Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-04-22 / 16. szám
"Evangélikus ÉletS ELŐ VIZ 200/. április 22. Lámpásként világítani „Ne szégyenkezzenek miattam, akik benned reménykednek, Uram, Seregeknek Ura!” (Zsolt 69,7a) A bibliaolvasó Útmutató alapján bukkantam erre az igére. Meg is döbbentem egy pillanatra. Vajon meg tudunk-e felelni ennek az elvárásnak? Nem szégyenkeznek-e miattunk rokonaink, barátaink, ismerőseink, Krisztusban hívő vagy hozzá igyekvő testvéreink? Tudunk-e példaképek lenni? Különös pszichológusi felfogásról olvastam egy szakkönyvben: „Azt teszem, amit teszek, és te azt teszed, amit teszel. Nem azért vagyok a világon, hogy a te elvárásaid szerint éljek. És te nem azért vagy a világon, hogy az enyéim szerint élj. És ha véletlenül megtaláljuk egymást - csodálatos. Ha nem, akkor nem lehet semmit se tenni.” Szerencse, hogy mi, Istenben hívő emberek nem így gondolkodunk. Az idézet egy részlete igaz: nem azért vagyunk a világon, hogy mások sajátos elvárásainak megfeleljünk. Nekünk Istennek kellene megfelelnünk, de erre nem vagyunk képesek. O lehajol hozzánk, keres bennünket, és ha hagyjuk, meg is talál. Egymást is meg kellene találnunk, és jó lenne, ha ez nem a véletlen műve lenne, hanem tudatos keresés a felülről jövő kegyelem által. A mi kötelességünk nemcsak az, hogy keressük és szeressük embertársainkat, hanem bizonyítsuk is be: mi igyekszünk Isten akarata szerint élni. „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16) Vajon ismerünk-e olyan embert, aki látva a mi életünket, úgy döntött, hogy ezután ő is hitben szeretne élni, mert érdemes? Isme- rünk-e olyan embert, aki ránk tekintve szégyellj, hogy ő keresztény? Nagy a felelősségünk másokkal, de magunkkal szemben is. Figyeljünk Jézusra, aki így tanít bennünket: „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban." (Mt 5,14-15) Ne hagyjuk elaludni a lámpást! ■ Csaba Piroska Nagy fába vágtuk a fejszénket - templom lett belőle A Bajor Evangélikus Ifjúság elnevezésű szervezet nagy fába vágta a fejszéjét. A fa ez esetben szó szerint értendő. Ugyanis élő fűzfából építettek templomot önkéntesek részvételével. A húsvéti építkezéshez mottóul az év igéjét kölcsönözték: „Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd meglátjátok!" (Ézs 43,19a) A második, templomépítő munkahéten, március 8. és 14. között tizenkét magyar fiatal is tanúja lehetett annak, hogy munkája nyomán miként kezd - ugyancsak szó szerint - kibontakozni az élő anyag, a jó néhány fűzfa, mely az épülő templom falait alkotta. Utazásunkat az ifjúsági osztály bajorokkal ápolt jó kapcsolatai, illetőleg Frenyó Anna ifjúsági referens szervezőmunkája tették lehetővé. Ingyen utaztunk, étkeztünk, majd hajtottuk nyugalomra fejünket a kemény munkával eltöltött napok után. Az első meglepetés - a -vonaton ért bennünket. A Budapest és Dortmund között közlekedő Eurocity minden utasa kapott egy kétnyelvű menetrendet, ahol az utazási információk között a következő felirat ékeskedett nagybetűkkel: „Ha Jézust ismered, tiéd az élet!” Nem utazási iroda hirdetése vagy csokireklám - amely ilyen helyeken megszokott -, hanem a Bibliát népszerűsítő felhívás olvasható az állomások, indulási idők és vágányszámok között. Nürnbergben a pályaudvaron Karl- Dieter Hahn, az evangélikus ifjúsági szervezet egyik vezetője várt ránk, és megmutatta, milyen a bajor vendégszeretet. Nagyon finom vacsorát kaptunk, a várban lévő ifjúsági szállóban alhattunk; a szobából a város legszebb panorámájában gyönyörködhettünk. Másnap ismét vonatra szálltunk, és Pappenheimbe, az épülő templomnak helyet adó városkába utaztunk. Az evangélikus népfőiskola épületegyüttesében szállásolták el a csapatot. Az este áhítattal és játékos ismerkedéssel telt, a negyven önkéntes elsajátította a fűzfatemplom építésének alapjait, botanikai ismeretekkel gazdagodtunk. A tempnéha nyelvtörőnek szánt névadás eredményét. Ezután a templom főhajójának oszlopaira kötöztük a hat-nyolc méter hosszú fűzfahusángokat, melyek egy kis patakban áztak. Y* 1 lom acél vázszerkezetre kötözött fűzfákból épül, és elvileg az évek múlásával önhordóvá válik. Reggel deres volt még a fű, amikor munkához láttunk. Rövid áhítat után vízhordással kezdtük a napot, mert az előző csapat által az első héten elültetett növényeket alaposan meg kellett locsolni. Csatárláncba rendeződtünk, és a közeli Altmühl folyócskából vödrökkel hordtuk a vizet. A monoton munkának a magyar csapat találékonysága vetett véget: minden vödörnek nevet adtunk, melyet szintén tovább kellett adni a csatárláncban. így aztán mókásan torzultak a vödörnevek, mikor német és magyar ajkúak próbálták helyesen továbbadni a Mindennap délben rövid, énekléssel egybekötött áhítatot tartottunk az épülő kupola alatt. Ebédet egy közeli üzemcsarnokban ettünk, az ételt a népfőiskoláról szállították át. Este városnézéssel és rövid kirándulással fejeztük be a napot. Másnap már felállítottuk a főhajó és a két mellékhajó tartóoszlopait a rájuk kötözött fűzfahusángokkal együtt. A leginkább időigényes munkafázis a bordák közötti X-merevítők kötözése volt. A rugalmas husángokat egyenletesen kellett rákötözni a tartórudazatra, ami két-három ember összehangolt munkáját igényelte a két méter magas állványzaton. Ebben is a magyar csapat jeleskedett; a második munkanapunk végén már majdnem készen is volt az egész. Este fáklyákkal felvonultunk a csodálatos várba, és hallgattuk, a róla szóló legendákat, történeteket. Harmadnapra némi kötözés és sok vízhordás maradt. Ebéd után a csapat fele - így mi is - a népfőiskola csapatépítő tréningjén vehetett részt. A közeli erdőben hatalmas fenyőfák közé, hat-nyolc méter magasra építették a „kötélkertet”. A csapat egyik része hegymászókötelekkel biztosította a magasban billegőket, ketten pedig az adott feladatot hajtották végre. Az életveszélyesnek tűnő próbák nem is voltak olyan nehezek, főleg mert volt, akiben megbízhattunk. Este úrvacsorával egybekötött istentiszteleten vehettünk részt az általunk épített templomban. Megható érzés volt a szabad ég alatt állni a fűzfák közt. Az utolsó napon már csak a maradék földmunka elvégzése, kisebb hibák kijavítása és sok locsolás volt a dolgunk. Délután a közeli, csodálatos erdőkbe szerveztünk kirándulást. Az esti áhítaton elbúcsúztunk vendéglátóinktól, mert másnap korán reggel ismét vonatra szálltunk. Lélekben, testben megerősödve, sok új baráttal térhettünk haza. ■ Lenkei Péter HETI UTRAVALO Krisztus mondja: Én vagyok a jó pásztor. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik. (Jn 10,11.27-28) Húsvét ünnepe után a második héten az _______ Út mutató reggeli s heti igéi a jó pásztornak és mindenkori nyájának a mindennapi szeretetkapcsolatáról tudósítanak. Már az Ószövetség pásztorból lett királya is így énekelt: „Az Úr az én pásztorom...” (Zsolt 23,1) De hogyan kezdődött e kapcsolat? „Krisztus meghalt mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” (2Kor 5,15; LK) A Mester mondja: „Senki sem jó, egyedül csak az Isten.” (Lk 18,19b) De mivel Jézus valóságos Isten, kétszer is kijelentheti nekünk a saját neve jelzőjeként: „En vagyok a jó pásztor.” fin 10,11 és 14) A zsidó és a pogány akolból valók közül mindazok a juhai lehetnek, akik ismerik Jézust, hallgatnak a hangjára, és követik őt. A nagy pásztor egyetlen juha sem fogja az örökkévalóságot a pokolban tölteni! Ti „olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek telketek pásztorához és gondviselőjéhez” (iPt 2,25)! Mindenütt tévelygés van, ahol nem Jézus pásztorok ő az Úristen félreismert, szenvedő szolgája (lásd: Ézs 53,4-9). Vérén vette meg juhait, akik így a megváltás jogán lettek tulajdon nyájává. Mózes önzetlenül utódot kér Istentől, „hogy ne legyen olyan az Úr közössége, mint a pásztor nélkül való nyáj" (4MÓZ 27,17). S megadatik neki; beiktathatja tisztébe Józsuát, aki már nevében is hirdeti a szabadító és megváltó (héberül Jehosua) jó pásztor eljövetelét. A tizenkettő mellett Pál is joggal tartotta magát apostolnak, akit a feltámadott Úr maga hívott el és küldött ki az evangélium hirdetésére, s joggal mondhatta: „Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim." (iKor 4,16) Az Úr Jézus is az ő mindenkori követőiért könyörög főpapi imájában; ez az utolsó kívánsága: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok..." (Jn 17,24) Az örök Vagyok érdemtelen szeretetét átélve a megváltott juh többet nem mondhat: oly drága vagyok Istennek, hogy drágább már nem lehetek; ugyanúgy szereti Fiát, ahogyan engem!.....az Úr sz emetével tele van a föld” (Zsolt 33,5b) - ennek jele, hogy a főpásztor mennybemenetele után sem hagyta árván nyáját! „Es ő »adott« némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket (gyülekezetét) a szolgálat végzésére... ” (Ef 4,11-12) Minden „laikus juh” feladata is, hogy tőle kapott kegyelmi ajándékával szolgáljon a még pásztor nélküli vagy eltévedt bárányok között, hiszen tudjuk: ha megverik a pásztort, elszélednek a nyáj juhai (lásd Mt 26,31). Jézus úttá, igazsággá és életté lett a juhai számára, ezen igéje pedig „kirekesztő” örömhírré: „...senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." (Jn 14,6) Luther vallja: „Én Krisztus kedves báránya vagyok. Jó pásztor ő, aki megkeresi elveszett juhocskáját. Vállára vesz, s nékem csak engednem kell, hogy hordozzon.” O, „te elveszett bárány, Jézus keres téged” (lásd EÉ 537,1-3)! ■ Garai András Rekordokra törő cserkészek? Legutóbb február közepén, a Duna Tv tehetségkutató műsorában hallottam népdalokat éneklő fiatalokat. Kodály-év ide vagy oda, a mai kor tizenévesei nem a hazánk örökségét képező muzsikát zengetik iPodjaikon. Ezen szeretnének most változtatni a cserkészek. A mozgalom fennállásának századik évében, Kodály Zoltán születésének százhuszonötödik és halálának negyvenedik évfordulóján az északkelet-magyarországi régió cserkészei Guinness-rekord- kísérletet hajtanak végre Miskolcon. A résztvevők április 28-án déltől huszonnégy órán keresztül megállás nélkül magyar népdalokat énekelnek majd. A kérdésre, hogy miért éppen népdalokat énekelnek, sajtóanyagukból kaphatjuk meg a választ: „A magyar népdalkultúra egyedülálló, páratlanul gazdag kincsestára kulturális örökségünknek. Aki ilyen örökség birtokosa, annak kötelessége ezt a rábízott kincset ápolni, terjeszteni, másokkal is megismertetni.” A szervezők a kétszázötvenezer népdalváltozatból csaknem ezerháromszáz-ezerötszáz dalt készülnek „elfújni” egy nap alatt. Azt, hogy a cserkészmozgalmak szívükön viselik a népi kultúra megőrzését, abból is tudhatjuk, hogy külön szakág foglalkozik hagyományainkkal. Őket regösöknek hívják, és 1988 óta minden évben táborokban adják tovább társaiknak kultúránk örökségét. A táborokban SZOSZORO > ő ■VÓ T-lf)úságirovat-gazda: Győré Balázs megtanult több mint ezer népdal képezi a világrekord-kísérlet repertoárjának alapját. A programot tovább színesíti majd a különféle népzenei együttesek és táncházak zenészeinek, táncosainak közreműködése is. Az esemény bárki számára nyitott. Résztvevőként internetes regisztráció után lehet csatlakozni a cserkészekhez, nézőként pedig a huszonnégy óra folyamán bármikor be lehet kapcsolódni az egyedülálló programba. A regisztrált re- kordbeállítók szabadon választott népdalanyaggal jelentkezhetnek, amelyet előre megadott forgatókönyv szerinti időpontban énekelnek el. A cserkészek az egynapos népdalénekléssel nemcsak rekordot szeretnének felállítani, hanem a rendezvény szülőatyjának, a tragikus hirtelenséggel elhunyt tiszaújvárosi cserkészvezetőnek, Gyetvay Ivánnak is szeretnének emléket állítani. Sok sikert kívánunk nekik mindehhez! ■ Győré Balázs »»*§**»«:
