Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-05-20 / 20. szám
"Evangélikus ÉletS 9 élővíz 2007. május 20. Mezítelenül .HETI ÚTRAVALÓ „Igyekezz már, örökké rád kell várni!” - mondja az anya, egyre türelmetlenebbül. „Megyek már, megyek már!” - feleli a lány, Zsófia, minden különösebb lelkesedés nélkül. Mindig így van ez, amikor vásárolni mennek. Ki nem állhatja az egész hercehurcát, a keresést, a ruhapróbát. „Van néhány dolog, amit még mindenképpen meg kell vennünk, mielőtt elutazol” - hallja anyja ellentmondást nem tűrő hangját. Nincs mit tenni, elindulnak... Bár tavaszodik, így a reggeli, kora délelőtti órákban azért még hűvös van oda- kinn. Gyorsan elérik a megállót, és fel- szállnak a villamosra. Zsófiának nincs kedve beszélgetni, csak néz ki az ablakon; szürke utcákat, régi házakat és néhány embert lát, akik vagy sietnek, vagy épp kényelmesen sétálgatnak. Egyik megállót követi a másik. A kép nem változik: emberek, utcák, házak. Az egész valahogy mégsem untatja, élvezi, ahogy egyfajta békesség születik meg benne. „Nézd!” - ébreszti fel édesanyja hangja, mikor már majdnem elalszik. „Mezítláb van!” Felpillant, és már ő is látja. Egy férfi az. Még nem öreg, de már nem is olyan fiatal. Piszkos az arca és a ruhája, a haja és a szakálla már régen nem láthatott ollót, fésűt. Tényleg nincs rajta cipő, koszos, csupasz lábbal rohan keresztül az úton. „Szegény fickó!” - sóhajt az édesanya, de a lánya már nem figyel oda rá, gondolatai messze kalandoznak. Azon töpreng, hogy neki mindene megvan, ennek a férfinak pedig láthatóan szinte semmije sincs a rajta lévő ruhán kívül. A villamoson tovább zötykölődve azonban nem a nehéz gazdasági helyzet miatt szomorkodik. Hanem arra gondol: nem véletlen tehát, hogy aznap reggel, csendessége idején épp Jób történetéről olvashatott a Bibliában. Jób nem a maga vagy mások hibájából lett földönfutóvá, mint ez az ismeretlen, hanem az Úr tette próbára a hitét azzal, hogy elvette tőle mindenét, amije csak volt, a gyermekeit éppúgy, mint az anyagi javait. „Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!” (Jób 1,20-21) Még nyomorúságában sem átkozta Teremtőjét! Pedig milyen könnyű lett volna megtagadni Istent ebben a nehéz helyzetben! Zsófia tudta, hogy az ő számára már sokkal kisebb nehézség is elegendő lett volna ahhoz, hogy meginogjon a hite. A lány elmélkedésének a hangszóróból érkező felszólítás vetett véget, amely jelezte, hogy elérték a végállomást. Le kellett szállniuk, felállt hát ő is a helyéről, mint a többiek, és útjára indult. De a nemrég látott férfit és Jóbot még sokáig nem tudta kiverni a fejéből. Cikáztak benne a gondolatok; a ruhák, amelyeket meg kellett venniük, már eddig sem nagyon érdekelték, a nemrég látott szemvillanásnyi, ám számára sokat jelentő epizód után pedig még kevésbé. Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Mindazt, amit csak vásárolok, összegyűjtők, fontosnak tartok, nem vihetem magammal, ha meghalok-tűnődött tovább, és összeolvadt benne az ismeretben sorsa a Szentírásban olvasott történettel. Kezdet és vég, születés és halál. Ez lenne minden? Nem, igenis van még valami a két véglet között. Az élet maga - tele feladatokkal, kérdésekkel, örömmel és csalódással. És a hálaadás lehetőségével. A köszönetmondással minden jóért, ami csak adatik. De aznap este a lány érezte: köszönettel és hálával tartozik Istennek azért is, mert mindig vele volt - és Zsófia biztosan érezte és tudta, hogy mindig vele is lesz - a kísértések és próbatételek idején. Hiszen ezeket is Isten engedi meg, hogy rajtuk keresztül formálja személyiségünket, és erősítse hitünket. Miután hazaértek, először segítenie kellett a ruhák ki-, majd a bőrönd becsomagolásában. Igyekezett, ahogy csak tudott. Alig várta, hogy egyedül lehessen, és imádkozhasson. Imádkozhasson a délelőtt látott férfi sorsának jobbra fordulásáért, és megköszönje mennyei Atyjának azt, ami korántsem természetes: hogy az élet nagy kalandját vele együtt élheti meg örömben és bánatban, kísértésben és a gondtalan napokon egyaránt. ■ G.Zs. A Szentlélek szólt Szárszón Másfél évvel ezelőtt beosztott lelkész érkezett a gyülekezetbe a lelkipásztor mellé. Az új szolgálattevő egyéni talentumait és a helyi igényeket figyelembe véve gyorsan ki is alakult a munkamegosztás. Kezdettől fogva a látogatások jelentették számára az egyik fontos területet, s praktikus okokból főleg a kisebb területű és kisebb lélekszámú filia evangélikus lakóit kereste fel. A lelkigondozói beszélgetések, a kis konyhában tartott úrvacsorái istentiszteletek, a kedves vagy éppen megrázó élmények eredményeként gyakran vitte név szerint is az Úr elé a rábízott testvéreket. A május 7. és 9. között Balatonszárszón tartott országos lelkészkonferencia után azonban egészen máshogy tért vissza gyülekezetébe - különösen is a kicsiny kis leánygyülekezetbe. A Szentlélek munkáját tapasztalta, mely elhívást adott, felforrósította szívét, s konkrét irányt mutatott, amely már nemcsak az egyes hívekhez küldte, hanem ahhoz a közösséghez, amely most még erőtlen, de sok imádsággal, közös munkával és Isten áldásával növekedésnek indulhat... Pünkösd közelsége és a szolgálatunkban sokszor tapasztalható erőtlenség miatt a lelkészkonferencia témája ezúttal a Szentlélek volt - az a Lélek, aki Isten szolgáit is formálni és misszióba küldeni akarja. Ezúttal a lelkészek álltak az ige kereszttüzében. Istennek azok a gyermekei kaptak intést, akik „hivatalból” mondják az evangéliumot, szavuk mégis olykor erőtlennek tűnik. A hiba ilyenkor nem a ránk bízott kincsben van, hanem valamilyen konkrét - letenni nem akart - bűnünk okozza. Akkor nincs ereje annak, amit hirdetünk, ha valami elromlott, és nem akarjuk, nem merjük rendezni Isten előtt. Az életrendezés tehát az első. A Lélek indít erre, s a tűz az, amely éget és tisztít ilyenkor erőtlenségünkben, közönyösségünkben. Csak ilyen megújulás után fordulhatunk mások felé. A megelevenedés utáni vágy és a tenni akarás készsége nélkül nincs nagy hajtóereje a missziónak. „Befektetés nélkül nincs profit” - hangzik a gazdasági életből jól ismert megállapítás, de igaz ez a lelkiekre is. Sok energiát, imádságot kell befektetni a missziói munkába, és készülni kell arra, hogy amikor ébredés történik, akkor legyen, aki segíti a gyülekezetét keresőket. Munkatársak kellenek, akik hitben járnak, a Lélektől kapják az elhívást, és gyakorlati útmutatás alapján tudnak szolgálni. Az egyházvezetés felelőssége is, hogy legyenek bibliaiskolák, munkatársképző tanfolyamok, de az adott gyülekezet hatásköre és lehetősége, hogy segíti-e például a házi csoportok létrejöttét, rajtuk keresztül a hívek növekedését és azt, hogy mindenki (!) megtalálja a feladatát. „Ha a Balatonon hajókázunk, hiába várjuk, hogy beugorjanak hozzánk a halak!” - Ugyanígy az embereket is sokszor hiába várjuk templomainkba. Nem jönnek. Nekünk kell kapcsolópontokat találnunk hozzájuk, például karitatív vagy szociális szolgáltatáson keresztül, „barátságos gyülekezettel”, netán - a civil szféra segítségét is kihasználva - a társadalomban való jelenléttel. Mindez tervezést igényel. Kell, hogy legyen egy missziós stratégia, amikor lelkészként tudjuk, és a gyülekezettel világosan tudatjuk, hogy hova szeretnénk eljutni. Tarthatatlan ugyanis az a hozzáállás, hogy „mindegy, mit, csak csináljunk valamit!”