Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-04-29 / 17. szám
2 2007- április 29. FORRÁS ‘Evangélikus Élet®> HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 3. VASÁRNAP (JUBILATE) - iPt 2,11-20 Jövevények és idegenek ÉLŐ VÍZ Őskeresztény úti áldás A 4. századból fennmaradt, ír nyelvű Szent Patrick-kódex alapján Krisztus-hívőnek, kereszténynek lenni az anyaszentegyház bármelyik ágazatában - tehát a világökumenében - annyit jelent: ha hosszú és nehéz útra indulunk, teljes szívünkből rábízzuk magunkat, életünket és jövőnket Isten gondviselő irgalmára, Krisztus Urunk végtelen kegyelmére. Egy ilyen hosszú és nehéz útra indulás természetesen azt is jelenti, hogy saját magunkat is gondosan előkészítjük, szüntelenül éberek vagyunk, és nem félünk az erőfeszítéstől. A keresztény hívő embernek azonban minden ilyen nehéz úton valami csodálatos többlete is van, amely másoknál hiányzik Közelebbről az, hogy félelmek és minden bizonytalanság nélkül rábízhatja magát az izgalmas Istenre, Krisztus Urunk végtelen kegyelmére! Legyen szó akár egy veszélyekkel teli földi útról, akár pedig gyorsan lepergő, egész földi életünkről! Az alább közölt csodálatos „úti áldást” a 4. századból - tehát még az őskereszténység legutolsó időszakából - reánk maradt, ír nyelvű kéziratos kódexben fedezték föl. Azóta a világ, az öku- mené egyházaiban számos nyelvre lefordították. Az alábbi, magyar nyelvű változata az egyik régebbi, német nyelvű fordítás alapján készült, és az Erős Vár című amerikai magyar egyházi lapban jelent meg 1994-ben. Úti áldás Az Úr legyen előtted, hogy a jó utat mutassa neked. Az Úr legyen melletted, hogy téged karjába zárjon, és megvédjen a veszedelmektől. Az Úr legyen mögötted, hogy megvédjen a Gonosz cselvetésétől. Az Ur legyen alattad, hogy felfogjon, ha leesel. Az Úr legyen tebenned, hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy. Az Úr legyen körülötted, hogy megvédjen, ha mások rád rontanak. Az Úr legyen fölötted, hogy megáldjon téged! így áldjon meg téged a jóságos Isten, ma, holnap és minden időben! ■ Közli: D. dr. Nagy Gyula SEMPER REFORMANDA „íme, az én Istenem nekem, méltatlan és elkárhozott embernek minden érdemem nélkül, tiszta és ingyen könyörü- letből odaadta Krisztusban az igazság és üdvösség teljes gazdagságát, úgyhogy többé egyáltalában nincs szükségem semmi másra, csak hitre, amely hiszi, hogy ez így van: tehát ennek az Atyának, aki felbecsülhetetlen gazdagságával elhalmozott, miért ne tennék meg szabadon, derűsen, teljes szívből és önként mindent, amiről tudom, hogy tetszik, és kedves őelőtte?” M Luther Márton: Értekezés a keresztyén ember szabadságáról (Profile Károly fordítása) A történelem folyamán többször megfigyelhető, hogy amikor a társadalom fejlődési íve törést szenved, akkor a többség felelőst keres és talál általában valamelyik kisebbségben. Elszoktunk attól, hogy ez a bűnbakká váló kisebbség a kereszténység legyen. Talán azért, mert a kereszténység nem kisebbség? Talán a kereszténység kezében van a politikai vagy a gazdasági hatalom? Talán a kereszténységnek nincsenek jellegzetes ismertetőjelei, nem tűnik ki, nem látszik meg léte a társadalomban? „A vallás a nép ópiuma” - írta Kari Marx, s többször idézik tőle (néha Leninnel összekeverve), hogy a papok a túlvi- lági boldogulás reményét felszítva a jelen szenvedéseinek elviselésére buzdítják a felvilágosulatlan, önértékelésüket elvesztett tömegeket, s ezzel a kizsákmányoló rendszer kiszolgálójává lettek. Vajon ópium-e, kábítószer-e a hitünk? Fájdalomcsillapító, amely bódulttá s érzéketlenné tesz a jelen világ gondjaival szemben? Egyáltalán figyel-e még az egyház, az igehirdetés Krisztus visz- szajövetelére, jelent-e nekünk valamit az örök élet ígérete? Egyre több templomban látható a nemzetiszínű lobogó az oltár közelében, a háborúban elesettek emléktáblájánál. Egyházi iskoláink, hitoktatásunk egyik mottója, hogy hűséges fiakat és lányokat nevelünk a hazának. Péter apos► Ezen a héten útkereső gondolatokat olvashatnak arról, milyen is lenne az ideális evangélikus egyházzene. „Kaposvár adott otthont a Magyar Egyházzenei Társaság VIII. kongresszusának március 14. és 16. között. A találkozó résztvevői (...) a különböző énekstílusok szerinti énekvezetés, orgonakíséret kérdéseit tárgyalták.” így kezdődött a tudósítás hetilapunk március 25-i számában. Azóta motoszkál bennem, hogy az ott elindult gondolatmenetet folytassam. A másik oka e cikk megszületésének, hogy reagáljak a rovatunkban megjelent különböző véleményekre. Nem „nagy bölcsességekről” van itt szó, inkább összegzésről. Ökumenikus közegben még határozottabban felvetődik a kérdés: melyek azok a tényezők, amelyek objektív, megkerülhetetlen módon meghatározzák az egyházzene jellegét, és melyek azok, amelyek a felekezettől és teológiájától, a gyülekezet nagyságától és jellegétől, a kántor (orgonista, karvezető) képzettségétől és ízlésétől függenek. Objektív szempont, hogy az istentől azonban idegeneknek és jövevényeknek nevezi címzettjeit. Azt sokszor felvállaljuk, hogy vándorok vagyunk e földi életúton - „Valamitől mi mindig búcsúzunk” (Reményik Sándor). Az idegen- ség azonban valami mást is jelent, valami egészen más viszonyt. „Naponta a világon milliókat költenek arra, hogy az emberek nevessenek. Pedig a legtöbbnek arra lenne szüksége, hogy sírjon.” Talán Füle Lajos írta ezt az így még túl felszínesnek látszó mondatot a később kiteljesedő, lendületessé váló verse elejére. Ma azonban az ujjongás vasárnapja van. Tudunk-e olyan tartalmas örömötmutatni, amely nem porlad szét sem a nap szikrázó fényében, sem „elalvás előtt még, / Feküdvén, mint a város, / Fáradtság, tisztaság / Hűs boltja alatt némán” (József Attila), amikor szembesülünk magányunkkal, múlandóságunkkal és korlátáinkkal? _ „Nem ti választottatok ki engem..." - mondja Jézus (Jn 15,16). A Pásztor hívta el nyáját. Ő gyűjtötte egybe övéit, hogy előttük menjen. Kegyelem az, hogy amikor jézus követésére szegődünk, nemcsak a demóprogramot ismerhetjük, nemcsak a választási ígéreteket hallgathatjuk meg, hanem átláthatjuk az egész utat. A kis időt, amikor látjuk Jézust, a másik kis időt, amikor nem láthatjuk őt. Ismerhetjük az utat, amely átvezet a hatalmasok uralmán keresztül, a jók és tiszteleten elhangzó ének és zene megfeleljen egyházunk teológiai tanításának, valamint az alkalomhoz illő és megkérdőjelezhetetlen színvonalú legyen - szövegét és zenéjét tekintve egyaránt. Ezt akkor tudjuk leginkább teljesíteni, ha a lutheránus egyházzene évszázados, kikristályosodott kincseiből válogatunk. Természetesen minden választás és döntés függ a konkrét közösségtől, helyzettől és személytől. Függ a közösségtől, annak hagyományaitól, nagyságától, kor szerinti összetételétől. Természetes, hogy akár egy gyülekezeten belül is minden kisebb csoport más énekeket énekel szívesen. A kántor (és a lelkész) feladata, hogy ismerje ezt a repertoárt, de ismerje az egyház alapénekkincsét is, és úgy alakítsa az ízlést, irányítsa az énekválasztást, hogy egyik szempont se sérüljön. Alapvető fontosságú, hogy a gyerekek is megtanulják az énekeskönyvi énekeket; ha valaki megfelelő szakmai és emberi felkészültséggel, óvodás- vagy kisiskoláskortól tanítja ezeket, nincs gond a befogadásukkal. Csak akkor tapasztalható idegenkedés, ha az illető maga sem hisz a dologban, a jó zene átütő erejében. A probléma ugyanis az, hogy amit helyette kínálnak, többnyire A VASÁRNAP IGÉJE méltányosak, illetve a kíméletlenek uralmán keresztül egészen a „meglátogatás napjáig”, Isten uralmának teljességre jutásáig. Péter az előttünk járó Jézusra, a jó Pásztorra mutat: ő végigment ezen az úton. Nem lehet másként célhoz érni, csak vele. Csak őt követve. Csak úgy, ha ő él bennünk. Ezért mondja Péter: mint idegenek és jövevények. Mert ha Jézus az Atyától jött, és hozzá tért vissza, akkor vele együtt mi is az Atyához tartunk. Akkor nem tartozunk e világhoz. Nagy változás ez. Főként a személyes kapcsolatok terén. Luther ezért énekli - én bizony elhalkulok e soroknál -: „Kincset, életet, / Hitvest, gyermeket: Mind elvehetik... (...) Mienk a menny örökre!” (EÉ 254,4) Anthony de Mellő egész könyvet írt erről a változásról Ébredj tudatára! címmel. Az elengedésről tanít benne. Érdemes elolvasni. Nagy változás megy végbe a viselkedés terén is. Amikor Jézus azt mondja Pilátusnak: „Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne primitívebb is, erőtlenebb is; ráadásul a legtöbb helyen az éneklés is, a gitározás is gyenge lábakon áll. Sok múlik a helyzeten, az alkalom jellegén is. Mindenfajta zenének meg kell találni a megfelelő helyet: istentiszteletre inkább bevált, klasszikus evangélikus énekeket válasszunk, kötetlenebb alkalmakkor sorra kerülhetnek akár az újabb, kísérle- tezőbb jellegű dallamok is. Amit nem téveszthetünk szem elől: minden műfajból csakis a legjobbat, a legjobban! Minden választás és döntés függ továbbá a kántor képzettségétől, ízlésétől. Különböző technikai szinten lévő muzsikusok végezhetnek áldásos munkát; ez elsősorban nem a zenei képzettségtől, hanem a lelkülettől, az alázatos hozzáállástól függ. De az is fontos, hogy senki ne higgye magáról: nem érdemes, nincs már mit tanulnia. Bármilyen szinten áll is egy egyházzenész, mindig van következő lépcső, ahová el lehet jutni, csak nyitottság és elszántság kell hozzá. A megújulásra kész személyiség képes erőt sugározni egy gyülekezet számára a zenében és a mindennapi életben egyaránt! És a legfontosabb gyakorlati kérdés: mitől függ az istentiszteleti énekvezetés és -kíséret? Elsősorban az ének zenei stílusától szolgáltassanak ki a zsidóknak” (Jn 18,36), akkor nem azt mondja, hogy neki nincsenek szolgái, vagy távol vannak. Hanem arra mutat rá, hogy az ő országában más a hatalmi rend. Az erős elszenvedi a hántást. Ezért mondja a Hegyi beszédben: „.. .tartsd oda másik arcodat is." (Mt 5.39) A jó Pásztort követve, az ő csapásán haladva, a célba érkezés örömével és szabadságával engedelmeskedhetünk minden emberi rendnek: nemcsak a jó uraknak és a méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is. Bárgyúság? Én inkább avval vívódom, hogy vajon nem felelőtlenség-e. Vajon ez a magatartás nem a gonoszság malmára hajtja-e a vizet? Ha bárgyúság, ha közömbösség, akkor ez igen veszélyes volna. Ha azonban aktív Krisztus-követés, ha tudom, ha látom, hogy nem magam választottam az irányt, hanem Jézus után megyek, Jézus maga lépdel bennem, ha közben Jézus jelei annyira meglátszódnak rajtam, a gyülekezeten, hogy vele együtt bűnbakká leszünk, akkor az élet felé visz ez az út - nemcsak minket, hanem azokat is, akik ezt látva velünk együtt követik a Pásztort. ■ Bencze András Imádkozzunk! „Vezess, jézusunk, / S véled indulunk. / Küzdelemre hív az élet, / Hadd kövessünk benne téged!" (EÉ 443,1) Ámen. CANTATE (ftnfViíe bfirg iflvtifa CSfoU (keletkezési idejétől), szövegétől (dicsé- rő-hálaadó vagy bűnbánati jellegű, objektív hangú vagy személyesebb megfogalmazású), metrumától (páros vagy páratlan lüktetésű); másodsorban a gyülekezet és a templom méretétől és attól, mennyire tudják az adott éneket. Zenei szempontból két csoport van: a feszes ritmusú és/vagy táncos karakterű, illetve a szabad(abb) ritmusú, a szöveg lejtéséhez alkalmazkodó dallamok. (Nem mindig könnyű megállapítani, mi hová tartozik; a kottakép megszólaltatás nélkül csalóka lehet!) Mindezek a tulajdonságok meghatározzák az ideális tempót és karaktert, amelyet minden éneknél minden alkalommal meg kell találni. E kereséshez szerettem volna általános szempontokat adni, hogy minden kántor a maga helyén betölthesse hivatását; hogy az egyházzene - Luther tanítása alapján - igehirdetés legyen! ■ Ecsedi Zsuzsa LAPUNK OLVASHATÓ A VILÁGHÁLÓN IS A WWW.EVELET.HU CÍMEN. Oratio oecumenica Szerető mennyei Atyánk! Hisszük és tudjuk, hogy te jól ismered örömeinket és bánatainkat. Tudod a szívünk szándékát már azelőtt, hogy a szó elhagyná a szánkat. Mi most mégis szeretnénk kimondani előtted mindazt, amiért hálásak vagyunk, és azt is, ami terheli a lelkünket. Kérünk, Atyánk, hallgass meg minket! Köszönjük jóságodat és szeretetedet, amelyet megmutattál és ma is megmutatsz nekünk a te Fiad által. Köszönjük éltető és gyógyító igédet, amellyel életünket vissza akarod téríteni magadhoz. Nem vagyunk méltók erre a nagy jóságra és szeretetre, hiszen sokszor olyan nagyon földhözragadtan élünk és mozgunk. Észre sem vesszük, mennyire eltérünk a nekünk kijelölt úttól, és belebonyolódunk a földi élet fölösleges és értéktelen folyamataiba. Bizony sok a hibánk, amely elválaszt tőled, ezért kérünk, hogy szentelj meg minket újra és újra, folyamatosan állj mellettünk, és fogjad a kezünket. Terád tekintve és a te szeretetedből táplálkozva kaphassunk erőt és bátorságot ahhoz, hogy szeressünk a minket körülvevő önzés és gyűlölködés közepette, és megbocsássunk a mindent átható harag és önfejűség ellenére is. Emlékeztess minket szüntelenül, hogy elsősorban a te gyermekeid vagyunk, és csak másodsorban családanyák, apák, gyermekek, dolgozók vagy diákok, vezetők vagy vezetettek. Köszönjük neked a rendet, amely ebben a világban működik. Köszönjük, hogy nem káoszban és mindent átfogó háborúban kell élnünk ebben az országban. Kérünk, hogy adj bölcs belátást, önzetlen szeretetet és tehetséget országunk és a világ vezetőinek, hogy munkájukkal és döntéseikkel jól szolgálhassák a rájuk bízottakat. Nekünk pedig adj reményt és kitartást akkor is, amikor megkeseredünk, vagy igazságtalanságokat kell elszenvednünk. Könyörgünk egyházunkért is, és kérünk, hogy segíts megtalálnunk a megújulás útját. Bocsáss meg, hogy sokszor nem tudunk hitelesen képviselni téged, és nem merünk evangéliumod szószólói lenni mások előtt. Erősíts meg minket Szentlelkeddel: adj nekünk hitet, bátorságot és éleslátást, hogy le tudjuk rázni a fölösleges sallangokat, és a tőled kapott szeretet kerüljön a gyülekezeti és a saját életünk középpontjába is. Urunk, újítsd meg egyházadat, és kezdd el rajtam! Ámen. EGYHÁZZENE ES IGEHIRDETÉS Gondolatok az egyházzenei szolgálatról
