Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-10-07 / 40. szám
2 2007- október 7. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 18. VASARNAP - Mt 22,34-46 Ellenségem ellensége a barátom? ÉLŐ VÍZ Amiről keveset beszélünk.. Egy finn falucskában történt. Házi temetésre készülődtek. Öregek, fiatalok csendben várakozva ültek a koporsó körül. Arról beszélgettek: milyen jó az elhunytnak, hiszen már a mennyben van. De váratlanul egy gyermek szólalt meg:- A nagyapa pedig nem fog a mennyországba kerülni! Megdöbbent csend, majd megkérdezték a kisfiút:- Miért nem?- Mert a nagyapa soha nem beszélt a mennyországról. A kis történet szíven üt minket is. Valamit leleplez. Valamit kimond. Az sem véletlen, hogy ezt a kellemetlen dolgot épp egy gyermek mondja ki. A gyermek velünk ellentétben nem óvatos, nem tapintatos. Mer őszinte lenni. Sokan, akik amúgy imádkoznak, Bibliát olvasnak, vallják és tapasztalják, hogy Jézus él, velünk van, velünk vándorol a földi úton - soha nem beszélnek arról, hogy odafent vár a legnagyobb ajándék: az örök élet! Beteglátogatásaink alkalmával, részvétnyilvánító leveleinkből, kondoleá- láskor mennyire hiányzik az élő reménység vigasztaló ereje! Pedig Pál apostol arra int, hogy ne úgy gyászoljunk, mint a po- gányok, akiknek nincs reménységük... ' Mire tanít bennünket, felnőtteket a fenti történet? Arra, hogy nem mindegy, gyermekeinknek, unokáinknak miről beszélünk. Az ő lelkűk fogékony, olyan, mint a viasz, írni lehet rá; vagy mint a porhanyó talaj, amely befogadja a magot. Még nem keményítette meg az élet sok csalódása, hazugsága, képmutatása. Szülőkkel való beszélgetés közben, gyermekbibliakörben vagy hittanórán se gondoljunk arra, hogy „korai” a kisgyermeknek Istenről, Jézusról, az örök életről beszélni. Használjuk ki, amíg még porhanyó a talaj... amíg befogad a szív... Keresztény elődeink életrajzát olvasva sokszor látjuk, hogy kiemelkedő szolgálatuk mögött imádkozó szülők, bizonyságot tevő nagyszülők, lelkészek, tanítók állnak. Számomra felejthetetlen, emlék kötődik a nyíregyháza-borbányai kis temetőhöz. Már véget ért a szertartás, a sírásók is leengedték a koporsót, amikor váratlan dolog történt. A megtört, síró öregember elkérte az ásót - mindenki döbbenve nézte -, s remegő kézzel a nyitott sírgödör oldalára rajzolt egy keresztet. Csodálatos volt ez a pillanat. A búcsú legfájóbb percében az élő Jézus Krisztus keresztjébe akart kapaszkodni. Luther egy mondásával fejezem be: „Tanuljunk meg a halálról és a sírról másképpen beszélni! Ne azt mondjuk többé, hogy »meghalt«! Hanem ezt: »Gabonaként elvettetett az eljövendő nyárra!«” ■ Gáncs Aladár SEMPER REFORMANDA „Tudnunk kell azonban azt is, hogy a jótékonyságnak ellenségeinkre és ellenfeleinkre is ki kell terjednie. Vajon Krisztus tanítása szerint jó tettnek nevezhetnők-e azt, ha mi csak barátainkkal szemben tudunk jótékonyságot gyakorolni? Hiszen ezt a gonosz ember is megteszi barátjával. Sőt még az oktalan állat is odaadó és jótékony a maga fajtájával. A keresztény embernek éppen ezért magasztosabb célra kell törekednie, és még az arra méltatlanokkal, gonosztevőkkel, hálátlanokkal, ellenségekkel szemben is jótékonyságot kell gyakorolnia. Neki is úgy kell tennie, mint a mennyei Atyának, aki felhozza napját mind a jókra, mind a gonoszokra, és esőt ád hálásaknak és hálátlanoknak egyaránt. Itt tapasztaljuk meg igazán, hogy milyen nehéz is Isten parancsolatai szerint jó cselekedeteket tenni.” M Luther Márton: A jó cselekedetekről 1; (Takács János fordítása) „Ez mégis a mi emberünk!” - gondolják a farizeusok. „Lám, hogy elbánt régi ellenségeinkkel, a szadduceusokkal! Az egész nép előtt lejáratta és nevetségessé tette őket!” Valóban, micsoda páratlan lehetőség nyílik meg Jézus előtt: a működését mindeddig gyanakodva néző farizeusokat most a maga oldalára állíthatná! Nagy tekintélyű és nagy hatalmú barátokra tehetne szert. Máté kísértésnek mondja, amikor az egyik farizeus Jézushoz lép, hogy megkérdezze: „Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?" Igen, ez valóban kísértés, noha a kérdésben nincs ellenséges szándék. A kérdező tudja, hogy Jézus ezt fogja felelni: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes telkedből és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták." Mi mást felelhetne? Ez a válasz pedig egybevág a farizeusok írásmagyarázatával. A kérdező épp ezt akarja demonstrálni: a lényegről ugyanazt hisszük, valljuk és tanítjuk! Akkor mi a probléma? Ez a Jézus való-» ban a mi emberünk! És ő is beláthatná, hogy ha korábban gyanakodva néztünk is rá, egy célért küzdünk, ugyanazon az oldalon állunk! Együtt valljuk - szemben közös ellenségeinkkel, a szadduceuElső ránézésre azt gondolná az ember, hogy nehéz az igehirdetést összeállítani, megszerkeszteni, megírni, elmondani. Hogy nehéz összekötni a felolvasott igét és at életet. Nehéz mondatokba fogalmazni azt, ami azután igehirdetésként elhangzik. Nehéz kiállni tíz, húsz vagy száz ember elé és megszólalni. Nehéz megtalálni a hangerőt, a hangsúlyokat. Nehéz.kifejezni, megmutatni és átadni azt, ami ott feszül belül az igehirdetőben, amit megtalált. sokkal -, hogy Isten egy napon fel fogja támasztani a halottakat, sőt az ő számára a halottak most is élnek, hiszen ő nem a holtak Istene volt, amikor Mózesnek a csipkebokomál a már rég elhunyt Ábrahám, Izsák és Jákob Isteneként mutatkozott be. A mózesi törvény lényegében, a szeretet kettős parancsolatában is megegyezünk: mi akadálya, hogy szövetségre lépjünk a közös ellenség ellen? Jézus viszont pontosan tudja, hogy a pillanatnyi látszat ellenére nem áll egy platformon a farizeusokkal. Felismeri a kísértést, és kitér előle. Ahelyett, hogy viszonzásként a legkisebb gesztust is tenné a farizeusok felé, olyan kérdéssel fordul hozzájuk, amellyel őket is ugyanúgy nevetségessé teszi és lejáratja, mint nem sokkal előtte a szadduceusokat. „Mi a véleményetek a Krisztusról? Kinek a fia?" A várható választ Jézus is előre tudja. Nem azért, mert mindent előre látó Isten, hanem mert a farizeusok felelete nem lehet más: JDávidé." És ezután teszi fel a fogas kérdést: „Hogyan nevezheti akkor Dávid a Lélek által Urának, amikor ezt mondja: így szól az Úr az én uramhoz: Ülj az én jobbomra, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet Ha tehát Dávid Urának szólítja őt, miképpen lehet a Fia?” Jézus tudja, hogy a farizeusok - és ezt a körülálló sokaság is tudja róluk - a „Dávid fia” messiási tradíció alapján a messiásban földi uralkodót várnak. Pedig mindez inkább mesterség. Megtanulható, gyakorolható, tapasztalat útján finomítható mesterség. A beszéd, a retorika tanulható. A feszültséget teremtő, majd mindvégig kézben tartó, magával ragadó beszédstílus tanulható. A logikus, egymásra épülő, céltudatos szerkesztés tanulható. Idővel rutint szerez áz igehirdető a nehéz helyzetekben is. Már nem feszélyezi túlságosan a hallgatóság, a sok ember, a kiélezett helyzetek, ahol meg hell szólalni. Az igehirdetés jeA VASÁRNAP IGÉJE Olyat, mint Dávid: aki fegyverrel győzte le Izrael minden ellenségét, és katonai erőn alapuló hatalommal egyesítette és kormányozta a választott népet. A Jézus által idézett zsoltárvers (Zsolt 110,1) pedig nem illik ebbe a képbe. Ugyanakkor vitán felül állt, hogy a no. zsoltár a legilletékesebbtől, magától Dávidtól származik. Hiszen a zsoltár elején, az első versben fekete-fehéren ez áll: „Dávid zsoltára". Maga Dávid vallja az eljövendő messiást Urának! Ezzel a zsoltárverssel Jézus az egész sokaság előtt rántja ki a talajt a farizeusok lába alól. Ott állnak leforrázva, megszégyenültem Ezzel Jézus mindenki előtt nyilvánvalóvá tette: hiába némította el a szadduceusokat, mégsem áll, mert nem állhat egy oldalon a farizeusokkal. Köztük semmiféle szövetség nem jöhet szóba. Jézus nem dől be a pillanatnyi helyzetből adódó kísértésnek: az ellenségeim ellenségei a barátaim. És neki sincs szüksége olyan barátokra, akik csak azért kínálnak szövetséget, mert az imént nevetségessé tette ellenségeiket. IGE+HIRDETO lentős része mesterség. Tehetség, szorgalom, tudás és kitartás kérdése, hogy ki mennyire sajátítja el. Ami nehéz, az máshol van, amivel küzd az ember, az néni az igehirdetés mesterség jellege. Az Egyesült Államok egyik leghíresebb kortárs igehirdetőjét, Barbara Brown Taylort megkérdezték arról, hogy mit tanácsol a mai igehirdetőknek. így felelt: „Nem nehéz válaszolni. Növekedj az életben. Éld még teljesebben az életed, és figyelj minden pillanatára... Légy annyira élő, amennyire csak tudsz, és bízz abban, hogy az életed minden szokatlan fordulatával együtt még mindig Isten felségterülete. Olvass regényeket. Vegyél táncórákat. Menj, és légy élő, hogy te magad is a bővelkedő élet élő igehirdetése légy. És akkor akármit mondasz, érdemes lesz meghallgatni." Azt gondolom, ez a nehezebb rész. A politikai élet palettáján Nagy Konstantin óta mindig megtalálhatóak a „Dávid fia” messiási tradíció újszövetségi változatának képviselői. Azok, akik Isten országát a világi hatalom eszközeivel, fegyverrel és erőszakkal akarják képviselni. De legalábbis a világi törvényhozás erejével. Az egykori farizeusokhoz hasonlóan Jézus és a maguk „közös ellenségeivel” akarnak leszámolni. Mindezt Jézus nevében teszik, csupa olyan eszközzel, amelyet Jézus elutasított. Jézus azonban ma sem kísérthető „az ellenségeim ellenségei a barátaim” jelszavával. Egyháza viszont a múltban nemcsak elszenvedte ezt a kísértést, de rendre bele is bukott. És ma? Törvényszerű, hogy ma is el kell buknunk? Hitem szerint nem törvényszerű. Bár a Szentlélektől elhagyott egyháznak ma sincs esélye a kísértővel szemben. Akiket viszont Isten Lelke vezet, még a „közös ellenségben” is felebarátot látnak, akikhez a szeretet kettős parancsolata alapján kell közelíteniük. Nemcsak azért, mert „e két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták", hanem mert Pál apostollal (vö. Róm 5,6-8) együtt vallják, hogy Isten őket is már akkor szerette, és Krisztus is már akkor meghalt értük, amikor még ellenségei voltak. Légy „a bővelkedő élet élő igehirdetése”. Ez a nehéz, és nem is különleges igehirdetői feladat. Ez mindannyiunk feladata. Családban, munkahelyen, hétköznapokban, stresszhelyzetekben - élni és növekedni, megélni az élet teljességét. Csak annyiban nehéz az igehirdető feladata, amennyiben nehéz egy édesapa, egy házastárs, egy gyermek feladata. Csak annyira nehéz a szószéken a bővelkedő élet élő igehirdetésének lenni, mint amennyire nehéz a munkahelyen, a gyerekszobában vagy a boltban ugyanezt megtenni. Megélni a teljességet, és nem beérni kevesebbel. Növekedni, és nem eltévedve önmagunk körül tekeregni. Nőni, növekedni, élni, a teljességet megélni. Ez a nehéz minden igehirdetésben. Mégis minden pillanat, amikor emberként megélhetjük ezt a teljességet, megragad, és soha többé nem ereszt el. Mint a víz híján a szomjas sivatag, úgy vágyunk az Ur után, bárhová helyezte is életünket, bármilyen feladatot bízott is ránk. ■ KRÁMER GYÖRGY Véghelyi Antal Oratio oecumenica Mindenható Istenünk és szerető Atyánk, aki meghallgatod azokat, akik szent Fiad nevében imádkoznak, erősítsd hitünket, hogy múlhatatlan reménységgel forduljunk hozzád könyörgésünkkel! Tégy minket alázatossá és nyíltszívűvé, Istenünk, hogy mindenkor hálával tudjuk fogadni minden ajándékodat! Szentlelked és igéd erejével őrizd meg tudatunkban és szívünkben bűneink bocsánatának bizonyosságát! Tégy minket képessé arra, hogy életünkkel értékes,' mások számára hasznos és neked tetsző gyümölcsöket tudjunk teremni! Könyörgünk a teremtett világért és a megszámlálhatatlanul sokféle gonddal küszködő emberiségért. Tedd hatékonnyá egyházad missziói szolgálatát, hogy szent evangéliumod mindenhová eljusson, hogy igéd magvetése mindenütt bő termést hozzon! Segíts, hogy a bűnbocsánat ereje és az üdvösség reménysége békességet szerezzen minden emberi szívben és közösségben! Könyörgünk egyházunkért, híveinkért, az egyházban szolgálókért, Fiad hű követőiért. Könyörgünk az egyházi vezetőkért és a vezetettekért. Tudjuk, hogy akire sokat bíztál, attól sokat kérsz számon; te újítsd meg szolgáid erejét, hogy ne fáradjanak bele az evangélium hirdetésébe, és adj kitartást választotta- idnak. Kérünk, tanítsd egyházadat és minden szolgálattal megbízott testvérünket a hozzád való hűségre, az egymás iránt tanúsított megértő figyelemre, a másik ember terhét hordozó szeretetre. Bocsásd meg kegyelmesen egyházad bűneit, és ne engedd, hogy a megváltottság hamis tudata és az önáltató képmutatás elleplezze őket. Könyörgünk a mai világban fogytán lévő türelmes szóért. Erősítsd és oltalmazd népedet, add, hogy meghalljuk hívó és útmutató szavad! Könyörgünk saját gyülekezetünkért. Add, hogy közöttünk minden tett, minden szó, minden ki nem mondott gondolat hozzád vigyen közelebb! Add, hogy mindazok, akik részt vállalnak gyülekezetünk életében, átérezzék: a legkisebb dologgal is a te ügyedet szolgálják. Könyörgünk közösségeinkért. Hálát adunk neked szeretteinkért, barátainkért, közeli és távoli rokonainkért. Áldásodat kérjük családunkra, otthonunkra, életünk mindennapjaira! Add meg kegyelmesen mindazt, amire közösségeink építéséhez szükségünk van. Tégy minket egyre figyelmesebbé és megértőbbé emberi kapcsolatainkban! Könyörgünk a rászorulókért, a betegekért, az elhagyottakért, a magányosan élőkért, a haldoklókért és a gyászolókért. Hálát adunk neked, hogy te nem próbálsz meg minket erőnkön felül, és a nehézségekben, a szenvedések mélyén is megmutatod megtartó erődet a benned bízóknak. Kegyelmedbe ajánljuk minden embertársunkat: az éhező milliókat, az ínségben szenvedőket, az üldözötteket, a megbélyegzetteket. Add mindnyájunknak a hit, remény, szeretet élet- és lélekújító ajándékát! Adj nekünk alázatos és engedelmes szívet, adj vigaszt, erőt és reményt! Könyörgünk magunkért. Urunk, te tudod, milyen sokszor meggyengül a hitünk, és gyakran vesszük természetesnek, hogy szerető Atyánknak szólíthatunk. Te látod a mi lelkünket, amikor kétségeink támadnak. amikor erőtlenségeink és gyarlóságaink elborítanak bennünket, és elhomályosítják látásunkat. Kérünk, ajándékozz meg minket újra és újra a hit elevenségével és fényével! Köszönjük, Atyánk, hogy mindig teljes gyermeki bizalommal mondhatjuk el neked kéréseinket. A mi Urunkért, Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg bennünket. Ámen. AKI TITEKET HALLGAT... Az élet igehirdetése ► Ismerjük a régi mondást: nem azért szólunk, mert tudunk beszélni, hanem azért, mert nem tudunk hallgatni - tudniillik Isten nagy tetteiről. A kérdés az, megadatik-e az igehirdetőnek, hogy átélje és magáévá tegye, életté váltsa Ura jelenlétét. Ez az élet sugárzik tovább a gyülekezetre. Nincs könnyű dolga az igehirdetőnek. A költő csak akkor ír, ha jön az ihlet. A zeneszerző csak akkor komponál, amikor kipattan a szikra. Az igehirdetőt kettős kényszerítő erő hajtja: a csontjaiba rekesztett tűz (ahogy Jeremiás mondja) és a hivatali kötelesség, hiszen jön a vasárnap, kezdődik a szolgálat. Mi a nehéz ebben, a leggyönyörűbb hivatásban és mesterségben? Aki gyakorolja, tudja jól, hogy meg kell harcolni - kívül is, belül is - az igéért és az igehirdetésért. S hogy mi a legnehezebb? Erről vall mai cikkünk írója. (H. K.)
