Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-08-20 / 34-35. szám

‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2006. augusztus 20-27. 3 Zenei tábor Őrimagyarósdon Minőséggarancia Európának ► Nyaranta a nyugat-dunántúli evan­gélikus ifjúság számára Orimagya- rósd kicsit a világ közepévé válik. Egymásnak adják a stafétabotot a különböző tematikájú táborok. Idén augusztus 6. és 12. között a Va­si Egyházmegye 17. zenei táborá­nak helyszínévé vált az őrségi falu. A szervezőknek - Balogné Vincze Katalin és Kalincsák Balázsné Varga Katalin lelké­szeknek - nem volt könnyű dolguk, mi­vel a jelentkezők magas száma és az élet­koruk közti jelentős különbségek még nagyobb kihívássá tették a programok Az idei Nógrád megyei zenei tábor már a hatodik volt a sorban. Az elmúlt évek tapasztalata és a résztvevők lelkesedése inspirál, mondhatnám kényszerít min­ket a folytatásra. Július 30-án, vasárnap délután kezdtük, s augusztus 8-án, ked­den fejeztük be. A tíz nap alatt együtt él­tük át mintegy hatvanan, hogy milyen jó közösen, egy szívvel, szájjal, lélekkel di­csérni az Istent. Amikor egy időre min­den „kívül marad”, s csak az a fontos, hogy az éneklés alatt létrejön az Istennel való, gyógyító, terhekből és gondokból kiemelő kapcsolat. Missziói szempontból is kulcskérdés, hogy milyen zenét szeretnek meg a fia­talok. Egy kis túlzással mondhatjuk, hogy olyan irányba halad az életük (és nem csak a fiataloké), amilyen zenét sze­retnek. Ez a tábor egy próbálkozás. Igyekszünk megszerettetni a gyerme­kekkel az értékes egyházzenét. Komo­lyat és könnyűt egyaránt. Mi, evangélikusok joggal büszkélked­hetünk évszázadok gazdag zenei kincsé­vel. Esténként Mekis Adóm esperes szak­értő tolmácsolásában hallgathattuk meg J. S. Bach Jdnos-passióját. Jó mindig újra és újra rácsodálkozni arra, hogy Bachnál semmi sem véletlen, mindennel valami célja van: hangnemek, hangszerek, dal­lamok tudatos alkalmazása a Jézus Krisztus által hozott megváltás közvetí­tésére. Sőt: nyugodtan kijelenthető, hogy a Bach zenéjén átjövő krisztocent- rikus teológia új dimenziót ad a passió­történet megértésének. összeállításának amúgy is nehéz felada­tát. Természetesen a főszerep a zenéé volt; gitár-, orgona-, fa-, rézfúvós, ma­gánének- és kamarazene-foglalkozások közül lehetett választani. A reggeli és esti áhítatok, zeneórák, kóruspróbák mellett minden napra ju­tott valamilyen különlegesség is. Biblia­verseny, láthatatlan színház, előadás Bar­tókról, vízbiológiai előadás, tudományos igényű ismertetés zsoltárainkról, drog­prevenciós beszélgetés - csak néhány példa a változatos elfoglaltságokból. Az egész hetet átszőtte a „titkostestvér- játék”, melynek lényege, hogy minden tá­borlakónak az első nap kisorsolt személy számára „kellett” ajándékokkal, a figyel­Jó látni, hogy nem reménytelen a helyzet. A mai sokféle (zenei) hatás kö­zött élő gyermekek fogékonyak Bach zenéjére. De itt is igaz az etióp kincstár­nok kérdése: „Hogyan érthetném, míg valaki meg nem magyarázzaT (ApCsel 8,31) Ez a zene nem könnyed háttérzene, magya­rázatra szorul. A visszajelzések egyértel­műen megmutatták, hogy ma is érde­mes magyarázni Bach zenéjét. A délelőtt és délután hangszeres órák­kal, kórusénekléssel és kamarazenéléssel telt. Az orgonistákat Molnár Lilla béri kántor és hittantanár tanította, a harmó- niumon tanuló növendékeket Kajcsa Tün­de, Kajcsa László négyfalusi lelkész felesé­messég kis jeleivel kedveskednie végig a tábor ideje alatt. A játék persze túlmutat önmagán: azonkívül, hogy a játékosok megismerik egymást a segítségével, emlé­keztet arra is, hogy mindannyiunk „titkos testvére” Jézus Krisztus, akinek számos ajándékát, szeretet-jelét megtapasztalhat­ták a résztvevők az eltelt napokban is. Az együtt muzsikálás örömében, a kezdeti bizalmatlan méregetés után sor­ra kötődő barátságokban, az áhítatok meghittségében, az esőfelhők után vár­va várt napsütésben, az önfeledt játé­kokban, az istentiszteleti szolgálatok el­fogódottságában mind-mind égi ajándé­kokat kaptak a táborlakók. ■ Kérgesné Gerhát Krisztina ge, a zongoristákat Seben István legéndi lelkész és jómagam, a gitáron tanulókat Blatniczky János Dániel szügyi és Füke Sza­bolcs galgagutai lelkész, a furulyán tanu­lókat Szabó Andrásné megyei zenei felelős, az egyetlen csellistát pedig Koncz Edina nézsai egyetemista tanította. Énekórákat Szabó Andrásné, Koncz Edina és Nagy Emese nőtincsi egyetemista tartott. A programok természetes része volt a kö­zös játék, a foci, a sok-sok beszélgetés. A zenei tábor spirituálisa Győri Anna (Nan) nagytarcsai tanítónő, aki időt, fáradságot nem kímélve, rengeteg ötlettel, szemé­lyes beszélgetéssel szervezett igazi lelki közösséget. A napokat Isten igéje foglal­ta keretbe. A reggeli áhítatokon Pál apos­tol Timóteushoz írt második levelét vettük vé­gig, esténként pedig Jézusnak a kereszten mondott hét szavával foglalkoztunk. Kedves meglepetés és ajándék volt, hogy az egyik nap Fabiny Tamás püspök úr családostul tett egy spontán látogatást a táborban, s igével is szolgált. A tábor utolsó napjai a szolgálaté vol­tak. Szombaton Gombor Krisztián farádi segédlelkész esküvőjén szolgáltunk, aki Vanyarcon töltötte hatodévét (jött némi gyakorlatért, s lelt feleséget). Vasárnap Kétbodonyban a megyei evangélizáción, hétfőn pedig a záró hangversenyen és is­tentiszteleten énekeltünk, zenéltünk Is­ten dicsőségére. Megtapasztaltuk, hogy milyen jó hálaénekkel bemenni az Úr ka­puin, és ott lenni az ő udvaraiban (Zsolt 100,4). Mert bizony ott voltunk tíz napig. ■ Szabó András ► Az Evangélikus Nevelők Nemzet­közi Szövetsége ebben az eszten­dőben a svájci Dullikenben tartotta kongresszusát. Európa minden ré­széből érkeztek résztvevők. A két­évenként megrendezendő találko­zást sűríteni szeretnék, s már ter­vezik, hogy a következő évben Lengyelországban gyűlnek össze, kifejezve a kicsiny lengyel evangé­likus egyház oktatásügyéért érzett felelősségüket. Az előadók és a résztvevők újra meg új­ra utaltak az úgynevezett PISA-jelentés- re, amely jelezte, hogy az egyes országok tanulói nemzetközi összehasonlításban hol állnak képességeiket, elért tényleges tanulmányi eredményeiket illetően. Egyértelmű volt a minket körülvevő vi­lág és a pedagógiai-oktatási helyzet elemzése nyomán, hogy az evangélikus iskoláknak Európa-szerte kiemelten fontos küldetésük lehet. „Evangélikus iskolák: demokratikus minőséggarancia Európának!” - ez volt az összefogó téma, amellyel a nemzet­közi csapat négy napon keresztül foglal­kozott az elmúlt héten. Előadások, or­szágjelentések, munkacsoportok keres­ték a választ az aktuális kérdésekre: mi a A német protestáns egyházi napok szer­vezői a következő Kirchentagon, amelyet Kölnben tartanak 2007. június 6. és 10. kö­zött, erősíteni kívánják a keresztény jelle­get. Ezt Reinhard Höppner, a Kirchentag el­nöke, Szász-Anhalt tartomány egykori miniszterelnöke mondotta a nagyszabású rendezvény plakátjának bemutatóján. A sokakat vonzó egyházi esemény transz­parensén az első keresztények ismertető- jegye látható, ám a halra graffitivel cápa­uszonyt rajzoltak. A kép a rendezvénynek a Zsid 4,12-re utaló mottóját - „élő és ható és élesebb” - hivatott szimbolizálni. Az Úr szava, amely elválasztja egymás­tól a korszellemet és Isten lelkét, nem el­feladatunk a mai Európában? Tudja-e befolyásolni kontinensünk formálódá­sát az evangélikus iskolarendszer? Képe­sek-e iskoláink pedagógusai a háttérben olyan fiatalokat nevelni, akik pozitív ér­tékek mentén, kiszakadva a pénz és az önző érdekek fogságából konstruktív és kreatív, sőt meghatározó tagjai lesznek a jövő uniós társadalmának? Az aktuális kérdések hátterében ott húzódott az örök kérdés: mitől evangélikus az evan­gélikus iskola? Érdekes volt látni, átélni, hogy mennyire másként közelítik meg az egyes országok - társadalmi beren­dezkedésüktől és tradíciójuktól függően - ezt az alapvető identitáskérdést. Fontos volt az idei kongresszuson a magyar részvétel. Hazánkat e sorok írója mellett evangélikus részről Mihályi Zol­tánná, az Oktatási Osztály vezetője és Hesz Erzsébet oktatási referens képviselte. Az öttagú református csapatot dr. Győri János debreceni tanár vezette. A magyar delegációt erősítette dr. Gerhard Pfeiffer, aki kiváló bemutató előadásában ismertette a magyar evangélikus oktatásügy múltját és jelenét. Dr. Bibó István, a Sylvester János Protestáns Gimnázium igazgatója is részt vett a kongresszuson; értékes refe­rátumában egyensúlyba kerültek az in­tézményeink mandátumával kapcsola­tos elvi és gyakorlati kérdések. ■ Hafenscher Károly (ifj.) évült és ósdi, hanem erőteljes. A halmotí­vum pedig világossá teszi, hogy a legjobb értelemben vett provokációról van szó, amely teremt, lendületet ad, mozgásba hoz - tudatta Höppner. ,A Kirchentag után ismét világosabban akarjuk tudni, miért vagyunk keresztények, és mi a dol­gunk a világban” - hangsúlyozta. Ez a rendezvény - tette hozzá - Németország­ban egyedülálló fórumot biztosít a párbe­szédre. Egyszerre kegyes, és egyszerre nyitott a világra, mert csupán e két tulaj­donság együttese eredményez élő hitet és erőteljes keresztény profilt. M A www.ekd.de internetes oldal híradása , nyomán Hálaének az Úr kapuiban Erősíteni a keresztény arculatot Hajrá, Fradi - avagy az alulmaradás képessége ÉGTÁJOLÓ T alán meglepő, hogy a püspökök publicisztikai rovatában nem va­lamely egyházi eseményről írok, hanem az elmúlt hétvége egy ízig-vérig világi történését idézem fel. Ezúttal nem egy templomba, hanem egy futballstadi- onba látogatunk el. Az ott felhangzó énekek nem éppen a musica sacra világát idézik, a liturgikus színekből pedig erre­felé kizárólag a zöldet és a fehéret isme­rik. írásom végére talán mégis érthető lesz, hogy „Isten felséges dolgait” szeret­ném megosztani az Olvasóval. Szeretett Testvéreim, a Fradiról fogok most írni. A cikkíráshoz elengedhetetle­nül szükséges anyaggyűjtés során egye­bek mellett egy igazi szakértővel is kon­zultáltam: kilencéves kisfiámmal, Marci­val. O pontosan vázolja nekem, hogy az egyesület ezekben a hetekben százhét éves fennállásának a mélypontjára ju­tott. A futballcsapat egy igazán ember­próbáló évszázad során mindig a hazai első osztályban játszott, most viszont egy bürokratikus döntéssel az NB II.-be száműzték a zöld-fehéreket. A keleti csoportba, teszi hozzá precízen Marci, ha már az Égtájolóba készül az írás. Kisfiam aztán felmondja nekem az amúgy tőlem tanult leckét: a zöld-fehé­rek nem is voltak mindig zöld-fehérek, mert példának okáért a Rákosi-korszak- ban piros-fehérben kellett játszaniuk, így próbálták megfosztani őket identitá­suktól. Valamint úgy, hogy a nevüket is elrabolták tőlük: a fogalommá vált FTC helyett ÉDOSZ SE, illetve Budapesti Ki­nizsi néven futhattak csak ki a zöld gyepre. „Tudod, ahogy József Attilát is Pistának szólították a nevelőszülei Öcsödön” - tágítja a horizontot Marci. Az emberek lelkében persze örökké Fradiként maradt meg a csapat. Amit a politikai önkény nem tudott megtenni, azt elvégezte a gazdasági diktatúra. Az egyesület fizetésképtelennek bizonyult, így a labdarúgó-szövetség megvonta tőle az első osztályban való szereplés jogát. Sztárcsapatok helyett a nagyközönség számára alig ismert klubok vendégesked­nek majd az Üllői úton. Az elmúlt szom­baton Jászapáti, hamarosan majd Bakta- lórántháza játékosai látogattak-látogat- nak el oda, ahol nemrég még világklasszi­sok kergették a labdát. A világért sem sze­retném ez utóbbi - mondjuk így - kiscsa­patokat megsérteni, ellenkezőleg! Éppen az NB Il-es világ gyönyörűségéről, az alul­maradás képességéről kívánok írni. Pedig a Fradit nem azért szerettük meg, mert másodosztályú vágyaink vol­tak. Az álmok mindig első osztályúak. Ennek jegyében varrtunk annak idején édesanyámmal lepedőnyi Fradi-zászlót, amelyet egy alkalommal az iskolába is magammal vittem, s a nyolcadikosok minden vagányságával ki is tűztem a zászlótartóba. Valaki felháborodottan betelefonált az igazgatói irodába, ezért osztályfőnökünk, az amúgy szelíd Ica néni őrjöngve rohant be a tanterembe. Letépte a rúdjáról a zászlót, és néhány, a fasizmus veszélyeit emlegető dörgede­lem kíséretében bevágta a kályhába. Czi- gdny tanár úr utóbb megengedte, hogy kikotorásszam a maradványokat, így az­tán még évekig őriztem a megégett zöld­fehér anyagot. Úgy éreztem, magam is vállaltam valami áldozatot kedves csa­patomért. Ebben a szellemben futottam máskor társaimmal együtt a rendőrök elől, akik gumibottal próbáltak véget vetni önfeledt ünneplésünknek. Mind­máig büszkén őrzöm igazolványomat, amely arról tanúskodik, hogy tizennégy évesen a Fradi pártoló tagja lettem. Kedvenc csapatomért mindig lelke­sedtem, de persze nem pártoltam a mindinkább elterjedő trágárságot és az erőszakot. Egy igazán rossz emlékű Fra- di-Debrecen óta meccsen sem voltam, hiszen nem feledhetem megszeppent kisfiam tekintetét, amint egy verekedő horda brutalitását nézte riadtan. Pedig akkor még ezüstérmes volt a csapat - most viszont a másodosztályban játszik. Szeretem ezt az NB Il-es együttest. Szívből szurkolok nekik, mint ahogyan becsülöm Jászapáti és Baktalórántháza együttesét is. Vannak ugyanis élethely­zetek, amikor nem az első osztályban játszunk. Olykor kiesünk, máskor mél­tánytalan döntésekkel zárnak ki minket. De ahogy Lipcsä Péter a másodosztályú mezre is felveszi a kapitányi karszalagot, úgy nekünk is vállalnunk kell a megalá­zó helyzeteket. Jézus sem valami csodacsapatot állított össze. Péter, a kapitányi karszalag tulaj­donosa többször könnyelműsködött, sokszor súlyosan hibázott. Zebedeus I. és Zebedeus II. - vagyis Jakab és János - sem állt mindig a helyzet magaslatán; főleg utóbbinak ütközött ki a rutintalansága. Simon, a zelóta hajlamos volt a túlzottan kemény játékra. Júdás pedig, fájdalom, kí­nos bundaügybe keveredett. Minden jel arra utalt, hogy ennek a csapatnak csak alsóbb osztályban lehet helye: a kor NB I.- ében a farizeusok és a szadduceusok válo­gatottakkal teletűzdelt csapatai verse­nyeztek a bajnoki aranyért. Mi sem vagyunk első osztályúak. Sok­szor ólomlábakon futunk a pályára. Nincs összhang a csapaton belül. Van, aki hajlamos az önzőzésre, más meg hiába kéri, nem kap labdát. Sokszor szabályta­lankodunk. Nem fogadjuk meg az Edző utasításait. Aztán csodálkozunk, ha fújol a közönség. Ezért sokszor lehorgasztott fejjel, szégyenkezve hagyjuk el a pályát. Aztán egyszer csak rádöbbenünk ar­ra, hogy még semmi sincs veszve* Az Edző mindennek ellenére bízik ben­nünk. Csapatunkat talán éppen a kudar­cok és az elszenvedett méltánytalansá­gok kovácsolják össze. Immár nem aka­runk görcsösen és mindenáron győzni - és talán éppen ezért jönnek be az indítá­sok, ezért tudunk elfutni a .széleken, és engedelmeskedik nekünk a labda. Nem utolsósorban pedig helyzetbe tudjuk hozni játékostársunkat, és szívből tu­dunk örülni akkor is, ha nem mi lőjük a gólt. De még a vereséget is emelt fővel tudjuk elviselni, hiszen becsületes küz­delem előzte meg. Az NB Il.-ben is van élet. Az alsóbb osztályú csapatok pályái családiasab- bak. Itt kevesebb a reklámtábla, és általá­ban az üzleti szellem talán kevésbé fér­kőzik be. Vályi-Nagy Ervin, a kitűnő református teológus szokta fordítani az újszövetségi görög nyelv hüpomoné szavát - amely egyébként kitartást, állhatatosságot, tü­relmet jelent - az alulmaradás képességé­nek. Az NB II.-be utasított Ferencváros, ha sportszerűen küzd, erre adhat most példát. A keresztények, ha Krisztus-sze- rűen élnek, erről tanúskodhatnak. Megígértem kisfiamnak, hogy kivi­szem a következő Üllői úti meccsre. Hi­szen próbálom hitben nevelni. Fabiny Tarms püspök Északi Egyházkerület

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom