Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-03-18 / 11. szám
4 «H 2007. március 18. KERESZTUTAK "Evangélikus ÉletS Kérés Budapest rendőrfőkapitányához A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa elnökségének megbízásából a szervezet elnöke, D. Szebik Imre nyugalmazott püspök és főtitkára, dr. Bóna Zoltán lelkész március 15-e kapcsán levéllel fordult Gergényi Péter vezérőrnagyhoz, Budapest rendőrfőkapitányához. A levél - egyebek mellett - a következőket írja: .....tisztelettel és b izalommal kérjük, hogy bármilyen helyzet is adódjék - amelyet előre nehéz kiszámítani -, azt csak a szituáció veszélyével arányos intézkedéssel, a cselekményben részt vevők életének, testi épségének maradandó sérelme nélkül szíveskedjék megoldani. Kívánatos, hogy parancsának olyan rendőrök engedelmeskedjenek, akiknek személyazonossága egyértelműen jelzett, s így a törvényesség, de legalább a törvény előtti személyes felelősség biztosított. Természetesnek tartjuk, hogy egyházaink hívei s a magyar társadalom túlnyomó többsége békés, embertársat tisztelő, a jó rendet megőrző, az ünnep méltóságához illő megemlékezésre vágyik és készül. Tisztelettel kérjük, hogy ennek biztosítását a rendvédelmi erők a fentiekben leírtak szerint végezzék. így remélhetőleg nemzeti ünnepünkön méltó módon emlékezhetünk a forradalom és szabadságharc hőseire. (...)” Reménysugár világtalanok számára ► Nehéz elképzelni, de egy vak ember akár még pénzbehajtó is lehet, mint ahogyan számítógépes ügyintézői munkakört is betölthet - feltéve, hogy részt vesz a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány (NGYIK) által szervezett tanfolyamon. A magyar szakemberek által kidolgozott speciális képzési módszer után már külföldön is érdeklődnek: Németországban, valamint Olaszországban a hazai tapasztalatok alapján oktatják a számítógép világára a vak embereket. Nyugodtan mondjuk ki, egy „világtalan” ember számára lesújtó a jelenlegi helyzet: Magyarországon 44 ezer regisztrált látássérült él, köztük mintegy 62 százalékra tehető a munkaképes korúak aránya, a munkaerőpiacon azonban mégis csak nagyjából 7 százalékuk van jelen. Több világtalan egyszerűen nem talál állást. Összehasonlításul: Németországban 155 ezer vak ember él, közülük a munkaképes komáknak azonban 28 százaléka keresőképes. Nagyjából ez tükrözi is az európai uniós átlagot. Jócskán le vagyunk tehát maradva a közösség nálunk fejlettebb tagállamaitól. Ezen a helyzeten kíván javítani a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány által a látássérültek számára kidolgozott féléves tanfolyam, amely a számítógéppel támogatott telefonos lekérdezésre, azaz az úgynevezett call centerekben végzett ügyfélszolgálati munkakör ellátására teszi alkalmassá a hallgatókat. A call centerek szerte a világon, így Európában is nagyon gyorsan terjednek annak köszönhetően, hogy egyre több cég tart telefonon és interneten keresztül kapcsolatot az ügyfeleivel. Magyarország sem maradt le e téren; nálunk jelenleg 14 ezer operátor dolgozik ilyen munkahelyen. ■ JEZSÓÁKOS Református Vakmisszió Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) akkreditációs főosztálya ünnepélyes keretek között adta át a Magyarországi Református Egyház által működtetett Vakmisszió lelkipásztorának azt az alaptanúsítványt, amely lehetővé teszi fogyatékosok hosszú távú foglalkoztatását. A hazai egyházak közül a református egyház Vakmissziója volt az első olyan szolgálat, amely alaptanúsítványt kapott február végén az ÁFSZ-től annak érdekében, hogy fogyatékosokat alkalmazhasson rehabilitációs bértámogatással. A hat hét alatt lefolytatott és 200 ezer forint költséggel járó hatósági eljárás során a hivatal munkatársai fölkeresték a misszió debreceni, budapesti és nádasdladányi telephelyét. Különös figyelmet fordítottak az akadálymentes környezet kialakításának, a fogyatékosok munkavégzési feltételeinek és az alkalmazottak dokumentumainak a vizsgálatára. A tanúsítvány öt évre szól, és húsz fogyatékos alkalmazását teszi lehetővé. M Forrás: Református Hírlevél ► A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet az idei évben is meghirdette az afganisztáni Petőfi-iskolát támogató felhívását. Az adománygyűjtés mellett összesen nyolcvan, Petőfi Sándorról elnevezett általános és középiskolában hallanak a diákok osztályfőnöki vagy történelemórák keretében a nálunk szegényebb országok megsegítésének szükségességéről. Az alábbi „levelet" az aszódi evangélikus gimnáziumból kaptuk, amely elsőként létesített testvériskolai kapcsolatot a MOSZ által épített afganisztáni Petőfi-iskolával. Gyermekek a gyermekekért Afganisztáni felebarátok között Interjú dr. Görög János főorvos alezredessel Az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma és Kollégiuma ebben a tanévben is megrendezte immárhagyományossá vált adomány- gyűjtő programját. Ez már a harmadik alkalom iskolánk életében, amikor a Magyarországi Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködve adományt gyűjtünk az arra rászorultaknak. Ezt a programsorozatot nagyon fontosnak tartjuk gimnáziumunk életében. Egyrészt mert az általunk képviselt keresztény értékrend egyik fontos sarokköve a szeretet és az ezen alapuló segítség- nyújtás. Másrészt gimnáziumunk idén csatlakozott a kompetenciaalapú oktatáshoz, ennek keretében pedig új tantárgyat vezetünk be: a szociális, életviteli és környezeti kompetencia fejlesztését. Ehhez szervesen tartozik az empátiára és a tenni akarásra való nevelés. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel 2005-ben vettük fel a kapcsolatot, amikor a délkelet-ázsiai szökőár által sújtott területeken élő emberek megsegítésére gyűjtöttünk adományokat. Tavaly a székelyföldi árvízkárosultak megsegítéséhez, idén pedig ismét az általunk a kezdetektől fogva támogatott projekthez kapcsolódtunk. 2005-ben az ökumenikus segélyszervezet Afganisztánban felépítette kilencedik iskoláját, hatalmas segítséget nyújtva ezzel az ott élő gyerekeknek, akiknek a tanulás az egyetlen esélyük a felzárkózásra, esélyeik javítására, jövőjük megalapozására. Az iskola alapításakor gimnáziumunk testvéri kapcsolatot vállalt a Petőfi Sándorról elnevezett, Samarkandyan településen található iskolával. Készítettünk számukra Petőfiről szóló tablókat, amelyeket a segélyszervezet munkatársai - Kovács (Kokó) István jószolgálati nagykövet kíséretével - el is vittek nekik. Ok pedig küldtek nekünk népükre jellemző használati tárgyakat, illetve ruhákat, amelyeket nagy becsben őrzünk iskolánk múzeumában. Ebben a tanévben az Afganisztáni Petőfi Sándor Iskola számára szerveztünk egyhetes adománygyűjtő programot. Célunk az volt, hogy elősegítsük az ott tanuló gyerekek taneszközeinek, szemléltetőeszközeinek a gyarapítását. Az előző évek hagyományait követve tevékenységekkel gyűjtöttünk pénzt. Ismét volt papír- és üveggyűjtés, büfé, bolhapiac, a szervező osztályok pedig kokárdákat készítettek eladásra. Az összegyűlt adomány a segélyszervezettől erre a célra kapott urnába került. Az idei évben új kezdeményezések is voltak. Ilyen volt például az az ökumenikus istentisztelet, amelyen diákjaink, szüleik, tanáraink és dolgozóink együtt imádkoztak az afganisztáni gyerekekért és a békéért. Ennek az istentiszteletnek az offertóriuma is az urnába került. Az adomány ünnepélyes átadására március 1 o-e'n, a Petófi-napok elnevezésű hagyományon, ő rendezvényünk zárásakor került sor. Az idei tanévben két új osztály, a 9/a és 9/b osztály és osztályfőnökeik vették át az adomány- gyűjtő hét lebonyolításának terhét az idén ballagó nla osztálytól. Az adomány átadása igazán rendkívüli eseménnyé vált, mert a MOSZ elhozta hozzánk az általunk támogatott iskola két diákját, valamint a segélyszervezet afganisztáni képviselőjét, akik személyesen vették át az összegyűjtött 320 733 forintnyi támogatást. Ajándékként egy márványtáblát hoztak számunkra, amely a két távoli iskola barátságát örökíti meg. jó érzés volt látni, hogy egy hét sok-sok munkájának gyümölcse jó helyre kerül. Olyanoknak adhattunk, akik nálunk jóval nehezebb életkörülmények között élnek. A legfelemelőbb pedig az volt, hogy gyermekek tettek gyermekekért. ■ Kalina Katalin, az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziumának és Kollégiumának tanára ► A Magyar Honvédség kontingense évek óta jelen van Afganisztánban. Katonáink azonban nem harcolnak: gyógyítanak, iskolákat, egészségügyi intézményeket létesítenek, utakat építenek, kutakat fúrnak, részt vesznek a kormányzati infrastruktúra fejlesztésében, az afgán nemzeti hadsereg és a rendőrség kiképzésében... Beszélgető- társam, dr. Görög János főorvos alezredes, a misszió sebésze nemrégiben tért haza a küldetésből.- Alezredes úr, kaptak-e valamiféle lelki felkészítést, mielőtt útnak indultak?- Szolnokon kaptunk felkészítést, emellett pedig az előadások szünetében kérdeztük tapasztalataikról a missziót megjárt katonákat. A felkészítés része volt az is, hogy a misszióban részt vevő családosok miként viszonyuljanak ehhez a helyzethez: például nem volt tanácsos semmilyen problémát magunkkal vinnünk hazulról.- Miből állt a munkája?- Egy tizenkét fős csapat parancsnoka voltam Kabulban egy sátrakból és konténerekből álló német katonai kórházban. Büszkén állíthatom, hogy a magyarok szakmailag a felső kategóriát képviselik ott; az egészségügyet tekintve világszínvonalú munkát végeztünk.- Arról fl vidékről mindig háborús híreket hallunk. Mi ennek az oka?- Afganisztánban mindig voltak háborúk. Nagy Sándortól kezdve ott minden hódító megfordult. Egy stratégiai pont, amit sokan meg akartak hódítani. Utoljára a szovjetek jártak ott, utánuk a tálibok, egy szélsőséges fundamentalista iszlám csoport tagjai vették át a hatalmat. Amióta „demokratikus” kormány van az országban, ők Pakisztánba menekültek. Most kezdenek visszaáramlani, és harcolnak mindenki ellen.- Az iszlám világban lehet egyáltalán demokráciáról beszélni? És nem ellentmondás az, hogy békefenntartóként vannak jelen a magyar katonák egy háborús övezetben?- Egy iszlám nép talán nem is tud mit kezdeni a nyugati világ demokráciájával. A mi kultúránk szerinti rendet akarunk ott teremteni, ami nem biztos, hogy működik. A jelenlegi demokratikus kormánnyal próbálunk együttműködni. Az amerikaiak által vezetett szövetséges erők főként harci cselekményekkel vannak jelen, mi inkább építünk, gyógyítunk. Tudni kell, hogy a világon termelt kokain jelentős része Afganisztánból származik, pedig az országnak csak tizenkilenc százaléka művelhető terület. A parasztoknak hatvanszoros árat fizetnek, ha mákot termesztenek a földjükön. Ezt minden mennyiségben átveszik tőlük. Kényszerpályán mozognak, mert a családjukat el kell tartaniuk. Ha lenne más választásuk, akkor lenne megoldás a helyzetre.- A segélyszervezetek útján adományozók nem érezhetik joggal azt, hogy az adományuk értelmetlenné válik ilyen körülmények között?- Lehet globálisan gondolkodni arról, hogy minek mi az értelme. De nem csodálatos, amikor egy embert meg tudok menteni? Ha egy kisfiúnak sikerült visszaadni az egészségét, akit elütött egy teherautó, vagy egy szabályosan szétlőtt embert sikerült megmentenem, akkor már nem hiába voltam ott. Nemcsak az orvosi hivatás a fontos, hanem mindenkié, aki segít.- Nem érzett halálfélelmet?- Az utolsó itthon töltött éjjel felriadtam; akkor döbbentem rá, hogy mire készülök. A másik nehéz pillanatot a kölni repülőtéren éltem át. Lassú és fárasztó utazás után éjszaka egy katonai mikrobuszban ültünk, várva a bebocsátásra. A sofőrök - akik valószínűleg soha nem voltak misszióban - egy háborús filmet néztek. Néztem én is, és láttam, hogy az operatőrön kívül gyakorlatilag mindenki meghal a filmben. Hirtelen olyan halálfélelmem lett, hogy kiugrottam a kocsiból. A stressz, akármennyire felkészül is rá az ember, mindenkiből mást vált ki. Emlékszem még egy pillanatra, amitől most is kiráz a hideg. Mivel kint mindig fegyvert kellett viselnem az oldalamon, megszoktam a súlyát. Amikor szabadságon voltam, és családommal a győri belvárosban sétáltunk, egyszerre sok ember lett körülöttem. Odakaptam, ahol megszoktam a fegyvert... Akkor egy pillanatra nagyon féltem.- A Gondviselés bizonyára sokkal életköze- libbé válik egy háborús övezetben ...- Érdekes dologra lettem figyelmes. Amikor kimentem, szinte beteg voltam. Mikor kijutottam, testben, lélekben egészséges lettem. Rájöttem az okára. Itt a mi kis világunkban együtt élünk a mindennapos döntésekkel. Állandó stresszben vagyunk, amire még rárakódik a politikai helyzet következménye, a nyugtalanság is. Minden okunk megvan rá, hogy kudarcosnak érezzük magunkat, és ebbe belebetegedjünk. Ott viszont eufórikus nyugalom szállta meg az embert. Itt a problémámat úgy oldom meg, hogy az egy másikat generál. Ott azonban ez megszűnt, és az események tőlem függetlenül zajlottak. Az, hogy engem egy orvlövész lelő-e, vagy aknára lépek-e, esetleg öngyilkos merénylővel találkozom, tőlem független esemény.- Nehezebb a gyógyítás háborús körülmények között, mint itthon?- Nem. Itthon sok kellemetlen és negatív hatású körülmény zavarja meg a gyógyítás csodáját, tisztaságát. Ott nincs ilyen. Gyógyítani kell, mert az ellátásra szoruló embernek szüksége van rá - ennyi. Soha senki nem kérdezte, hogy mi lenne, ha másnap műtenénk, hogy belefér-e a beteg társadalombiztosításába, támogatja-e az OEP, meddig fog bent feküdni, van-e elég sebészfonal, miért kell ennyi röntgen, kell-e CT, miért kell bejönni asszisztálni... Ott akár éjjel kettőkor is bementünk. Társaim rögtön felajánlották a segítségüket a közös gyógyítás öröméért. Idehaza nem lehet reprodukálni ezt az érzést. Akit a misszió szele megcsapott, az visszavágyik. Én is. Egy dolog mégis visszatarthat: az, hogy ismét itt kellene hagynom a családomat... ■ Menyes Gyula Dr. Roncz Béla gimnáziumigazgató az ajándékba kapott márványtáblával Műtét közben a konténerkórházban