. Építhetünk kapcsolatainkra, vagy kihasználhatjuk az élethelyzetből adódó lehetőségeket is. A hívő pedagóguson keresztül a tanári kar is megszólítható, vagy például egy kisgyermekes anyukának testhezálló feladat a baba-mama kör megszervezése. A szárszói lelkészkonferencia evan- gélizáció volt; nemcsak beszéltünk a Szentlélekről, hanem csodálatosan tapasztalhattuk is jelenlétét. Volt mondanivalója, és ezt elég egyértelműen közölte: a megváltó Krisztusra mutatott, és új lendületet adott. Ugyanakkor ez a három nap szakmai szempontból is nagyon tartalmas volt. Az evangélikus és más felekezetű előadók gyülekezetépítési modellek, gyakorlati ötletek széles skáláját mutatták be, melyek között kiki találhatott magának valót. Nagy szükségünk volt minderre. Az elcsípett beszélgetésrészletek alapján úgy tűnt számomra, hogy a jelen lévő öt- ven-hatvan lelkészből sokan hasonlóan gondolták, s nem voltam egyedül azzal sem, hogy másként indultam haza, mint ahogy érkeztem. Ezt a változást a gyülekezet egyébként hamar észrevette... ■ Hulej Enikő Krisztus mondja: Ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. (Jn 12,32) Húsvét ünnepe után a hatodik héten az Útmutató reggeli és heti igéi az e földön élő s szolgáló gyülekezet sorsáról és feladatairól szólnak. Isten megdicsőíttetése megy végbe Jézus kettős felemeltetésében; a keresztre feszítés következménye: húsvét, a mennybemenetelé: pünkösd. Pünkösd böjtjében mi mást tehet az Ura vonzásába került tanítvány? Trónusod elé járulok, ím: „Halld meg, Uram. hívó hangomat! Könyörülj rajtam, hallgass meg!” (Zsolt 27,7) S fohásza nem marad válasz nélkül: „Az Úr gazdagon megáld mindenkit, aki őt segítségül hívja." (Róm 10,12; LK) Ez a Szentlélek missziója: az igazság Lelke az Atyától származik, és a Fiúról tesz bizonyságot. Aki újjászületésekor megkapta az Atya-Fiú Lelkének ajándékát, sem tehet mást: „ti is bizonyságot tesztek" e világban azok között, akik még „nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem" (Jn 15,27; 16,3) - bátorít Urunk. Az üldöztetés és a vértanúság idején Luther ebben látja a Szentlélek aktuális szolgálatát: „Én más Vigasztalót küldök néktek; az igazság Lelkét, aki teljes elha- gyatottságban és rettegtető nyomorúságban is meg tud vigasztalni, s vigasztalása örök.” Pál a Szentháromság Istenhez imádkozik a szentekért és értünk is, hogy megismerjük „Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szere tétét” (Ef 3,19). Jézus szeretetének szélessége a világ, hosszúsága az örökkévalóság, mélysége a kereszthalál s magassága a menny! Mindezt megtapasztalni nem lehetetlen, ha ő lakik szívünkben a hit által. Már fogságba vitt népének megígérte Isten, hogy hazatérnek, és új Lelket nyernek: „Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, (...) és hússzívet adok nekik, (...) én pedig Istenük leszek." (Lásd Ez 11,19-20!) Isten újszövetségi gyülekezetére is vár még a nagy megpróbáltatás, a hit próbája! Az üldöztetés „alkalom lesz nektek a tanúságtételre’' (Lk 21,13), az Uratokról szóló örömhír továbbadására. Jézus így bátorít a vallástételre: „...ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt." „.. .de aki a Szentleiket káromolja, annak nem bocsáltatik meg.” (Lk 12,8.10) Mi is a Szentlélek elleni bűn? Az, ha valaki tudatosan azt állítja, hogy Isten Lelke a sátán, s Jézus a csodáit, az ördögök kiűzését nem a Szentlélek által, hanem Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a segítségével tette (lásd Mt 12,32 és Mk 3,29). Mit tettek a tanítványok a Lélek eljövetelére várva? „.. .valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban", és sorsvetés által Mátyást választották apostollá Júdás helyére, hogy „még valaki tanúja legyen" velük együtt az Úr Jézus feltámadásának (ApCsel 1,14.22). Mit tett Jézus a halála előtt? Jánosra rábízta édesanyját: .Asszony, íme, a te fiad!" „íme, a te anyád!" (Jn 19,26.27) Már pünkösd előtt felzeng a próféta látomásában Istenünk csodálatos ígérete: „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek Ura.” (Zak 4,6) Kérjük: „Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám...” (EÉ 244,1) H Garai András Érettségi 2007 Az érettségire nagy sebbel-lobbal készültem, bár ami az ijedséget illeti, nem volt félnivalóm. Azt tudni kell, hogy én izgulós fajta vagyok, most mégis nyugodt voltam. A tanulás szempontjából próbáltam mindent megtenni, ami tőlem telik. Na persze nem vittem túlzásba, mert nem erősségem a szorgosság e téren. Nekem személy szerint nem tűnt olyan nehéznek, és így utólag visszatekintve nincs aggódnivalóm sem. Azért valamit el kell mondanom... Mivel én keresztény vagyok, volt egy kis segítségem is, amely - sok ima hatására - Istentől érkezett. így tudtam megőrizni a nyugalmamat és józan fejjel gondolkozni. Minden reggel elolvastam az aznapi igét, és imádkoztam. Az írásbeli részből még hátravan a választott tárgy, és utána már csak a szóbeli vár ránk, ami érdekes lesz. Ahogy végignéztem az osztálytársaimon, láttam rajtuk a bizonytalanságot és az aggodalmat - valószínűleg nem volt mindenki olyan biztos a dolgában, mint én. Ha ismernék Istent, valószínű, hogy az ő dolguk is ilyen egyszerű lenne. A suliban az utóbbi napokban ballagás előtt nagy volt a hajtás, mindenki teljes erőbedobással tanult, na és persze felelt. Úgy érzem, az ember ilyenkor tud a legtöbbet, mivel az érettségin több területen kell számot adni a megszerzett tudásról. így a diákoknak osztott figyelemmel kell mindazt elsajátítaniuk, amit tanáraik óráról órára átadtak nekik. Ezért joggal mondhatjuk, hogy az érettségi vizsga valóban az ember érettségéről szól, óriási próbatétel és egy MNHMIMIMIMM SZÓSZÓRÓ Ifiúságirovat-gazda: Győré Balázs lépcsőfok az életben. (Bár ma már nem sok mindenre használható, mivel szinte alapkövetelmény a szakmunkás-bizonyítvány mellett a boldogulás színpadán.) Elmúltak a gimiben töltött évek. Egyesek számára ez azt jelenti, hogy végre túl vannak rajta, és alig várják, hogy békén hagyják őket. De vannak olyanok is, akik számára ezek az évek fontosak voltak. Úgy érzik, elmúlt valami, ami hiányozni fog, ami fontos volt a számukra, mert hangulata volt, mert egy kis szele- burdiságot, bezártságot, egyben mégis határtalan szabadságot jelentett - a fiatalság legszebb éveit. A bulik, a másnapi doga vagy felelés miatti izgulás, a buszozás a suliba és haza - mindezeknek az évek során nem tulajdonítunk kifejezettebb értéket. A diák csak akkor veszi észre, hogy mi is az, ami elmúlt, amikor már vége van, és szíve sóvárogva hiányolja mindazt, amit azelőtt mindennap átélhetett. Ilyenkor már késő, és csak az a gondolat röppen át minden szorgos kis hangya fejében, hogy egy picit öregebb lettem, egy picit többet tudok, mint tudtam, és hiányozni fog, mert jó volt. ■ Daróczi László HIRDETÉS Meghívóférf[konferenciára Piliscsabán, a Béthel Missziói Otthonbán június 8-tól io-ig, péntek déltől vasárnapig férfikonferenciát tartunk. Evangélikus, református és római katolikus vallásé előadókkal járjuk körül a férfilélek rejtelmeit, és keressük a szolgálat területeit. Az előadásokon kívül lesz fórum, áhítat, gyalogtúra és íjászat. A hétvégére való tekintettel különösen várjuk apák és fiák jelentkezését. Részvételi díj: 4400 Ft (szállás és teljes ellátás) + 400 Ft ágynemű-használati díj. Egynapos részvételre is van lehetőség! Mindenkit szeretettel várunk! Jelentkezés Koháty Ferenc férfimissziói referensnél (9155 Lébény, Iskola u. 2.; tel./fax: 96/360-013; egyházi mobil: 20/824-7122; e-mail: kohary@enternet.hu) vagy az Evangélikus Missziói Központ címén (1164 Budapest, Batthyány Ilona u. 38-40.; tel.: 1/400-3057; egyházi mobil: 20/824-5841; e-mail: evmis@lutheran.hu). A részletes program letölthető a http://misszio.lutheran.hu/ honlapról.
