Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-06-18 / 25. szám
„Az eklézsia humorgyűjteményét gazdagította volna, hogyha a nyomtatott szöveg szerint hangzik az imádság, miközben ott áll az oltár előtt az esperesnő is. ” „...a nem vallásos közvélemény nincs hozzászokva ahhoz, hogy az egyházi közegben élő emberek - tisztelet a kivételnek - időszerű társadalmi és politikai kérdések és problémák iránt is érdeklődnek.” „Az akusztika? Mint abban a görög amfiteátrumban, hogyishívják, most nem jut eszembe. Csak nem tételezi fel, hogy másképp ajánlani merném önnek!” „Az egyik lehetséges lépés az lenne, ha a konfirmációt mint templomi eseményt megszüntetnénk. A konfirmáció ma valaminek a befejezése, ellentétben az eredeti szándékkal, hogy valaminek a kezdetét jelentse.” *• Ilyen még nem volt - 3. oldal 1^ Beszélgetés a Confessio felelős szerkesztőjével - 5. oldal !► Szépirodalmi összeállítás - 6-7. oldal !► Olvasói levél a konfirmációról - rí. oldal Festett hitvallás „Egyszerre két oltárképet kapott a békéscsabai gyülekezet” - ezeket a meghökkentő szavakat mondta igehirdetésében Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke az újonnan elkészült oltárfestmény szentelésének nagy érdeklődéssel várt ünnepén június n-én. A püspök arra utalt, hogy a közel hat évvel ezelőtt ellopott nagytemplombeli oltárkép ablak volt a múltra, a haldokló Megváltóra. Az új elkészítője, Szeverényi Mihály békéscsabai festőművész ezzel szemben „arra a bravúrra volt képes, hogy a pályázaton megjelölt mindkét téma, a megfeszítés és a feltámadás eseményét egyszerre jelenítse meg Elvégeztetett című alkotásán”. Gáncs Péter szerint „színeivel, melegségével átforrósítja a hívek szívét, és arra emlékeztet, hogy Isten mindig többet ad, mint amennyit kérünk”. A festmény művészeti értékéről Harmati Béla László művészettörténész beszélt, míg a festő az elkészítésének egymásfél éve alatt átéltekről vallott. Az elmúlt évek „oltárképtelenségének” kronológiáját Németh Mihály, a gyülekezet igazgató lelkésze elevenítette fel. ■ Sz. K. Felszentelték az új békéscsabai oltárképet - Szeverényi Mihály: Elvégeztetett „Tele a szívünk hálaadással.. Gyülekezeti és ifjúsági házat szenteltek Zalaistvándon A Somogy-Zalai Egyházmegye valamennyi gyülekezetében méltó körülmények között zajlik a templomon kívüli hit- és közösségi élet június to-e óta. E napon ugyanis - a délelőtti hálaadó istentisztelet után - Ittzés János püspök felszentelte a felújított gyülekezeti és ifjúsági házat Zalaistvándon. A Zalaistvándon szolgáló lelkészek - Vajda István és Havasi Kálmán - éveken keresztül szorgalmazták a felújítást. 2004- ben a gyülekezet presbitériuma és tagjai egész egyházmegyét gazdagítja, mondjunk hát hálát, köszönetét azoknak, akik fáradoztak érte. Tele a szívünk hálaadással...” A pár száz lelket számláló zalai kistelepülésen 1783 óta van önálló gyülekezet, amely első lelkésze, Vásonyi Sámuel vezetésével templomot és iskolát épített. Majd egy évszázad elteltével elbontották a szűknek bizonyult iskolát, s helyébe újat emeltek. Ebben az épületben 1912-ig zajlott a tanítás; ekkor készült el az új iskola. Az 1940-es évek végén ezt és az 1939-ben hozzáépült ifjúsági otthont is elvette az állam. A mozgalmas gyülekezeti élet a templomba szorult, míg a gyülekezettől elvett épületben állami oktatás folyt. Az iskola megszűnése után az épület műszaki állapota évről évre romlott. Radosné Lengyel Anna a Déli Evangélikus Egyházkerület új kerületi felügyelője A kerületi jelölőbizottság 2006. június 8-i ülésén bontotta fel és számlálta össze a déli kerületi felügyelőjelöltekre beküldött egyházközségi szavazatokat; hatvanhárom érvényes szavazatot regisztrált. A jelöltek közül Radosné Lengyel Anna negyvenegy, Novotny Zoltán huszonkét szavazatot kapott. úgy határoztak, hogy felújítják az épületet, s hitéleti és közösségi funkciókkal bevonják az egyház és a falu vérkeringésébe. Bizottságot hoztak létre, a Nyugatdunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság által kiírt pályázathoz pedig Petőfi Lászlóné polgármester és Szilvás László, a Somogy-Zalai Egyházmegye építési felelőse elkészítette és beszerezte a szükséges dokumentumokat. A pályázaton több mint 14 millió forintot nyertek, ehhez társult az Országos Egyházi Iroda 4,2 millióval, a Somogy-Zalai Egyházmegye 3,2 millióval, a helyi polgár- mesteri hivatal 350 ezer forinttal; mintegy 600 ezer forint adomány származott a hívektől. Mindemellett nem elhanyagolható a gyülekezet és a presbiterek munkája. „Roskadt, pusztult, most ékesen áll” - mondta az ünnepi istentiszteleten Ittzés János püspök. „A közösségi ház az Az ünnepi istentisztelet után a templomot zsúfolásig megtöltő gyülekezeti tagok és vendégek - dacolva a szakadó esővel - átvonultak a megújult és megszépült épülethez, amely (2005 novemberétől ez év május 26-áig) hét hónapos intenzív munka eredményeként nyerte el tetszetős formáját. Az épületbe belépve - helyi szereplőknek köszönhetően - az alkalomhoz illő kórus-és furulyazene várta a meghívottakat és a gyülekezet tagjait; a megvendégelésükről sem feledkeztek meg. Miután a püspök felszentelte a felújított gyülekezeti és ifjúsági házat, átadta az épület kulcsát Verasztó Sándor helyettes lelkésznek. Arra kérte a gyülekezetét, hogy töltsék meg pezsgő hitélettel, közösségi programokkal a megújult épületet. Ehhez a munkához kérte Isten megtartó kegyelmét és áldását. ■ E.E. Meghalni sem érek rá „Nem érdekel!” — s ezzel vége is. Bezárkózunk ebbe a mondatba; talán védekezésül, talán önigazolásul. Lassan megtanuljuk a rezzenéstelen közömbösséget, ha az esti film szünetében felüvölt bennünket a pénzért vidám és egészséges reklámember, ha beleszól a telefonba a magát búgó hangon ajánlgató politikus, vagy ha éppen egymást tiporjuk a túlzsúfolt, magyarosan európai színvonalú buszon. „Közönnyel az agresszió ellen!” - hangzik az új túlélési jelszó. Aztán vagy sikerül, vagy nem, de mi legalább megpróbáltuk! Átlagember itt tart egy kis szünetet - mert elfáradt a szokatlan belső tépelő- déstől -, de ha már belekezdett, folytatja: „Sőt már a közöny sem érdekel. Oldja meg, akit még izgat: én utálom az egész világot. Az agresszoroknál jobban talán csak a provokátorokat. A szegényt, a munkanélkülit, a hajléktalant, a mihaszna és munkaképtelen beteget - aki állandóan sír, lóg az orvos nyakán, és az emberség nevében zaklat. A szomszéd srácot, aki azzal eteti a lányomat, hogy mégis tervezzen előzetes és utólagos tandíj mellett is diplomát és családot, lakást és autót egyszerre, mert az mégsem lehet, hogy a normális jövőhöz nem kellenek majd kiegyensúlyozott, családos orvosok, tanárok és kutatók. Utálom a sötét sarokból riasztó tényekkel előálló közéleti embereket - hagyjanak már engem békében a közgazdasággal, az alkotmányos jogbiztonsággal meg a nagypolitikával! És az egyház se beszéljen! Először is: alig kíváncsi rájuk valaki. Saját tagjaik egy tizedét ha el tudják érni! Aztán meg úgyis csak azért mozdulnak meg, ami őket is érinti, ami a zsebükbe vág. Mikor tett értem valamit is az egyház?! Más se hiányzik, mint hogy itt papoljanak arról, hogyan kell élnem, mit kellene tennem!” És Átlagembernek van valami igazsága, ha így beszél rólunk, az egyházról. Jellemző a zsigeri reakciónk: hagyjon nekünk békét az ateista, kötözködő, elvakult, világi stb. (a jelző tetszés szerint kiválasztható) Átlagember! Ebben aztán ki is egyezhetünk: mindenki ugyanazt várja a másiktól. Hogy is írta imádságos versében Reményik Sándor? „És el ne borítson élő halottként / A közöny, ez a szürke vízözön!” (Hontalan versekből) Pedig lehetne írni illyési hosszúságú egy mondatot a közönyről, amely elborítja Jézus mai tanítványait is. Lehet az a templomba várt hívő ideges mozdulata vasárnap délelőtt, amikor magára zárja még a kertkaput is. Lehet a némaságba süllyedő lelkészlak magánya, ahová már nem kopogtat be senki. Lehet a vezető egyszemélyes zárt ülése, ahol a megújuló jövőt tervezgeti egyhangúlag, vagy lehet akár egy halom olvasatlan Evangélikus Élet is. És minderre gyakran alapos ok és magyarázat is van. „Nem érek rá még ezért is aggódni! Hétköznap már nem érek oda egyetlen gyülekezeti alkalomra sem, de hát tudok én anélkül is vallásos lenni. Igaz, hogy otthon sem veszem elő a Bibliát, de hát azért járok templomba! És tényleg nem tudunk menni. Sokszor még vasárnap sem, mert hát az az élet rendje, hogy a multi és a nagyvállalkozó nem ismer vasárnapot (ünnepnapot is csupán a törvény kényszerére), én pedig nem veszíthetem el az állásomat. A hetedik bőr lenyúzatása után is mindenáron össze kell tartanom a szétszéledő családot. Meghalni sem érek rá, olyan sok dolgom van...” Mindez azonban nem sokat változtat a következményeken. Jézus világosan beszél arról, hogy sem az új munkagép (ökör), sem az üzletkötés (kereskedés), sem a családi program (feleséget vettem) nem helyettesítheti életünkben a lelki istentiszteletet. Az Isten iránti közöny - nem csupán a világban, hanem az egyházban is - szétrothasztja a keresztény közösségeket: gyülekezetét, presbitériumot, lelkészi kart, családot, iskolákat. Ezer jelét látjuk, mégsem beszélünk róla, hogy passzív az egyház: elszenvedi hivatását, az istentiszteletet, az adakozást, a jótékonyságot, s igen, sokszor csupán elszenvedi a mindennapok tennivalói között Istenét is. De va- _ jón elszenvedhető-e a küldetését csupán elszenvedő, azaz passzív egyház? Vajon Isten osztozhat-e megértéssel elfoglalt tanítványainak mindennapos és kiégett közönyében? Pünkösd után tegyük őszintén mérlegre magunkat! Ha rajtunk, tanítványokon mérik le Urunk erejét és oda- szánását az ember megmentésére, vajon nem tűnik-e inkább önmagára tekintő igyekezetnek mindennapi vallásosságunk oly sok megnyilvánulása? Vajon annak az egyháznak, amelynek nem az üdvözülők számával való gyarapodás a legfőbb célja, hangozhat-e úgy az evangéliuma, hogy „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen"? 0n 3,16) Ránk nézve, bennünket hallgatva nem gondolhatják-e inkább azt, hogy a ránk bízott üzenet így hangzik: „Olyan sok dolgom van, hogy nem érek rá meghalni se...” De vajon mondta-e ezt valaha is Isten? ■ Dr. Korányi András Kedves Olvasóink! Az Evangélikus Életnek ez a száma tartalmazza a Híd evangélikus magazin második negyedévi példányát, amely lapunk olvasói számára ingyenesen jár. A magazin szerkesztői szívesen fogadnak adományokat, melyeket az Evangélikus Missziói Központba lehet eljuttatni. Akik nem az Evangélikus Élet előfizetésével vagy megvásárlásával szeretnének hozzájutni a magazinhoz, lehetőségük van arra is, hogy előfizessenek rá. Ennek módja a magazin impresszumából megtudható. Felhívjuk Olvasóink figyelmét arra is, hogy hetilapunk következő számában megtalálható lesz az Evangélikus Élet előfizetői csekkszelvénye. Azoknak, akik nem éves előfizetési rendszerben járatják hetilapunkat, illetve akik családtagjaiknak, barátaiknak szeretnének a lap előfizetésével kedveskedni, július 20-ig lesz lehetőségük befizetni a negyedéves (2145 Ft) vagy a féléves (4290 Ft) díjat. Ha az előfizetéssel kapcsolatban bármilyen kérdésük van, hívják Vitális juditot az 1/317-1108- as vagy a 20/824-5519-es szerkesztőségi telefonszámon.
