Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-05-20 / 20. szám

"Evangélikus ÉletS 9 élővíz 2007. május 20. Mezítelenül .HETI ÚTRAVALÓ „Igyekezz már, örökké rád kell várni!” - mondja az anya, egyre türelmetlenebbül. „Megyek már, megyek már!” - feleli a lány, Zsófia, minden különösebb lelkesedés nélkül. Mindig így van ez, amikor vásárol­ni mennek. Ki nem állhatja az egész herce­hurcát, a keresést, a ruhapróbát. „Van né­hány dolog, amit még mindenképpen meg kell vennünk, mielőtt elutazol” - hall­ja anyja ellentmondást nem tűrő hangját. Nincs mit tenni, elindulnak... Bár tavaszodik, így a reggeli, kora dél­előtti órákban azért még hűvös van oda- kinn. Gyorsan elérik a megállót, és fel- szállnak a villamosra. Zsófiának nincs kedve beszélgetni, csak néz ki az abla­kon; szürke utcákat, régi házakat és né­hány embert lát, akik vagy sietnek, vagy épp kényelmesen sétálgatnak. Egyik megállót követi a másik. A kép nem vál­tozik: emberek, utcák, házak. Az egész valahogy mégsem untatja, élvezi, ahogy egyfajta békesség születik meg benne. „Nézd!” - ébreszti fel édesanyja hangja, mikor már majdnem elalszik. „Mezítláb van!” Felpillant, és már ő is látja. Egy férfi az. Még nem öreg, de már nem is olyan fi­atal. Piszkos az arca és a ruhája, a haja és a szakálla már régen nem láthatott ollót, fé­sűt. Tényleg nincs rajta cipő, koszos, csu­pasz lábbal rohan keresztül az úton. „Sze­gény fickó!” - sóhajt az édesanya, de a lá­nya már nem figyel oda rá, gondolatai messze kalandoznak. Azon töpreng, hogy neki mindene megvan, ennek a fér­finak pedig láthatóan szinte semmije sincs a rajta lévő ruhán kívül. A villamoson tovább zötykölődve azonban nem a nehéz gazdasági helyzet miatt szomorkodik. Hanem arra gondol: nem véletlen tehát, hogy aznap reggel, csendessége idején épp Jób történetéről olvashatott a Bibliában. Jób nem a maga vagy mások hibájából lett földönfutóvá, mint ez az ismeretlen, hanem az Úr tette próbára a hitét azzal, hogy elvette tőle mindenét, amije csak volt, a gyermekeit éppúgy, mint az anyagi javait. „Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!” (Jób 1,20-21) Még nyo­morúságában sem átkozta Teremtőjét! Pedig milyen könnyű lett volna megta­gadni Istent ebben a nehéz helyzetben! Zsófia tudta, hogy az ő számára már sok­kal kisebb nehézség is elegendő lett volna ahhoz, hogy meginogjon a hite. A lány elmélkedésének a hangszóró­ból érkező felszólítás vetett véget, amely jelezte, hogy elérték a végállomást. Le kel­lett szállniuk, felállt hát ő is a helyéről, mint a többiek, és útjára indult. De a nem­rég látott férfit és Jóbot még sokáig nem tudta kiverni a fejéből. Cikáztak benne a gondolatok; a ruhák, amelyeket meg kel­lett venniük, már eddig sem nagyon érde­kelték, a nemrég látott szemvillanásnyi, ám számára sokat jelentő epizód után pe­dig még kevésbé. Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Mindazt, amit csak vásárolok, összegyűj­tők, fontosnak tartok, nem vihetem ma­gammal, ha meghalok-tűnődött tovább, és összeolvadt benne az ismeretben sorsa a Szentírásban olvasott történettel. Kezdet és vég, születés és halál. Ez len­ne minden? Nem, igenis van még valami a két véglet között. Az élet maga - tele feladatokkal, kérdésekkel, örömmel és csalódással. És a hálaadás lehetőségével. A köszönetmondással minden jóért, ami csak adatik. De aznap este a lány érezte: köszönettel és hálával tartozik Is­tennek azért is, mert mindig vele volt - és Zsófia biztosan érezte és tudta, hogy mindig vele is lesz - a kísértések és pró­batételek idején. Hiszen ezeket is Isten engedi meg, hogy rajtuk keresztül for­málja személyiségünket, és erősítse hi­tünket. Miután hazaértek, először segítenie kellett a ruhák ki-, majd a bőrönd becso­magolásában. Igyekezett, ahogy csak tu­dott. Alig várta, hogy egyedül lehessen, és imádkozhasson. Imádkozhasson