Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-08-20 / 34-35. szám
2 2006. augusztus 20-27. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 10. VASÁRNAP - 2MÓZ 19,1-6(7) / Uj szövetség - új viszony ÉLŐ VÍZ Kenyér Rajongok a friss, ropogós kenyérért. Szeretem a kezembe venni a még meleg pékárut, örömmel tapogatom végig héjának minden egyes négyzetcentiméterét, és szagolok bele semmivel össze nem hasonlítható illatába. Szinte mindegy, hogy mivel eszem: éppen olyan szívesen fogyasztom hagymával és szalonnával, mint lekvárral vagy mézzel. A gulyáslevest vagy a pörköltet, a rántottét vagy a rakott kelt is, hacsak lehet, kenyérrel eszem. Egyedül a görögdinnye mellé nem kívánom. Hálás lehetek - de vajon az vagyok-e igazán? -, hogy nekem és a családomnak megadatik a mindennapi kenyér. Négy évvel ezelőtt Erdélyben, egy kis székely faluban néptánccsoportunk tagjait családok fogadták be éjszakára. A reggelit is szállásadóink adták. Az itthon megszokott friss, ropogós búzakenyér helyett tömör, egy-két napos kukoricakenyér került az asztalra. Alig tudtam lenyelni a falatot. Pedig a dombok-hegyek közé ékelődött település lakói két kezük megfeszített munkájával termelték meg a kukoricát, maguk őrölték a lisztet, dagasztották és sütötték a kenyeret - és ami a legfontosabb, jó szívvel adták az anyaországból érkezetteknek. Idén nyáron a dévai árvaházban puliszkával kínáltak bennünket. Mélységesen szégyelltem magam, hogy míg mi csak kavargattuk az ebédet, addig a gyerekek tányérja már rég üres volt, és lopva pillantgattak felénk, hogy ugyan mit csinálunk az étellel. Vendégek voltunk, meg kellett volna becsülnünk, hogy megosztották velünk azt a keveset, amijük volt, és ha másért nem, legalább kö- szönetünk jeleként el kellett volna fogyasztanunk, amit kaptunk. Mi azonban fitymálva és fanyalogva otthagytuk a puliszkát, és egyre csak a vizet ittuk, hogy minél gyorsabban megszűnjön az a rossz íz, amit az ételnek tulajdonítottunk - és ami talán „csak” rossz lelkiismeretünk jele volt. Igen, sokszor rossz a lelkiismeretem. Érzem és tudom, hogy nem vagyok elég hálás az étekért, amelyet nap mint nap kapok. Természetesnek veszem a terülj, terülj asztalkát, és elfeledkezem azokról, akiknek ez - sajnos - nem természetes. Meg kell tanulnom köszönetét mondani ezért az ajándékért! Köszönetét mondani mindazoknak, akik előteremtik, megfőzik vagy megsütik és tálalják a reggelit, ebédet, vacsorát - mindenkinek, de elsősorban a mennyei Szakácsnak, aki a mindennapi kenyér megadásával nemcsak a testi, hanem a lelki táplálékomról is gondoskodik. ■ Vitális Judit „A valódi imádság nem munka, nem gyakorlat, nem kegyes magatartás, hanem a gyermeknek az atya szívéhez szóló kérése. Ezért a fohász soha nem demonstratív sem Isten, sem önmagunk, sem mások előtt. Az ima soha nem lehet az Úr meg- idézése, többé nincs szükségünk arra, hogy megmutatkozzunk előtte. Tudhatjuk, hogy ő tisztában van vele, mire van szükségünk, mielőtt mi azt kérjük.” ■ Dietrich Bonhoeffer SEMPER REFORMANDA „Valahányszor megtámad bennünket valami, a legszeretőbb Atya ezzel az egy bajjal csak meg akarja láttatni, hogy mennyi más baj fenyeget, melyek el is érnének minket, ha ő nem állná útjukat.” M Luther Márton: Tizennégy vigasztaló kép megfáradtaknak és megterhelteknek (Virág Jenőfordítása) Igénknek több komoly aktualitása is van. Az időnként fellángoló, máskor takaréklángon tartott, több mint fél évszázada dúló közel-keleti konfliktus újra aktív szakaszba lépett. Vannak, akik diplomáciai okból óvakodnak attól, hogy háborúról beszéljenek, de a közvetlenül érintettek bizonyosan háborúként élik át a napi eseményeket. A háború mögött pedig - nem is burkoltan - vallási érvek állnak. Az Ószövetség hosszú időre szétszóratott, de hatvan éve újra saját földjén és államában élő népe küzd már évszázadok óta az itt - tehát szintén ősei földjén - élő, ráadásul magát ugyanúgy Ábrahámtól eredeztető néppel. A konfliktus rendezéséért pedig a világnak az a része tehetne a legtöbbet, amely - bevallottan, vagy sem - a harmadik érintett vallásnak, a kereszténységnek az örököse. Ma ünnepeljük államiságunkat s vele együtt azt is, hogy a laza törzsi szövetségből - Szent István felismerése nyomán - nemzetet formáló kohéziós erő, a kereszténység lett. Itt is beszélhetünk szövetségről és a szövetség erőteljes vallási karakteréről. Gyakran használt szókapcsolataink - Mária országa, magyarok Istene - jelzik, hogy nálunk is talál muníciót az, aki az ősi juss, Isten előtti különleges státuszunk, nemzeti elsőbbségünk mellett tör lándzsát. Ráadásul a harci helyzetet visszaigazolni látszanak a szomszédainknál élő magyarokat ért at► Mostani számunkban is folytatjuk énekeskönyvünk fontos énekcsoportjainak a bemutatását: a harmincéves háború korának német koráljaival ismerkedünk meg. A cikk első részét most, második részét két hét múlva olvashatják. A harmincéves háborúnak (1618-48) Eu- rópa-szerte erős gazdasági, társadalmi gyökerei, illetve hatásai voltak, s a kor szelleméből fakadóan vallásháborúvá lett. A fekete köntösű, csontarcú „kaszás”, akinek nyomában pusztulás, ínség és halál, a pestis járt, tizedelte az amúgy is megfogyatkozott lakosságot. így lettek e kor énekei kiáltások a háború, a szenvedés, az embertelenség ellen egy jobb, tisztább, igazabb, békés jövőért. Énekeskönyvünk legelső dicsérete a Jer, dicsérjük Istent (EÉ 40). Szövege Martin Rinckarttól származik, aki pályája kezdetén kántorként szolgált, s csak ezután nyílt meg számára igazi munkaterülete, a gyülekezeti lelkészség. Abban a században a kántorok és a teológusok képzése szinte azonos volt, ezért a kántorocitások és az azokat követő ingerült diplomáciai szóváltások. Beszélnünk kell egy harmadik aktualitásról is. Mi a köze hitünknek, Krisztus népének az első szövetséghez és az első szövetség népéhez? Az Új szövetség, új Izrael kifejezések csakúgy, mint a mai evangélium, amelyben Jézus Izrael elszalasztott lehetőségéről beszél (Lk 19,41-48), mind azt sugallják, hogy Isten leszámolt az első szövetséggel, és szakított az eredeti Izraellel. Ám ha keresztényként a régi, megszokott módon - a kizárólagosság, a kivételesség igényével - viszonyulunk a magunk kiválasztottságához, vallási öntudatához, nem tápláljuk-e tovább a régi konfliktusok tüzét, és nem hintjük-e el újak magját? Törvényszerű-e, hogy - személyes és közösségi szinten egyaránt - csak ott van esély tartósan a békés egymás mellett élésre, ahol a vallás ereje csökken? (Elég csak arra gondolni, hogy vegyes házasságok esetén a két család közt adódó felekezeti feszültség általában úgy jut nyugvópontra, hogy az ifjú pár előbb- utóbb szakít a vallásos élettel.) Nem lehet, hogy Jézus kivételessége és különlegessége éppen abban rejlik, ahogyan a kivételesség kérdéséhez viszonyul? Igénkben egymás mellett szólal meg az Ószövetség két alapmotívuma, a szabadítás és a szövetség. Az előbbi Isten szuverén, egyoldalú döntése és cselekedete. Az utóbbi - természetéből eredően - viszorok lelkészi állást is tudtak vállalni, és fordítva. Rinckart és családja hívő keresztény életet élt; együtt énekeltek, imádkoztak, s a családfő versbe szedte az ilyenkor megfogalmazódó gondolatait, érzéseit - így született meg ez az éneke is. Szövegének alapja Sirák könyvének 50. fejezete: „Most hát áldjátok a min- denség Urát! Nagy dolgokat művel, aki megáldotta életünket anyánknak méhétől, és irgalmassága szerint bánik velünk. Ajándékozzon meg vidám szívvel minket, adjon békességet napjainkban, egész Izraelnek örök időkön át. Maradjon mellettünk hűen szeretete, és szabadítson meg minket napjainkban.” Ezt szedte versbe, a végére pedig egy Szentháromságot dicsőítő strófát illesztett. „Békeének” lett, mert a háború lezárását jelentő vesztfáliai békekötés ünnepélyes kihirdetésekor, 1649 újévének napján hangzott fel először templomban istentiszteleten. Az Immár lefekszem békével kezdetű esti énekünk (EÉ m) a megbocsátásért, oltalomért, új erőért való imádság. Bár a háború viszontagságai között született, küzdelmes életünk mindennapjaiban ma is aktualitással bír. Dallamát középkori himnusz alapján Luther Márton A VASÁRNAP IGÉJE nosságon alapul; kölcsönös elköteleződés akkor is, ha nem beszélhetünk egyenrangú felekről. A kijelölt igeszakasz alapján azt gondolhatnánk, hogy a szabadítás csupán a szövetség előzménye, amely megteremti a szövetségkötés feltételeit - megmutatva Isten hatalmát és a kiválasztás tényét -, de lényegében érvényét veszti, amint a szövetség új viszonya életbe lép. Ám ha végigtekintünk Isten és népe ószövetségi drámáján, kitűnik, hogy ha Isten csupán a szövetség jegyében viszonyult volna Izraelhez, a választott nép nagyon hamar eltűnt volna az ókori Kelet süllyesztőjében. A szabadító, könyörülő, a hűtlen Izraelhez is ragaszkodó Isten képe - különösen a prófétai hagyományban - végig az Ószövetség egyik fő (ha nem döntő) motívuma marad. Jézus nyilvánvalóan ebben a motívumban látja a maga mondanivalójának és sorsának lényegét. Amikor a vámszedők és paráznák után megy, azokat szólítja meg, akik életformájuk révén kizárták magukat az Istennel való szövetség szférájából, de éppen ennek következtében különösen fogékonyak a könyörülő, szabadító Isten hívására. Ez a hívás minkomponálta, szövegét Johann Heermann írta, aki Luther és Paul Gerhardt mellett egyházunk egyik legjelentősebb szövegköltője. O a szerzője két kedvelt böjti énekünknek is: Jézus, sebeidnek mélye (EÉ 197) és Ó, drága Jézus (EÉ 198). Johann Rist szövegével és Johann Schop dallamával található meg énekeskönyvünkben a Jertek boldog énekszóval (EÉ 112) az esti énekek között. Ez a dallam Johann Sebastian Bach Máté-passiójában is felcsendül a kórus ajkán, miután Péter megtagadja Jézust. Az egyházi esztendő énekei közül az adventi Áldott az egek Ura (EÉ 142) szövege Hánrich Heldtől származik, dallama - hasonlóan első esti énekünkhöz - Luther gregorián himnusz ihlette kompozíciója. A bibliai motívumok után a negyedik strófától egyéni vallásos lírára vált át. A vízkereszti Kelj fel, öltözz fénybe (EÉ 186) korálunk szövege a korábban már említett Johann Rist műve. Utolsó strófájában hitért könyörög, hogy amikor el kell távozni e földi világból, ezáltal nyerhessünk örök életet. Böjti hálaadó énekünk, a Jézus, élte életemnek (EÉ 201) Krisztus értünk való szenvedésének a kifejezése. Emst Chridenkinek szól, de - ahogy a szőlőmunkások példázata tanúsítja (Mt 20,1-16 ) - a régóta munkálkodók, a magukat a szövetség fő letéteményesének gondolok megbotránkoznak a szövetség határait átlépő, azt meghaladó mértékben ajándékozó Isten jóságán. A példázat világossá teszi: Jézus műve keresztülhúzza mindazok számítását, akik így vagy úgy pozícióban, privilegizált helyzetben érzik magukat Isten színe előtt - kétségtelenül azokét is, akik épp a maguk keresztény voltát tekintik privilégiumnak. Az új szövetség, ha jól megnézzük, nem is szövetség. A nagycsütörtöki vacsorán Jézus nem szab feltételeket, nem kér választ; a tanítványok jobbára nem is értik, mit cselekszik. A vacsora Isten egyoldalú elköteleződését, Jézus teljes önátadását jeleníti meg; azt, amiről a csütörtökre következő nap eseményei vallanak - azóta is. Jézus nem igazságot tenni, hanem az igazságot cselekedni jött, és ezt várja övéitől is. ■ Cserháti Sándor (ifj.) Imádkozzunk! Istenünk! Bocsásd meg, hogy benned, Fiadban oly sokszor csak az önigazolásunkat keressük, és bocsásd meg, hogy többnyire meg is találjuk. Óvj meg attól, hogy a magunk képére és kedvére formáljunk téged, és add, hogy a Jézusban megtapasztalt nagyvonalú szereteted képére formálódjunk. Ámen. CANTATE SttafViIz bnrg rflvufeiOTott stoph Homburg, a maga korában ünnepelt költő János evangéliumából merített: „Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága." (1,4) Johann Olearius a Szentháromság dicséretére írta Az Urat áldom én (EÉ 250) kezdetű énekét. A költő nagynevű teológus és himnológus család szülötte. Pályája szépen ívelt felfelé, s minden oka megvolt, hogy így énekeljen az Úrról: „Már kisded koromtól / Ápolt, oltalmazott; / Áldása számtalan, / mellyel elhalmozott.” Édesapám 1995-ben a következő sorokat írta énekeskönyvembe útravalóul: „Bízd az Úrra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid.” (Péld 16,3) Bizonyára a 17. század küzdelmes évtizedeiben élő emberek számára is sokat jelenhetett e mondat, és erőt adhatott tovább folytatni a háború, a szenvedés és az embertelenség elleni küzdelmet. ■ Abaffy Nóra LAPUNK OLVASHATÓ A VILÁGHÁLÓN IS A WWW.EVELET.HU CÍMEN. ,/. r %:" r / Aí 7 —v Oratio cecumenica [Lelkész:] Örök Isten, aki egyszülött Fiadat engesztelő áldozatul adtad bűneinkért és feltámasztottad megiga- zulásunkra, add, hogy egyedül benned bizakodjunk, és reménységgel forduljunk hozzád könyörgésünkkel! [Lektor] Könyörgünk azért, hogy szent igéd gyümölcsöt teremjen életünkben. Segíts, hogy törvényedet és evangéliumodat mindig komolyan vegyük! Ébressz szívünkben bűnbánatot engedetlenségünk miatt, és szerete- teddel vezess új életre minket! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörülj egyházadon. Vezesd és kormányozd Szentlelkeddel! Adj népednek hűséges igehirdetőket és pásztorokat! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk gyülekezetünkért. Ne engedd, hogy az evangélium világosságától elforduljunk, a magunk útját járva hűtlenül megtagadjunk, és kemény szívvel lázadozzunk ellened! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Emlékezzél meg, Urunk, a betegekről, a szenvedőkről, a magukra hagyottakról, a segítségre szorulókról, a természeti katasztrófák, a háborúk és a terror áldozatairól! Gyógyítsd a betegeket, és rendelj segítőkész testvéreket minden bajba jutott embertársunk mellé! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Emlékezzél meg, Urunk, Jeruzsálem egykori pusztulásáról és az Ószövetség választott népéről! Add, hogy az üdvözítő Krisztusban felismerjék a Messiást, és benne megtalálják a békesség útját! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Hallgass meg minket, Urunk, és fordulj felénk, mert nélküled árvák és elesettek vagyunk! Nyugtalan szívünk csak benned talál nyugalmat. Hisszük, hogy ezt meg is adod népednek itt a földön és egykor örök országodban is szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. [Gyülekezet:] Ámen. ISMERJÜK MEG ÉNEKEINKET! 6. A háború békeénekei
