Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-03-18 / 11. szám
^Evangélikus Élet3 wgrnmmmmmmMmmmmtmmmmmmmmm EVANGÉLIKUS ÉLET 2007. március 18. !► 3 Békesség néktek! A paksi országos evangélikus találkozó üzenetéről ► A június 22-23-án tartandó 5. országos evangélikus találkozó témája a megbékélés, illetve a kiengesztelődés lesz. Hetilapunk hasábjain több szempontból szeretnénk a konferencia témájához közelíteni. E számunkban a találkozó tartalmi kérdéseiről szólunk. Mindennapos tapasztalatunk, hogy különféle konfliktusok között élünk. Konfliktus van először is ember és ember között. Konfliktus a házasságban: ki diktál, a férj vagy a feleség? Konfliktus a családban, a gyermekek és a szülők között: meddig tartozik engedelmességgel a gyermek, mikortól válhat függetlenné? Konfliktus a munkahelyen a vezetők és a beosztottak között: a főnöknek vajon tényleg mindig igaza van? Konfliktus a társadalomban a politikai irányzatok és hatalmi erők között: meddig kell a polgárnak engedelmeskednie a felsőbbségnek? Konfliktus a társadalmi többség és a kisebbségek között: azoknak lenne igazuk, akik többen vannak? Konfliktus az egyes keresztény felekezetek között: megoldhatók-e a felekezeti problémák a vegyes házasságokban? Konfliktus a népek és a nemzetek között: ki vagy milyen erő akarja vagy tudja irányítani a világot? De nemcsak ember és ember között, hanem az ember és Isten között is konfliktus van. Az Isten és az ember közötti eredendő teremtésbeli jó viszony a bűneset következtében megromlott. Isten azonban választott emberei által újra és újra szövetséget kínált az embernek, de az ember újra és újra elrontotta az Isten által kezdeményezett szövetséget. A pogány vallásokban is megtalálható az az eszme, hogy az istennel való megromlott kapcsolatot, a bűnt rendezni kell. Ezért a pogány kultuszokban az ember különféle ajándékokkal próbál meg kedveskedni az istennek azért, hogy áldozattal kiengesztelje őt. Abban bízik, hogy különféle rítusok elvégzése következtében a haragvó isten majd „elnézi” a bűnét. Keresztény hitünk értelmében az ember nem tudja rendezni az Istennel való megromlott viszonyt. Az ember nem hozhat áldozatot a bűneiért. 2Kor 5,18-ban azt olvassuk, hogy Isten békéltette meg önmagával Krisztusban a világot. Vagyis nem egy haragvó Istent kell egy emberi vagy akár krisztusi áldozatnak „kiengesztelnie”, hanem Isten - drámai módon - maga hoz áldozatot az emberért, Krisztus kereszthalála által. A kereszt nem „mágikus eszköz”, mint néha a középkorban gondolták, hanem Isten ember iránti szeretetének, „halálos szerelmének” a megnyilvánulása. Krisztus kereszthalála teremti meg tehát egyedül a békességet az ember és Isten között. A feltámadott és győzelmet vett Krisztus így köszönti tanítványait: „Békesség néktek!” Az ő békessége nem olyan, mint amilyet a világ kínál. A Krisztust követők ezért kapják Uruktól a békéltetés szolgálatát. A június végi paksi találkozón az igehirdetők, az énekkari szolgálók, a zenészek, a színészek, a festők mind azt az örömhírt fogják hirdetni és megjeleníteni, hogy Isten Krisztusban megbékéltette a világot, és ezáltal nekünk adta a békéltetés szolgálatát. A Krisztusban megbékéltek ugyanis valódi békességszerzők lehetnek a családban, a munkahelyen, a társadalomban, a többség és a kisebbség, a különféle felekezetek és nemzetek között is. Erről szól majd a teológusok között folyó, szombat délelőtti pódiumbeszélgetés, majd ezt a kérdést járják körül a különféle szekciókban zajló beszélgetések, s a másfél nap végén a találkozó csúcsaként a „megbékélés ünnepét" élheti meg minden résztvevő a Duna-parti úrvacsorái istentiszteleten. jöjjünk el, hogy az ország minden tájáról érkező testvéreink kezét először vagy ismét megszoríthassuk, s hogy a megbékélés ne csak a találkozó témája, hanem valóságos eseménye is legyen. Békesség néktek! ■ Ifj. Fabiny Tibor Szeretetotthonszentelés Gödöllőn Folytatás az 1. oldalról „Ahogyan Jézust befogadta Péter Kapernaumban, úgy fogadhatja be az idős, talán ápolásra szoruló embereket a Tessedik Sámuel Evangélikus Idősek Otthona. Ez a ház is Jézus látogatta otthon lehet, hiszen ennek az ötletnek is ő a mozgatórugója” - hangzott Fabiny Tamás tolmácsolásában az igehirdetés alapigéjének (Mt 8,14) magyarázata. Az intézmény aulájában tartott istentiszteleten - amelynek liturgiájában részt vett Mekis Adóm, az Észak-Pest Megyei Egyházmegye esperese,-valamint Albert Gábor gödöllői lelkész is - a helyi zeneiskola első-második osztályos növendékeinek kamarazenekara és az intézmény fenntartójának, a Szarvas-Ujtemplo- mi Evangélikus Egyházközségnek az énekkara szolgált. A fenntartó képviseletében Deme Zoltán, az egyházközség egykori lelkésze köszöntötte a megjelenteket. A szentelést követő szeretet- vendégség során a mintegy százötven fős gyülekezet megtekinthette az újjávarázsolt szobákat és közösségi helyiségeket. m HHO Második alkalommal tartottak félnapos megbeszélést az Északi Egyházkerület egyházmegyéinek elnökségei az egyházkerület püspöki hivatalában. A március 6-i kerekasztal-beszélgetés központi témája az elvált vagy családi nehézségekkel küszködő lelkészek helyzetének kezelése volt, szó esett továbbá egy tavaszi egyházkerületi hajókirándulás és egy őszi egyházkerületi sportnap megszervezéséről is. Az elnökségi találkozókat a tervek szerint az egyházkerület a jövőben rendszeresen, negyedévenként rendezi meg. ■ Horváth-Hegyi OuvÉRfelvétele Cirkusz vagy hajó P üspöki szolgálatom során egymástól egészen különböző gyülekezeteket látogathattam meg az elmúlt napokban. A szembeszökő eltérések mellett sok közös vonás is volt ezekben a közösségekben. Ezúttal nem az egyház Ágostai hitvallásban leírt jellemzőire gondolok, vagyis az evangélium tiszta tanítására és a szentségek helyes kiszolgáltatására, hanem a társadalmi jelenlétre. Éljünk bár egy fájdalmasan elnéptelenedő borsodi faluban vagy a főváros vonzáskörzetéhez tartozó, virágzó településen, a kérdés ugyanaz: keresztényként miként tudjuk megszólítani azokat az embereket, akikkel együtt élünk, akik közé küldettünk? A válasz megtalálásában sokat segít Kierkegaard dán filozófus példatörténete, amelyet az amerikai Harvey Cox elevenített fel néhány évtizeddel ezelőtti könyvében. Az elbeszélés szerint egy dán városkába vándorcirkusz érkezik. Mielőtt sor kerülhetne az első előadásra, tűz üt ki a sátor közelében. A bohóc próbálja fellármázni a közelben lakó helyieket: „Emberek, ég a cirkusz, segítsetek!” Az ott lakók a segélykérő öltözékét látva azt gondolják, hogy amolyan ügyes reklámfogásról van szó, és csak nevetnek a bohócon. Mikor ő annál kétségbeesettebben jajveszékel - „Ez nem tréfa, tényleg nagy a baj!” -, a helyiek már a térdüket csapkodják jókedvükben, és ígérik, hogy majd elmennek az előadásra. A bohóc hiába erőlködik, nem veszi őt komolyan senki, és végül leég a cirkusz is és a városka is. Az egyház úgy van jelen a világban, mint a vándorcirkusz a városkában. Felállítjuk a sátrunkat, készülünk az előadásra. Mutatványainkra igyekszünk becsülettel felkészülni. Némelyek lélegzetállító gyakorlatokra képesek a trapézon, csak úgy lebegnek ég és föld között. (A közönség talán el is felejti, hogy azért ott van a biztosítókötél.) Mások az idomítás- hoz értenek nagyon: még olyan előadó is akad, aki fejét az oroszlán szájába meri hajtani - a nagyközönség legnagyobb ámulatára. (Azt kevesen érzékelik, hogy ez az oroszlán bizony fogatlan, nem úgy, mint évszázadokkal ezelőtti ősei a római Colosseumban.) A porondon mindig megjelennek a zsonglőrök is, hogy mutatványaikkal szórakoztassák