Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-03-04 / 9. szám

'Evangélikus ÉletS

ÉLŐ VÍZ

J

2007. március 4. i* 9

»SZERESD FELEBARÁTODAT, MINT MAGADAT.« (ROM 13,9)

Kontraszt, avagy két borulás története

Egyik reggel felszállt a buszra egy fiatal (harmincöt-negyven év körüli), alkoholtól bűzlő hajléktalan. Valami miatt folyamatos késztetést érzett arra, hogy hangosan fel-felnevessen. Bűzlött, koszos volt, és volt nála egy közepes nejlonzsákféle, amelynek fülei voltak, s a füleket könnyedén a vállára akaszthatta. Könnyű, puha zsákját oda-odacsapta - pláne a kanyarokban - a busz ajtajának, és nagyon tetszett neki ez a játék.

Egyszer csak a zsák szétnyílt alul, s kipottyant a tartalma. Akadt egy segítőkész férfi, aki igyekezett felkapkodni a holmit. A busz megállt, mert piros lámpát kapott, ám éles kanyar állt előttünk. A hajléktalan férfi közben komótosan leguggolt, se nem kapaszkodott, se nem támaszkodott, hanem ráérősen pakol- gatott valami nála lévő másik szatyorba, de persze abba már nem sok minden fért. Olyan szerencsétlen helyen guggolt, hogy egyértelmű volt: eldől, mint egy zsák, mihelyst elindul a busz. Ráadásul a csuklós busz forgó részénél kucorgott, a lépcső mellett.

Elindult a busz. A férfi hátrazuhant, fenékkel a lépcső legalsó fokára esett, ahová olyannyira beszorult, hogy csak a kezével tudott integetni. Nem tombolt a segítőkészség az emberekben. Aki ösz- szeszedte a kihullott zsák tartalmát, nem tudott újra a kétségbeesetten kalimpáló férfi segítségére lenni, mert a keze tele volt a hajléktalan holmijaival. Végül egy másik ember ment őt kihúzni; talán nem tette volna, ha nem közeleg a megálló. Ki kellett húznia, mert ha még az ajtót is rányitják, akkor lehet, hogy mentőt kellett volna hívni.

Végül semmi baja nem történt a hajléktalannak. Szerencsére. A legnagyobb baj azonban az emberek - velem az élen - hozzáállásában keresendő. Mindenki csak nézett, mintha moziban ülne. Olyannyira „moziztak”, hogy a legtöbben nagyokat nevettek. Mit nevettek! Gurultak a röhögéstől! De nem segítettek volna.

Mentegetőzzek? Én nem tudtam volna kihúzni egy kilencvenkilós embert a lyukból, engem a magam negyvenhét kilójával csak magára rántott volna.

Még nagyobb röhögés tört volna ki. Ezért nem segítettem, bár ez igen sovány mentség... Valójában olyannak tűnt az egész jelenet, mint egy Roberto Benigni-film. Én szeretem Benigni ke- serédes humorát, de most nagyon fárasztott ez a Benigni-utánzat. Sajnáltam a hajléktalant, no és szégyelltem magam. Volt is miért - magam miatt és a nálam megtermettebb, erősebb emberek miatt is.

* * *

A minap bementem egy kiskereskedésbe, ahol fém ajándékdobozt szerettem volna venni, de első utam valahogy mégis az üvegekhez és a porcelánokhoz vezetett. Nézegettem egy ideig a giccseket, bár találtam köztük szép kivitelű, viszonylag ízléses darabokat is. Egyszer csak feltűnt az egyik polcon lévő porcelánkupacnál, hogy szemmagasságban csálén áll egy porcelánfigura (só- és borstartók, cukortartók, effélék sorakoztak egymás mellett), és ha nem igazítom meg, akkor valakinek a keze elindítja a lavinát, ledől a polc tartalma, és az illetőnek nagyon kellemetlen élményben lesz része.

Nos, sajnos én voltam az, akinek kellemetlen élményben lett része. Dőlt is a polc tartalma - egyenesen rám. Mivel két kezem van, a potyogó tárgyakat nem is próbáltam elkapni, gondolván, minek tenném, nehogy egy másik polcnyi limlomot is elindítsak a föld középpontja felé. Nem is nyúltam máshoz! Így is piff- puff, csitt-csatt, csirr-csörr lett a vége.

A hangoskodás elcsitulása után odajött az egyik eladó, részvétteljes tekintettel végignézett a holmikon meg rajtam, majd elnézően hozzám fordult. Azonban nem dorgálás és kioktatás következett, hanem közölte, hogy mennyire sajnálja, és sajnos ezt ki kell fizetnem - majd hozzátette kedvesen és vigasztaló- an, hogy mindet elvihetem, ha akarom. Már ami épen maradt... Még néhányszor elmondta, hogy mennyire sajnálja, én meg megnyugtattam, hogy az én hibám volt, mert olyasmibe okoskodtam bele, amibe nem kellett volna. Ezt hívják tanulópénznek.

Két dolgot kiemelnék: egyfelől jó, hogy nem hollóházi vagy zsolnai porcelánt árusító boltba mentem be, csak egy úgynevezett „100 forintos kereskedésbe”. Másfelől ha az eladónő kedvességével, közvetlenségével és felém sugárzó, őszinte szeretetével nem oldja fel ezt a nehéz és kellemetlen helyzetet, akkor nekem is sokkal nehezebb és kínosabb lett volna. Hála és köszönet érte ezúttal is.

■ Gergely Judit

Kedves Gyerekek!

► Hat hete indult, kilencrészes sorozatunkban Görbefalva lakóival ismerkedhettek meg. Minden részben találtok egy rejtvényt is. A helyes megfejtést küldjétek el szerkesztőségünk címére (Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24.); a borítékra írjátok rá: Gyermekvár. A megoldásokat egyben összegyűjtve is postára adhatjátok, jutalmul a végén ajándékcsomagot kaptok.

Hallottatok már Görbefalváról? Nem? Ez egy nagyon piciny falucska - a főtéren körben összesen kilenc ház, a templom és a posta épülete áll. Amire nagyon büszkék a görbefalviak, az a szép templomuk, amelynek a harangja minden este dallammal búcsúztatja a lemenő napot. Emellett arra is büszkék az ott lakók, hogy mindegyiküknek olyan bibliai neve van, mint amilyen nevű emberek Jézussal is találkoztak, vagy valahogyan kötődtek hozzá. Az arra járó idegeneknek mindig mesélnek is róluk.

4Görbefalva főterén a négyes szám Márta házán látható. Szorgos, dolgos asszony, akárcsak a bibliai Márta. Sok dolga között mindig szakít időt arra, hogy elővegye Bibliáját, és imádkozzon. Háza mindenki előtt nyitva áll, kedvességével mindenkit felvidít.

Bizony a bibliai Mártának különös története van az Újszövetségben. Két testvérével, Máriával és Lázárral élt Betániá- ban. Jézus többször járt náluk, nagyon szerette őket. Egy alkalommal, amikor a Mester náluk volt, Márta csak úgy sür- gött-forgott a sok vendég körül. Ételt, italt készített, sütött, terített - egyszóval sok dolga volt. Ám észrevette, hogy Mária, a testvére ahelyett, hogy neki segíteGYERMEKVÁR

ne, ott ül Jézus lába mellett, és hallgatja őt. A legszívesebben Márta is odaült volna Jézusra figyelve, hiszen mindig olyan sokat jelentett neki a Mester beszéde, de háziasszonyi kötelességtudata visszatartotta. Megkérdezte Jézust:

V------------———5--------- Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatomban?

O azonban így felelt neki:- Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.

Vegyétek sorra, mi mindent tett Márta a vendégek érkezése előtt, illetve mit tett az asztalra a vendégek érkezésekor. A tárgyakhoz tartozó betűket összeolvasva megtudhatjátok, mi volt a jó rész, amelyet Mária választott.--------------------------------------------r

1

Ti

sztségviselők csendesnapja a dél-pesti egyházmegyében

Már a délelőtti pénztárostalálkozó kezdetére is sok gyülekezetből megérkeztek lelkészükkel az egyéb gyülekezeti tisztséget viselők február 17-én Gyónra, akik az ebédig a Namia krónikái című filmet tekinthették meg. A házigazda gyülekezet asszonyai mintegy hatvan főt láttak vendégül a szűk órányi ebédidő alatt. Ezután - az egyházmegyei csendesnap „hivatalos” nyitányaként - a gyülekezeti teremben Krämer György espereshelyettes köszöntötte az egybegyűlteket. A közös éneklés után az áhítatot Bozorády András dunaharaszti lelkész tartotta.

Az elcsendesülést követően egyház- megyei felügyelőként e sorok írója üdvözölte a vendégeket, kiemelve azt, hogy ilyen jellegű találkozóra először kerül sor az egyházmegyében. A tisztségviselők három csoportot képezve beszélték meg ügyes-bajos dolgaikat, cserélték ki tapasztalataikat. Az első csoportot a felügyelők és a másodfelügyelők, a másodikat a gondnokok, egyházfik és harangozok, a harmadikat pedig a pénztárosok, illetőleg a könyvelők alkották. (A lelkészek és más tisztségviselők szabadon választhattak a csoportok közül.)

Már elmúlt három óra is, amikor újra összegyűlt a közösség egy rövid fórumbeszélgetésre. Ezen határozott igényként merült fel hasonló találkozók rendszeres megrendezése, Polczer Csaba egyházmegyei másodfelügyelő pedig egy őszi presbiteri találkozó terveiről beszélt. Egyhangú véleményként fogalmazódott meg, hogy a találkozó hasznos, az együttműködést erősítő rendezvény volt.

■ Bak Péter

HETI ÚTRAVALÓ

Isten abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. (Róm 5,8)

Böjt második hetében az Útmutató reggeli és heti igéi az Úr Szolgája áldozatának az előképeit villantják fel irgalmas szere- tete előjeleként. „Isten Fia szolgai formát vett fel, és emberekhez lett hasonlóvá, megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.’’ (Fii 2,7.8; LK) Luther ebben látta Krisztus áldozatának jelentőségét: „Aki hiszi, hogy bűnét és az egész világét a mi áldott Urunk hordozza, hogy Megváltónk drága vérét azért ontotta, hogy mint egyetlen bűnbak és vezeklő megigazítson és üdvözítsen: azé a bűnök bocsánata és az örök élet.” A nagytanács tagjainak Jézus mondta el, hogy a gonosz szőlőművesek a szeretett Fiú halála árán akarták megszerezni az örökséget: „Megragadták, megölték, és kidobták a szőlőn kívülre.” Ők jól ismerték ezt a próféciát: „Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben." (Mk 12,8.10-n) Az előkép beteljesült; a Fiú halála árán lett Isten gyermekeinek öröksége a menny! Isten szuverén Ur; megelőző szeretete így ért célba; „Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért.” (Róm 5,6) Jeremiás sorsa és elfogatása is előkép: „De tudjátok meg, hogy ha megöltök, ártatlan vér terhel benneteket, mert valóban az Úr küldött hozzátok... ” (Jer 26,15) Ekkor még nem ölték meg, mert volt pártfogója. A mi hű Pártfogónk ártatlan vére megtisztít minden bűntől! így hangzik az Úristen értékelése a szolgájáról: „Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat... ” Jób akkor sem vétkezett szájával, amikor beteg volt: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kellfogadnunk.” 0ób 2,3.10) A bűntelen Jézus így imádkozott: „. ..ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” (Lk 22,42) A hitetlen nép a pusztában Isten ellen zúgolódott. Mózes tette jelképes is volt: „Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép.” (2MÓZ 17,6) „Az a kőszikla pedig a Krisztus volt." (iKor 10,4) És „ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék” (Jn 7,37)! Jézus a megdicsőülése után az élő víz folyamaként kiáradó Lélekről szólt, akit a benne hívők kapnak mind e mai napig azután, hogy megvallották bűneiket. Egyszeri esemény ez a megtéréskor, de ha később Isten gyermekei közül „vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz jézus Krisztus, mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért” (íjn 2,1-2), Sokan ma sem értik Jézus e kijelentését: „.. .az Emberfia emberek kezébe adatik!" De aki megalázkodik előtte, és akinek a szívében megtörténik az „én” trónfosztása, annak hite által megadatik a kiváltság: „...aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött." (Lk 9,44.48) Pál életében így vált ez valóra: „Mert én meghaltam... (...), hogy Istennek éljek Krisztuséi bennem... (...) Én nem vetem el az Isten kegyelmét...” (Gál 2,19.20.21) Mi se tegyük ezt, de kérjük őt: „Irgalmazz, Úristen, / immáron énnékem..(EÉ 77,i)

■ Garai András

HIRDETÉS

„Hálót fon az est, a nagy barna pók, Nem mozdulnak a tiszai hajók. (...) Ma nem üzennek hívó távlatok,

Ma kikötöttünk itthon, álmodok!” (Juhász Gyula)

A budahegyvidéki evangélikus gyülekezet (Budapest XII., Kék Golyó u. 17.) szeretettel hív és vár minden érdeklődőt a március 18-án 17 órakor kezdődő juhász Gyula irodalmi délutánra.

Az est irodalmi vezetője Dalos László hírlapíró.

Az elhangzó versek tolmácsolói: Bencéné Szabó Márta, Bender Máté, Brebovszky Eszter, Brebovszky Klára, Brebovszky Péter, Csorna Gergely, Dobó László, Halassy Adrienn, Kovács Áron, Kovács Bence, Lakatos József, Özvegy Gergő, Tóta Kinga, Tóta judit, Vermes Zsolt.

Áhítatot tart dr. Bácskai Károly evangélikus lelkész.

Rendező: Csománé Forgács Emma irodalomtanár.

Meghívó