Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-09-16 / 37. szám
‘Evangélikus Élet3 EVANGÉLIKUS ÉLET 2007. szeptember 16. !► 3 Hárman az emmausi úton ► Lelkészszentelésre és -iktatásra került sor egyetlen ünnepi istentisztelet keretében szeptember 9-én a Nyíregyházi Emmaus Evangélikus Egyházközség templomában. „Christus loquens! Beszélő, megszólító Krisztusunk van! Az emmausi tanítványok Jézust csak akkor ismerték fel, amikor megszólalt: az igét magyarázta, és megtörte a kenyeret. A feladatotok az, hogy a ti szavaitokban is felismerjék az emberek Krisztust!” - e szavakkal bocsátotta útjára Herpay Gábor és Schütte-Gál Orsolya frissen ordinált lelkészt, illetve Bozorády Andrást, a Nyíregyházi Emmaus Evangélikus Egyházközség megválasztott lelkipásztorát ár. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke. Az ünnepi istentisztelet iktatási szolgálatát Sztankó Gyöngyi, a Hajdú-Szabolcsi Egyházmegye esperese végezte. Együttműködés a szolgálatban Lelkésziktatás és hálaadás Dombóváron Az egyházkerület püspöke Lk 24,32 alapján hirdette Isten igéjét. Kiemelte, hogy mindnyájan emmausi tanítványok vagyunk; a kérdés csak az, hogy Emmaus felé tartunk-e csalódottan, keserűen, vagy pedig már Emmaustól visszafelé járunk a közösségeinkben. Ez a visszafelé vezető út egészen más lelkületű, mert a vándorok akkor már tudták, hogy a Feltáma- dottal találkoztak. Három vándor találkozott egymással és a velünk együtt vándorló Krisztussal itt, a nyíregyházi Emmausban - mutatott rá Fabiny Tamás. Schütte-Gál Orsolya Schütte-Gál Orsolya mint az emmausi gyülekezet első hatodévese állt meg az oltár előtt. Teológusként a Bethesda Gyermekkórház onkológiai osztályán dolgozott két és fél évig. Ez az időszak gyökeresen megváltoztatta az életét. A haldokló gyermekek ápolása, a szülők vigasztalása emberileg átformálta. Ösztöndíjasként a németországi Bielefeld- Bethelben a fogyatékosokat gondozó intézetbe került, itt ismerte meg későbbi férjét, Schütte Jens Uwét. A frissen felavatott lelkésznő Németországban, egy német-magyar ökumenikus alapítványnál kezdi meg szolgálatát. Herpay Gábor megérett és megharcolt döntésként élte meg, hogy ezen a vasárHerpay Gábor napon elindul a lelkészi pályán. Teológiai tanulmányait 1999-ben fejezte be, azóta kórházi lelkigondozóként dolgozik Nyíregyházán. A betegekkel való kapcsolat, a betegágy mindent elsöprő őszintesége a napi munkájában és hitéletében nap mint nap megerősíti, megújítja. A jövőben mint egyházmegyei beosztott lelkész, illetve kórházlelkész dolgozik tovább. Bozorády András édesapjának az évtizedes munkáját viszi tovább Nyíregyházán. Mögötte nemcsak a nyíregyházi, hanem a dunaharaszti gyülekezet támogató és bátorító ereje is ott áll. A bő hét esztendő alatt, mélyet az utóbbi közösségben eltöltött, élő ökumenikus kapcsolatokat tartott fenn a testvéregyházakkal. Lk 10,40-42 alapján tartott igehirdetésében megfogalmazta kereszténységünk csaknem elfelejtett üzenetét: tartsunk szünetet! Amiképp egy dzsesszzongoris- ta számára a szünet éppolyan fontos, mint a ritmus, minthogy e kettő alkotja a harmóniát, a zenét, a keresztény ember számára ugyanúgy életbe vágó az Istennel eltöltött idő, a „szünet” - hangsúlyozta. Ő azokért van - fejtette ki -, akik még nincsenek itt; elmondta továbbá, hogy otthont teremtő és otthont adó gyülekezetét vett át és visz is tovább. Köszöntőjében András édesapja, Bozorády Zoltán nyíregyházi lelkész kiemelte, hogy az Úrral csak úgy tud találkozni az ember, ha előtte leveszi a saruját, és úgy borul le a Mindenható előtt. Miután Soltész Csaba, a Nyíregyházi Emmaus Evangélikus Egyházközség felügyelője megnyitotta az ünnepi közgyűlést, köszöntők sora hangzott el: az Északi Egyházkerület felügyelője, Benczúr László után Márföldi István egyházmegyei felügyelő üdvözölte az újonnan beiktatott pásztort és az ordinált lelkészeket; őt Keresztes Szilárd görög katolikus megyés püspök követte. Bozorády András Dóbiás Zalán római katolikus káplán, Faragó Csaba és Nagy János református lelkész, illetve Láng András baptista lelki- pásztor közösen előadott gitáros énekkel köszöntötte a lelkészeket. A sort Müller Péternek, a Dunaharaszti Evangélikus Egyházközség felügyelőjének szavai zárták. ■ Czöndör István ► A Dombóvár-Kaposszekcső-Csi- kóstőttős Társult Evangélikus Egyházközségben sokszínű és szerteágazó szolgálati területek várják a lelkészeket. A városi és falusi gyülekezetét, valamint szeretetotthont egyaránt magába foglaló egyházközségben elvégzendő feladatok jól szervezett együttműködést kívánnak a szolgálatban együtt munkálkodóktól. A három település gyülekezete új lelkipásztort kapott szeptember 8-án, amikor Szabó Vilmos Béla, a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperese a dombóvári templomban ünnepi istentisztelet keretében beiktatta hivatalába Szabó Szilárdot, a gyülekezet megválasztott lelkészét (képünkön). Az istentiszteleten a Déli Egyházkerület püspöke, Gáncs Péter szolgált igehirdetéssel. Az istentisztelet liturgiái szolgálatában részt vett Aradi András, a Dombó- vár-Kaposszekcső-Csikóstőttős Tár- sult Evangélikus Egyházközség másik lelkésze is. A közösség ugyanezen az alkalmon adott hálát a dombóvári templom külső és belső felújításának befejezéséért. Gáncs Péter püspök Mt 15,21-28 alapján tartott igehirdetésében arra mutatott rá, hogy olyan Mesterünk van, aki nem szégyell tanulni az új helyzetekben, és kész újragondolni a küldetését. A lelkészeknek hasonlóképpen tudniuk kell, kihez is küldettek. Ezért arra kell törekedni, hogy a lelkésziktatás ne csupán ceremoniális rutin, hanem „hivatásgondozás” legyen - abban az értelemben, hogy a lelkészek képesek legyenek küldetéstudatukat a meglévő igényekhez igazítani. „Amikor a tanítványok küldetéstudata egyes nehéz helyzetekben már »lefagyott«, Jézus tovább tud lépni, segít az idegen asszonyon, és megmutatja, hogy meg kell tanulnunk együtt munkálkodni, egymásra figyelve egy irányba haladni. Isten ajándéka és kincse, hogy ad mellénk társakat, akikkel kiegészítjük egymást a szolgálatban" - hangsúlyozta Gáncs Péter. Szabó Szilárd Ézs 40,31 alapján tartotta iktatási prédikációját. Feltette a kérdést, hogy fel tudjuk-e vállalni azt a küldetést, melyet az egyház Ura bízott ránk, s tudunk-e Krisztusra mutató közösség lenni egy olyan társadalmi közegben, amelyben a megkeseredés került előtérbe, a gondok és a panaszok pedig, úgy tűnik, elborítanak bennünket. Ennek ellenére észre kell vennünk a környezetünkben élő emberek igényeit, és meg kell szólítanunk őket, hogy elvégezhessük a ránk bízott missziót: Isten országának az építését. Az ünnepi közgyűlést Rózsai György, a Dombóvár-Kaposszekcső-Csikóstőttős Társult Evangélikus Egyházközség felügyelője nyitotta meg. Elsőként Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő köszöntötte meleg szavakkal az új lelkészt és feleségét. Ezt követték Krauss Péternek, Dombóvár alpolgármesterének és Fehérvári Tamás országgyűlési képviselőnek az üdvözlő szavai. Kurcz Károlyné otthonvezető a kaposszekcsői Evangélikus Diakóniai Otthon nevében köszöntötte Szabó Szilárdot, aki a jövőben a diakóniai intézmény lelkészi vezetői teendőit is ellátja. Előző gyülekezetének nevében Müller Mónika, a Pécsi Evangélikus Egyházközség másodfelügyelője mondta el jókívánságait az új lelkésznek, és átadta a pécsiek ajándékaként a „szeretet korsóját”, amely soha nem ürül ki. ■ Petri Gábor Jakab és János Nagyszebenben A Máté, illetve a Márk szerinti evangéliumból jól ismert a történet, amikor az Úrhoz lépett Jakab és János, Zebedeus két fia - Máté evangéliumában anyjukkal együtt jöttek Jézushoz -, és így szóltak hozzá: „»Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.« Jézus megkérdezte tőlük: »Mit szeretnétek, mit tegyek meg nektek?« Ok pedig ezt mondták neki: »Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, a másikunk a bal kezed felől üljön majd dicsőséges uralkodásod idején.« Jézus így válaszolt:»Nem tudjátok, mit kértek...«” Majd odahívta a többi tanítványt is, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, uralkodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok; és aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki rabszolgája. Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért." (Mk 10,35-38.42-45) A nagyszebeni harmadik európai ökumenikus találkozó hangulata, hivatalos központi rendezvényei, megnyilvánulásai azt mutatták, mintha sokkal inkább Jakab és János szándéka, lelküle- te érvényesült volna, mintsem az Úr Jézus Krisztus szolgálatra, alázatra és sze- retetre felszólító parancsa. Az volt a benyomásom, hogy egyikmásik egyház itt megjelent vezérkarának még mindig nem sikerült kigyógyulnia az egyébként nagyon káros egyházi gyermekbetegségből, a primátus igénylésének és megmutatásának ostobaságából! Ki az első, ki a legerősebb, ki a legfontosabb, ki az üdvösség közvetítésének igazi birtokosa, ki a legjelentősebb - mintha egyféle magamutogatás kényszere fertőzte volna meg a találkozó hivatalos fórumait. A kínos törtetés, hogy kik üljenek az első sorokban, hogy kik, milyen felekezeti arányoknak megfelelően és milyen terjedelemben szónokoljanak, hogy mely egyházfők, azaz melyik felekezetek elöljárói kaphatták a VIP jelzésű kitűzőt, és kik egyebet: ez foglalta le a szervezők teljes energiáját és figyelmét, így történhetett meg - bizonyára szándékos véletlenséggel -, hogy Bölcskei Gusztáv püspököt, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnökét olyan, városon kívüli, egycsillagos szállodának nevezett intézményben próbálták elszállásolni, ahol a világ legősibb mesterségét gyakorló hölgyek kínáltak néhány perces örömöt és felüdülést az arra tévedő török kamionosok- nak. Vagy így történhetett meg, hogy Fabiny Tamás evangélikus püspök saját maga is megtapasztalhatta, mit jelentett, amikor Betlehemben az úttól fáradt, elgyötört szent család nem kapott szállást. Szintén véletlen lehetett, hogy az ortodox egyház esti fogadására egyetlen magyarországi protestáns püspök sem kapott meghívót. A megnyitóünnepély egyik díszszóÉGTÁJOLÓ nokától tudtam meg, hogy az egész nagyszebeni hétnek két egyház a házigazdája: a romániai ortodox és a görög katolikus egyház. Valószínű, hogy mi, többiek - a római katolikus egyház, a református és lutheránus egyházak - elpárologtunk a történelemben... Hadd jegyezzem meg, hogy a hazai bemutatkozás tényleg fontos volt. Azonban a többségi Román Ortodox Egyház bemutatkozása mégis mintha kissé túl erősre sikeredett volna. Valahogy jelképek, cselekedetek, vallási cselekmények, különböző megnyilatkozások mindmind azt próbálták kifejezni, hogy az Úr jobbján és balján csak két hely van, a többi csupán a háta mögött... Olyan szemet szúró, éles ellentétként hatott, hogy amíg őszentségét, Dánielt, Moldva metropolitáját mindenhova rendőri díszkísérettel vezették fel, addig az Erdélyi Magyar Ifjakat szállító kisbuszt három rendőrautóval kísérték be a szebeni rendőrkapitányságra, mivel a hatóság vagy netán a „testvéregyház” egyik-másik vezetőjét zavarta a fiatalok békés tiltakozási szándéka. Mert, akár a régi szép időkben, itt mindennek a legnagyobb rendben és békében „kellett" le- zajlania. A találkozót az európai kereszténység megújulásának és egységének szándékával és reménységében szervezték meg a nemzetközi ökumenikus szervezetek, nekem azonban, ezzel ellentétben, az volt az érzésem, hogy egyre inkább eltávolodtunk az eredeti szándéktól. Gáncs Péter püspök Torda szellemét, lelkületét említette korábban az e rovatban megjelent egyik írásában - sajnos azt a Tordát a 18. században eltemették a szép és független erdélyi fejedelemséggel együtt. Kedves olvasóim, már a bibliai őstörténetben adva van, hogy Ábelnek meg kellett halnia, mert Káin útjában állt, mert első befutó csak egy lehet. A káini testvérgyilkosság tragédiája abban csúcsosodik ki, hogy a vallás - amely egyébként ambivalens jelenség -, a vallásos cselekmény, a szertartás volt az, ami Káin szívében halálos gyűlöletté fajult. Káin és Ábel mindketten ugyanannak az Istennek áldoztak, csak különböző oltárnál és kétféle kultúra által meghatározott két különböző formában. Lám, ami mindennél jobban össze kellene, hogy kösse őket vagy éppen bennünket, késői utódokat - az Istennek való őszinte szolgálat -, az a testvérharc, gyűlölet, gyilkosság okozója lesz. Gyakorlatilag az történik, hogy mi, emberek a vallást, a szimbólumot, az egyházat, az utolsó előtti valóságot abszolutizáljuk a lényeg, a Szentség, az Isten helyett. A vallás csak jele annak a végső valóságnak, Istennek, aki bennünket feltétlenül meghatároz. A legveszedelmesebb istentagadás az, ahol a jel helyettesíti a jelzett dolgot, ahol Istent, a Szentet helyettesítjük szimbólumával, és ezt abszolutizáljuk, ezt imádjuk; ebből származik a tulajdonképpeni legdestruktívabb önimádat, az első hely igénye. Jakabnak és Jánosnak azt mondja Jézus - és ez nekünk is szól, akinek van füle a hallásra, az hallja -: „De közöttetek ne így legyen...” Nem a nagyobb hatalom, nem az erődemonstráció, az önzés, nem az ököljog teremti meg a tisztességes és harmonikus emberi élet viszonyait, a békességet Istennel és az embertársakkal, hanem csakis az az őszinte szeretet, amelyet maga Jézus érzett irántunk, és amelyre ő maga hív és nevel minket. Adorjánt Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület
