikor visszafelé, Spanyolország felé hajózott, ismét elhaladt a sziget mellett. A fedélzetről megpillantot­ta a három szerzetest, és intett nekik. Egyszerre mindhárman elindultak felé- a vízen járva.- Atyám! Atyám! - kiáltotta az egyik, ahogy közeledett a hajóhoz. - Tanítsd meg nekünk újra azt az imát, amelyiket meghall­gatja az Isten, mert már nem emlékszünk rá!- Már nem fontos - mondta a misszi­onárius a csoda láttán. És bocsánatot kért Istentől, amiért nem értette meg koráb­ban, hogy 0 a világ minden nyelvén beszél. Részlet Paulo Coelho A Piedra folyó partján ültem, és sírtam című könyvének előszavából Gyülekezetépítő evangélizációs nap Sokan összegyűltek múlt szombaton az al­sósági evangélikus templomba - a gyüle­kezet vezetőségének hívására. Az együttlét jótékonysági orgonahangversennyel kez­dődött. Holpert Enikő művészi előadásában barokk és romantikus darabok hangzottak el az 1937-ben készült Angster-orgonán. Fe­hér László polgármester köszöntője után Ve- rasztó János egyházkerületi missziói lelkész tartott előadást, majd Pecznyík Pál olvasott fel saját írásaiból missziói tartalmú verse­ket, végül Győri Elemér, a gyülekezet felügye­lője ismertette az egyházközségnek a visszaigényelt - hajdan államosított - isko­laépülettel kapcsolatos terveit. Ezután közös ebéden vettek részt a je­lenlévők. Az érdeklődést mutatja, hogy volt olyan család, amelyből négy nemze­dék képviseltette magát! Amikor saját anyád szembeköp ► Fájdalmas élmény egy felnőtt férfit sírni látni. Főleg a barátomat. És főleg, ha tudom, „kívülről” minden rendben van nála: gyönyörű családja és jól fizető állása van - mindkettőt rajongásig szereti. Felnőtt barátom azonban gyá­szolt. Csak éppen nem embert... A történet akkor kezdődött, amikor évekkel korábban egy kisgyülekezet tag- jaTközé került. Rengeteget kapott attól a közösségtől: addigi langy kereszténysé­ge helyett intenzív Krisztus-élményt, az üzleti élet törvényei helyett spirituali- tást, megújult keresztény életet. O pedig - talán mert alkatilag is nyitott az érzel­mekre, a lelki átélésre - örömmel adta át magát az új élménynek, a lelki újjászüle­tésnek és az új barátoknak, akik társai lettek a hitben. Ugyanakkor - mivel tisztelte őket - nem akarta családtagjait is mindenáron „bevinni” a gyülekezetbe: elfogadta, hogy párjának fontos a maga csöndesebb, megfontoltabb, tradicionálisabb vallá­sossága. Úgy gondolta, újonnan megta­lált hitélete az ő saját útja, s családjának csak annyi kapcsolata kell, hogy legyen vele, amennyi erőt, szeretetenergiát ő a gyülekezetben kap és hazavisz szerettei közé. Gyermekei konfirmálkodnak, egy­házi iskolába járnak, és barátomnak esze ágában sem volt kivenni őket onnan. A bajok - amennyire én tudom - ezzel kezdődtek. Gyülekezetbéli barátai elő­ször halkan, majd egyre hangosabban kezdték követelni tőle, hogy „mentse meg a családját”, „ne legyen felemás igá­ban”, térítse meg őket is - azaz térítse be őket a gyülekezetbe. „De hogyan kényszerítsem a felesége­met arra, amit ő nem akar, és amit én is ajándékként kaptam?” - tette föl kétség- beesetten a kérdést barátom. S amikor végképp kiderült, hogy nem képes és nem hajlandó családját is beerőltetni a gyülekezetbe, megkapta a kegyelemdö­fést: szakítsa meg a kapcsolatot velük mint hitetlenekkel. A bomba legkisebb fia születésekor robbant. Egyik barátja a gyülekezetből közölte vele, miként kell neki szeretnie - pontosabban nem szeretnie - meg nem tért, vagyis elveszett családját, az újszü­löttet is beleértve. Ennél szörnyűbbet egy gyermekét szerető apa nem hallhat. Barátom ekkor döntött úgy, hogy szakít a gyülekezettel. És még mi mindennel! 'Mert egyben szakítania kellett azzal a közösséggel, ahol Krisztussal találkozott. Azzal a pezsgő érzelmi élettel, amely a mi hagyo­mánytisztelő és kissé elöregedett gyüle­kezetünknek nem sajátja. El kellett visel­nie, hogy azok, akik eddig barátai, a hit­ben társai voltak, ma már hitehagyott- ként, elveszettként tekintenek rá, mert nem volt képes „szakítani a bűnös világ­gal”, és amikor döntésre kényszerült, he­lyettük a családját választotta. De legfőképpen szakítania kellett egy illúzióval: rá kellett döbbennie, hogy gyülekezete, amelyre mint lelki édesany­jára tekintett, mostohává lett, sőt: guppi­anyuka lett. (Gyermekkoromban több­ször láttam iszonyodva, hogy amikor az akváriumban „megszülettek” a kishalak, anyjuk - mintha tubifexnek nézte volna őket - felzabálta utódait.) Barátom egy­kori közösségébe vetett hitét siratta. Az­zal kellett számot vetnie, hogy amiről azt hitte, Krisztushoz akarja őt vezetni, valójában csak saját magába akarta ol­vasztani - mindenestül. Hát ezért sírt az én barátom. Gyászolta azt, „akit” lelki édesanyjának hitt. Nekem pedig nem sok szó jutott. Mit is mondhat­tam volna? ízléstelen lett volna kárörven­dő módon azon tűnődnöm, hogy „no lám, nekem volt igazam”, amikor egy ál­talam sem túl kedvelt közösség „lelki trónfosztásának” lettem szemtanúja. Ez a történet nem rólam, nem a teoló­giai különbségekről szólt, hanem róla, az ő gyülekezettel való kapcsolatáról és csa­lódásáról. Ha egyszer én magam haszná­lom saját közösségemre az „anyaszent- egyház” kifejezést, miért ne lehetne ter­mészetes, hogy ő is annak érezze saját választott közösségét? Épp ezért lett tra­gédiává mindaz, ami történt vele. Mint vállaltan elfogult édesapa, az én kezem is ökölbe szorult azt hallván, hogy valaki megszabja az apának: forduljon el a fiától. Mint lelkészt elborzaszt, ha egy egyház a szeretet kötelékén kívül más kö­teléket is használni akar: a zsarolás, a lelki kényszer kötelékét. Ezt átélve szökött ki belőlem a címbeli mondat: „Ez olyan le­het neked, mintha a saját édesanyád kö­pött volna szembe...” Fájdalmas volt szá­mára a mondatban szembesülni saját él­ményével. Igazából nem tanácsot kérni jött. Talán csak azért keresett föl, hogy segítsek dön­teni abban, amiben ő maga már amúgy is döntött. És tudnia és hallania kellett, hogy ha az a közösség, ahol lelki útravalót ka­pott, kilökte is őt magából, az Atya, akire rátalált, „idekinn” sem hagyja el; az igazi Pásztor nem zárta be magát annak a gyü­lekezetnek a falai közé. ■ Hegedűs Attila HETI ÚTRAVALÓ Krisztus mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyá­jan, akik megfáradtatok, és meg vagytok ter­helve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Szentháromság ünnepe után a 2. héten az Útmutató reggeli s heti igéiből az Úr hívását halljuk, és az örökkévalóság nagy vacsorájának előképeit szemlélhetjük. Meg ne vessük azt, aki szól! „Isten beszéde élő és ható: élesebb minden kétélű kardnál, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.” (Zsid 4,12; LK) Jézus önmagához hív, és a megnyugvás a teljes ember számára jelent üdvösséget. Atyja hívását erősíti meg: „Figyeljetek rám, jöj­jetek hozzám! Hallgassatok rám. és élni fogtok!" (Ézs 55,3) A nagy vacsorára történő „há­romfordulós” meghívás egyben az emberi kifogásokról szóló példázat is. „Jöjjetek, mert már minden készen van.” Isten az ő Fiában minden ember számára felkínálja az üd­vösséget, mert úgy szerette a világot... De ezt a megismételt meghívást is vissza lehet utasítani! Örök életünk Isten hívásának elfogadásával, tehát Jézus befogadásával már elkezdődött, ezért tapasztalatból mondhatjuk: „Boldog az, aki Isten országának vendége” ingyen, kegyelemből, hit által (Lk 14,17.15)! Egyedül a Krisztus érdeméért van a zsidók­ból és a pogányokból lett keresztényeknek egyaránt szabad utuk „egy Lélekben az Atyá­hoz”. A Szentháromság népévé lettünk Urunk halála által. Templomának alapja és zá­róköve is a feltámadott, élő Jézus, „akiben ti is együtt épültök az Isten hajlékává a Lélek által” (Ef 2,18.22). A nagy vacsora egyik előképe, amikor a bölcsesség hív házszentelőjére: „Jöj­jetek, egyetek a kenyeremből, és igyatok fűszerezett boromból!” (Péld 9,5) Isten barátja, Reuél pedig Mózest hívatja házába leányaival: „Miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok ide, és egyék velünk!” (2MÓZ 2,20) Anna nem evett semmit Silóban az áldozati lakomából, ha­nem Istenhez könyörgött: „Seregek Ura! Ha (...)fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az Úrnak adom...” (iSám 1,11) Jézus Urunk megvendégelte hallgatóit: ....vet­te a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és a tanítványoknak adta...(...) Mindnyájan ettek, és jóllaktak..." (Mt 15,36.37) És meghívta az istenfélő, őt királynak elismerő go­nosztevőt az örökké tartó menyegzőre: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradi­csomban." (Lk 23,43) „A lator közülünk való, s mi egészen hasonlatosak vagyunk hoz­zá. Kiáltsunk hát mi is a Krisztushoz. Akkor majd nekünk is azt mondja: legyen né­ked a te hited szerint.” (Luther) Ki-ki számára akkor van a kegyelem ideje és az üdvös­ség napja, amikor Jézussal találkozik - nem másnap! „Mert megváltotta az Úr Jákobot, megszabadította az erősebb kezéből.” Ahogy a bűn hetvenéves fogságából hazavitte Izra­el maradékát az Úr, a nekünk küldött Megváltó és Szabadító által összegyűjti és pász­torolja a kihívottak gyülekezetét:....örömet szerzek nekik a kiállott szenvedés után. (...) .. .népem pedig jóllakik javaimmal..." (Jer 31,11.13.14) Ma még „Jézus hív: »Jertek énutá- nam! Hűségesen kövessetek!«” (EÉ 438,1) Kövessük őt! ■ Garai András Egy mosoly ereje SZOSZORO ■J ’ Ó ' S > .1.. . ' ■ A_4 f :i -1_ö__,____ If iúságirovat-gazda: Győré Balázs Annyiszor átélem azt. hogy mennyivel színesebbé tudja tenni a hétköznapi szürkeséget egy-egy emberi (együttér­zés. Az állandó rohanás, az ügyfélszol­gálatokon várakozással eltöltött órák, a vizsgadrukkal való együttélés vagy ép­pen a nyári vakáció szervezése könnyen fásulttá tehetik az embert. Ilyenkor so­kan érezzük azt, hogy bizony jólesne egy mosoly. A múlt héten megtapasztal­hattam azt, hogy mennyit ér, ha moso­lyogva közlekedünk. Tömegközlekedési eszközzel utazva körül vagyunk zárva idegenekkel. A zárt térben a hőség türelmetlenné teszi az embereket. Mégis, az egyik utastársam, akinek egy hirtelen fékezés miatt felbo­rult a szatyra, mosolyogva kezdte össze­szedegetni kiguruló kacatjait. Körbenéztem, és akkor vettem észre, hogy a pórul járt férfi melletti széken az anyukája ölében egy kisfiú csücsül. Mosolyogva nézett körbe, miközben kezében egy plüssállatka pihent. Őt láthatóan nem zavarta a nagy meleg, nem zavarta a közlekedé­si káosz, és nem is sietett sehova. Arca nyugalmat sugárzott. És ez a nyugalom vissza­tükröződött a közelben álló emberek arcáról. Viszonozták azt az erőt, amelyet attól a csöppségtől kaptak. A megszokottól eltérően nyugodt légkörben érkeztem meg a cél­állomásra. „Egy mosoly nem kerül semmibe, de nagyot visz véghez" - szól egy ismeretlen szer­zőtől származó idézet. Öröm volt átélnem ezt a pesti hőségben. Egy mosoly kellemes­sé tette az utazásunkat, és abban a pillanatban senki sem foglalkozott a problémáival. A mosolynak ereje van! Éljünk hát vele, és adjuk tovább ezt az erőt embertársa­inknak is! ■ Győré Balázs A napokban ismét összegyűltünk - budapesti ifjúsági szervezetek képviselői, is­kola- és egyetemi lelkészek, területi ifjúsági referensek -, hogy az evangélikus if­júsági munka összehangolására megszületett szándék aprópénzre váltásának el­ső lépéseit meghatározzuk. Egy ilyen munkán természetesen mindig nagy a tehetetlenségi nyomaték, mégis fontosnak tartom, hogy szeptembertől létre tudunk hozni az interneten egy ifjúsági naptárat (előreláthatóan a www.csipetuyiso.hu címen), ahová minden - evangélikus ifjúsággal foglalkozó - közösség fölteheti a programjait. Ennek ko­ordinációját szeptembertől a Magyarországi Evangélikus Egyház Ifjúsági Osztá­lya látja el, egyrészt azért, hogy minden a megfelelő rubrikába kerüljön, másrészt hogy csak az jelenjen meg rajta, ami oda való. Egy sokkal távolabbi lépést is előkészítgettünk. Az elnevezés lényegtelen, de a tartalom égetően fontos. Lehetőséget szeretnénk teremteni arra, hogy az a sokré­tű ifjúsági munka, amely ma Budapesten zajlik, ne maradjon visszhang és után­pótlás nélkül. Ez nagy falat lesz. Mármint elmenni anyagi gondokkal küzdő gim­náziumainkba, és úgy bemutatkozni (gyakorlatilag ingyen), hogy az egyház leg­fontosabb tagjai, a fiatalok később majd vágyjanak ennek a közösségnek a tagjai lenni... Igen, ez álom. De álmok nélkül a kereszténység már rég halott lenne. Mi pedig merünk ma és itt lépni. Egy elsőt, aztán a többit ki tudja...? ■ Körmendy Petra egyetemi lelkész

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom