Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-12-09 / 49. szám

‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2007. december 9. 3 Református templomban avattak evangélikus lelkészt A sarokkőre alapozott építőkövek Felújították a dunaegyházi templom tornyát „Van-e értelme templomtornyokat felújítani 2007-ben? Van-e, akinek utat mutasson, s hívogat-e valakit ez a torony?” - Gáncs Péter püspök ezekkel a kérdésekkel „indította el” az új egyházi esztendőt a dunaegyházi evangéli­kusok ünnepi istentiszteletén, amelyen templomuk megújult tornyáért ad­tak hálát december 2-án, advent első vasárnapján. Az istentisztelet liturgiái szolgálatában Lupták György, a Bács-Kiskun Egyházmegye esperese, vala­mint Bácsiné Vilmos Andrea és Bácsi János helyi lelkészek vettek részt. ► Ünnepi istentisztelet keretében avatta lelkésszé Gazsóné Verasztó Teodórát a Gyáli Református Egy­házközség templomában dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke november utolsó napján. A Vecsési Evangélikus Egyházközség­hez tartozó gyáli gyülekezetnek nincs saját temploma, ezért került sor a Gyá- lon lakó lelkészjelölt ordinálására a helyi református templomban. Gazsóné Verasztó Teodóra már a Bu- dapest-Fasori Evangélikus Gimnázium­ban eltöltött évek alatt érdeklődni kezdett a teológia iránt. 2001-ben nyert felvételt az Evangélikus Hittudományi Egyetemre. 2005-ben kötött házasságot Gazsó Ferenc­cel. Gyakorlati évét a 2006/2007-es tanév­ben a zuglói evangélikus gyülekezetben, TamásyTamásné lelkész vezetésével végez­te. Nagy szeretettel emlékezett meg Győri János Sámuelről, a Pesterzsébeti Evangéli­► Tekintélyes létszámú gyülekezet ünnepelt a múlt vasárnap Horváth Zoltán Olivér egyhangúlag megvá­lasztott másodlelkész és Horváth Anikó iskolalelkész beiktatásán a szarvasi evangélikus Otemplomban. Igehirdetésében ár. Szabóné Mátrai Mari­anna, a Déli Egyházkerület püspökhelyet­tese az 52. zsoltár 11. verse alapján rámu­tatott, hogy a lelkésziktatás a kifejező­dött bizalom ünnepe. A gyülekezet egy embert nagyon közel enged magához. Megengedi lelkészének, hogy kimondja imáit, eltemesse szeretteit, nevelje gyer­mekeit, közvetítse számukra Isten állan­dó szeretetét. A lelkész döntésével fejezi ki: szereti azokat, akikhez őt az Úr küldi. Ez a bizalmi helyzet csak úgy tartható fenn, ha mind a gyülekezet, mind a lel­kész hiszi és tudja, hogy Isten aktív, ér­tük cselekszik. wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm kus Egyházközség lelkészéről, aki támo­gatta, és egyengette útját. Az ünnepi istentiszteleten Fabiny Ta­más iThessz 5,16-18 alapján tartott ige­hirdetésében kiemelte az ige három im- perativusát. Az első az örömre való fel­szólítás: „Örüljetek"; advent első vasár­napja az öröm továbbadására szólít fel minket. A második felszólítás az imád­kozásra való buzdítás: „Szüntelenül: imád­kozzatok." A harmadik imperativus, hogy adjunk hálát - hiszen oly sokszor elfe­lejtjük megköszönni Isten ajándékait! A liturgiában részt vett ár. Szentpétery Péter az Evangélikus Hittudományi Egye­tem képviseletében, valamint Rezessy Mik­lós, a Vecsési Evangélikus Egyházközség lelkésze. Az ünnepi eseményt gazdagítot­ta a gyáli református ifjúság, illetve Gazsó Ferenc és Verasztó Noémi énekszolgálata. Az úrvacsorával zárult istentisztelet után elsőként Szentpétery Péter mondot­ta el jókívánságait, majd Tamásy Tamás- né volt mentorként köszöntötte az újon­nan felavatott lelkészt. A vecsési evangé­Az iktatás szolgálatát Ribár János espe­res végezte, majd tizenhét lelkész énekel­te a confirmát. Horváth Zoltán Olivér prédikációjához a hét igéjét vette alapul. A pécsi származású fiatal lelkész igehir­detésében többször is visszaemlékezett idős lelkipásztorára, Balikó Zoltánra. Őszinte szavaiban mély ember- és isten­szeretet tükröződött, és láthatóan öröm wm likus gyülekezet nevében Rezessy Miklós lelkész és Szabó Dénesné felügyelő asszony mondott köszöntőt. Végezetül a püspök átadta a lelkészi oklevelet, majd Gyimesi István gyáli polgármester szavai zárták a köszöntések sorát. Gazsóné Verasztó Teodóra a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthonban lel­kigondozói munkával, illetve egyházme­gyei beosztott lelkészként, Krárner György esperes mellett kezdi meg szolgálatát. ■ — CZÖNDÖR — hatotta át őt, felidézve, megköszönve a szarvasi gyülekezet eddigi szeretetét. Uráról az alázat hangján tett bizonysá­got. „Mécstartónak szánt engem, hogy az ő lángja, világossága űzzön el félelmet és minden sötétséget” - mondotta. A közgyűlés keretében a Benka Gyula Általános Iskola és Óvoda igazgatónője és diákjai énekkel, ajándékkal kedves­kedtek a házaspárnak. Lázár Zsolt igazga­tó lelkész abbéli reményének adott han­got, hogy új munkatársaival szolgálatuk új területekre terjedhet ki. Az egyházi elöljárók és szolgatársak mellett Kiszely Mihály helyi alpolgármester is köszöntötte a lelkész házaspárt, akik másfél éve püspöki ajánlásra érkeztek Gyoma és Mezőtúr gyülekezeteiből Szar­vasra. Már akkor érezték: hazataláltak. A pusztaföldvári gyülekezetből származó lelkésznő előző szolgálati helye Angyal­föld és Kiskunhalas volt. Beiktatásukon ré­gi közösségeik tagjai is velük ünnepeltek. ■ Lázárné Skorka Katalin ................................................ A Dunaegyháza-Apostagi Társult Evan­gélikus Egyházközség már 2006 folya­mán megkezdte a több mint százhúsz esztendős templomtorony felújításának előkészítését, ám az építési engedélyt csak 2007 januárjában kapták meg. A ti­zenegymillió forint összköltségű beru­házás a gyülekezeti tagok, az országos egyház, a helyi önkormányzat, Duna- egyháza lakossága, a Nemzeti Kulturális Alap és a Haladás Mezőgazdasági Zrt. anyagi hozzájárulásának eredménye­képpen valósulhatott meg. Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke Ef 2,20-21 alapján hirdette Is­ten igéjét. Pál apostol intelmének mai ér­telmezését tolmácsolta hallgatóságának, amikor rámutatott: az épületfelújítások­nak csak akkor van értelmük, ha nem­csak felfelé nézünk szép tornyainkra, hanem befelé is, magunkba is tekintünk, és megvizsgáljuk, hogy rendben van- nak-e lelki életünk alapjai. A templom- torony szimbolikus értelemben olyan világítótorony, amely messzire világít, azonban könnyen lehet, hogy a tövében teljes homály uralkodik. „Ki az alap? Kire építünk? Ki határoz­za meg életünk koordinátáit?” - Gáncs Péter szerint minden egyházi év - azaz Krisztus-év - elején „évismétlésre” szo­rulunk, és újra át kell gondolnunk, hogy életünk minden területén az egyetlen sa­rokkőre, Krisztusra építettünk és ala- poztunk-e, mert nemcsak épületeink fa­lai, gerendái mozdulhatnak el, hanem lelkivilágunk „építőkövei” is széteshet­nek, s elmozdulhatnak a helyükről. Az ünnepi közgyűlést Dudla Imre, a Dunaegyháza-Apostagi Társult Evangé­likus Egyházközség felügyelője nyitotta meg. Az egyházkerület nevében Radosné Lengyel Anna kerületi felügyelő üdvözölte a gyülekezetei, majd dr. Ambrus András, a Bács-Kiskun Egyházmegye felügyelője mondta el köszöntő szavait. A közgyűlés végén Bácsi János lelkész ismertette a templomfelújítás történetét, és köszöne­tét mondott mindazoknak, akik segítsé­get nyújtottak a kivitelezésben. ■ Petri Gábor A kifejeződött bizalom ünnepe Lelkésziktatás Szarvason Adventi templomjubileum Bukarestben Bukarest aránylag távol fekszik a ma­gyarság etnikai, nyelvi határaitól, sokak számára fehér folt az eu.rópai térkép dél­keleti sarkában, ismeretlen része a világ­nak. Pedig a magyarság, sőt a magyar evangélikusság szempontjából is renge­teg érdekes meglepetést tartogat ez a tá­voli város. Nem véletlen az a vélekedés, hogy vala­mikor a 19. század végén, a 20. elején Bu­karestben élt Budapest után a legtöbb magyar. Hogy ez így volt-e, nem vagyok benne biztos, de az tény, hogy a mai na­pig öt magyar gyülekezet létezik, volt és van iskolája, művelődési és karitatív in­tézménye az ott élő magyar közösségnek. Történeti dokumentumok tanúsítják, hogy a 16. század második felétől napja­inkig szervezett egyházi életük van az ott élő protestánsoknak. Önálló magyar evangélikus gyülekezetről csak 1934 óta beszélhetünk jogi értelemben, attól a pillanattól kezdve, amikor a közel öt­ezer lelket számláló evangélikusok ki­váltak az addig őket is magába foglaló református egyházközségből, és önálló ágostai hitvallású gyülekezetbe szerve­ződtek. Egész .történetük beszédes bizonysá­ga annak, hogy az élő hit csodákra ké­pes. Háborúk, etnikai villongások, meg­hurcoltatások és nagy-nagy veszteségek ellenére az intenzív gyülekezeti, lelki élet mellett parókiát, templomot, gyülekeze­ti házat, diakóniai intézetet és diákkollé­giumot sikerült megépíteniük. Az advent első vasárnapján tartott öt­venéves templomjubileumi ünnep népes gyülekezete arról győzött meg újra, hogy a bukaresti magyar evangélikusoknak nemcsak szép múltjuk van, nemcsak em­lékekből élő közösség ez, hanem adventi nép, mely bizakodva tekint a jövő felé. Teheti is, mert az alap, akire építettek és építenek, az élő Jézus Krisztus. Számomra a bukaresti gyülekezet lé­te, megléte valami olyasmi, amit a nyelv Isten csodájának nevez, és hálás vagyok Istennek, hogy huszonkilenc éven át ré­sze lehettem ennek a teremtő csodának, s valami olyat tapasztalhattam meg eb­ben a különleges gyülekezetben, amit ta­lán máshol sehol. Csoda az is, ami 1956 novemberében történt, amikor szovjet tankok lánctal­pai dübörögtek Budapest utcáin, vérbe fojtva a magyar forradalmat, a 20. szá­zad legtisztább szabadságharcát. Ugyan­ennek a gyászos emlékezetű novem­bernek az első napjaiban a magyar fővá­rostól körülbelül nyolcszáz kilométerre levő idegen nagyvárosban, Bukarestben egy maroknyi magyar evangélikus, né­hány ezer lélek jövőt álmodva, hittel és töretlen reménységgel templomépítés­be fogott. 1956 novemberének elején kezdenek a bukaresti magyar evangélikusok temp­lomépítésbe idegen nyelvi és kulturális környezetben, kőkemény egyház- és ke­resztényellenes rendszerben. Nincsen ál­lami támogatás, se külföldi segély, nin­ÉGTÁJOLÓ csen anyaországi kapcsolat, de van egy lelkes csapat, van egy élő gyülekezet, van hit, és mindenekfölött van egy élő Ura ennek a gyülekezetnek. így jöhetett létre a csoda. A gyülekezet áldozatkészségé­nek, az erdélyi magyar evangélikusság összefogásának és az akkori lelkész, Ko­vács László céltudatos, eltökélt kitartásá­nak köszönhetően 1957. október 16-án dr. Argay György püspök népes gyülekezet je­lenlétében felszentelte a templomot. Ez a templom hiteles jele, bizonysága Isten történelmet formáló tettének, an­nak a csodának, hogy egy olyan kor vi­szonyai között, amikor a vasfüggönyös Európa keleti felében tankok törték le a nemzetek szabadságra irányuló törek­véseit, amikor sárba taposták az emberi méltóságot, amikor az egyetlen kizáró­lagos ideológiának nevezett, beteges utópia határozta meg a rendszert, ahol az istentagadást hivatalosan progresszi­ónak minősítették, ott egy jelentéktelen­nek tűnő kis magyar közösség templo­mot épített. A nagy embertelenségben ez a gyülekezet a legnagyobb hőstettet hajtotta végre, házat épített Istennek, hajlékot a közösségnek, világosságot gyújtott a velejéig sötét világban. Azóta is ott áll a bukarestiek kis „fehér temploma”. Mint a fomániai, erdélyi magyar evangélikusok legtöbb istentisz­teleti helye, nem nagy, nincsenek monu­mentális méretei, nem magasodik a szomszédos épületek fölé, nem gyűri maga alá, nem nyomasztja méreteivel környezetét. Mégis, ez a templom na­gyon szép, mert harmonikus minden eleme, mert nagyon emberi méretű, mert a formák, színek, díszelemek össz­hangját fejezi ki. Ez a kis templom számunkra csoda­szép, nekünk legalább annyit ér, mint másoknak a Szent István-bazilika vagy az ulmi dóm, mert mi másfajta látással vagyunk képesek szemlélni. Mi azt is tudjuk, hogy lelke van a helynek, ez a templom él, itt generációk újra és újra találkoznak, itt eltávozottak és élők együtt ülnek. A templom meleg, fényt, békességet és megnyugvást áraszt; ez a bukaresti evangélikusok közös otthona. Szükségünk van arra, hogy legyen egy megszentelt hely és idő, ahol és amikor elvonatkoztathatunk a világ zajától, fe­szültségeitől, a mindennapok idegtépő rohanásától, és annak szentelhetjük időnket, gondolatainkat, hogy itt most az élő Istennel találkozunk. Ez az épület mindenekelőtt ezt a célt szolgálja, azt, hogy itt mi, emberek együtt, egy közös­ségben találkozzunk az Istennel - ez pe­dig csodálatos dolog. Azért is mondhat­juk, hogy a templomnak lelke van, mert legszebb dísze, legnagyobb kincse az élő gyülekezet. Mert semmit sem ér a külső, a kőtemplom, ha a belső, élő lelki temp­lom nem épül a szívekben. Lehet az az épület műemlék, monumentális műre­mek, nyújthat esztétikai élményt, lehet emlékhely, sőt múzeum, de nem Isten háza, nem templom. Luther írja: „Ha a világ holnap elmúlna is, én ma még egy fácskát elültetnék.” Ezzel a talán rejtett és talán tudato­san soha ki nem mondott, de a lelkek mélyén meggyökeresedett gondolattal rakosgatták a bukaresti magyar evan­gélikusok a téglákat és a lelkeket egy­más mellé, templommá, „élő házzá”, Isten hajlékává és az emberek otthoná­vá. Ahová mindig minden alkalom­mal, minden ünnepen megpihenni, új erőt gyűjteni, lelkiekben gazdagodni, Istent dicsérni és együtt örvendeni gyűlnek össze a hívek immár ötven esztendeje. Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület

Next

/
Oldalképek
Tartalom