Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-09-03 / 36. szám
‘Evangélikus ÉletS PANORÁMA 2006. szeptember 3. 7 „Hallom, szólít a történelem” Kétszáz éves a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium ► Amit 1806-ban a mai Luther-ház helyén megnyitottak, azt még professzori iskolának nevezték, de az már ez az iskola volt: a nyíregyházi evangélikus gyülekezet középiskolája, mely a vallást, a jó erkölcsre és hazafiságra nevelést ugyanolyan fontosnak tartotta, mint a hagyományok megtartását és a korszerű ismeretek átadását. A szándék egyébként nemes egyszerűséggel az volt, hogy „szeretett gyerekeinknek utat nyissunk nagyobb tökéletesedésre” - így fogalmazott az evangélikus gyülekezet presbitériumának határozata 1806. augusztus 20-án, amikor elhatározták a professzori iskola megalapítását. Az iskolaalapításkor csak alig több mint ötven esztendő telt el azóta, hogy Szarvasról, Csabáról, Mezőberényből, Orosházáról ama bátor háromszáz család megérkezett a nyíri homokra Károlyi gróf invitálására. A tót ajkú, ágostai hitvallású telepesek papot és tanítót is hoztak magukkal. Egy évvel megtelepedésük után, 1754-ben már volt iskolája az evangélikus egyházközségnek. Majd megvívták harcukat vallásukért a pápistákkal szemben, s három évtized múltán már állt a Nagytemplom. Bár az örökváltságnak még előtte voltak, tehát eleget kellett tenniük a földesúri kötelezettségeknek, a tirpák közösség elérkezettnek látta az időt, hogy gyermekei taníttatását magasabb szinten is biztosítsa... A professzori iskola negyvennyolc esztendőn át eredményesen működött. Egyre magasabb színvonalra jutva kedvelt iskolája lett a városnak és környékének, 1861-ben pedig algimnáziumot indítottak be az evangélikus egyház keretei között a bölcsészeti és jogi képesítéssel rendelkező Palánszky Sámuel vezetésével. 1875-ben vették birtokba a gimnázium mai, Szent István úti telkét (melyen már akkor emeletes épület állt), helyet biztosítva az évfolyamoknak, irodáknak. Az iskola ma is álló, műemlék épületét egyetlen esztendő alatt húzták fel: 1887- ben készült el vele a Vojtovics- Barzó építészpáros. A következő évet, 1888- at az első érettségi vizsga teszi nevezetessé. A telekvásárlás, majd az építkezés és a berendezés költségeit adományokból fedezték. A térség - Sárospatak és Debrecen után - legjelentősebbnek mondott értelmiségiképző intézményének vezetői 1890-ben személyes kapcsolatba léptek az akkor már Torinóban élő Kossuth Lajossal, akinek levele ma is az iskola legféltettebb kincsei közé tartozik. Akkoriban a gimnázium egyik alapítványa vette fel Kossuth nevét. Magának az iskolának a neve 1921-ben, a város neves polihisztorának - Vietórisz József gimnáziumigazgatónak - a javaslatára lett „Nyíregyházi Ágostai Hitvallású Evangélikus Kossuth Lajos Főgimnázium”. A két világháború közti évek sok dicsőséget hoztak: híre, rangja országosan ismertté tette az intézményt - s vele együtt a várost is. Kétszáz esztendő minden fordulatát itt persze nem idézhetjük, és az államosítást követő évtizedek története - amikor a rangos gimnázium ipari szakképzőként is működött- annyira talán nem is izgalmas... Bár az mégiscsak említést érdemel, hogy - a régi diákok visszaemlékezései szerint- az iskola akkoriban is őrizte szellemiségét: az evangélikus értékrendet szavakban nem lehetett képviselni, magatartásukkal, személyes példamutatásukkal adták tehát tovább diákjaiknak az akkori tanárok. A legutóbbi mérföldkő minden kétséget kizáróan 1992. Az iskola ekkor került ismét az evangélikus gyülekezet tulajdonába, a Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásába. Az újkor első igazgatója a Bessenyei György Tanárképző Főiskola nagyszerű tanára, Bánszki István lett. Ismét a befogadó szeretet uralkodhatott el az ősi falak között, vallási és nemzetiségi különbségre való tekintet nélkül. Ahogyan egykor Geduly Henrik püspök alakította az itteni lelkiséget, a legújabb korban Bozorády Zoltán esperes, püspökhelyettes vállalt hasonló szerepet. A nyolc-, hat- és négyosztályos gimnáziumi képzést folytató intézményben- a városban egyedülálló módon - öt idegen nyelvet oktatnak, és elsők között vezették be az idegen nyelvi előkészítő évfolyamot. Az egyebek mellett emelt szintű informatikai oktatásban is részesítő intézményben ismét az értelmiség- képzés az elsődleges cél, de ezzel sem összeférhetetlen a szociális érzékenység: a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban nagy számban tanulnak erdélyi, kárpátaljai fiatalok... A 2006/2007-es tanév a megemlékezés, a kétszázadik évforduló jegyében telik majd Krúdy Gyula, Kabay János, Ratkó József vagy - hogy a ma élők közül is említsünk valakit - Balczó András egykori alma materében. A nagyszabásúnak ígérkező programsort szeptember i-jén és 2-án nyitják, mégpedig az öregdiákok világ- találkozójával. Az iskolán és az evangélikus Nagytemplomon kívül a Kossuth teret is birtokba veszik az ünneplők: a gimnázium mai tanulói itt mutatják be Tapolczai Zoltán és Császár Zoltán erre az alkalomra írt zenés emlékjátékát „Hallom, szólít a történelem” címmel. (Ez a bemutató különös izgalommal tölti el a helyi közvéleményt, hiszen a szerzőpáros már megörökítette a „tirpák honfoglalást” is, és a Hitből és homokból című zenés mű címadó dala azóta mintegy a város himnusza lett.) Az ünnepi „tanévnyitóra” a világ minden részéből várnak vendégeket. Az osztálytalálkozók után tudományos emlékülést, illetve konferenciát tartanak, és ekkor adják át rendeltetésének a felújított iskolai könyvtárat is. A rendezvénysorozat nyitányát szeptember végén diákfesztivál követi, az ország evangélikus középiskoláinak, valamint a Kossuth-gimnázium testvériskoláinak a részvételével. A tanév folyamán számos további rendezvénnyel ünnepük a kétszáz éves jubileumot egyházunk nyíregyházi középiskolájában. ■ Veszprémi Erzsébet 5pai állampolgárai retekről egy nemzetközi találkozó kapcsán társadalom, a családok egyre kevesebb gyermeket vállalnak. Ebben a helyzetben nem lehet csak a funkcionálisan döntő - 25 és 40 év közötti - generációt szem előtt tartani egy-egy európai ország közgondolkodásában. A funkcionális értéken túl meg kell tanulni, hogy az ember önmagában, a puszta létezésével értékes mint Isten teremtménye. Az együttélés alapjainak a generációk összefüggésében való tanulása sokkal mélyebb gondolkodást követel ma, mint ami elterjedt. Nem kétséges, hogy a hitoktatás komolyan hozzájárulhat ahhoz, hogy a következő generációk értéknek tartsák az emberi életet, mégpedig önmagáért, ne pedig csak funkcionálisan. Meglepő volt a norvég professzor egyik kijelentése: egyetlen század sem invesztált a gyerekekbe annyit, mint a 20. század, ugyanakkor mégsem vesszük őket eléggé komolyan. Jó lenne elgondolkodni azon, hogy a gyermekektől mi is legalább annyit tanulhatunk, mint amennyit mi tanítunk nekik. Ok képesek olyan felfedezésekre, és képesek úgy rácsodálkozni a világra, ahogyan mi, felnőttek sohasem. Nem elmélettel és anyagiakkal, nem a megfelelő környezet megteremtésével tanítunk igazán, hanem a valós, előttük folytatott életgyakorlatunkkal és azzal, ahogyan beszélünk velük, mégpedig a legaktuálisabb és a legkényesebb kérdésekről is. A dialógus semmivel sem pótolható. Az igazi segítség mégis a közvetlen példaadás. Ennek az életpéldával való nevelési képességnek a megismertetése és gyakorlása nagy feladat, amelyet meg kell próbálni a hittanórán is teljesíteni. * * * A cseh rendszeres teológus professzor asszony, Ivana Noble rámutatott arra, hogy ma a szekularizációtól az új vallásos jelenségekig rengeteg formát magában foglaló vallási közegben élünk és tanítunk. A cseh társadalomban például jelenleg teljesen egyértelmű többségben vannak azok, akik nem törődnek vallási kérdésekkel. Nem is meglepő, hogy az országban a vallási, egyházi intézmé- nyek a második helyen szerepelnek a bizalmatlansági listán egy közvéleménykutatás alapján. Nem véletlenül fogalmazta meg éppen ő előadásában, hogy szükségünk van a környezetünkkel folytatott új dialógusra, mert ma már olyanokat tanítunk bibliai történetekre és igazságokra, akiknek semmilyen ismeretük nincsen korábbról. Az sem egyedül cseh specialitás, hogy a vallással törődő emberek többsége hívőnek vallja ugyan magát, de nincsen egyházi kötődése („Believing without belonging.”). A pozitívum mégis az, hogy nagyon sok ember él és keres célt ma a poszt- kommunista országokban úgy, hogy alapvető reménység tölti el a hittel való találkozásban, mert találhat valamit, ami új, ami eddig nem volt a közelében. Tapasztaljuk, hogy létezik a lelki értékek, a misztikus világ és a lelki világosság iránti vágy. A kérdés számunkra az, hogy van-e olyan megszólító „liturgia” ma az egyházban, amelyben ezek az emberek feleletet találnak, vagyis közösséget, keretet és tartalmat kapnak. Felvetődött még egy közös gond: a felelősség hiánya és a korrupció általános elterjedése. Veszélyes az az elmélet, amely szerint a közösség helye a senki földje („public place - nobody’s place”). Ennek a romboló mentalitásnak a jelenlétét mindenki érzi a saját környezetében. Elég csak szétrombolt villamosmegállókra, vonatkocsikra vagy telefonfülkékre gondolnunk. * * * A végső következtetést a holland előadó, Siebren Mi edema professzor fogalmazta meg, aki a szociológia, a filozófia és a pedagógia hármasának köréből figyeli a teológiát: a vallásos identitás fejlődése ma is az egész személyiség formálódásának nélkülözhetetlen része a komplex nevelés összefüggésében. Az iskolai nevelés nem nélkülözheti a vallásos ismeretek átadását, különösen akkor, amikor Európában ma egyre többféle valláshoz tartozó ember próbál meg sűrűn egymás mellett élni. Hogy a vallások ismeretének és követőik békés együttélésének a hiánya milyen kárt okoz, arra az utóbbi évek nem egy konfliktusa mutatott rá. A vallások tanítása ebben az összefüggésben - még úgy is, hogy vallásos európai polgár nevelése a cél - nem idealisztikus álom, hanem pedagógiai, politikai, szociális és globális szükségszerűség. Az iskola mindig a nagy társadalom embrionális közössége a gyermekek világában. Az itt megtanult és megélt dialógus és együttműködés az alapja a későbbi társadalmi gyakorlatnak. Lehet a vallásokról tanítani, lehet a vallásokból tanulni, és lehet a vallásokba beletanulni. Ez a harmadik olyan út, ahol a legkevesebb tanuló marad ki az ismeretszerzésből, mert valamilyen formában mindenki részesül az oktatásban. A tanítás célja az, hogy a másik ember perspektíváját is megismerje a tanuló - akár gyermek, akár felnőtt -, és integrálja a saját cselekedeteibe és gondolkodásmódjába. Jó lenne újra elgondolkodnunk hazai hitoktatási gyakorlatunkban azon a kérdésen, hogy tanításunkkal milyen életcélt mutatunk, és mekkora esélyt adunk a következő generációknak arra, hogy az együttéléshez szükséges tisztességes és etikus életvezetést válasszák a 21. század európai közösségében. Lehet a felelősséget áthárítani, lehet helyi nehézségeket felemlegetni, de politikusoknak, hitoktatóknak és tanároknak egyaránt az a küldetésük, hogy az oktatás és nevelés segítségével a tanulók olyan eszközöket és tapasztalatokat kapjanak, amelyek révén nehéz erkölcsi kérdésekben is képesek tájékozódni és felelősen dönteni. Európai polgárnak lenni több mint pusztán jogi státusz. Felelős, cselekvő, etikus magatartást jelent; igazi együttélési képességet és életformát. Ha ehhez éppen a hittanóra adja a legtartósabb élményt és a legbiztosabb alapot, akkor örüljünk a munkánk eredményének. ■ Szabó Lajos Nyíregyháza evangélikusságának bázisközösségeit a környező tanyavilágban élő családok alkották, amelyek a múlt században rendszerint iskolát is építettek, hogy a tanító át tudja örökíteni a gyermekeknek az evangélikus hit alapjait és a közismereti tárgyakat. Augusztus 27-én délelőtt dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke a Nyíregyházával azóta többségükben összeépülő tanyák közül Salamonbokor száz évvel ezelőtt épült iskolájáért és köztiszteletben álló tanítóiért adott hálát a még élő tanítványokkal együtt. Az alkalmon sor került a tanítók neveit megörökítő emléktábla leleplezésére, illetve az érdeklődők megtekinthették az iskola egykori életét bemutató kiállítást is. Az egyházkerület vezetője a jelenlévők számára természetes, a szlovák gyökerekre utaló albát viselt Laborczi Gézával, a nyíregyháza-kertvárosi gyülekezet lelkészével együtt (képünkön). ■ Horváth-Hegyi Olivér felvétele Második alkalommal gyűltek össze a munkaév elején a Déli Evangélikus Egyházkerület lelkészei augusztus 21. és 23. között-ezúttal Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. Az idei konferencia központi témája -Taníthatók-e a tanítók? címmel - a hitoktatás volt. A lelkésztalálkozó változatos programja áhítatok, előadások, fórumbeszélgetések, csoportfoglalkozások és játékos feladatok formájában a lehetőségek széles tárházát nyújtotta a résztvevőknek az iskolai és gyülekezeti hittanoktatással, konfirmációval kapcsolatos legfontosabb kérdések megbeszélésére és megvitatására. (A konferenríáról bővebben következő lapszámunk Égtájoló című rovatában, Gáncs Péter püspök írásában olvashatnak) ■ Petri GÁBOR/elvétele
