Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-11-12 / 46. szám

‘Evangélikus ÉletS PANORÁMA 2006. november 12. 7 „Csodálatos ma evangélikusnak lenni...!” Interjú Mark S. Hansonnal, a Lutheránus Világszövetség elnökével ► A világ 66,2 millió főt számláló evangélikusságának első szá­mú képviselője, Mark S. Hanson amerikai püspök kedves, köz­vetlen ember. A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) elnöke el­ső alkalommal jár hivatalosan egy tagegyháznál Európában. Szavaiból a lutheri tradíció iránti mély elkötelezettség, em­ber- és egyházszeretet árad. E sorok íróját különösen is lenyű­gözi, hogy többször is kifejti: tanulni jött hozzánk. Kíváncsi ránk, egyházunk szolgálatára, híveink életére, a helytállás pél­dáira, s aggódva érdeklődik a napi politika eseményei felől, amelyeknek a híre Amerikába is eljutott. Október 26. és 29. között tett „hivatalos” magyarországi látogatása tehát koránt­sem hivatalos légkörben zajlott; sokkal inkább személyes, testvéri, baráti eszmecserének mondható.- Elnök úr, milyen céllal érkezett Magyarországra? Mik az első benyomásai?- Szerettem volna megismerni, hogy Isten „miként működik” a Ma­gyarországi Evangélikus Egyház életében. Azért is jöttem, hogy ismer­kedjem történelmükkel, hálát adjak kitartásukért és hitvallásos maga­tartásukért, amelyet az üldözések, a nehéz évtizedek során tanúsítot­tak, felnézve Krisztus keresztjére. Hálás vagyok azért, hogy látogatá­som éppen 1956. október 23-a ötvenedik évfordulója és a reformáció ünnepe közé esik. A magyar evangélikus egyház mélyen gyökerezik a magyar társa­dalomban, s páratlanul értékes szolgálatot végez. Azt vallom: az evangélikus reformáció a jelenben és a jövőben is folytatódik, azáltal, hogy Krisztust hirdetjük, a kereszt szerint élünk, és hivatásunkban ta­núsítjuk a hitünket. Ezt teszi a magyar evangélikus egyház is. Az itte­ni kollégáimmal való beszélgetés, az ő munkájukkal való találkozás igen mély benyomást tett rám. Köszönöm a melegszívű, testvéri fo­gadtatást.- Milyen feladatkörökben működött az elnökké választása előtt?- Huszonhárom éven át gyülekezeti lelkész voltam. 1995-ben püs­pökké választottak. 2001-ben az Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA) elnök-püspöke lettem. Egy ötmillió fős nagy egyház vezetője voltam, mikor 2003-ban Winnipegben LVSZ-elnökké választottak.- Mit jelent az Ön számára egy több mint hatvanhatmillió fős világszervezet elnökének lenni?- Először is óriási megtiszteltetés egy olyan, a misszió iránt elköte­lezett, erős és nagy szervezet élén állni, mint az LVSZ. Másrészt nagy felelősség is, annál is inkább, mert egy amerikai egyházat is vezetek, és a két feladat között kell egyensúlyoznom. Találkozhatott! olyan egy­házi és társadalmi vezetőkkel, akikkel egyébként nem lenne módom, s ez is igen nagy felelősség. Legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy - meglátogatva a tagegyházakat - megismerjem, miként cselek­szik Isten az evangélikus egyházakon keresztül. „Híd" szeretnék lenni evangélikus és evangélikus között, de evangélikusok és más keresz­tény emberek között is.- Hadd említsek néhány magyar vonatkozású kapcsolópontot: 1957, Minnea­polis, Ordass Lajos; 1984, Budapest, LVSZ-nagygyűlés...- Jelen voltam az 1957-es nagygyűlés egyik istentiszteletén, és szí­vemben hordozom Ordass püspök emlékét. Ordass Lajos egyik leg­főbb tanúságtevője a magyar népnek, az evangélikusságnak. Meg volt jelölve a kereszt jelével. Szenvedése, amelyet az evangéliumért vállalt, példa arra, hogy miként lehet Krisztus tanítványaként a kereszt útján járni. Köszönetét szeretnék mondani Budapestnek az 1984-es LVSZ- nagygyűlésért. Meghatározó esemény volt a világszövetség életében: a tagegyházak akkor léptek teljes szószéki és úrvacsorái közösségre egymással, elítélték az apartheidet mint eretnekséget, továbbá állást foglaltak a nők és fiatalok teljes körű egyházi részvétele mellett. A mai LVSZ alapjait 1984-ben Budapesten rakták le.- 2003-ban Winnipegben szintén egy sor fontos határozatot, illetve elvégzen­dőfeladatot jelöltek meg a „gyógyulásra váró világ” témakörében. Most, a hatéves ciklus felénél milyen eredmények mutatkoznak?-Tizenkét különböző területen fogalmaztunk meg cselekvési prog­ramokat. Nehéz minden téren kimutatni a fejlődést, de sokat dolgo­zunk. Az egyik program például a fenntartható fejlődést igyekszik elő­segíteni a helyi közösségekben, egy másik a katasztrófák áldozatainak segélyezését célozza. Az AIDS elleni küzdelem iránt is elkötelezettek vagyunk, és még számos területen mintegy ötezer munkatársunk dol­gozik a világszervezet projektjein.- Markáns különbségek fogalmazódtak meg Winnipegben például a homo­szexualitás és az eutanázia kérdéskörében a tagegyházak között. Hogyan küzd meg az LVSZ az eltérő, akár egymással szemben álló véleményekkel?- Egy külön csoport dolgozik azon, hogy a házasság, család, embe­ri szexualitás témakörében asztalra tegyen egy jelentést. Ez várhatóan néhány hónapon belül elkészül. De e dokumentum nem állásfoglalás lesz! A célunk az, hogy összegyűjtsük, miként értelmezik a tagegyhá­zak az ezzel kapcsolatos kérdéseket, hogy megismerve megértsük egymást.- Mit tehetnek az evangélikusok a világ gyógyulása érdekében?- Nagyon is sokat! Imádkozhatnak a békéért, otthonuk, szívük, gyülekezetük békéjét munkálhatják, a civil társadalom és így a világ békéjét is elősegíthetik.- Az iraki háború kapcsán Bush elnökkel szemben megfogalmazott ellenvéle­ménye, az iraki népért tanúsított kiállása példaértékű.- Bush elnök kereszténynek vallja magát, ám nem akart találkozni azokkal az egyházi vezetőkkel, akik nem értettek egyet politikájával. Az USA öt legnagyobb egyháza egyikének vagyok a vezetője, de markáns véleményem miatt elutasította a velem való találkozást is. Én ugyanis el­leneztem a háborút. Többször találkoztam viszont Condóleezza Rice kül­ügyminiszterrel. O igent, az episzkopális [anglikán], illetve a katolikus egyház vezetői, illetve jómagam nemet mondtunk a háborúra. Tény, hogy az evangélikusok az USA-ban is sokféle színt képviselnek a politi­kai palettán; ebben a kérdésben sem mindenki értett egyet velem: én az igazságos békére szeretnék rámutatni, miközben Bush elnök és Condó­leezza Rice az igazságos háborúról beszél. Amikor püspökként és LVSZ-vezetőként megszólalok, nem a magánvéleményemet mondom, hanem az egyház társadalomról szóló tanítása („Isten békéje a világnak”) alapján beszélek. Most, a konfliktus kellős közepén persze már azt kell vizsgálnunk, hogy mit lehet tenni, hiszen evangélikus katonák, lelké­szek is szolgálnak az iraki háborús térségben.- Ideérkezése előtt értesült-e hazánk aktuálpolitikai eseményeiről?- Igen, hiszen Magyarország sok hírben szerepelt az utóbbi napok­ban. Magunk között vagyunk, a lutheri tradíciót vallók nagy családjá­ban, hadd mondjam tehát el az ’56-os forradalom évfordulóján történ­tekkel kapcsolatban: Magyarország azzal a válsággal néz szembe, amellyel a világ számos más országa is. A kérdés ez: bízhatunk-e ma a vezetőkben? Egyáltalán a kormányokban? Elmondják-e az igazat a gazdasági és más kérdésekben? Az elveszett becsület okozza ma az egyik legkomolyabb krízist. Az 1956-os forradalom kerek évfordulója alkalom volt Amerikában arra, hogy hálát adjunk mindazért, amivel a magyarok gazdagították a világot a művészet, az irodalom, a tudo­mány területén, és megünnepeljük ennek a népnek az akaraterejét, ki­tartását, ajándékait, tehetségét. (Nóta bene: Hanson püspök járt a 301-es parcellában és a Terror Házánál is. - A szerit.)- Milyen kihívásokkal néz szembe az LVSZ 2006-ban, egy nyugtalan, békét- len világban?- Négy fontos kérdést kell említenem, amelyekre válaszokat kere­sünk. Az első: hogyan élünk együtt keresztényként más hitű - zsidó, muszlim - emberekkel? Hogyan tudunk a radikális fundamentalisták­kal való dialógus megteremtésén fáradozni? Jó jel, hogy Afrikában, Ázsiában, Indonéziában javuló együtt munkálkodás, párbeszéd van. A cunami után például keresztények és nem keresztények együtt épí­tették újjá lerombolt házaikat. A második: az AIDS és a HIV-vírus ese­tében megtörtük a hallgatást, mert tudjuk: vállalni kell a konfrontáló- dást e kérdéskörrel kapcsolatban. Beszélni kell a bajról. Fontos kötele­zettségünk, hogy gondjukat viseljük az AIDS-árváknak, oktassuk, gyógyítsuk őket... A harmadik terület: Isten igéje és az írásmagyarázat természetesen szintén rendkívül fontos az LVSZ egész munkájában. Végül, de nem utolsósorban nem hagyható ki az anyagiak kérdése sem: a világ számos országában küszködik a helyi evangélikus egyház a megmaradásáért. Segíteni kell rajtuk, s ez kihat az egész LVSZ finan­szírozására. De kihívás az ökumenikus kapcsolatok ápolása is, és kihí­vás az egész világ számára a közel-keleti helyzet, az izraeli-palesztin párbeszéd és a gazdasági globalizáció áldozatainak helyzete is. Utób­biakkal gyakran találkozom útjaim során - a globalizációnak nem csak haszonélvezői vannak!- Engedje meg, hogy személyesebb kérdéssel folytassuk a beszélgetést. Kérem, szóljon röviden a családjáról.- Harminchat éve vagyok házas; feleségem, Ioné szociális munkás, korábban két minneapolisi gyermekkórház szociális munkáját vezet­te. Chicagóban élünk. Hat gyermekünk van - közülük négyet örökbe fogadtunk -, tizennyolc és harminc év közöttiek. Érdekes család va­gyunk, van például egy jamaicai vőnk. Már két unokánk is született. Ok mindannyian Minnesotában élnek.- Végezetül: mit üzen lapunk olvasóinak?- Szeretném erősíteni és bátorítani Önöket hitük megvallásában, ezért hangsúlyozom, hogy legyenek mindig tudatában annak: még ha Magyarországon az evangélikus egyház kisebbségi helyzetben van is, nincsenek egyedül a hitben: egy olyan közösség - egy 66,2 millió fős család - tagjai, amelyik az egész világra kiterjed. Csodálatos dolog a mai világban evangélikusnak lenni! Minden bizonnyal Önök is tapasztalják, hogy a társadalomra jellemző a szekularizmus, a materializmus, a tel­jesítménykényszer. .. Mi, evangélikusok ezekkel ellentétben azt a hitet vigyük a világba, ami lutheri örökségünk: csak Isten által, hitben iga­zulunk meg. Evangélikusnak lenni azt jelenti: evangéliuminak lenni! Világszerte százezrek dolgoznak az LVSZ projektjein. Mindig is az egységet, nem pedig a széthúzást mélyítik az evangélikusok, s Önök a magyar társadalomban diakóniai szolgálatukkal, oktatásukkal, gyüle­kezeteik által értékes szolgálatot végeznek. Hálámat és köszönetemet fejezem ki a Magyarországi Evangélikus Egyház munkájáért, szolgála­táért, és imádságban hordozom egyházukat. ■ Kőháti Dorottya - Szentpétery Péter a vár ’56-ban att az istentisztelet elmaradt” - szól a la- konikus bejegyzés. De mi is történt a for­radalom leverése idején Budavárban? November negyedikéig nem voltak jelentős harci cselekmények a Várme­gyédben. Harcok inkább a Széna téri és a Moszkva téri közlekedési csomóponto­kon folytak. A forradalmat eltipró ne­gyedikéi szovjet invázió túlereje miatt azonban az ellenállás csak egy-két he­lyen maradt meg több napon át. Ilyen hely volt Budavár is, ahol Végvári Vazul ferences szerzetes vezetésével elsősor­ban diákok tartották magukat több na­pig - hősiesen. A szovjetek november 6- án ultimátumot intéztek a védőkhöz, és november 7-én hajnalban megindult a körülzárt Budavár ostroma. Végvári Vazul beszámolója szerint öt szovjet páncélos vonult fel az Ost­rom utcán a Bécsi kapun harcálláspon­tot elfoglaló magyar védőkkel szem­ben. Délben a védők beszüntették az akkor már értelmetlen ellenállást, hogy elkerüljék a további vérontást, s hogy a történelmi Várnegyed ne szenvedjen nagyobb kárt. Egy fennmaradt fénykép tanúsága szerint a Bécsi kapu bal felső része találat következtében leomlott, az ellenállás beszüntetése után a szov­jetek rajta keresztül aránylag akadály­talanul hatoltak be a Várba, és jutottak el a Dísz térig. Mi történt közben az események kö­zéppontjába került evangélikusokkal? Madocsai Miklósék az épület saroklaká­sában laktak. Félő volt, hogy otthonuk a harci események következtében talála­tot kaphat, ezért a gyereküket egy hátsó lakásba költöztették, maguk pedig a pin­cébe mentek le, a kokszra terítettek pok­rócot, azon aludtak. Szerencsére a lakás végül nem kapott találatot. Juhász Géza az 1959. évi Evangélikus naptárban számolt be a budavári temp­lomról mint a legtöbbet szenvedett fő­városi evangélikus templomról. Az 1944-45-ös ostromban nagyrészt el­pusztult templom 1956-ban újra hábo­rús sérüléseket kapott. Juhász Géza em­lékszik a Bécsi kaput védő fiatalokra és arra, hogy az orosz lövedékek által fel­gyújtott országos levéltár oltásában a lakossággal együtt ők is részt vettek. A budavári evangélikus parókia lakói a háborús cselekmények idején az udvar­ból nyíló barlangpincében kerestek menedéket. Tizenegy évvel a II. világ­háború nagy ostroma után újra a pincé­ben rettegtek a bombáktól és lövedé­kektől! A gyülekezeti fotók közül három fénykép ábrázolja az ’56-os belövéseket. Madocsai Miklós elmondta, hogy a gyü­lekezeti terem (kápolna) a Táncsics Mi­hály utca felől kapott találatot, a falon nagy lyuk tátongott. Megsérült a temp­lom is; a másodszori helyreállítás 1958- ra történt meg. A gyülekezetei a háborús károkon kí­vül a szovjet katonák betörése és rablása is károsította. 1956. november 8-án, tehát a harcok után egy nappal (!) a katonák betörték a templomkaput, behatoltak a sekrestyébe, elvitték a fali ingaórát, és feltörték a perselypénz gyűjtésére szol­gáló dobozokat. A lelkészi hivatalba is behatoltak, felfeszítették az iratszek­rényt, és szétszórták az iratokat, a köny­veket. A pénztárban levő vas pénzszek­rényt nem tudták kinyitni, ezért kivitték a Bécsi kapu téri kis parkba, ott egy tankkal ráhajtottak, így hasítva ketté. A tartalmát (készpénzt, kötvényeket) ma­gukkal vitték, magát a pénzszekrényt pedig a parkban hagyták összetörve. így viselkedtek tehát a hazánkat másodszor is „felszabadító”, a szocializmust helyre­állító szovjet csapatok. Bár a forradalom elbukott, néhány hónapig az evangélikus egyházban, igya budavári gyülekezetben is még friss, újí­tó szellő fújdogált, fellendült az egyházi munka. Madocsai Miklós így írt erről a helyzetről: „Sokan Nyugatra menekül­tek. A sok nyomorúság közepette mégis megkezdődhetett az iskolai hitoktatás, és érvényüket veszítették az ifjúsági munkát korlátozó írott és íratlan törvé­nyek. Nem tudtuk, mi következik, de a megnövekedett lehetőségek között vé­geztük tovább szolgálatunkat, úgy, ahogy tudtuk.” Az egyházban 1958-ban végbement balos visszarendeződés után azonban újra szűkültek a lehetőségek. Madocsai Miklós budavári segédlelkészt az idő­közben „visszarendeződött” egyházi ve­zetés (közelebbről: Veto Lajos püspök) - „nem megfelelő politikai hozzáállása miatt” és talán az élénk ifjúsági munka okán - családjától elszakítva, büntetés­ből Kissomlyóra helyezte. Hat évig nem végezhetett egyházi szolgálatot: gyógy­szertári munkásként, majd vegyésztech­nikusként dolgozott, s csak 1967-ben ke­rülhetett vissza a budavári gyülekezetbe. 1956 eseményei mély nyomokat hagy­tak az evangélikus egyházban és az egyes gyülekezetek életében, történeté­ben. Még mindig vannak azonban ke­véssé ismert momentumok, ezért to­vábbra is fontos lenne a még fellelhető írásos nyomok, fényképek és emlékek összegyűjtése, feldolgozása. ■ Czenthe Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom