Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-09-03 / 36. szám
8 2oo6. szeptember 3. FÓKUSZ ‘Evangélikus ÉletS Fun-da-men-ta-liz-mus 8I^MSil^§®8M-er*®»* - K ,'s J^1 - ~ -f\ ' - ~ ’ r* !PS ' ' * 'íV>vV'^^W Stigma Fundamentalista Szelet vetett, vihart kavart néhány évvel ezelőtt egy cikk, amelynek szerzője a válás kapcsán azt írta, hogy az nem „bűn” - csupán „kudarc”. Nem is igazán ez a tagmondat keltett „riadalmat” az Evangélikus Élet olvasói körében, hanem az, hogy a cikkírót kimondottan az a cél motiválta, hogy írásával úgymond „levegye a bélyeget” az elváltakról. Bár e gesztus elsőre humánusnak és szeretetteljesnek is tűnhet (sokak számára bizonyára annak is tűnt), ám a megfogalmazás - mint e sorok szerzője akkor részletesen kifejtette- teológiai szempontból elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan, hiszen a bűn az ószövetségi próféták, Jézus Krisztus, Pál apostol és a kétezer éves egyház tanítása szerint is komolyabb valóság annál, mintsem azt egy cikkel bárkiről is „le lehetne venni” (lásd például Tájoló, 2003. ősz, io-n. o.). A hívő ember megnyilvánulásainak kell, hogy legyen teológiai fedezete, még akkor is, ha a hívő nem szakteológus! Hitünk értelmében a bűn kérdését komolyan kell venni, hiszen a bűn az, ami embertársamnak kárt, fájdalmat okoz, ami Isten akarata ellen való. A költő szavaival: „Én úgy hallgattam mindig, mint mesét / a bűnről szóló tanítást. (...)// Én nem tudtam, hogy annyi szörnyűség / barlangja szivem. (...) // Most már tudom. E rebbentő igazság / nagy fényében az eredendő gazság / szivemben, mint ravatal, feketül.” (József Attila: Én nem tudtam) Azzal a bűn még nem lesz kevesebb, ha enyhébb dolognak nevezem; az okozott fájdalom, a kár akkor is ott marad, és nem segít rajta a tüneti kezelés. A bajba, bűnbe jutott embert még jobban kell szeretni, de nem úgy, hogy a bűnt - „tapintatosan” - nem nevezem bűnnek. Az emberi bűn olyannyira mély, hogy azon csak a felülről, kívülről jövő isteni szeretet segíthet. Minden keresztény vallja, hogy a bűnnek egyetlen legitim rendezési módja, gyógyírja van: a kereszt. Az egyéni bűnt- legyen az a közösség számára is egyértelműen látható vagy mások elől ügyesen palástolt - egyedül Jézus Krisztus, az áldozati Bárány keresztje veszi és viszi el. A kereszt kétezer év óta kínálja magát minden embernek, hogy reá helyezzük, reá hárítsuk életünk minden szennyét és sötét dolgát. A kereszt ugyanis átkozott hely, s ami oda kerül, az halálnak halálával hal. A kereszt veszi le rólunk a bűnt, s nem egy cikkíró túlbuzgósága. De a kereszt valóban leveszi, átveszi a bűnömet, megsemmisíti azt, bármennyire kicsiny vagy nagy, láthatatlan vagy látható. így is fogalmazhatunk: egyedül a kereszt stigmája destigmatizál! Méghozzá egyszer s mindenkorra: tökéletesen! Nem így a túlbuzgó cikkíró igyekezete. A szóban forgó szerző az Evangélikus Elet 2006. augusztus 6-i számának 8. oldalán megjelent írásában tollát újrahegyező lendületében észre sem veszi, hogy ő most is csak úgy tud „destigmati- zálni”, hogy eközben másokat azonnal stigmatizál. Figyeljünk csak arra, hogy mit is mond: aki nem úgy gondolkodik, mint ő, az „fundamentalista”. Aki tehát másképpen érvel, mint a cikkíró, vagy - hor- ribile dictu - teológiailag nem tud egyetérteni vele, az „fundamentalista”. Pironkodjék hát a kockafej, maradi nézeteiért szégyellje magát minden jó ízlésű, felvilágosult, gondolkodó olvasó előtt a szemellenzős „fundamentalista"! íme, így lehet észrevétlenül a másikat lejáratni, hiteltelenné tenni, a gyanútlan olvasót manipulálni. íme: ez a cédulázás, ez a stigmázás! A sztálinizmusból is jól ismert ez a sablonos, differenciálást nem ismerő reduktív retorika: aki valamiben nem ért egyet Rákosi elvtárssal, az „fasiszta”. az evangélikus egyházban? Bár e sorok írója többször is eltökélte magában, hogy szóban és írásban is kerülni fogja a vitát az idézett cikkek írójával, most azonban mégis arra kényszerül, hogy megkérje őt: legyen szíves definiálni, hogy ő mit tekint fundamentalizmusnak! Vajon saját szóhasználata el- tér-e a terminusnak a szakirodalomban (például James Barr) elfogadott definíciójától? Magam is több alkalommal publikáltam erről a témáról. Szakszerűségről, igényességről sokat hallhattunk-olvas- hattunk a cikkírótól, dr. Frenkl Róberttól, ezért talán most tőle is elvárhatjuk ezt. Erről az egy kérdésről szeretnék vele eszmét cserélni. Lehet, hogy naiv vagyok, de én még mindig reménykedem abban, hogy az éleslátás, a tiszta beszéd, a cizellált gondolkodás hitbeli kérdések megértésében is segíthet, és kölcsönös erőfeszítéssel sok minden kiderülhet. Még talán az is, hogy mi és mi nem a „fundamentalizmus”, avagy mitől keletkezik, mikor marad meg, és mikor tűnik végleg el a „stigma”. ■ Fabiny Tibor (ifj. dr.) kéri számon a ma egyházán - evangélikus fundamentalista? Ám legyen, ilyennek sem rossz lenni! Vagy az, akit fájdalommal szorongat az egyház mai állapota, de ennek ellenére nem megy át egy másik felekezetbe, közösségbe (egy élőbbnek véltbe), hanem marad mindaddig, amíg egyháza végérvényesen nem „lép ki” az Egyházból? (Emlékeztetőül: Amerikában van olyan felekezet, mely kettészakadt az egyneműek kapcsolatának a megáldása miatt. A „hivatalos egyház” provokálta ki a helyzetet, vagyis lépett ki abból az Egyházból, melynek feje Krisztus.) Akit „egyházunkért küzdő vitézként" gúnyolnak? (EvÉlet, 2001. november 18.) Az ilyen ember a Magyarországi Evangélikus Egyház fundamentalistája? A magam részéről ezt is tudnám vállalni. Sőt megtiszteltetés lenne. Most lesz az ötéves évfordulója a szeptember n-ei terrorista merényleteknek. Ezt követte a londoni metróban és buszon történt robbantássorozat. A napokban Angliában leleplezték azokat, akik tizenkét repülőgép felrobbantását tervezték. A közelmúltban többször jártam abban az Algériában, ahol több százezer embert gyilkoltak le 1992 és 2000 között, és láttam, tapasztaltam ennek a hatását, szomorú „eredményét”. Sajnos sorolhatók még az események, melyeket az iszlám fundamentalizmussal hoztak összefüggésbe, mégpedig joggal. Lehet, hogy az egyházunkban fundamentalistákról és fundamentalizmusról beszélők gondolataiban militáns, erőszakos, egyes szélsőséges iszlám irányzatok ideológiájához hasonlító képzetek vannak azokról, akiket/amiket ezzel a jelzővel illetnek, legyenek azok személyek vagy vélemények? Olyanoké, akik „kanonizálják” saját álláspontjukat, és ezenkívül nem ismernek el mást, ennek érdekében pedig könyörtelenek? Ha lennének ilyen vélekedések, akkor ezt a fajta fundamentalizmust viszont nem vállalom, sőt mindazok nevében is visszautasítanám, akiket így címkéznek. Ha „árnyékra vetődtem”, mert egyik feltételezésem sem talált, akkor tessék mondani, milyen a fundamentalista vélemény, gondolkozás, és ki a fundamentalista az egyházban? Lehet, hogy az, aki ilyen és ehhez hasonló cikkeket írogat? ■ Garádi Péter latban (szintén csak a példa kedvéért említem most) idéztünk a Bibliából. Jézus mondja: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza. (...) Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt." (Mt 19,5-6.8) ....az Úr a tanúja annak, ho gy hűtlen lettél ifjúkorodban elvett feleségedhez, pedig őa társad, feleséged, akivel szövetség köt össze. Egy ember sem tesz ilyent, akiben maradt még lélek (...) Vigyázzatok azért magatokra, és ne legyetek hűtlenek ifjúkorotokban elvett feleségetekhez! Gyűlölöm azt, aki elválik feleségétől - mondja az Úr... ” (Mai 2,14-16) A többi idézetet nem sorolom fel, mivel nem a válással szeretnék most foglalkozni. Mindenesetre nem a bűnöst (én is az vagyok, ha nem is váltam el), hanem a bűnt és a bűn mentegetését, „maszatolá- sát” (nem a mentegetőt, nem a maszato- lót) tartottuk rossznak. Ellenben felvetődik bennem a kérdés: ki a fundamentalista? Aki bűnnel, bűnval- lással, bűnbocsánattal, illetve erkölcsi, etikai, emberi, társadalmi stb. kérdéssel kapcsolatban gondolatait bibliai idézettel is kiegészíti, alátámasztja? Aki számára nem a büntető/polgári törvény- könyv és Az emberi jogok nyilatkozata a zsinórmérték, hanem az élő Isten örök igéje? Akinek a fundamentuma Jézus Krisztus? De jó az ilyen fundamentalizmus! Bárcsak én is... Vagy az emberlétünk alapkérdéseivel szembesítő - a Szentlélek által ihletett - bibliai szerzők és élő igét mondók is fundamentalisták? Ha az utóbbiak is, akkor nem is rossz, ha egy ilyen „társasággal” együtt említik a ma fundamentalistáját. Ebben az esetben kéretik engem is hozzájuk sorolni, velük együtt említeni - bár tudom, nem érdemiem meg. Ha ma élne Túróczy Zoltán, Balikó Zoltán, Csepregi Béla, id. Gáncs Aladár, id. Győri János, ha élnének a hozzájuk hasonlók, a fóti, alcsúti, gyenesi konferenciákon szolgálók, lehet, hogy akkor ők is megkapnák a „címkét”? Micsoda „csapat”! Akit ma ilyenféle fundamentalistának neveznek, örülhet. Én vágyódom erre, de tudom, hogy érdemtelen vagyok rá. Evangélikusok vagyunk. Ha valaki a lutheri reformáció örökségének a tartalmi részét ma is aktuális és Istentől kapott örök ajándéknak éli meg, és ekként Nyomtatásban viszonylag ritkán fordul elő a fundamentalista jelző az egyházi sajtóban (legutoljára viszont a közelmúltban az EvÉlet 2006. augusztus 6-i számában Frenkl Róbert Evangélikus Közlöny című cikkében), beszélgetésekben annál többször. Mégpedig nem az iszlámmal, hanem evangélikus lelkészekkel, egyháztagokkal, hitbeli, teológiai, etikai, erkölcsi stb. gondolatokkal, véleményekkel, javaslatokkal, lelkiséggel kapcsolatban. Gondolkozom: vajon azok, akik „fun- damentalistáznak” - evangélikus egyházon belüli összefüggésben -, hogyan definiálnák ezt a szót, illetve azt, amit mögé gondolnak? Frenkl Róbert említett cikkében (talán az illusztrálás kedvéért) emlékeztet a néhány évvel ezelőtti, a válással kapcsolatos vitára. Feleségemmel közösen mi is hozzászóltunk a témához, de véleményünk - terjedelme miatt - csak az EvÉlet elektronikus változatában jelenhetett meg. A témával kapcsoKöszönöm ifi. Fabiny Tibor és Garádi Péter hozzászólását Evangélikus Közlöny című írásomhoz. Úgy neveltek, hogy a kritikát mindig köszönettel kell fogadni, munkánk megbecsülését jelenti. Ami a lényeget illeti; a reflexióknak nem sok közük van cikkemhez. Fabiny Tibor ki is hangsúlyozza - amúgy sajátos, hogy egyoldalúan kijelöli vitánk keretét és szabályait -, hogy ő csak a fundamentalista kifejezésen kíván polemizálni, míg Garádi Péter feltételezi: lehet, hogy árnyékra vetődött. Biztos, hogy hibáztam. Nem szeretek, nem is szoktam minősíteni. Talán a helyszűke miatt - sok téma merült fel a közlöny kapcsán -, talán a válások okozta keserűségek miatt használtam kétszer is a fundamentalista minősítést. Elnézést érte. Helyesebb lett volna a jelző helyett - „fundamentalista javaslatok” - körülírni a kérdést, és mondjuk „látszólag egyházépítő, valójában álszent javaslatokról” írni. Ahol pedig alanyként - fundamentalisták - használtam a fogalmat, ott „merev, szélsőséges álláspontot képviselőket” említeni. Az adott kontextusban ezt akartam kifejezni. Soha sem szerencsés a címkézés. Innentől kezdve a történet már csak a hozzászólásokról és a hozzászólókról szól. Tisztelem felügyelő testvéreimet, sajnálom, hogy a válás témája - végül is erről van szó - ismét ilyen szerencsétlenül került elő. De hát, ahogy írtam, évekkel ezelőtt mindenki kitért a további érdemi vita elől. Bizony nem vagyunk egy véleményen. Fabiny Tibor a bűnről értekezik, Garádi Péter bibliai igéket idéz összefüggésükből kiragadva, engem pedig az érdekel az ügyben, hogy miként lehetne segíteni - házasságterápiával, családterápiával, jobb ifjúsági munkával - annak érdekében, hogy kevesebb legyen a nyomorúság, a válás. Mert továbbra is úgy vélem, hogy nem a válás a bűn, hanem a bűnök vezetnek váláshoz, ezek ellen kell tenni. Szerény lehetőségeimmel nem hagytam, és remélem, utódaim sem fogják hagyni, hogy önmaguk által kijelölt ítészek elváltakat, köztük elvált lelkészeket az egyházban szankcionálni, akárcsak stigmatizálni próbáljanak. Döntse el az olvasó, ki illethető a „túlbuzgó” jelzővel. Teljes béketűrésem ellenére megjegyzem, van egy vitakultúra-minimum. Nem adunk a másik szájába olyasmit, amit nem mondott, és talán Rákosira mégsem kellett volna hivatkozni. A viszontválasz illendő terjedelmét nem kívánom meghaladni, de eleget fogok tenni Fabiny Tibor kérésének, és önálló cikkben megírom véleményemet „a fundamentalizmus és egyházunk” témakörben. Garádi Péter írásában csak az evangélizátorok említése érint rosszul. Nincs módjuk védekezni a szövegkörnyezet no meg a szemlélet ellen. Balikó Zoltán, Csepregi Béla, Győri János nagy hatással voltak rám, ők is ismertek, segítettek engem. Törvény és evangélium dialektikájában az evangélium szólt erőteljesen szolgálatukban. Ezért is kérem, hagyjuk őket. Nem hiszem, hogy velük kapcsolatban bárkiben a fundamentalizmus valaha felmerült volna. Alcsútot nem szerencsés Fóttal és Gyenesdiással együtt említeni, ha vállaljuk is ott konferenciázó testvéreinket. Az elmúlt húsz évben több száz cikket írtam az EvÉletbe. így hát, vélem, az olvasók - akár kedvelik írásaimat, akár nem - eléggé ismerik gondolkodásomat. Ez persze nem mentesít a konkrét hibák elismerésétől - meg is tettem ezt -, de megkönnyíti a reflexiókat. ■ Frenkl Róbert AZ ALAPKÉRDÉSRŐL (KJ A FUNDAMENTALISTA? - MI A FUNDAMENTALIZMUS?) OLVASÓINK VÉLEMÉNYÉT IS VÁRJUK SZERKESZTŐSÉGÜNK CÍMÉRE SZEPTEMBER 10-IG. HONLAPUNKON MINDEN LEVELET TELJES TERJEDELMÉBEN PUBLIKÁLUNK, A LEGÉRDEKESEBB HOZZÁSZÓLÁSOKBÓL PEDIG LAPUNKBAN KÖZLÜNK ÖSSZEÁLLÍTÁST.
