Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)

2007-01-21 / 3. szám

‘Evangélikus ÉletB EVANGÉLIKUS ÉLET 2007. januar 21. 3 „Boldogok a békességre igyekezők.. Beszélgetés Fischl Vilmos lelkésszel, a hadtudományok doktorával ► Hittudomány - hadtudomány. Első pil­lantásra mi sem áll távolabb egymástól, mint e két diszciplína. Ám van, aki kap­csolatot talál közöttük. Dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész az elmúlt évben arra vállalkozott, hogy nem csupán teológus­ként, hanem a hittudományt a hadtudo­mánnyal összekötve összegezze, hogy az egyházak miként lehetnek cselekvő részesei a nemzetközi biztonságpoliti­kának. Doktori értekezését 2006. októ­ber 11-én védte meg a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (ZMNE), ünnepélyes doktorrá avatása pedig no­vember 1 j-án történt - az intézmény ha­gyományai szerint - Zrínyi Miklós szab- lyájáratett kézzel...- „Civil a pályán?" - szinte ez volt az első kérdé­sem, értesülvén újabb nagy vállalkozásáról négy év­vel ezelőtt, amikor jelentkezett a nemzetvédelmi egye­tem doktori képzésére. Harmincöt esztendősen olyan sikereket tud felmutatni, amelyek összetéveszthetetle­nül csak Önre jellemzőek: a teológia elvégzése után külügyi szakértői diploma, egyszerre gyülekezeti és reptéri lelkész, kiképzett ejtőernyős... A legnagyobb eredmény mégis a hadtudományok doktora fokozat, amelyet az elmúlt ősszel szerzett meg. Hogyan kerül egy lelkész a hadtudományok harcmezejére?- A hadtudományok egy sajátos területével foglalkoztam, a biztonságpolitikával, amely nem csupán korábbi külügyi szakértői tanul­mányaimhoz illeszkedik szervesen, de lel­készként is jól megközelíthető. A világ és az életünk is tele van konfliktusokkal, a bizton­ságpolitika pedig éppen ezek megelőzésén, kezelésén, megoldásán munkálkodik. így a lelkész is, ha ebben a témakörben kutat, azt veszi észre, hogy ismerős területen mozog: olyan konfliktusos szituációk megoldásán kell dolgoznia, amelyek nem állnak messze sem a teológiától, sem a jézusi etikától.- A doktori értekezés címe - A nemzetközi egyházi szervezetek szerepe az államközi, va­lamint csoportok közötti konfliktusok és vál­ságok kezelésében - is mutatja, hogy teológiai és világi tudományok miként találkozhatnak egymás­sal. Hogyan fogadták az evangélikus lelkészt a kato­nai közegben?- Pozitívan viszonyultak hozzá, hogy lel­készként közöttük vagyok. Olyan világot képviseltem, amellyel egyébként ritkán talál­koznak közvetlenül, bár az evangélikus egy­házzal kiemelkedően jónak mondhatók a honvédség kapcsolatai. Sokat köszönhetek témavezetőmnek, Szabó János akadémikus professzornak - s habár minket elsősorban a tudományos munka kötött össze, az evangé­likus egyházhoz való tartozása is közös ala­pot jelentett. Szakbírálóm, Matus János akadé­mikus is evangélikus. A bírálat és a védés so­rán a bizottság katona tagjai szorosan együtt­működtek a teológus tagokkal. (Ez utóbbiak D. dr. Harmati Béla püspök, hivatalos szakbíráló és a teológia képviseletében dr. Korányi András ad­junktus voltak. - A szerk.) Összességében is úgy érzem, hogy a katonai és az egyházi közeg ta­lálkozása mindvégig nagyon pozitív volt.- A biztonságpolitika kemény világ; szimboliku­san kifejezi ezt a Zrínyi szablyájára tett kézzel el­mondott doktori eskü is. Mivel szembesíti ez a talál­kozás a lelkipásztort? Mi jelentette a legnagyobb ne­hézséget? Bizonyára egészen más ennek a világnak az eszköztára, mint az egyháznak...- Zrínyi szablyája a nemzetvédelmi egye­tem névadójának féltett kincse, a katonák számára a maguk hivatásában olyan szerepe van, mint nálunk a Bibliának. Az eltérő esz­közök ellenére a biztonságpolitika nem áll messze a teológiától. Mindkét szakterület a békére törekszik és a biztonságra. Természe­tesen van különbség a békefenntartás, a béke­teremtés - gondoljunk csak Jézus szavaira a Hegyi beszédben, Mt 5,9 - és a béke kikényszerí­tése között. Itt már valóban lehetnek olyan eszközök, amelyeket a teológia és az egyház, illetve a nemzetközi egyházi szervezetek csak bizonyos feltételek mellett fogadhatnak el.- Miközben a vallásos identitás és hagyományok szerepét egyre fontosabbnak tartják a nemzetközi el­lentétek terén, mennyire fogadja el ma tárgyalópart­nernek a nemzetközi - és különösen az európai - biztonság rendszere az egyházakat?- A vallási hovatartozás fontos, mert ez je­lentős tényező, sőt kiindulópont is lehet egy konfliktus kezelésében, például Irakban. De említhetjük azt a tényt is, hogy Németország­ban és Franciaországban már több millió muszlim él, és jelenlétük része a keresztények mindennapjainak. Az összefüggés tehát nyil­vánvaló. Nemzetközi szinten ez úgy jelenik meg, hogy az ENSZ-nél, az Európai Biztonsá­gi és Együttműködési Szervezetnél, illetve az Európai Uniónál van hivatalos egyházi képvi­selet, amely nem csupán a szervezeteket vagy az egyházakat, hanem a keresztény értékren­det is képviseli, ami nagyon fontos a szekula­rizáció közepette. Európában különösen is, mert lélek nélkül nem lehet Európát sem épí­teni.- Mely konfliktusok rendezésében játszhatnának nagyobb szerepet a keresztény egyházak?- Hosszan lehetne sorolni a lehetőségeket. Pozitív példaként említhetem például a bal­káni konfliktus esetében a nemzeti egyházak egységes és együttes fellépését, ami rengete­get segített. De el tudnám képzelni, hogy az egyházak beleszóljanak a nagypolitikai kér­désekbe is. A napi politikában már kevésbé látom hasznosnak a beleszólást. Ám Liba­nonban például a napi politikai kérdésekben is állást foglalnak az egyházi vezetők, és a parlament egyik fele keresztény, míg a másik fele muszlim az 1943-as alkotmány alapján. Ez a helyzet pont azt teszi lehetővé, hogy ne legyen még nagyobb konfliktus, hanem.a ke­resztények és a muszlimok egymással meg­békélve éljenek.- Hogyan ítéli meg a keresztény egyházak szere­pét ma? Alkalmasak-e a nemzetközi konfliktusok kezelésére?- A keresztény egyházaknak ma még min­dig van presztízsük, vagyis - ha nem is min­dig - azért lehet hatásuk a kormányokra. Az egyházak ugyanis meggyőződésem szerint a közjó érdekében vehetnek részt a politiká­ban. A nemzetközi konfliktuskezelésre már nem önmagukban az egyházak, hanem a nemzetközi egyházi szervezetek vállalkoz­nak, mint az Európai Egyházak Konferenciá­ja, az Egyházak Világtanácsa vagy a Lutherá­nus Világszövetség. Ezek azonban a nemzeti egyházakra építenek, tehát akkor tudnak se­gíteni, ha a nemzeti egyházak egységesek.- Akik részesei lehettünk a doktori eljárásnak, va­lóban láthattuk, hogy milyen távlatokat nyithat az egyházi és egy világi tudomány találkozása, s remél­jük, hogy ennek lehet folytatása a jövőben. Miben se­gítheti ez a doktorátus evangélikus egyházunk szol­gálatát?- Egyrészt felhívja a figyelmet arra, hogy nem kell félni más diszciplínáktól. Ez persze nem azt jelenti, hogy szakmai tudás nélkül nyúlhatunk hozzá egy másik szakterülethez. Komoly felkészüléssel viszont lelkészként is hozzá lehet szólni akár a külügyhöz, akár a hadtudományokhoz. Azt gondolom, hogy ezután akár szakmai együttműködés is kiala­kulhat az Evangélikus Hittudományi Egyetem és a ZMNE között bizonyos kérdésekben. ■ Dr. Korányi András Építkezésért kalapácsot Kitüntették Lázár Zsolt szarvasi lelkészt ► A Habitat for Humanity International elnevezésű nemzetközi szervezet rászoruló családok számára épít lakásokat szerte a világon, így hazánkban is. Szarvason nemrégiben négy család költözhetett új Habitat-otthonába, és nemsokára a következő négy lakás átadására is sor kerülhet - méghozzá Lázár Zsolt he­lyi evangélikus lelkész szervezésében. Munkáját a szervezet a 2006. év önkéntesének járó Arany Kalapács díjjal ismerte el. „A Habitat for Humanity Inter­national egy felekezetektől füg­getlen, keresztény jótékonysági szervezet, amely a nyomorúsá­gos lakáskörülmények felszámo­lásán fáradozik. Ma már több mint egymillió ember él 200 000 Habitat-otthonban, amelyek az alapítvány segítségével épültek fel, és kerültek lakóik tulajdoná­ba alacsony költséggel járó, ka­matmentes havi részletfizetéssel. Világszerte 100 országban hoz­tunk pozitív változást az embe­rek életébe” - olvasható a szerve­zet honlapján (www.habitat.hu). Hogy miként került ebbe az ügybe Lázár Zsolt lelkész? Na­gyon egyszerűen: „A televízió­ban láttam egy műsort a csurgói Habitat-házak átadásáról. Abban a pillanatban megéreztem, hogy Isten újabb feladatot bízott rám. Felemeltem a telefont, és hozzá- kezdtem a szervezéshez” - nyi­latkozta a Békés Megyei Hírlap 2007. január 12-i számában a ve­le készült interjúban. Az Arany Kalapács díj szelle­mi értékét az is emeli, hogy az egész világban összesen tizenné­gyen kapták meg; hazánkban egyedül Lázár Zsolt nyerte el. A díj nem egyszerűen kitüntetés, bár az is, nem egyszerűn csak el­ismerés, bár az is: otthonra találó emberek, családok vannak mö­götte. Ennek a szolgálatnak iga­zából ez a lélekemelő nagy titka! Mindemellett külön öröm, hogy továbbra is jól működik Szarvason a Tessedikkel a XXL századba - Második Esély Nép­főiskola is, immáron második éve, és a végzett hallgatók egy- harmada el is tudott helyezkedni az ott szerzett diplomával. Lázár Zsolt ennek az intézménynek a működtetésében is részt vesz. De természetesen elsősorban lel­kész: „Az én életemben azonban az elsődleges a szolgálat, a legna­gyobb öröm az, ha jézust sikerül eljuttatni az emberek szívéhez” - mondta a föntebb már említett interjúban. Örömmel láttuk, hogy a Békés Megyei Hírlap a múlt héten őt vá­lasztotta „a hét emberévé”. Isten áldása legyen szolgálatán, mun­káján, hogy továbbra is sokaknak segíthessen: ebben az életben el­igazodni is, de az örök életbe ve­zető keskeny utat is megtalálni s azon megmaradni. ■ Ribár JÁNOS Apokrif intelem imahétre Mikoron mene Urunk egyszer az ő sze­rető tanítványával Kafarnaumba, dispu­táinak vala az tanítványok, melyik volna nagyobb. Előálla szent Péter, és mondá:- Én vagyok fejedelmetek, mert énné- kem ígéré Urunk, mikor mondá énne­kem: te hivattatol cefasnak, ki magya- ráztatik főnek. Mondá szent András:- Állj hátrább, Péter! Nemde bátyád vagyok-e én tenéked? Mondá szent János evangélista:- Mit szóltok ti? Veszteggyetek! Sőt én lészek fejedelmetek, mert én szűz vagyok, s a szüzek igen kellemetesek Istennek. Mondá nagyobb szent Jakab:- Veszteggy te, János! Csoda, hogy szólhatsz! Nemde bátyád vagyok-e én teneked? Szűz vagy-e te? Én is szűz va­gyok, és Krisztusnak szekretáriusa. Eléállanak a középső Máriának há­rom fiai: küsebb szent Jakab, Taddeus és Simon, mondván:- Mi ezen csodálkozunk, hogy csak szólhattok ti, s nem tudjátok, hogy mi vagyunk az Krisztusnak közelb való ro­konsági. Hallgassatok azért, mert mi le­szünk nagyobbak tölleteknél. Hallván szent Máté, mondá:- Sőt én leszek, mert én sokakat hat- tam el Krisztusért! Mit hattatok tü? Egy rossz hálót, lyukas csolnakot! Mondá szent Fülöp:- Állj hátra, Máté! Veszteggyetek tü mind! Nemde engem híva-é először mindeteknél az Krisztus az ő szavával? Azért igyen se szóllyatok, mert én leszek fejedelmetek! Eléálla szent Bertalan, mondván:- Állj tovább, te Fülöp! Tudjátok-e, ki vagyok én? Nemde király fia? Hát csoda, hogy szólhattok! Én leszek! Mondá szent Tamás:- Nemde az bölcseknek kell-e ural­kodniuk? Úgy mondá Ptolemeus: az bölcs uralkodik az egeken. Mit tuttok tü, szegény gorombák? Csak az ábécét sem tudjátok, én kegyiglen doktor vagyok. Azért én leszek! Hallván ezeket Judás, közibék esék nagy haraggal, mondván: . - Csoda, hogy nem szégyenlitek, amit szóltok! Nemde én vagyok-e sáfárotok? Addig sem ehettek, sem ihattok, míglen én megszerzém! Vejh, nem lésztek, ha­nem én! Mert még mostan kezem alá adattok!- Lész, de pokolban! Urunk Jézus mendegél vala előttük az úton, és tetteti vala, hogy igyen nem hal­laná. Kik mikoron az szálláson volná­nak, megkérdé Urunk őket, miről dispu- táltanak volna, kik szégyenletekben nem merik vala megmondani, hanem ÉGTÁJOLÓ miképp szent Máté írja a XVIII. kapitu- lumban: járulának az tanítványok Jézus­hoz, mondván: kicsoda nagyobb meny- nyeknek országában? Mondá Urunk: Ó, nagy kérdés ez! És jobb annál, amit tü szóltok vala az úton! De no mit végezte­tek? - Mind veszteg hallgatnak vala, mert szégyenük vala megmondani... Kétezer esztendő elmúltával esmeg vetekedének az tanítványok egymásnak közötte. Előálla az római tanítvány, mondván:- Bizony, én vagyok fejedelmetek, hi­szen Szent Pétert én követem. Ő az én városomban hala mártírhalált. Annak okáért e városnak episkoposa az ő tró­nusát foglalhatá el. Nálam vagyon az kulcsoknak hatalma, én neveztethetem csupán ecclesiának. Rajtam kívül nem vagyon idvesség. Az keletről érkező szakállas tanítvány így felele, mondván:- Mégiscsak én volnék az nagyobb, hiszen az tradíciót hűségesebben őri­zém Keletnek országaiban. Az én köve­tőim soha nem mondanák, hogy az Szentlélek a Fiútól is származék. Őrizke- dém tovább minden veszedelmes nóvu­moktól, tisztán oltalmazván az ősök hi­tét. Leiturgiám is mentes újító szándé­koktól. Az harmadik tanítvány így riposztoza:- Imhol állok, másként nem tehetek. Mi eltüzelénk az fertelmes pápai bullá­kat, és vallánk: solus Christus, sola gra­tia. Az deformált ecclesiát megújítánk, az népnek nyelvein hirdeténk az evan- gyéliomot. E tanítványnak öccse közbeszóla, mondván:- Az predestinációt viszont csak mi helyezőnk az azt megillető helyre, meg­tisztítván továbbá az úri szent vacsorát is hibás praxisoktól. És jelentkezők mind több ifjabb és if­jabb tanítvány. Egyikük az felnőttek bap- tidzálását említé, másik az tanítás továb­bi purifikálását. Harmadik az nyelveken szólással kérkedék, negyedik az Szent Szellemre hivatkozék. És érkezének újabb és újabb tanítványok, és mind­mind csak vetekedének egymással. Urunk Jézus megint előttük mendegél vala az úton, és esmeg tetteti vala, hogy igyen nem hallaná. De az alkalmatos időben újfent megkérdi töltök, miről disputáltanak volna útközben. Azok szégyenletükben ezúttal sem merék megmondani. Ő annak okáért egy kis gyermeket szólított volna elő, és állítá ezt eleikbe, imigyen tanítva őket: bizony, bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lésztek, mint e kis gyer­mek, semmiképpen nem mentek bé az mennyeknek országába. Az tanítványok sokasága pedig mé­lyen magába szállá vala, és elhatározá, hogy igyen követné az Urat. Egyetemle­ges imahetén is ebben a lelkületben ke­resné egymással az közösséget. Az Úr pedig felderülvén így szóla: jól vagyon, gyermekeim, talán mégiscsak bémentek az Uratoknak örömébe. Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület

Next

/
Oldalképek
Tartalom