a publikumot. (Hány és hány lelkészünk fejlesztette már szinte tökélyre a zsonglőrmutatványokat, feladatok sokaságával labdázva, hivatásuk megbillentett székein egyensúlyozva...!) Legtöbben pedig a bohóc miatt mennek a cirkuszba, hiszen színes öltözékén, piros orrán, legfőképpen pedig csetlésein-botlásain jókat lehet nevetni. (Vajon tudja-e a nagyérdemű, hogy a szíve mélyén minden bohóc mélységesen szomorú?) Szeretnénk, ha előadásunkra minél ÉGTÁJOLÓ többen betérnének. Úgy érezzük, színvonalas a produkciónk. Meg aztán számos régi geg szerepel a repertoárunkban, ezeket bármikor, különösebb készülés nélkül is elő tudjuk adni. Végül is szeretjük hivatásunkat. Örömöt szeretnénk szerezni másoknak, no meg azért a szívünk mélyén elismerésre is vágyunk. Tapsra és sikerre. Már be is öltöztünk az előadásra, rajtunk a bohócruha. Ám eggyé is váltunk öltözékünkkel. Nem tudjuk levenni a jelmezt. Hiába bizonygatjuk kétségbeesetten, hogy most nem szerepet játszunk, az emberek ezt várják tőlünk. Nem hisznek nekünk, hiába bizonygatjuk, hogy nagy a baj. Mert valóban nagy a baj. Az elvilágiasodott, egyháztól eltávolodott embereket nem lehet a régi módszerekkel megszólítani. Nem szabad hagynunk, hogy szolgálatunkat régi maszkokkal és jelmezekkel azonosítsák. Új, hiteles módszereket kell találnunk. Álarc nélkül és hiteles, közérthető szavakkal kell az emberekhez odalépnünk. A gyülekezetlátogatások során örömmel tapasztaltam, hogy sok lelkész érzékeli a gondokat, és szívesen keresi az új helyzet megkívánta új megoldásokat. A gyönyörű fekvésű, ám számtalan szociális csapással sújtott észak-magyarországi régióban több tucat település tartozik egyik-másik lelkészhez, sőt beosztott lelkészhez. Itt aztán végképp nem szabad felvenni a bohócruhát. Azt viszont rendületlenül kiabálni kell, hogy tűz van, nagy a veszély. Állandóan úton kell lenni, keresve a híveket. A régieket, akikben még él egykori konfirmációjuk emléke, és az újakat, akik meg sincsenek keresztelve. Közös felelősségünk, hogy mindeközben megoldást találjunk arra a szinte reménytelennek tűnő helyzetre, amelyet az elnéptelenedő falvakban maradt templomok siralmas állapota jelent. Úgy kell új formákat találnunk, hogy közben megbecsüljük az ősök templomépítő hitét is. Álarc és jelmez nélkül kell keresni a híveket a főváros vonzáskörzetében is, ahová az elmúlt évtizedekben tömegével költöztek ki családok. Itt többnyire nem az öreg templomok állapota, hanem éppen hogy az épületek hiánya jelenti a legnagyobb gondot. Szép feladat, hogy templom és gyülekezet együtt épüljön. A lelkészeknek és munkatársaiknak itt is nagyon ötletesnek és mindenekelőtt hitelesnek kell lenniük, hogy - Isten Szentleikének segítségével - új, élő gyülekezetek szerveződjenek. Érden, Pesthidegkúton és Budaörsön immár működik ez a modell. Piliscsabán pedig egy újonnan létrejött missziói közösségben a „gyülekezetei álmodunk” mottó jegyében voltunk együtt a minap. Jó volt megtapasztalni, hogy milyen sok család talál itt közösségre. Épül és növekszik a közösség. A lelkésznek szép számmal vannak segítői, mind a fiatalok, mind az idősebbek köréből. Azt a mély bölcsességet értették meg, amelyet a francia író, Antoine de Saint-Exupéry így fogalmazott meg: „Ha hajót akarsz építeni, akkor ne azzal kezdd, hogy munkásokat tobor- zol, és fát gyűjtetsz velük, szerszámokat adsz nekik, kiosztod a feladatokat, és tervrajzot készítesz, hanem keltsd fel bennük az olthatatlan vágyat a végtelen tenger iránt.” A maga korában találónak számított a cirkusz képe az egyházzal kapcsolatban, de a bibliai eredetű metafora hajóról beszél. Miként lehetünk jelen hiteles szóval és élettel a társadalomban? Talán ha az „egyház cirkusza” helyett ismét az „egyFabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület
