Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-10-14 / 41. szám
2 ◄! 2007- október 14. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ Fel-le Fel-le, fel-le. így látom szegényt hétről hétre az iskola udvarán. Minden hittanóra előtt és után ugyanúgy, fel-le, fel-le. Sovány, sápadt kisfiú. Talán nyolc-kilenc éves lehet. Üres tekintet, mozdulatlan, kifejezéstelen száj. Nem szomorú és nem vidám. Igazából semmilyen. Mintha nem is itt lenne ezen a poros iskolaudvaron, társai között, akik ügyet sem vetnek rá. Nem tanítom. A nevét sem tudom, de látom mindig. Öt lépés előre, öt lépés vissza. Kicsit feszített járás, mintha indulna valahová, aztán vissza, mintha az egész tévedés lenne. Fel-le.- Jó tanuló, egy osztályba járunk - mondja Luca, a tanítványom. — Egész délután így járkál, fel-le. Melegebb lett az idő. Az iskola udvarán hintákat szereltek fel. A fiúcska már nem járkál, hanem hintázik Fel-le, felle. Ugyanaz a szabályos ritmus, szív- szaggatóan. Hatodik órám volt. Még négy óra vár rám délután. Ahogy a teremből kilépek, fáradtan lebaktatok a lépcsőn, az udvaron szinte felkarol a kora nyári napsütés. A gyereklábaktól kitaposott iskolaudvar homokja otthonosan pufog a talpam alatt. A napközisek kint játszanak, a fiú hintázik. A lánc éles nyikordulá- sokkal követi az üres lélek ritmusát, felle, fel-le. Aztán hirtelen, mintha lassulna, mintha megállni készülne. Odanézek, és elámulok. A kifejezéstelen tekintet egyszerre életre kel, az arcvonások mozdulnak, egész lénye mintha most teremtődne gyerekké. A fiúcska elmosolyodik. Olyan furcsa ez, mint mikor a tél halotti szürkeségében zöld lombokat fakaszt a tavasz, mint mikor a gyászoló, görcsös szíven először lesz úrrá az a nagy békesség. A fiú mosolyog, mert látja, amit én nem. A hátam mögött nagyobbacska testvére közeledik. Most jött, érte jött, hogy hazavigye. A pár év, amely közöttük van, méltóságteljessé teszi. Nem is int, nem is szólítja az öccsét, de máris szinte kitapintható a nagy-nagy örömhír: érted jöttem. A másik szaladni kezd felé. Soha nem láttam még tőle mást, mint a monoton fel-le járást, most drámaian hat rám ez a fordulat. Nem mozdulok, csak nézem őket. Nincs ölelés, talán még szavak sincsenek. A nagyobb fogja a kisebb táskáját, és indulnak haza. Mintha erre teremtettek volna, együtt menni az úton. Életemre gondolok és sokunk életére. A fel-le járkálásokra, a görcsös hintázásokra. Fel-le, hétfő, kedd, szerda, fel-le, szeptember, október, november, fel-le, 47, 48, 49, fel-le. Jön-e értünk valaki, hogy életre keltsen, hogy velünk jöjjön az úton, hogy hazavigyen? A hinta üresen lóbálózik, már nem nyikorog. ■ Koczor Tamás SEMPER REFORMANDA „Ha ezt a szegény nép szívébe lehetne vésni, a cselédleány táncolna örömében, dicsérné Istent, és hálát adna neki, és gondos munkájával, amelyért ellátást és bért is kap, olyan kincset szerezne, amilyen egynek sincs azok közül, akiknek legszentebb hírük van. Nem kitűnő dicsekvés-e, ha ezt tudjuk, és mondhatjuk: »Ha mindennapi házi munkádat végzed, jobb az valamennyi szerzetes szentségénél és szigorú életénél.« Sőt még azt az ígéretet is kapod, hogy boldogulsz, és jó dolgod lesz. Élhetnél-e üdvösségben vagy szentebbül, legalábbis cselekedetek szempontjából? (Mert Isten előtt csakis a hit tesz szentté; a hit egyedül neki szolgál, a cselekedetek pedig az embereknek.)” N Luther Márton: Nagy káté , .1 (Prőhle Károly fordítása) SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 19. VASÁRNAP - M19,1-8 Az Orvos, a beteg és a négy betegszállító esete Kedélyborzoló hírek az egészségügyről: ide-oda szállított, a fél országon áthurcolt és útközben, a mentőautóban meghalt betegek, bezárt kórházak, túlterhelt ügyeletes orvosok, minimálbérért dolgozó, tanácstalan mentősök (vajon hová is vigyék a beteget, hogy a minisztérium kifizesse majd az ellátását?). Olyat, hogy a betegszállítóknak az orvos szaktudásába vetett hite szerepet játszana valakinek a meggyógyulásában, természetesen nem hallottunk. Abszurd lenne. Egy ilyen nagy találkozásról tudósít Máté: ez esetben persze az orvos nem úgy fog majd gyógyítani, ahogy azt a szállítók, a beteg vagy a bámészkodó tömeg várja... De Jézusnál ez már csak így van. Mást és másként tesz, mint amit emberi okoskodásunkkal, elvárásainkkal elképzelni, remélni merünk. Mi csupán résnyire nyitjuk ki előtte az ajtót, ő pedig tágas térbe állít bennünket, ahol hirtelen levegő vesz körül minket, fény és élet, távlat és lehetőségek. Jézus a saját városában, Kapemaum- ban van. Otthon. Örömmel fogadják. Jelenléte tömeget vonz, hordágyon egy beteget is odavisznek elé. A négy „betegszállító” hitét látva Jézus bűnbocsánatot hirdet. Az írástudók erre azonnal kimondják a verdiktet: istenkáromló. Bűnt megbocsátani csak Istennek van joga. A sokaság passzívan figyel, a béna feláll, és Istent dicsőíti a tömeg. A bűnbocsánat Jézus azonnali válasza a hitre. Ez a válasz az evangélium szíve: Isten egyszülött Fiát adja! Mi nem hirdethetjük ki magunknak az új kezdetet, de másnak sem mondhatjuk: mától újat kezdhetsz, tiszta vagy... Ezt csak Isten adhatja - és adja is, Jézus által. Akit egyesek félreértenek, káromlónak neveznek Mások megmaradnak a jelnél, a gyógyíthatatlan beteg csodás gyógyulásánál. És mi meglátjuk-e a Messiást a csoda mögött, aki Isten hatalmával szól („De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged"- Zsolt 130,4)? Bűn és betegség viszonya izgalmas kérdés. Ok-okozat? A betegség Isten büntetése? Hívő és hitetlen ajkakról egyaránt elhangzik: „Mit vétettem, hogy ezzel büntet az Isten?”, vagy hogy valakire „biztos az Úristen küldte büntetésből” a betegséget. (Vö.: Jób könyve, valamint Jn 9,3, a vakon született meggyógyítása - itt Jézus egyértelműen visszautasítja a feltételezést, hogy „ez vagy a szülei" vétkeztek volna.) Miért ad Jézus bűnbocsánatot a betegségben szenvedő ember nem is egy, de valamennyi bűnére? Mi nem látjuk vagy letagadjuk, hogy a bűn fölött nincs hatalmunk. De Jézusnak van! Ő az egész emberi személyiséget meggyógyítja, amikor bűnbocsánatot hirdet! Amikor valaki a testi betegségei dacára is értékesnek és értelmesnek tartja az életét, az ebből a bocsánatból él: megszabadult a maga „betegágyától”, felvette, és jár. Megváltottnak lenni, ennek tudatában élni az igazi egész-ség! „Mert ahol bűnbocsánat van, ott élet és üdvösség is van.” (Luther: Kis káté, az oltári szentségről szóló magyarázat) Az írástudók rosszindulata nem egyedi megnyilvánulás, Jézus sokszor találkozott ezzel. Feleletül jelet mutat, mert az embernek (ma is) jel, csoda, látványosság kell. A szemének hisz, vagy még annak sem. Jézus - tudva ezt - fáradhatatlanul az evangéliumot hirdeti igéjével és cselekedeteivel, és tanítványait, követőit is erre küldi a missziói parancsban. Isten jelenlétét átélni ma is lehetséges. Nem kell ehhez csodákra vámunk, pontosabban a „csoda bennünk van”, amint őszinte, teljes megtéréssel válaszolunk a minket megszólító Istennek. Van hatalma az Emberfiának: bűneink a helyükre kerülnek. Nem válnak törpévé - igenis nagyok -, nem ez a csoda. De az arányok rendeződnek: nem én vagyok nagy és jó, a bűneim, a vétkeim pedig kicsik és bagatellek, ahogy eddig A VASÁRNAP IGÉJE hittem: dehogy. Bűneim igenis halálosan nehezek és súlyosak, rólam elmoz- díthatatlanok - viszont Jézus nagy, a legnagyobb, szeretete és megváltó ereje hatalmas, én pedig kicsi vagyok ahhoz, hogy önmagámon segítsek, magamtól megjavuljak. Nem tudok felkelni, lehet, hogy még hozzá is mások visznek, olyanok, akiknek van hitük - bizony én még a hit dolgában is nyomorúságosán alulmaradok. (Ha csak mustármagnyi hitem lenne...) Mit tehetek? Először is elfogadhatom a bűnbocsánatot! Aki már azt is tagadja, hogy erre szüksége van, tagadja, hogy nyomorult és' bűnös, annak vajon milyen hite és reménysége van, illetve miben és kiben bízhat önmagán kívül? Isten előtt bezárhatjuk a kaput, de ezzel nemcsak rá, hanem az életre mondunk nemet... A betegágyba kapaszkodunk béna kezeinkkel ahelyett, hogy igéjéből erőt nyerve felkapnánk az ágyat, és megköszönnénk, hogy állunk, és hogy betegből magunk is betegszállítókká válhatunk, akik mindörökre az Orvos- közelében lehetnek. ■ Kőháti Dorottya Imádkozzunk! Úr Jézus, tekints rám, amint itt vagyok bűneimmel és betegségeimmel. Gyógyító szavadra, kezed érintésére várok. Add, hogy megváltott gyermekedként téged dicsőítsen életem. Ámen. Oratio oecumenica Megváltó Urunk, Jézus Krisztus! Hálásan köszönjük mindazt, amit értünk tettél. Köszönjük, hogy neked semmi nem volt drága, csak hogy segíthess rajtunk. Köszönjük azt a tökéletes szabadítást, amelyet kereszthaláloddal és feltámadásoddal szereztél nekünk. Köszönjük, hogy győzelmed hit által a mienk lehet. Bűnbánattal valljuk meg, hogy sokszor legfeljebb a jó szándékig jutunk el, de valójában tehetetlenek vagyunk a jó megvalósítására. Köszönjük, hogy ami nekünk lehetetlen, az neked lehetséges. Segíts, hogy tudjunk bocsánatot kérni bűneinkre. Tisztíts meg minket minden hamisságtól. Állíts be minket abba az örömmel végzett szolgálatba, amelyben fizikailag és lelkileg is hozzád tudunk vinni olyanokat, akik maguktól nem tudnának menni. Könyörgünk hozzád sérült testvéreinkért és szeretteikért. Sokszorozd meg erejüket, türelmüket. Könyörgünk azokért, akik közöttük szolgálnak. Hadd tudják ezt úgy végezni, mint akik közvetlenül neked szolgálnak, és valóban a te szereteted töltse be őket. Könyörülj rajtunk is, hogy ne szóval szeressünk és nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal. Köszönjük, hogy minden nehézségünket tereád vethetjük, mert neked gondod van ránk. Eléd hozzuk mindnyájan a magunk sokféle nyomorúságát, terhét, életünk megoldatlan kérdéseit. Te légy azokkal a testvéreinkkel, akiknek az elmúlt héten ravatal mellett kellett megállniuk. Te enyhítsd gyászukat, fájdalmukat. Urunk, könyörgünk hozzád ezért az országért, amelyben élünk. Sokszor tele vagyunk félelemmel, szorongással, ha a jövőre gondolunk. Segíts mégis benned bízni és egyúttal imádkozni vezetőinkért, számukra bölcsességért, belátásért, hogy mindig jól, mindannyiunk érdekeit szem előtt tartva döntsenek. Kérünk, vezess úgy mindannyiunkat, hogy napról napra közelebb kerülhessünk hozzád. Az Úr Jézus Krisztus nevében kérünk, hallgasd meg imádságunkat. Ámen. AKI TITEKET HALLGAT... Rövid igehirdetés?! ► Lehet, hogy a kedves olvasó most arra gondol: a vasárnapi istentisztelet prédikációjának a hosszára utalunk. Erről is ejtünk majd szót. Most azonban egy olyan műfaj kerül terítékre, amellyel többféle módon találkozunk az egyházi életben. Ez pedig az áhítat. Konferenciákon, egyházi találkozókon a napot áhítattal kezdjük és zárjuk. Iskoláinkban, intézményeinkben napkezdő vagy hétkezdő áhítatokat tartunk. Egyházzenei hangversenyhez kapcsolódóan - a közepén vagy a végén - a lelkész áhítatot tart. Zsinati, presbi- tériumi, bizottsági tanácskozásaink elején is áhítat van. A műfaj végtelenül gazdag, hiszen ismerünk kötött rendeket és egészen szabad formákat is. Néha több éneket iktatnak be, olykor csupán egyszerű szavak hangzanak el, és az ének a keretet adja. Van, aki több olvasmányt iktat be, zsoltárszövegeket is használ, mások inkább a csend szerepét hangsúlyozzák. Akad olyan, akinek a számára az imádság áll a középpontban, ismét mások az igehirdetésre teszik a hangsúlyt. Énekeskönyvünk a mindennapi istentisztelet rendje megnevezés alatt kínál kötött áhítatformát. Sokan egyfajta keresztény meditációt tartanak ideálisnak. Megint mások variálják a szöveges részeket a csenddel és a zenével. Mégis többnyire része az áhítatnak az igehirdetés. Tudatosan nem igemagyarázatot írok, s nem is az elterjedt (bár furcsa) igei gondolatok kifejezést használom, igehirdetésről beszélek. Nekünk, Jézus tanítványainak erre van mandátumunk: az ige hirdetésére. Arra, hogy megszólaltassuk Isten teremtő, életet adó és fenntartó igéjét. Nem az a feladatunk, hogy szép (kegyes) gondolatokat mondjunk. Nem csupán az, hogy lecsendesítsünk vagy éppen felrázzunk, elgondolkodtassunk. Még csak nem is az, hogy bibliai helyeket magyarázzunk. Küldetésünk az ige hirdetésére szól. Ez természetesen elsősorban szóban történik. Az áhítat műfaja pedig kevés, ám lényegre törő szót feltételez. Nem is olyan egyszerű. A szónoklattan - retorika - is tudja, hogy a rövid beszéd több előkészületet igényel. A tömör fogalmazás, a sallangmentes, lényegre törő beszéd, a jól irányzott, megfelelően célzott szó elengedhetetlen kelléke az áhítatnak. Nem helytálló az a könnyelmű álláspont, hogy „ilyen röviden csak tudok mondani valamit”. Röviden szólni a legnehezebb. Szabó József püspökről mondják, hogy a vasárnapi főistentiszteleten általában nyolc percig prédikált. Igehirdetésének stílusa, tartalma miatt azonban minden szava márványba véshető volt. Az ilyen rövid beszédre sokat kell készülni. A frappáns és tömör fogalmazás sok csiszolást, míves munkát igényel. Ebben a műfajban is igaz, hogy aki könnyen készül, azt nehezen hallgatják. Fegyelmezettséget, koncentrálást, mind az igére, mind a hallgatókra való intenzív odafigyelést igényel az ilyen szolgálat. Lehet, hogy mindezek miatt szeretem különösen is ezt a műfajt. Nagy kihívás: summásan elmondani és tömören átadni az igét. Az igazi modell itt is az evangélium. Az evangélisták tudósítása szerint Jézus nem beszélt hosszan. De egy- egy jól irányzott mondat, közmondásszerű gondolat, rövid történet, pár szóban kifejtett kép többet mondott, mint egy hosszú előadás. Az áhítat azonban nem csupán szavakból - az igehirdetés, az egyéni vagy közös imádság szavaiból - áll. Sokféle egyéb alkotóeleme lehet: zene, hangok, csönd, képek, fények (netán illatok, kézIGE+HIRDETŐ be vehető illusztrációs tárgyak) és így tovább. Szinte végtelen a tárház. Ne feledjük azonban, hogy ezek eszközök Szintén az igehirdetés eszközei. A kommunikáció az édesanya és gyermeke között sem csupán szavakban zajlik. Két egymást szerető ember egy pillantásból, egy érintésből, egy csöppnyi gesztusból is érti egymást. Isten is sokféle módon szólítgatja gyermekeit, minket, akik nem csak szóból értünk. (Néha pedig a szóból sem értünk.) A Teremtő azért adott sokféle érzékszervet, hogy felfogjuk a környezetünk jeleit, a világ üzenetét - s mindenekelőtt az élet üzenetét. Isten sokféle módon kommunikál velünk. S ha Urunk használja ezeket az eszközöket, akkor szolgái is használhatják őket az ige továbbadásában. Ezt is kifejezheti az áhítat sokféle eszköze. A lényeg azonban nem sikkadhat el. A jelek nem lehetnek öncélúak; csak akkor van értelmük, ha az igehirdetés eszközeivé válnak. Ez a nélkülözhetetlen, de jól működő szűrő." Lelkészek és gyülekezeti tagok, szolgálattevők és szolgálatot elfogadók! Fedezzük fel újra az áhítat gazdag műfaját, és az igényes Úr igényes gyermekeiként éljünk vele! ■ Hafenscher Károly (ifj.) LAPUNK OLVASHATÓ A VILÁGHÁLÓN IS A WWW.EVELET.HU CÍMEN.