a dél­előtt látott férfi sorsának jobbra fordulá­sáért, és megköszönje mennyei Atyjának azt, ami korántsem természetes: hogy az élet nagy kalandját vele együtt élheti meg örömben és bánatban, kísértésben és a gondtalan napokon egyaránt. ■ G.Zs. A Szentlélek szólt Szárszón Másfél évvel ezelőtt beosztott lelkész érkezett a gyülekezetbe a lelkipásztor mellé. Az új szolgálattevő egyéni talen­tumait és a helyi igényeket figyelembe véve gyorsan ki is alakult a munkameg­osztás. Kezdettől fogva a látogatások jelentették számára az egyik fontos te­rületet, s praktikus okokból főleg a ki­sebb területű és kisebb lélekszámú filia evangélikus lakóit kereste fel. A lelki­gondozói beszélgetések, a kis konyhá­ban tartott úrvacsorái istentiszteletek, a kedves vagy éppen megrázó élmények eredményeként gyakran vitte név sze­rint is az Úr elé a rábízott testvéreket. A május 7. és 9. között Balatonszárszón tartott országos lelkészkonferencia után azonban egészen máshogy tért vissza gyülekezetébe - különösen is a kicsiny kis leánygyülekezetbe. A Szent­lélek munkáját tapasztalta, mely elhí­vást adott, felforrósította szívét, s konkrét irányt mutatott, amely már nemcsak az egyes hívekhez küldte, ha­nem ahhoz a közösséghez, amely most még erőtlen, de sok imádsággal, közös munkával és Isten áldásával növeke­désnek indulhat... Pünkösd közelsége és a szolgálatunk­ban sokszor tapasztalható erőtlenség miatt a lelkészkonferencia témája ezút­tal a Szentlélek volt - az a Lélek, aki Isten szolgáit is formálni és misszióba küldeni akarja. Ezúttal a lelkészek álltak az ige ke­reszttüzében. Istennek azok a gyerme­kei kaptak intést, akik „hivatalból” mondják az evangéliumot, szavuk még­is olykor erőtlennek tűnik. A hiba ilyen­kor nem a ránk bízott kincsben van, ha­nem valamilyen konkrét - letenni nem akart - bűnünk okozza. Akkor nincs ereje annak, amit hirdetünk, ha valami elromlott, és nem akarjuk, nem merjük rendezni Isten előtt. Az életrendezés te­hát az első. A Lélek indít erre, s a tűz az, amely éget és tisztít ilyenkor erőtlensé­günkben, közönyösségünkben. Csak ilyen megújulás után fordulha­tunk mások felé. A megelevenedés utáni vágy és a tenni akarás készsége nélkül nincs nagy hajtóereje a missziónak. „Be­fektetés nélkül nincs profit” - hangzik a gazdasági életből jól ismert megállapí­tás, de igaz ez a lelkiekre is. Sok energiát, imádságot kell befektetni a missziói munkába, és készülni kell arra, hogy amikor ébredés történik, akkor legyen, aki segíti a gyülekezetét keresőket. Mun­katársak kellenek, akik hitben járnak, a Lélektől kapják az elhívást, és gyakorlati útmutatás alapján tudnak szolgálni. Az egyházvezetés felelőssége is, hogy legye­nek bibliaiskolák, munkatársképző tan­folyamok, de az adott gyülekezet hatás­köre és lehetősége, hogy segíti-e például a házi csoportok létrejöttét, rajtuk ke­resztül a hívek növekedését és azt, hogy mindenki (!) megtalálja a feladatát. „Ha a Balatonon hajókázunk, hiába várjuk, hogy beugorjanak hozzánk a ha­lak!” - Ugyanígy az embereket is sok­szor hiába várjuk templomainkba. Nem jönnek. Nekünk kell kapcsolópontokat találnunk hozzájuk, például karitatív vagy szociális szolgáltatáson keresztül, „barátságos gyülekezettel”, netán - a ci­vil szféra segítségét is kihasználva - a társadalomban való jelenléttel. Mindez tervezést igényel. Kell, hogy legyen egy missziós stratégia, amikor lelkészként tudjuk, és a gyülekezettel vi­lágosan tudatjuk, hogy hova szeretnénk eljutni. Tarthatatlan ugyanis az a hozzá­állás, hogy „mindegy, mit, csak csinál­junk valamit!”. Építhetünk kapcsolatainkra, vagy ki­használhatjuk az élethelyzetből adódó lehetőségeket is. A hívő pedagóguson keresztül a tanári kar is megszólítható, vagy például egy kisgyermekes anyuká­nak testhezálló feladat a baba-mama kör megszervezése. A szárszói lelkészkonferencia evan- gélizáció volt; nemcsak beszéltünk a Szentlélekről, hanem csodálatosan ta­pasztalhattuk is jelenlétét. Volt monda­nivalója, és ezt elég egyértelműen közöl­te: a megváltó Krisztusra mutatott, és új lendületet adott. Ugyanakkor ez a há­rom nap szakmai szempontból is na­gyon tartalmas volt. Az evangélikus és más felekezetű előadók gyülekezetépíté­si modellek, gyakorlati ötletek széles skáláját mutatták be, melyek között ki­ki találhatott magának valót. Nagy szükségünk volt minderre. Az elcsípett beszélgetésrészletek alapján úgy tűnt számomra, hogy a jelen lévő öt- ven-hatvan lelkészből sokan hasonlóan gondolták, s nem voltam egyedül azzal sem, hogy másként indultam haza, mint ahogy érkeztem. Ezt a változást a gyüle­kezet egyébként hamar észrevette... ■ Hulej Enikő Krisztus mondja: Ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket. (Jn 12,32) Húsvét ünnepe után a hatodik héten az Útmutató reggeli és heti igéi az e földön élő s szolgáló gyülekezet sorsáról és fel­adatairól szólnak. Isten megdicsőíttetése megy végbe Jézus kettős felemeltetésében; a keresztre feszítés következménye: hús­vét, a mennybemenetelé: pünkösd. Pünkösd böjtjében mi mást tehet az Ura vonzásá­ba került tanítvány? Trónusod elé járulok, ím: „Halld meg, Uram. hívó hangomat! Könyö­rülj rajtam, hallgass meg!” (Zsolt 27,7) S fohásza nem marad válasz nélkül: „Az Úr gazda­gon megáld mindenkit, aki őt segítségül hívja." (Róm 10,12; LK) Ez a Szentlélek missziója: az igazság Lelke az Atyától származik, és a Fiúról tesz bizonyságot. Aki újjászületésekor megkapta az Atya-Fiú Lelkének ajándékát, sem tehet mást: „ti is bizonyságot tesztek" e vi­lágban azok között, akik még „nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem" (Jn 15,27; 16,3) - bátorít Urunk. Az üldöztetés és a vértanúság idején Luther ebben látja a Szentlélek ak­tuális szolgálatát: „Én más Vigasztalót küldök néktek; az igazság Lelkét, aki teljes elha- gyatottságban és rettegtető nyomorúságban is meg tud vigasztalni, s vigasztalása örök.” Pál a Szentháromság Istenhez imádkozik a szentekért és értünk is, hogy megis­merjük „Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szere tétét” (Ef 3,19). Jézus szeretetének szé­lessége a világ, hosszúsága az örökkévalóság, mélysége a kereszthalál s magassága a menny! Mindezt megtapasztalni nem lehetetlen, ha ő lakik szívünkben a hit által. Már fogságba vitt népének megígérte Isten, hogy hazatérnek, és új Lelket nyernek: „Egy szí­vet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, (...) és hússzívet adok nekik, (...) én pedig Istenük le­szek." (Lásd Ez 11,19-20!) Isten újszövetségi gyülekezetére is vár még a nagy megpróbál­tatás, a hit próbája! Az üldöztetés „alkalom lesz nektek a tanúságtételre’' (Lk 21,13), az Ura­tokról szóló örömhír továbbadására. Jézus így bátorít a vallástételre: „...ha valaki vallást tesz rólam az emberek előtt, az Emberfia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt." „.. .de aki a Szentleiket káromolja, annak nem bocsáltatik meg.” (Lk 12,8.10) Mi is a Szentlélek elleni bűn? Az, ha valaki tudatosan azt állítja, hogy Isten Lelke a sátán, s Jézus a csodáit, az ördö­gök kiűzését nem a Szentlélek által, hanem Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a segítségével tette (lásd Mt 12,32 és Mk 3,29). Mit tettek a tanítványok a Lélek eljövetelé­re várva? „.. .valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban", és sorsvetés által Mátyást választották apostollá Júdás helyére, hogy „még valaki tanúja le­gyen" velük együtt az Úr Jézus feltámadásának (ApCsel 1,14.22). Mit tett Jézus a halála előtt? Jánosra rábízta édesanyját: .Asszony, íme, a te fiad!" „íme, a te anyád!" (Jn 19,26.27) Már pünkösd előtt felzeng a próféta látomásában Istenünk csodálatos ígérete: „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek Ura.” (Zak 4,6) Kér­jük: „Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám...” (EÉ 244,1) H Garai András Érettségi 2007 Az érettségire nagy sebbel-lobbal ké­szültem, bár ami az ijedséget illeti, nem volt félnivalóm. Azt tudni kell, hogy én izgulós fajta vagyok, most mégis nyu­godt voltam. A tanulás szempontjából próbáltam mindent megtenni, ami tő­lem telik. Na persze nem vittem túlzás­ba, mert nem erősségem a szorgosság e téren. Nekem személy szerint nem tűnt olyan nehéznek, és így utólag visszate­kintve nincs aggódnivalóm sem. Azért valamit el kell mondanom... Mivel én keresztény vagyok, volt egy kis segítségem is, amely - sok ima hatá­sára - Istentől érkezett. így tudtam meg­őrizni a nyugalmamat és józan fejjel gondolkozni. Minden reggel elolvastam az aznapi igét, és imádkoztam. Az írásbeli részből még hátravan a vá­lasztott tárgy, és utána már csak a szóbe­li vár ránk, ami érdekes lesz. Ahogy vé­gignéztem az osztálytársaimon, láttam rajtuk a bizonytalanságot és az aggodal­mat - valószínűleg nem volt mindenki olyan biztos a dolgában, mint én. Ha is­mernék Istent, valószínű, hogy az ő dol­guk is ilyen egyszerű lenne. A suliban az utóbbi napokban ballagás előtt nagy volt a hajtás, mindenki teljes erőbedo­bással tanult, na és persze felelt. Úgy érzem, az ember ilyenkor tud a legtöbbet, mivel az érettségin több te­rületen kell számot adni a megszerzett tudásról. így a diákoknak osztott figye­lemmel kell mindazt elsajátítaniuk, amit tanáraik óráról órára átadtak ne­kik. Ezért joggal mondhatjuk, hogy az érettségi vizsga valóban az ember érett­ségéről szól, óriási próbatétel és egy MNHMIMIMIMM SZÓSZÓRÓ Ifiúságirovat-gazda: Győré Balázs lépcsőfok az életben. (Bár ma már nem sok mindenre használható, mivel szin­te alapkövetelmény a szakmunkás-bi­zonyítvány mellett a boldogulás szín­padán.) Elmúltak a gimiben töltött évek. Egye­sek számára ez azt jelenti, hogy végre túl vannak rajta, és alig várják, hogy békén hagyják őket. De vannak olyanok is, akik számára ezek az évek fontosak vol­tak. Úgy érzik, elmúlt valami, ami hiá­nyozni fog, ami fontos volt a számukra, mert hangulata volt, mert egy kis szele- burdiságot, bezártságot, egyben mégis határtalan szabadságot jelentett - a fia­talság legszebb éveit. A bulik, a másnapi doga vagy felelés miatti izgulás, a buszo­zás a suliba és haza - mindezeknek az évek során nem tulajdonítunk kifejezet­tebb értéket. A diák csak akkor veszi észre, hogy mi is az, ami elmúlt, amikor már vége van, és szíve sóvárogva hiányolja mind­azt, amit azelőtt mindennap átélhetett. Ilyenkor már késő, és csak az a gondolat röppen át minden szorgos kis hangya fejében, hogy egy picit öregebb lettem, egy picit többet tudok, mint tudtam, és hiányozni fog, mert jó volt. ■ Daróczi László HIRDETÉS Meghívóférf[konferenciára Piliscsabán, a Béthel Missziói Otthonbán június 8-tól io-ig, péntek déltől vasár­napig férfikonferenciát tartunk. Evangélikus, református és római katolikus val­lásé előadókkal járjuk körül a férfilélek rejtelmeit, és keressük a szolgálat terüle­teit. Az előadásokon kívül lesz fórum, áhítat, gyalogtúra és íjászat. A hétvégére való tekintettel különösen várjuk apák és fiák jelentkezését. Rész­vételi díj: 4400 Ft (szállás és teljes ellátás) + 400 Ft ágynemű-használati díj. Egy­napos részvételre is van lehetőség! Mindenkit szeretettel várunk! Jelentkezés Koháty Ferenc férfimissziói referensnél (9155 Lébény, Iskola u. 2.; tel./fax: 96/360-013; egyházi mobil: 20/824-7122; e-mail: kohary@enternet.hu) vagy az Evangélikus Missziói Központ címén (1164 Budapest, Batthyány Ilona u. 38-40.; tel.: 1/400-3057; egyházi mobil: 20/824-5841; e-mail: evmis@lutheran.hu). A részletes program letölthető a http://misszio.lutheran.hu/ honlapról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom