Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-11-11 / 45. szám

„Amikor Isten úgy látja, hogy valóban eljött a pillanat, amikor a földön már nem lehet keresztényként élni, akkor küldi el Krisztust, hogy övéit összegyűjtse és kimentse a föld végső pusztulását előidéző események szorongatásából. ”

!► ítéletnap - az örök élet reménységével - 2. oldal

„Mi ugyan nem a szentek karának tagjaiként őrizzük példájukat, de aligha lehet olyan, magára valamit is adó, művelt protestáns gondolkodó, aki ne ismerné legalább életük legfontosabb mozzanatait.”

!► A magyar szentek napja - 6-7. oldal

„Addigi húszéves sikeres munkáját önkeresésnek tartotta, melyben szakadatlanul küzd gyermekkorának démonaival. Vasszigorú evangélikus lelkész édesapjával, aki sem édesanyjának, sem neki nem volt képes szeretetet adni, és a mindenható Istennel...”

!► Ingmar Bergman filmjei Békásmegyeren - 8. oldal

Templomában emlékeztek Reményik Sándorra 3. oldal 60 éves a württembergi magyar gyülekezet 6. oldal Dr. Boleratzky Lóránd kitüntetése 5. oldal Beszélgetés Szűcs Mária teológushallgatóval 8. oldal Legyőzni a csüggedést » 9. oldal Életfák Baranyában rt oldal

SEMPER REFORMANDA

„Nem vetjük meg hát sem a szertartásokat, sem a cselekedeteket, sőt nagyon is sürgetjük, de a cselekedetekről alkotott vélekedést vetjük el. Hogy ne értékelje azokat valaki úgy, mintha azok volnának az igazi igazságosság, ahogyan ezt a képmutatók teszik, akik egész életüket ezekre a tevékenységekre szánják és pazarolják, és nem érik el azt, amiért azt teszik, vagy ahogyan az apostol mondja: •Mindig tanulnak, és sohasem jutnak el . az igazság ismeretére.« (2Tim 3,7) Az a látszat, mintha építkezni akarnának, és arra készülődnének, és mégsem építenek soha. így megmaradnak a kegyesség látszatánál, és annak erejét nem tapasztalják meg. Eközben mégis tetszenek önmaguknak ezzel a tevékenységükkel, sőt mindenki mást is ítélni mernek, akikről azt látják, hogy nem ragyognak a cselekedetek hasonló pompájában, pedig azzal a kidobott költséggel és Isten ajándékainak felhasználásával, ha hittel volnának eltelve, nagyszerű dolgokat tudnának véghezvinni maguk és mások üdvösségére.”

H Luther Márton: Értekezés a keresztyén ember szabadságáról (Proliié Károly fordítása)

A halottak napját követő vasárnap délutánján közösen látogatott ki a Fiumei úti temetőbe a Deák téri evangélikus gyülekezet tagjainak egy csoportja, hogy elhelyezze az emlékezés virágait egykori lelkészük, Raffay Sándor püspök sírjánál. Az Insula Lutherana-nap keretében tartott koszorúzáson Gáncs Péter püspök és Cselovszfey Ferenc igazgató lelkész szolgált a hatvan éve ezen a napon elhunyt egyházvezető nyughelyénél. Az alkalomhoz kapcsolódóan a résztvevők felkeresték a szintén e temetőben nyugvó többi egykori Deák téri lelkész és felügyelő sírját is. Szerdán a Déli Egyházkerület, az Evangélikus Országos Levéltár és az Evangélikus Országos Múzeum közös szervezésében - a Deák téri egyházközség gyülekezeti termében - emlékkonferencia idézte fel Raffay püspök életét és munkásságát. Ehhez kötődően ugyancsak november 7-én Evangélikusok a két világháború között címmel nyílt időszakos kiállítás a múzeumban. (A lapzártánk után lezajlott eseményekről lapunk következő számában tudósítunk.)

■ Boda Zsuzsa felvétele

Letették a Reformáció park

alapkövét

► Szimbolikus alapkőletétel avatta kerületi ünneppé október 31-ét Erzsébetvárosban. Budapest VII. kerületében e nap estéjén leplezték le azt a táblát, amellyel - felirata szerint - „a Krisztus egyháza szüntelen megújulását célzó reformációnak 4 90. évfordulóján e parkban állít emléket Erzsébetváros önkormányzata”. A Bajza utca és a Városligeti fasor sarkán megújuló közterület mostantól tehát nevében is a reformációra emlékeztet.

Az Erzsébetváros önkormányzatának anyagi támogatásával jövő év tavaszára kialakítandó Reformáció park a kerület két legjelentősebb protestáns egyházi központjának, az evangélikus és a református templomnak, illetőleg a fasori evangélikus gimnáziumnak és a fasori református általános iskolának a „hatókörében” található, (jóllehet már a VI. kerülethez tartozó Benczúr utcában, de csupán egy ugrásra van innen a Magyarországi Baptista Egyház Országos Központi Irodája is.)

A már megkezdett tereprendezés után a kivitelezés sem várat sokáig magára, reménység szerint jövő év tavaszán birtokba vehető lesz a megújuló park A tervek szerint három részhői fog állni: elkészül - pihenőhelyekkel körülölelve - egy reformációra utaló szobor- kompozíció, Lestyán Goda János szobrász- művész alkotása, melynek négy oszlopa a Krisztus-Szentírás-hit-kegyelem gondolatkört jeleníti meg. Másik részét a virágokkal betelepített ágyások képezik, melyek Erzsébetváros egynyári virág-bemutatójához adnak majd állandó helyszínt; a harmadik részben pedig a legfiatalabb korosztály számára épül meg egy kulturált és biztonságos játszótér.

Az emléktábla-avató ünnepség a Himnusz közös eléneklésével és Hunvald György kerületi polgármester reformációt méltató szavaival vette kezdetét. Ezután Gáncs Péter evangélikus püspök, Nagy Tibor nyugalmazott református püspökhelyettes és Mészáros Kálmán baptista egyházelnök mondta el rövid köszöntőjét. Az ünnepi eseménysorozat folytatásában a megújuló közterület és a szoborkompozíció terveit nyújtották át Erzsébetváros első emberének, majd Hunvald György Gáncs Péterrel közösen leleplezte, illetőleg felavatta a park alapkövét szimbolizáló emléktáblát.

Az ünnepélyes aktus után a kerület protestáns egyházainak lelkészei mondták el áldáskívánásaikat, majd a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség kórusának és a Wesselényi Utcai Baptista Gyülekezet énekkarának közös énekét hallgathatták meg a jelenlévők.

Illő és méltó kiteljesítése volt a szabadtéri ünnepségnek a színültig telt fasori evangélikus templomban tartott isten- tisztelet, melyen a házigazda Aradi György mellett a parkavatáson is közreműködő protestáns lelkészek szolgáltak (igehirdetéssel Nagy Tibor és Gáncs Péter).

A Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség kórusának és a Wesselényi Utcai Baptista Gyülekezet énekkarának a kiváló akusztikájú templomban vállalt közös szolgálata tovább emelte a reformáció évfordulóját idén - az erzsébetvárosiak számára - különleges ajándékkal is fémjelző emlékrendezvény ünnepélyességét.

■ Rezsabek Nándor

Magánügy-e a vallás?

■ D. Szebik Imre

A nagy gondolkozók közül sokan értelmezik úgy a vallást, mint velünk született belső igényt. A véges ember a végtelen után vágyik...

Tény, hogy az ember születésétől fogva fogódzót keres. A fogódzó először az édesanya személyében válik érzékelhetővé a számára, majd a szűkebb család tagjai jelentik a védelmet és a gondoskodást a mindennapokban. Amint a gyermek eszmél, és észleli az élet „eseményeit” - betegséget és balesetet, árvizet és földrengést... -, keresi a választ a miértekre. Sőt ennél többet is tudni szeretne: hogyan lehet a kiszámíthatatlanul rátörő események közepette élni, és miként lehet feldolgozni őket. Ha a vallás semmi mást nem tulajdonítana Istennek, csupán biztos fogódzónak tekintené, akitől oltalmat nyerhetünk, aki értelmet ad az eseményeknek, már akkor is sokat kaptunk.

A filozófusok közül többen állítják, hogy az ember istenkeresése abból a forrásból táplálkozik, hogy amíg itt a földön a tudományos ismereteink között maradnak úgynevezett fehér foltok — megválaszolatlan kérdések -, addig mindig lesznek emberek, akik ezen jelenség mögött az istenit vélik felfedezni. Ez önmagában igaz is lehet, jóllehet keresztényként Istenről azt valljuk, hogy mi őbenne élünk és vagyunk. Tehát az ismert jelenségek alkotója és mozgatója egyaránt Isten.

Egyes szociológusok arról beszélnek, hogy amíg e földön nem érkezik el az igazságos és irgalmas, mindenki számára életet és boldogságot biztosító világ, addig mindig lesznek, akik Istentől várják ennek a remélt és várt társadalomnak a megvalósítását. Ez tehát a vallásosság másik éltető forrása. Keresztényként mindazonáltal nem gondoljuk, hogy itt a földön megvalósítható lenne a tökéletes társadalom - már csak az ember önzése és ebből következő vétkei miatt sem -, de belső elkötelezettségünk egy igazságosabb és mindenki számára boldogabb élet esélyét felkínáló társadalomért való aktív cselekvés és őszinte imádság. Az ítélet vasárnapján végképp nem feledkezhetünk meg az Isten előtti számadásról sem.

Vannak pszichológusok, akik úgy vélik, hogy amíg az ember nem tud ésszerű választ adni a sors kiszámíthatatlan eseményeire és az élet rejtélyes meglepetéseire, addig mindig lesznek, akik e jelenségek mögött Istent tételezik fel. Benne és vele fogadják el és dolgozzák fel az eseményeket - adott esetben keresztény módon —, szívükben a páli igével: „.. .akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál..." (Róm 8,28) íme a vallásosság harmadik forrása.

Ismét mások - éppen a szociológusok nagy táborában - azt mondják, hogy az ember csak szocializációja, vallásos neveltetése révén fedezi fel Istent, akihez lehet imádkozni, akinek igéje a Bibliában útmutatást ad az élet erkölcsi kérdéseiben. Aligha engedhetjük meg magunknak, hogy elengedjük a fülünk mellett ezt a véleményt, hiszen a jövő nemzedék istenfélelemben való nevelése - az igazmondás, a tisztességes életvitel útján - a felnőtt keresztény ember kötelezettségei között szerepel.

Ennél csak az a parancs volt gyötrel- mesebb, amely a kötelező ateista világnézet jegyében az egyháznak megtiltotta a gyermekekkel való hitébresztő foglalkozást, a felnőtt-társadalommal pedig igyekezett elhitetni azt a primitív szemléletet, hogy aki hisz, az nem gondolkozhat tudományosan, aki pedig ismeri a tudomány felfedezéseit, az nem lehet vallásos, azaz hit és tudás feloldhatatlan ellentétben állnak egymással.

Természetesen minél inkább tiltották a vallás, a hit kérdéseivel való foglalkozást, az iíjúság annál inkább odafordult e kérdésekhez. Az ember ugyanis minden más élőlénnyel szemben abban különbözik a többi teremtménytől, hogy a vallásos a priori birtokában Istenre kérdez - ahogy Tillich mondja: a feltétlen létező után -, másfelől az élet értelmét, célját keresi a világban.

Mindezek ismeretében szóljunk - persze töredékesen - a vallás társadalmi jelentőségéről. Hosszú időn át - hazánkban mintegy nyolcszáz éven keresztül - a vallás, illetve intézményesített letéteményese, az egyház szervezte a közösségek életét. Korántsem merném állítani, hogy ez a sajátos feladat- teljesítés zökkenőmentes volt. Azonban tény, hogy az egyház közösséggé formálta az adott település lakosságát, egymásért felelősséget hordozó, egymást segítő személyiségekké alakította őket. S itt máris említhetjük a vallás morális, erkölcsre nevelő hatását, amely az énközpontúság gúzsba kötöttségéből való kitörésre, a másikért való áldozathozatalra biztat. Észrevéteti a felnövő nemzedékkel, hogy „holdudvarában” élnek gyermekek és idősek, akikért tenni kötelesség, s akikre gondolni az emberi méltóság ismérve.

Nem feledkezhetünk meg a vallás kultúrát teremtő karakteréről sem. Nem véletlenül utalunk elsőként Károli Gáspár tevékenységére - ő és munkatársai fordították először teljes egészében nyelvünkre a Bibliát, óriási hatást gyakorolva ezáltal a magyar irodalmi nyelv formálódására.

Hogy az első magyar óvodát, árvaházat éppen vallásos meggyőződésből következően alapították és működtették hosszú évtizedekig, kevesen tartják számon.

Természetesen a történelem hosszú évszázadaiban volt hatása a vallásnak a politikára is. Érdemes megemlítenünk, hogy miként járultak hozzá a keresztények a rabszolgatartó társadalom felszámolásához. (A gyülekezetekben a gazdagabbak kiváltották rabszolga testvéreiket, de tudunk olyan esetekről is, amikor a rabszolgatartó lett kereszténnyé, és maga engedte el szolgáit, tette őket szabaddá.)

A magyar történelemből hadd idézzük most példaként az 1848-as forradalomban való részvételt: sokan éppen vallásos meggyőződésből harcoltak a szabadságért, s áldozták életüket a hazáért.

A fentiek alapján érdemes elgondolkozni azon a napjainkban újra meg újra fellángoló kérdésen, hogy magánügy-e a vallás, a hit. Keresztényként azt valljuk, hogy nem magánügy. Kihatása van az élet minden területére, a történelem folyására, népek, nemzetek sorsára.

A hit nem magánügy, de személyes ügy. Mindnyájunknak magunknak lehet elfogadnunk Isten hozzánk közeledő szeretetét s engednünk, hogy neki kedves, boldog emberekké formáljon minket Jézus Urunk megváltó tette nyomán.

Koszorúzás a sírkertben

Gáncs Péter püspök és Hunvald György polgármester leleplezi az emléktáblát