Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-03-04 / 9. szám

'Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ J 2007. március 4. i* 9 »SZERESD FELEBARÁTODAT, MINT MAGADAT.« (ROM 13,9) Kontraszt, avagy két borulás története Egyik reggel felszállt a buszra egy fiatal (harmincöt-negyven év körüli), alkohol­tól bűzlő hajléktalan. Valami miatt fo­lyamatos késztetést érzett arra, hogy hangosan fel-felnevessen. Bűzlött, ko­szos volt, és volt nála egy közepes nej­lonzsákféle, amelynek fülei voltak, s a füleket könnyedén a vállára akaszthatta. Könnyű, puha zsákját oda-odacsapta - pláne a kanyarokban - a busz ajtajának, és nagyon tetszett neki ez a játék. Egyszer csak a zsák szétnyílt alul, s ki­pottyant a tartalma. Akadt egy segítő­kész férfi, aki igyekezett felkapkodni a holmit. A busz megállt, mert piros lám­pát kapott, ám éles kanyar állt előttünk. A hajléktalan férfi közben komótosan leguggolt, se nem kapaszkodott, se nem támaszkodott, hanem ráérősen pakol- gatott valami nála lévő másik szatyorba, de persze abba már nem sok min­den fért. Olyan szerencsétlen helyen guggolt, hogy egyértelmű volt: eldől, mint egy zsák, mihelyst elindul a busz. Ráadásul a csuklós busz forgó részénél kucorgott, a lépcső mellett. Elindult a busz. A férfi hátrazuhant, fenékkel a lépcső legalsó fokára esett, ahová olyannyira beszorult, hogy csak a kezével tudott integetni. Nem tombolt a segítőkészség az emberekben. Aki ösz- szeszedte a kihullott zsák tartalmát, nem tudott újra a kétségbeesetten ka­limpáló férfi segítségére lenni, mert a ke­ze tele volt a hajléktalan holmijaival. Vé­gül egy másik ember ment őt kihúzni; talán nem tette volna, ha nem közeleg a megálló. Ki kellett húznia, mert ha még az ajtót is rányitják, akkor lehet, hogy mentőt kellett volna hívni. Végül semmi baja nem történt a haj­léktalannak. Szerencsére. A legnagyobb baj azonban az emberek - velem az élen - hozzáállásában keresendő. Mindenki csak nézett, mintha moziban ülne. Oly­annyira „moziztak”, hogy a legtöbben na­gyokat nevettek. Mit nevettek! Gurultak a röhögéstől! De nem segítettek volna. Mentegetőzzek? Én nem tudtam vol­na kihúzni egy kilencvenkilós embert a lyukból, engem a magam negyvenhét kilójával csak magára rántott volna. Még nagyobb röhögés tört volna ki. Ezért nem segítettem, bár ez igen so­vány mentség... Valójában olyannak tűnt az egész jelenet, mint egy Roberto Benigni-film. Én szeretem Benigni ke- serédes humorát, de most nagyon fá­rasztott ez a Benigni-utánzat. Sajnál­tam a hajléktalant, no és szégyelltem magam. Volt is miért - magam miatt és a nálam megtermettebb, erősebb em­berek miatt is. * * * A minap bementem egy kiskereskedés­be, ahol fém ajándékdobozt szerettem volna venni, de első utam valahogy mégis az üvegekhez és a porcelánokhoz vezetett. Nézegettem egy ideig a giccse­ket, bár találtam köztük szép kivitelű, vi­szonylag ízléses darabokat is. Egyszer csak feltűnt az egyik polcon lévő porce­lánkupacnál, hogy szemmagasságban csálén áll egy porcelánfigura (só- és borstartók, cukortartók, effélék sora­koztak egymás mellett), és ha nem igazí­tom meg, akkor valakinek a keze elindít­ja a lavinát, ledől a polc tartalma, és az il­letőnek nagyon kellemetlen élményben lesz része. Nos, sajnos én voltam az, akinek kel­lemetlen élményben lett része. Dőlt is a polc tartalma - egyenesen rám. Mivel két kezem van, a potyogó tárgyakat nem is próbáltam elkapni, gondolván, minek tenném, nehogy egy másik polcnyi lim­lomot is elindítsak a föld középpontja felé. Nem is nyúltam máshoz! Így is piff- puff, csitt-csatt, csirr-csörr lett a vége. A hangoskodás elcsitulása után oda­jött az egyik eladó, részvétteljes tekintet­tel végignézett a holmikon meg rajtam, majd elnézően hozzám fordult. Azon­ban nem dorgálás és kioktatás követke­zett, hanem közölte, hogy mennyire saj­nálja, és sajnos ezt ki kell fizetnem - majd hozzátette kedvesen és vigasztaló- an, hogy mindet elvihetem, ha akarom. Már ami épen maradt... Még néhány­szor elmondta, hogy mennyire sajnálja, én meg megnyugtattam, hogy az én hi­bám volt, mert olyasmibe okoskodtam bele, amibe nem kellett volna. Ezt hívják tanulópénznek. Két dolgot kiemelnék: egyfelől jó, hogy nem hollóházi vagy zsolnai porce­lánt árusító boltba mentem be, csak egy úgynevezett „100 forintos kereskedésbe”. Másfelől ha az eladónő kedvességével, közvetlenségével és felém sugárzó, őszinte szeretetével nem oldja fel ezt a nehéz és kellemetlen helyzetet, akkor ne­kem is sokkal nehezebb és kínosabb lett volna. Hála és köszönet érte ezúttal is. ■ Gergely Judit Kedves Gyerekek! ► Hat hete indult, kilencrészes soro­zatunkban Görbefalva lakóival is­merkedhettek meg. Minden rész­ben találtok egy rejtvényt is. A he­lyes megfejtést küldjétek el szer­kesztőségünk címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Buda­pest, Üllői út 24.); a borítékra írjá­tok rá: Gyermekvár. A megoldáso­kat egyben összegyűjtve is postára adhatjátok, jutalmul a végén aján­dékcsomagot kaptok. Hallottatok már Görbefalváról? Nem? Ez egy nagyon piciny falucska - a főté­ren körben összesen kilenc ház, a temp­lom és a posta épülete áll. Amire nagyon büszkék a görbefalviak, az a szép temp­lomuk, amelynek a harangja minden es­te dallammal búcsúztatja a lemenő na­pot. Emellett arra is büszkék az ott la­kók, hogy mindegyiküknek olyan bibliai neve van, mint amilyen nevű emberek Jézussal is találkoztak, vagy valahogyan kötődtek hozzá. Az arra járó idegenek­nek mindig mesélnek is róluk. 4­Görbefalva főterén a négyes szám Márta házán látható. Szorgos, dolgos asszony, akárcsak a bibliai Márta. Sok dolga kö­zött mindig szakít időt arra, hogy előve­gye Bibliáját, és imádkozzon. Háza min­denki előtt nyitva áll, kedvességével mindenkit felvidít. Bizony a bibliai Mártának különös története van az Újszövetségben. Két test­vérével, Máriával és Lázárral élt Betániá- ban. Jézus többször járt náluk, nagyon szerette őket. Egy alkalommal, amikor a Mester náluk volt, Márta csak úgy sür- gött-forgott a sok vendég körül. Ételt, italt készített, sütött, terített - egyszóval sok dolga volt. Ám észrevette, hogy Má­ria, a testvére ahelyett, hogy neki segíte­GYERMEKVÁR ne, ott ül Jézus lába mellett, és hallgatja őt. A legszívesebben Márta is odaült vol­na Jézusra figyelve, hiszen mindig olyan sokat jelentett neki a Mester beszéde, de háziasszonyi kötelességtudata visszatar­totta. Megkérdezte Jézust: V------------———5--------­- Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgála­tomban? O azonban így felelt neki:- Márta, Márta, sok mindenért ag­gódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem ve­hetnek el tőle. Vegyétek sorra, mi mindent tett Márta a ven­dégek érkezése előtt, illetve mit tett az asztalra a vendégek érkezésekor. A tárgyakhoz tartozó betűket összeolvasva megtudhatjátok, mi volt a jó rész, amelyet Mária választott.--------------------------------------------r 1 Ti sztségviselők csendesnapja a dél-pesti egyházmegyében Már a délelőtti pénztárostalálkozó kez­detére is sok gyülekezetből megérkeztek lelkészükkel az egyéb gyülekezeti tisztsé­get viselők február 17-én Gyónra, akik az ebédig a Namia krónikái című filmet te­kinthették meg. A házigazda gyülekezet asszonyai mintegy hatvan főt láttak ven­dégül a szűk órányi ebédidő alatt. Ezután - az egyházmegyei csendesnap „hivata­los” nyitányaként - a gyülekezeti terem­ben Krämer György espereshelyettes kö­szöntötte az egybegyűlteket. A közös éneklés után az áhítatot Bozorády András dunaharaszti lelkész tartotta. Az elcsendesülést követően egyház- megyei felügyelőként e sorok írója üd­vözölte a vendégeket, kiemelve azt, hogy ilyen jellegű találkozóra először kerül sor az egyházmegyében. A tiszt­ségviselők három csoportot képezve be­szélték meg ügyes-bajos dolgaikat, cse­rélték ki tapasztalataikat. Az első cso­portot a felügyelők és a másodfelügye­lők, a másodikat a gondnokok, egyház­fik és harangozok, a harmadikat pedig a pénztárosok, illetőleg a könyvelők al­kották. (A lelkészek és más tisztségvise­lők szabadon választhattak a csoportok közül.) Már elmúlt három óra is, amikor újra összegyűlt a közösség egy rövid fórum­beszélgetésre. Ezen határozott igényként merült fel hasonló találkozók rendszeres megrendezése, Polczer Csaba egyházme­gyei másodfelügyelő pedig egy őszi pres­biteri találkozó terveiről beszélt. Egyhan­gú véleményként fogalmazódott meg, hogy a találkozó hasznos, az együttmű­ködést erősítő rendezvény volt. ■ Bak Péter HETI ÚTRAVALÓ Isten abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, ami­kor bűnösök voltunk. (Róm 5,8) Böjt második hetében az Útmutató regge­li és heti igéi az Úr Szolgája áldozatának az előképeit villantják fel irgalmas szere- tete előjeleként. „Isten Fia szolgai formát vett fel, és emberekhez lett hasonlóvá, megalázta ma­gát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.’’ (Fii 2,7.8; LK) Luther ebben látta Krisztus áldozatának jelentőségét: „Aki hiszi, hogy bűnét és az egész világét a mi áldott Urunk hordozza, hogy Megváltónk drága vérét azért ontotta, hogy mint egyetlen bűnbak és vezeklő megigazítson és üdvözítsen: azé a bűnök bocsánata és az örök élet.” A nagytanács tagjainak Jézus mondta el, hogy a gonosz szőlőművesek a szeretett Fiú halála árán akarták megszerezni az örökséget: „Megragadták, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre.” Ők jól ismerték ezt a próféciát: „Az a kő, amelyet az építők meg­vetettek, az lett a sarokkő; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben." (Mk 12,8.10-n) Az előkép beteljesült; a Fiú halála árán lett Isten gyermekeinek öröksége a menny! Isten szuverén Ur; megelőző szeretete így ért célba; „Mert amikor még erőtlenek voltunk, a ren­delt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért.” (Róm 5,6) Jeremiás sorsa és elfogatása is előkép: „De tudjátok meg, hogy ha megöltök, ártatlan vér terhel benneteket, mert valóban az Úr küldött hozzátok... ” (Jer 26,15) Ekkor még nem ölték meg, mert volt pártfogója. A mi hű Pártfogónk ártatlan vére megtisztít minden bűntől! így hangzik az Úristen értéke­lése a szolgájáról: „Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat... ” Jób ak­kor sem vétkezett szájával, amikor beteg volt: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kellfogadnunk.” 0ób 2,3.10) A bűntelen Jézus így imádkozott: „. ..ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” (Lk 22,42) A hitetlen nép a pusztában Isten ellen zúgolódott. Mózes tette jelképes is volt: „Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép.” (2MÓZ 17,6) „Az a kő­szikla pedig a Krisztus volt." (iKor 10,4) És „ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék” (Jn 7,37)! Jézus a megdicsőülése után az élő víz folyamaként kiáradó Lélekről szólt, akit a benne hívők kapnak mind e mai napig azután, hogy megvallották bűneiket. Egysze­ri esemény ez a megtéréskor, de ha később Isten gyermekei közül „vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért” (íjn 2,1-2), Sokan ma sem értik Jézus e kijelentését: „.. .az Emberfia emberek kezébe adatik!" De aki megalázkodik előtte, és akinek a szívében megtörténik az „én” trónfosztása, an­nak hite által megadatik a kiváltság: „...aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem kül­dött." (Lk 9,44.48) Pál életében így vált ez valóra: „Mert én meghaltam... (...), hogy Isten­nek éljek Krisztuséi bennem... (...) Én nem vetem el az Isten kegyelmét...” (Gál 2,19.20.21) Mi se tegyük ezt, de kérjük őt: „Irgalmazz, Úristen, / immáron énnékem..(EÉ 77,i) ■ Garai András HIRDETÉS „Hálót fon az est, a nagy barna pók, Nem mozdulnak a tiszai hajók. (...) Ma nem üzennek hívó távlatok, Ma kikötöttünk itthon, álmodok!” (Juhász Gyula) A budahegyvidéki evangélikus gyülekezet (Budapest XII., Kék Golyó u. 17.) sze­retettel hív és vár minden érdeklődőt a március 18-án 17 órakor kezdődő juhász Gyula irodalmi délutánra. Az est irodalmi vezetője Dalos László hírlapíró. Az elhangzó versek tolmácsolói: Bencéné Szabó Márta, Bender Máté, Brebovszky Eszter, Brebovszky Klára, Brebovszky Péter, Csorna Gergely, Dobó László, Halassy Adrienn, Kovács Áron, Kovács Bence, Lakatos József, Özvegy Gergő, Tóta Kinga, Tóta judit, Vermes Zsolt. Áhítatot tart dr. Bácskai Károly evangélikus lelkész. Rendező: Csománé Forgács Emma irodalomtanár. Meghívó

Next

/
Oldalképek
Tartalom