Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-06-04 / 23. szám

‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2006. június 4. 9 Teljesedjetek be Szentlélekkel! Tudományos tanácskozás a Deák téren ► Hiába az ELTE Folklore Tanszéke, valamint az evangélikus vallási néprajzi munkacsoport felhívása, úgy tűnik, sem a lelkészek, sem a teológusok, sem a néprajzkutatók vagy mások nem kívántak betelje­sedni a Szentlélekkel. A konfirmációról szóló tavalyi konferen­cia után a munkacsoport tagjai az idén Mennybemenetel és pünkösd az evangélikus kö­zösségekben alcímmel rendeztek újabb ta­nácskozást május 24-én. Már a szervezés is nehézségekbe ütközött, hiszen a felkért előadók sorra mondták vissza a meghívást, így a tervezett kétnapos helyett ezúttal csak egynapos lett a konferencia. így utólag nézve talán jobb is. A posta ördöge is mun­kálkodott a meghívók szétküldésekor, ám mindezek ellenére Gáncs Péter püspök üd­vözlő szavai után gazdagabbak lettünk né­hány remek előadással, néhány igen jó és termékeny vitával - mind a teológiai rész­ben, mind később a néprajziban is. A szervezés alatt rá kellett döbben­nem arra is, hogy nem ismerjük lelké­szeink, egyetemi tanáraink tudományos munkáját. Szinte még azok sem, akik egymás közvetlen környezetében dol­goznak. Éppen ezért az egyháztörténeti áttekintés okozta a legnagyobb gondot, ám úgy érzem, hogy Korányi András sze­mélyében a megfelelő teológusra talál­tunk. Előadásában éppen azokat a kér­déseket ragadta meg, amelyek e konfe­rencia megszervezésére ösztökéltek: az­az a mennybemenetel és a pünkösd mai értelmezése, avagy mit kezd a 21. század embere e két ünneppel? Vajon érzi-e a Szentlélek erejét? Az intézményesült egyház azt a szerepet tölti-e be, amelyre megalakult, amelyre hivatott? (A szerző előadásából részleteket olvashatnak lapunk 8. oldalán. - A szak.) Iß. Hafenscher Károly már tavaly is elfo­gadta a konferenciára.való felkérésün­ket, így ez alkalommal is természetes volt, hogy foglalkozunk liturgiái kérdé­sekkel. Finta Gagely referátumát hallgat­va éreztük azt, hogy talán mégiscsak bűn megszabni az előadások terjedel­mét, hiszen pünkösdi énekeink részlete­it szívesen hallgattuk volna hosszabban is. Voigt Vilmos összehasonlító vallástör­téneti szempontból beszélt a pünkösd­ről, mintegy átmenetet képezve az egy­háztörténet és a vallási néprajz között. Szentlélek-ábrázolás a budavári templomban Bár néha úgy gondoljuk, hogy a pün­kösd kapcsán már mindent szokást leír­tak és bemutattak többszörösen is - pél­dául a májusfa állítását és kitáncoltatását, a pünkösdi király vagy királyné választá­sát -, a délután folyamán kiderült, hogy akad még tennivalónk bőven. A német­ség köréből származó adataink szórvá­nyosak, a vendek még csak említésre sem kerülnek, a felvidéki és vajdasági magyar evangélikusság szokásairól sem olvashatunk a néprajzi leírásokban. Tátrai Zsuzsanna, Krupa András, Lakatos-Bakó Me­linda, Baksa Brigitta vagy Tabajdi Zsuzsanna előadásaiból mégis rengeteg adatot is­mertünk meg a magyar, szász és szlovák közösség életéből, amelyek útmutatást adnak a további kutatásokhoz. A konfe­rencia méltó zárásáról pedig a teológusok gondoskodtak Finta Gergely vezetésével, akik néhány pünkösdi dalt adtak elő. A fentiek alapján azt gondolhatják kedves olvasóink, hogy a konferencia si­keres volt. Az előadások szempontjából igennel is kell felelnem, ha egy szűk szak­mai tanácskozást kívántunk volna tarta­ni. Ám mi lelkészekhez, diákokhoz, ta­nárokhoz, kutatókhoz, hívekhez és nem hívőkhöz egyaránt szerettünk volna szólni. Ezt a célunkat nem teljesítettük. A távol maradt hallgatóság egy része arra hivatkozott, hogy az egyik levezető el­nöknek Donáth Lászlót kértük fel (a lel­készt, nem pedig a politikust!). Úgy gon­dolom, hogy azok a lelkészek és teológi­ai tanárok, akik jelen voltak, egy termé­keny és előremutató vitában vehettek részt, éppen a levezető elnök teológiai tudásának köszönhetően. Ugyanakkor tavalyi konferenciánkon sem képvisel­tették magukat a lelkészek és teológusok olyan számban, ahogy elvártuk volna, sőt a néprajzi előadások alatt akkor is alig akadt egyházi képviselő. Ezért úgy érzem, hogy mindazok, akik kifogásokat kerestek, egy tanszék és két kutatócsoport munkáját vették sem­mibe, meg sem kísérelve megadni - he­lyesebben visszaadni - a tudománynak és a kultúrának a méltóságát. Éppen an­nak a tudománynak, a néprajznak, amelynek egyetemi oktatásáért és mű­veléséért a konferencia másnapján Voigt Vilmos Lukács György-díjat kapott. ■ Veres Emese-Gyöngyvér Megjelentek az Evangélikus énekeskönyv új kiadásai Másfél éves előkészítő munkálatok után jelentek meg 2006 májusában Evangélikus énekeskönyvünk újabb kiadásai. Reméljük, az énekeskönyvet „használók” nemigen vesznek észre semmiféle jelentősebb kü­lönbséget a korábbi kiadásokkal összevet­ve, mégis szükségesnek érezzük, hogy fel­hívjuk a figyelmet néhány változásra. Az énekeskönyv első kiadása (1982) óta lényegében azokat a nyomdai filmeket használtuk a sokszorosításhoz, amelyek a hosszú szerkesztési folyamat során ’82- ben elkészültek. Az elmúlt huszonöt év­ben - 214 ezer példány elkészítése után - ezek a filmek bizony veszítettek élessé­gükből, egyre gyengébb minőségűek let­tek, egyre kevésbé használhatók. Elsősor­ban ez tette szükségessé, hogy új filmek álljanak a rendelkezésünkre. Huszonöt évvel ezelőtt még a fénysze­dés volt az általános, azóta azonban a számítástechnika fejlődésének köszön­hetően a nyomdai előkészítés munkafo­lyamata teljesen megváltozott. így az énekeskönyv anyagát - mind a szövege­ket, mind a kottákat - digitalizálnunk kel­lett, azaz gyakorlatilag újra kellett kezde­ni a munkafolyamatot a „kész kézirat” el­készültétől. Az új és egységes filmeknek köszönhetően a szöveg- és a kottakép tisztább lett, mint a korábbi kiadások ese­tében, és lehetővé vált, hogy a későbbiek­ben digitális formában is kiadjuk énekes­könyvünket. Az énekeskönyv közösségi használa­tából adódóan figyelnünk kellett arra, hogy a korábbi és az új kiadások között lehetőleg semmilyen zavaró eltérés ne legyen. Például a 254. énekünk ugyan­azon az oldalon legyen, mint a korábbi kiadásokban, vagy ha a lelkész így szól: „Mondjuk el együtt a 734. oldalon talál­ható, megújulásért könyörgő imádsá­gunkat” - akkor mindenki ugyanott ta­lálja meg ezt a könyörgést. Csak néhány énekvers, illetve imádság esetében for­dult elő, hogy a korábbi kiadásokban a következő oldalra „átcsúszó” szövegso­rok befértek még a „kezdő” oldalra, de ügyeltünk arra, hogy még egy oldalon belül „utolérjük” („utolkéssük”) magun­kat. így semmilyen gondot nem okoz majd a korábbi és az újabb kiadások együttes használata. A szembetűnő változások közé tarto­zik, hogy a szöveg-, illetve dallamszer­zők nevét visszaírtuk eredeti „formájuk­ra”, tehát például Runebag János Lajost az új kiadású énekeskönyvünkben Johan Ludvig Rurtebergként tisztelhetjük. Ezt az átírást természetesen olyan személyek esetében nem érvényesítettük, akiknek a neve a magyar nyelvterületen már ma­gyarosított formában is elterjedt (például Lutha Márton esetében). Szomorú kötelességünk volt, hogy az 1982 óta elhunyt szerzőink adatait is pon­tosítsuk. E helyen is érdemes megemlé­kezni róluk, legalábbis a magyarokról: Dóka Zoltán (1929-2000), Fasang Árpád (1912-2001), Gárdonyi Zoltán (1906-1986), Rezessy László (1912-1997), Scholz László (1911-2005), Siklós József (1920-1983), Szedő Dénes (1902-1983), Túrmezei Erzsébet (1912-2000), Weöres Sándor (1913-1989). Mint minden új kiadás esetében - ha a technológia lehetővé teszi -, ez alkalom­mal is kiküszöböltük a korábbi kiadások­ban előforduló sajtóhibákat (nagyon kevés volt belőlük). Továbbá mivel huszonöt év alatt a magyar helyesírás szabályai is vál­toztak, ezeket is igyekeztünk érvényesíteni a szövegben, elsősorban az imádságos részben. A javítások, illetve módosítások főként az írásjelek alkalmazásában, a rövid és hosszú magánhangzóbetűk használatá­ban, illetve a Szentháromság személyeire vonatkozó névmások kezdőbetűinek kö­vetkezetes írásmódjában érhetők tetten. Fontos szempontunk volt, hogy a szöve­geken a lehető legkevesebb változtatást hajtsuk végre, így indokolható esetben meg is kötöttük a szükséges kompro­misszumot. Itt kell megjegyeznem, hogy tudatosan nem vettünk figyelembe sem teológiai, sem az egyház történelmi hely­zetének megváltozásából adódó szem­pontokat az esetleges szövegkorrekciók esetében. Úgy véltük, ezen szempontok fi­gyelembevétele gyakorlatilag egy új éne­keskönyv szerkesztését és kiadását tenné szükségessé, ami csak többéves gondos előkészítő munka után válhat esedékessé. Minden kiadó rettegett félelme az, hogy az elkészült könyvből azonnal szembekö­szön egy-egy hiba. Bár ez eddig még nem fordult elő, kétségünk sincs afelől, hogy egyszer majd eljön a keserű felismerés pil­lanata is. Hibátlan, tökéletes könyv még nem készült, de javítani mindig lehet. A leggondosabb szöveggondozói munka el­lenére is előfordulhat, hogy egy-egy hiba megmaradt a korábbi kiadásokban meglé­vők közül, sőt az is, hogy a javítások mel­lett becsúszott egy-egy új hiba is. így ezen a helyen is kérjük a könyv használóinak a megértését, illetve a segítségét: ha az éne­keskönyv használata során hibákat vesz­nek észre, küldjék el őket a kiadó címére (Luther Kiadó, 1085 Budapest, Üllői út 24.). Mint majdnem minden korábbi ki­adás esetén, új ajánlást olvashatunk az énekeskönyv elején; ezúttal Ittzés János elnök-püspök tollából. A Himnusz és a Szózat kissé hátrébb került: a mutatók után, a tartalomjegyzék előtt találhatók meg. A könyv végén lévő tartalomjegy­zéket kiegészítettük az énekeskönyv egyes részei előtt olvasható részletes mutatókkal, így teljes, együtt látható tar­talomjegyzék segíti a tájékozódást. Örömteli kötelességem, hogy e he­lyütt is köszönetét mondjak azoknak, akik az új kiadás létrejöttében a kiadó se­gítségére voltak: Álmos Jánosnak (Kotta­mester Bt.) a kották újraszedéséért, Győri Virág szöveggondozónak, Székács Judit­nak, aki a szövegeket digitalizálta és első körben javította, illetve Trajtla Gábornak aki az újraszedett kottákat és az ének­szövegeket is ellenőrizte. Már az új kiadás nyomdába adása után fogalmazódott meg - több helyről is - az az igény, hogy (a német énekeskönyv pél­dáját követve) az Evangélikus énekeskönyv is közölje az Ágostai hitvallás egyes cikkeit. A későbbi, vélhetően két-három év múlva esedékes újabb kiadások esetében már ezt az igényt is ki tudjuk elégíteni. ■ Kendeh K. Péter HETI ÚTRAVALÓ Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! - mondja a Seregek Ura. (Zak 4,6) Pünkösd hetében az Útmutató reggeli és heti igéi a megígért Szentlélek kitöltéséről adnak hírt Jeruzsálemből, Júdeából, Sa- máriából s a pogány vidékekről. Az egyház születésnapján „az Úr Lelke betölti a földkereksé­get, halleluja, igéjével megvilágosít mindeneket, semmi sincs rejtve előtte, halleluja!" (Bölcs 1,7; LK) „Ezen a napon kezdődött el Krisztus országa az apostolok révén, s lett nyilvánvalóvá az evangéliomban mind az egész világnak.” (Luther) Jézusnak a halála előtt elmondott sza­vai - ,A Pártfogó pedig a Szentlélek akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket min­denre...” (Jn 14,26) - az Úr feltámadása után ötven nappal teljesedtek be: amikor eljött pünkösd napja, „mindnyájan megteltek Szentlélekkel", s „az utolsó napokban, így szól az Isten, ki­töltők Leltemből minden halandóra" (ApCsel 2,4.17)! Az ő újjászületett gyermekei azóta vall­ják, hogy nem tudnának saját eszükkel s erejükkel Jézus Krisztusban sem hinni, sem őhozzá eljutni, de a bennük élő Szentlélek által - Simon Péterrel együtt - boldogan fele­lik Uruk kérdésére: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia." (Mt 16,16) És örömmel zengik a te­remtő Úr dicséretét: „Istenünk ha kiárasztod Lelkedet, élet támad, halleluja! Új teremtés jön létre, megújul a földkerekség halleluja!" (Zsolt 104,30; LK) Különbségek ugyan vannak a kegyelmi ajándékok között, a szolgálatokban és az isteni erő megnyilvánulásaiban is, de a Szent- háromság egy Isten mindhárom személye ugyanaz! Pál intelme ma is időszerű: ,A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik hogy használjon vele.” (iKor 12,7) Isten meghall­gatta a jeruzsálemi gyülekezet egy szívvel és egy lélekkel mondott imádságát:,Amint kö­nyörögtek megrendült az a hely, ahol együtt voltak megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hir­dették az Isten igéjá." (ApCsel 4,31) Samáriában hittek Fülöpnek: az Isten országáról és a Jé­zus Krisztus nevéről szóló evangéliumot hirdette a sokaságnak, azok pedig megkeresz- telkedtek. Péter és János is eljött; imádkoztak a samáriaiakért, majd „rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szentlélek ajándékában" (ApCsel 8,17). Péter apostol erről számolt be: Cézáreá- ban ,a pogányoknak is megadta Isten a megtérést az életre”, hiszen amikor ott „elkezdtem beszélni, leszállt rájuk a Szentlélek ahogyan ránk is leszállt kezdetben” (ApCsel 11,18.15). Barnabás magával vitte Pált, és igen nagy sokaságot tanítottak. ,A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték elő­ször keresztyéneknek" (ApCsel 11,26), azaz Krisztus-követőknek. Pál - a pogányok apostola - Korinthusban előbb a zsinagógában tett bizonyságot a zsidók előtt, de ők ellene sze­gültek. Ezért elhatározta: „Mostantólfogva a pogányokhoz megyek” Az Úr szava mai követő­ihez is szól: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vágyóit...” (ApCsel 18,6.9.10) Ez a mi küldetésünk, hiszen „mennyi pogány vár még a hívó szóra” (EÉ 245,3)! ■ Garai András Jöjj, teremtő Szentlélek! Születésnapra várunk A keresztény egyház születésnapjára. Mindannyian számtalanszor vártunk már születésnapra. Szeretjük az ünnep kivételes hangulatát, a meglepetést, az ajándé­kozás titokzatosságát, és kívánjuk hogy újra és újra átélhessük Amikor olyan személyes ajándékot készí­tünk amelyben benne van „szívünk-lelkünk”, felfokozott lelkesedés hat át minket. Azon a születésnapon, amelyet most várunk hiányoz­nak anyagi világunk gyönyörködtető kellékei. A tiszta Lélek ajándékait kapjuk A teremtés, az alkotás, az együttérzés, az odafigyelés és el­sősorban az alázat lelkét. Pilinszky János sza­vai szerint az alázat az igazi tudás és az igaz megismerés kapuja. Minden nemes cselekedet előfeltétele. Lépjünk be most közösen ezen a kapun, és próbáljunk elkérni az igaz ismeret végtelen me­zejéről néhány virágot, majd helyezzük jelképes csokrunkat a pünkösdi oltárra, közös aszta­lunkra! Kérjük hogy üres, faj súlytalan, filléres emberi gondolatok helyett a létezés erejével át­itatott, egyszerű, tiszta felismerésekre jussunk Istenünk! Mi lehet első gondolatunk, ame­lyért az első ünnepi virágot elkérhetjük tőled, a végtelen mező Urától? - A hálaadás. Hála­adás az ígéretért, a születésért, a tanításért, a megváltásért, az első keresztény pünkösdért és az örök hűségért, amely nélkül a reménytelen­ség sötét ereje már rég felemésztett volna em­berséget és emberiséget. Vajon kihez fordul­hatnánk rajtad kívül, ha megfáradunk, és meg vagyunk terhelve? Ki lenne velünk, ha nem te, amikor már nem foghatjuk szüléink kezét, és a földi atyák távozásával csak a szo­morú árvaság emészti lelkünket?.....veletek vagyok.kezdődik az örök hűség monda­ta (Mt 28,20). A második virágodat, Uram, azért az imá­ért kérjük, amelyet nekünk ajándékoztál, és amelynek teremtő erejét talán soha nem érthet­jük meg teljesen földi létünk ideje alatt. A hoz­zád fordulás lehetőségével megmutattad szá­munkra kétfajta létminőségünk összetartozá­sát. Tudjuk, csak feléd fordulva nyithatjuk meg szívünket embertársaink előtt. A veled való kö­zösség egyben velük való közösséget jelent. Asztalod körül összegyűlve csak úgy kerülhe­tünk közelebb egymáshoz, ha a középpont felé törekszünk. Pedig mi mennyire szeretnénk egyik társunkhoz közelebb húzódni, a másiktól pedig eltávolodni! Ilyen a természetünk, hiszen tudod. „A második pedig hasonlatos ehhez..."- mondtad (Mk 12,31; Károli-fordítás). Jó len­ne, ha mindannyian tudnánk, hogy ez a mon­dat a hit és az erkölcs teljes egységét fejezi ki. A „Mit remélhetek?” és a „Mit kell tennem?" kér­dése csak együtt válaszolható meg. Engedd meg, hogy végül harmadik virágo­dért folyamodjunk, amelyet a teológiai erények- a hit, a remény és a szeretet - hármasságá­nak ismeretéért kérünk. Te tudod, Uram, hogy mennyire szeretjük az emberiséget, csak a körü­löttünk élőket viseljük el nehezen. A szenvedés értelmét is elfogadjuk, csak a sajátunkat nem értjük. Megbékélünk a halállal is, csak a saját elmúlásunkra ne kelljen gondolnunk. Gyönyö­rű „eszményként” hirdetjük a hitet, de vajon megértjük-e egyszer üzeneted igaz tartalmát: a te hited tartott meg téged. Hálát adunk, hogy apostolod által még egyszer megmutattad, hogy a hit és a remény hozzád vezető, sokszor rögös és hosszú útját egyedül a szeretet rövidít­heti le. Albert Schweitzer gondolatát idézve: „A szeretet közösségébe tartozók létezése belső összefüggésben van egymással..." - azaz veled és embertársainkkal. Rövid együttlétünk végéhez közeledve ké­rünk téged, akitől létét nyeri minden létező, hogy anyaszentegyházunk születésnapján a tő­led kapott igaz ismeret virágaival szentelhessük meg az ünnepet. Szeretnénk mi is igazi hívek lenni, híven, azaz hűen szolgálni és megérde­melni a te örök hűségedet. Jöjj, teremtő Szentlélek! ■ Dr. Guóth Emil

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom