Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-01-29 / 5. szám
‘Evangélikus ÉletS KULTÚRKÖRÖK 2006. január 29. 5 Kölcsey-verseny Orosházán a magyar kultúra napja jegyében Himnuszunk fordításai és zenei aspektusai ► A Petőfi Irodalmi Múzeumban január 20-án a magyar kultúra napja alkalmából előadással emlékeztek meg a Himnusz születéséről. Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész A Himnusz hazai nyelveken - néhány adalék fordításainak történetéhez címmel tartott előadást, majd Holies László zongoraművész mutatta be a Himnusz zenei aspektusait. 41 Folytatás az 1. oldalról A versmondó verseny kötelező verse Vörösmarty Mihály százhetven éve született Szózata volt. A szabadon választott mű szintén Vörösmarty tollából származott, ám itt - a szavalok egyéniségétől függően - sokféle vers elhangzott: a nagy gondolati költeményektől a szerelmi líra darabjaiig. A 7-8. osztályosok zsűrijének tagja volt Krug Ferenc, az Evangélikus Pedagógiai Központ szakértője is. Az ebben a kategóriában szereplő tizenkét versenyző közül az első helyezett Borzován Judit, a szarvasi Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola diákja lett. A 9-10. osztályosok versenyében az orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumban tanuló Kovács Nóra lett az első; a 11-12. évfolyamosok között pedig Thuró- czy Piroska, aki a Budapest-Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban tanul. A legnagyobbak zsűrijének elnöke Mihályi Zoltánná, a Magyarországi Evangélikus Egyház Oktatási Osztályának vezetője volt. A díjazottak között volt Pethő Sarolta és Gömbös Tamás Sopronból, Takács Johanna és Major Krisztina Győrből, Chrabák Vivien és Petényi Helga Nyíregyházáról, az Megnyitó a díszteremben orosházi Csizmadia Kristóf, illetve egy fasori diák, Balázs Debóra. A népdaléneklési versenyben kötelező volt a Mikor megyek Galícia felé vagy az Ez a tábla kukorica de sárga című népdal megszólaltatása; a szabadon választott mű► Ha megkérjük az „átlagembert”, hogy soroljon fel építőanyagokat, biztos, hogy nem feledkezik meg a betonról, a fáról, a tégláról. Megemlíti talán a vasat és más fémeket, a műanyagot, az üveget, a festékeket is. De vajon hányán lennének, akiknek eszükbe jutna a fény? A fény, amely anyag és varázslat, rezgés és csoda, tudományosan leírható, mégis a teremtett világ egyik legnagyszerűbb titka. Elsőre talán meglepőnek tűnik, mégis azt állíthatjuk, hogy a finn templomok a betonon, téglán, faanyagon túl fényből is épülnek. Fényből, amely északon, az év jelentős részét homályban, sötétben élők számára az élet jele és jelképe. Fényből, amely keresztény látásunkban az Isten világosságának földi mása. Erről tanúskodik a Szakrális terek - Finn templom- építészet 1939-1995 címmel a Budapest Galériában nyílt kiállítás. jari Jetsonen fotóművész a kiállítás megnyitóján személyes indítékairól beszélt. Édesanyja súlyos betegsége idején a csendesség helyszínei voltak számára ezek a templomok. Akkor kezdte el fényképezni őket... Elmondta azt is, hogy a második világháború után hazájában mintegy kétszáz evangélikus templom épült. S mivel az egyház szinte szabad kezet adott az építészeknek, sőt pályázatok keretében választották ki a legmegfelelőbb terveket, a közelmúlt vek előadásakor viszont a versenyző választhatott a saját tájegységéből származó népdalok közül. Ezek között külön színfoltot jelentettek a Békés megyei szlovák nyelvű dalok. Az általános iskolások között a legjobbnak Németh Ibolyát, az orosházi József Attila Általános Iskola tanulóját ítélte a zsűri. Az elnök Hesz Erzsébet volt, aki szintén az oktatási osztály munkatársa. A gimnazisták között az első helyezést megosztották Halmai Dóra, a kőszegi Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola és Sipos Renáta, az Orosházi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium tafinn építészetének legjavát adják az evangélikus templomok. A fényre hívta fel a figyelmet megnyitóbeszédében dr. Kaszás Károly építész, egyetemi tanár, amikor arról beszélt, hogy a külső megjelenésükben annyira különféle épületek egyetlen folyamat részei. Ugyanaz a gondolat fut át a tervező építőművészek agyán, és kap formát az asztalukon: megmutatni, használni az új dimenziót, a fényt. Micsoda tudás, építészeti eszköztár kell ahhoz, hogy a végtelenül egyszerű, díszítetlen szerkezetek, a csupaszon megjelenő anyagok között felragyogó fény ne csak megvilágítson, ne csak kiemeljen, hanem gondolatokat, filozófiát is közvetítsen! Ahogy a viliorei temetőkápolna vékonyka, remegő fény- sávja üzen a földi lét múlandóságáról... Ahogy Alvar Aalto Három Kereszt-templomának oltárára esik a felkelő nap fénye... Mára a finnek „fényépítészete” szerte a világban hívekre és követőkre talált. A kiállításon megismerhető templomok másik ismérve a teremtett világgal (benne az épített környezettel) szembeni alázat. A helsinki Sziklakápolna fölött a dombon zajlik az élet. A Pietilä testvérpár Kaleva-temploma a ritkás finn erdők hangulatát idézi, egy-egy finoman megformált oltártér mögött, az üvegfalon át pedig maga az erdő sejlik fel. Az evangélikus templomok nem szakrális épületek a szó eredeti értelmében, hiszen - Kapi Béla püspök szavait idézve - „az evangélikus templom Istennek nem lakhelye, hanem műhelye”. Linulója között. Helyezést kapott továbbá lett a Szarvason tanuló Darida Katalin, a Békéscsabáról érkezett Felegyi Mária, valamint a szervező iskola versenyzői közül Vízvári Tímea és Schön Krisztina. A képzőművészeti pályázatra érkezett alkotások általában igen magas, már-már művészi színvonalúak voltak. Két feladat közül választhattak a résztvevők: vagy a Szózat illusztrációját készítették el, vagy szülővárosuk nevezetességeit örökítették meg grafikán, festményen, de készült kollázs, üvegfestmény és cserépplakett is a pályázatra. A legszebb alkotások készítői a következők voltak: Kovács Agnes, Lakatos Dorina és Kun Máté (a győri evangélikus oktatási központ diákjai), a szarvasi Sápi Martin, az orosházi Major Hajnalka és Mengyán Mónika, valamint a nyíregyházi Krutilla Eszter. A zsűri elismerését rajtuk kívül még Borgulya Zita, Csipái Renáta, Petrovic Tamara (szarvasi diákok), Koska Zoltán (albertirsai pályázó), Egyházi Dóra, Názár Viktória, Dimeny Luca (győri tanulók) érdemelték ki. A verseny résztvevői - ahogy zárszavában Ribár János esperes fogalmazott - mindannyian győztesek, hiszen a magyar kultúra szép alkotásai között tölt- hették idejüket. Jövőre ismét várják a tehetséges diákokat Orosházára, a magyar kultúra előtt tisztelgő versenyre. ■ Kilián Szilvia turgikus tér tehát, amely időről időre telik meg szakrális tartalommal. Mégis, a kiállításon látható terek, az anyag és a fény önmagában való pompája vágyat ébreszt, és bizonnyal előkészíti a belépők lelkét a Szenttel való találkozásra. SZAKRÁLIS TEREK A kiállítás megnyitójára invitáló meghívó művészi igényességű borítója A Finn Építészeti Múzeum által készített tárlaton Jari Jetsonen fotóművész fényképein kívül rajzok és makettek is láthatók. A kiállítás február 19-ig tekinthető meg, hétfő kivételével naponta io- től 18 óráig; a kiállítóterem címe: Budapest V. kerület, Szabad sajtó út 5. ■ ZÁSZKALICZKY ZSUZSANNA Kiss Gy. Csaba kandidátus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Művelődéstörténeti Tanszékének docense többek között a nemzeti jelképek és mítoszok kutatásával foglalkozik. Előadásában azt vizsgálta, hogy miként fordították le nemzeti himnuszunkat a Nagy-Magyarország területén élt népek nyelvére. Egy szlovák történész, Elena Mannová azt írta egyik munkájában, hogy a magyar himnuszt nem fordították le a nemzetiségek nyelvére, ezért magyarul kellett énekelniük. Ha nem tették, akkor büntetést kaptak. Ez a Himnusznak egyfajta negatív hagyománya a velünk élő nemzetiségek történetében. Kiss Gy. Csaba rávilágított, hogy ez valóban gyakran megesett, ám az igazsághoz tartozik az is, hogy a népiskolákban nemzetiségi nyelveken tanulhattak a nebulók, és Trianon után a nemzetiségek körében is akadtak erős hungarustu- dattal rendelkező egyének - főleg az olaszok és a németek körében -, akik nemegyszer irredenta versekkel adtak hangot ezen érzéseiknek. Az előadó hangsúlyozta, hogy számtalan olyan nemzetiségi népiskolai olvasókönyv maradt ránk, amelyben megtalálható az adott nyelvre fordított Himnusz. Eddig elsősorban a német fordításokkal foglalkozott a kutatás, de a Fiume környékén élő olaszok is készítettek ilyet. Antonio Fonda fiumei pedagógus például kötelességének tartotta a magyar irodalom terjesztését. Magyar tankönyveket és irodalmi műveket fordított, többek között Madách Tragédiáját és a Himnuszt is. Elena Mannová fentebb idézett állításával szemben szlovák nyelven is létezett Himnusz-fordítás, amelyet Margócsy József evangélikus lelkész készített. Mar- gócsy Albertirsán, Kecskeméten, majd Losoncon szolgált, és a hungarustudatot akarta erősíteni a hazai szlovákságban. Fordításának minősége kifogásolható ugyan, ám ez az egyetlen eddig ismert szlovák fordítás. Mind ez idáig egyetlen horvát fordítást ismerünk, amelyre egy 1939-es horvát tankönyvben bukkantak, ám szerzője ismeretlen. Érdekes viszont, hogy fennmaradt egy szlovén fordítás is. A Zala és Vas megyében élő szlovének sajátos regionális kultúrát és nyelvet alakítottak ki, amely jelentősen különbözik a stájerországi és krajnai nyelvi normától. Ők a vendek, akik magyar ortográfiával írnak, és többségükben evangélikusok. Kardos János evangélikus lelkész szintén számos magyar irodalmi művet fordított anyanyelvére - például a Toldit. Az ő színvonalas Himnusz-fordítását találták meg egy 1940-ben megjelent szlovén evangélikus kalendáriumban. Létezik azonban egy egészen új szlovén fordítás is, amely 2004-ben látott napvilágot Su- zanna Guoth szombathelyi szlovén tanárnő tollából. Kiss Gy. Csaba előadása befejezéseként kitért arra, hogy számtalan nemzetiségi irodalmi műben szerepel úgy a Himnusz, mint a magyar elnyomás jelképe. Az 1907-es iskolatörvény után a gyerekeknek valóban magyarul kellett énekelniük a Himnuszt, és tanfelügyelő ellenőrizte, hogy a nemzetiségi tanító saját érzületét megtagadva valóban megtaní- totta-e a diákoknak. így vált a Himnusz számukra a magyarosítási kényszer jelképévé. De a Himnusz utóéletéhez tartozik az is, hogy a Trianon utáni utódállamok területén élő magyarok nem énekelhették nemzeti éneküket, és ha titokban erre mégis sor került, néhány óra múlva már csendőrök faggatták a „bűnösöket”. Kiss Gy. Csaba hangsúlyozta, hogy ezt a két tradíciót együtt kell szemlélni. A Himnusz-fordításokról szóló referátum után Holies László a mű zenei aspektusairól beszélt. Előadásában kifejtette, hogy az európai himnuszok többsége a 18-19. században keletkezett, kivéve a háromszáz éves angol és az ezer esztendősnél idősebb japán himnuszt. Három csoportba oszthatjuk a himnuszokat: az elsőbe tartoznak azok a művek, amelyek méltóságteljes, áhíta- tos, imaszerű dallamok. Ilyen például a finn, a svéd, az angol, a német, az osztrák, a cseh és a magyar himnusz. A második csoportba tartoznak azok, amelyek lendületesek, indulószerűek, mint a francia, az olasz vagy a vatikáni. Végül a harmadik csoportot azok alkotják, amelyek játékos, táncos lejtésűek, mint a spanyol, a lengyel, a szlovák vagy az izraeli himnusz. Előfordul, hogy egy országnak két himnusza is van: néphimnusz és királyhimnusz (például Dánia, Nagy-Britannia esetében). Gyakori a himnusz melletti nemzeti induló. Az egyesült államokbeli John Brown, az osztrák Radetzky-Marsch vagy a magyar Rákó- czi-induló vetekedik az állami himnusz elfogadottságával... Eleinknek a 19. századig nem volt kanonizált himnuszuk, de nemzeti énekként, imaként szólaltatták meg a 18. században keletkezett „Boldogasszony anyánk...” kezdetű egyházi népéneket. Azonban 1797-ben Joseph Haydn - felbuzdulva a brit himnusz népszerűségén - Lorenz Leopold Haschka versére megalkotta az osztrák császárhimnuszt, amely így a mi himnuszunk is lett, hiszen ekkor egy államtestben éltünk az osztrákokkal. Himnuszunk történetében a következő állomást az jelentette, hogy Bartay Andrásban - a pesti Nemzeti Színház akkori igazgatójában - felötlött, jó lenne, ha nekünk is lenne néphimnuszunk. Pályázatot hirdetett a Regéló' Pesti Divatlap 1844. március 3-i számában. A kiírás szövege így hangzott: .....ez évben 20 ar any pálya díjat tűz ki a legjobb népmelódiáért - Kölcsey Ferencz koszorús költőnk Hymnusára ének és zenekarra téve.” A zsűri 1844. június 15-én hozta meg a döntését. „A pályaművek közt több igen jeles találtatik, s kritikán alatti egy sincs.” A zsűri egyhangúlag Erkel Ferenc művét ítélte a legjobbnak; hat pályázó kapott dicséretet, többek között Egressy Béni is, aki az előző évben a Szózat megzenésítésével pályadíjat nyert. 2000-ben a millenniumra a budai ciszterciek Szent Alberik kórusa és a MÁV Szimfonikus Zenekar Somogyváry Ákos vezényletével CD-re énekelt, játszott ötöt a pályázatra beérkezett munkák közül. Holies László előadása közben részleteket játszott be ezekből, majd magyarázta a hallottakat. Hangulatában két kategória különíthető el közöttük: az egyik vállalja a Kölcsey szövegéből kiérződő tragédiát, és zeneileg is ezt támasztja alá, míg a másik fittyet hány a szövegre, és pozitív kisugárzású zenét alkot a bécsi klasszika és a magyar palotás stílusában. Holies László rámutatott, hogy Erkel egyedit alkotott, hiszen fölvállalja a tragédiát, a súlyos műit fájdalmát, zenéjének mégis pozitív üzenete van. Megfogalmazza azt a hitet, hogy mégis felül tudunk kerekedni a borzalmakon. Erkel zenéje annyira tökéletes, hogy egyetlen hangot sem érdemes elmozdítani a helyéről. Zenéje eggyé válik a szöveggel, összefonódik vele, minden szót pontosan jelenít meg. A pesti Nemzeti Színház 1844. július 2- án mutatta be a közönségnek a pályázatra beérkezett műveket. Az előadás előtt és a felvonások között az érdeklődők meghallgathatták Erkel művét és a dicséretet kapott alkotásokat. A legnagyobb tetszést Erkel feldolgozása aratta. ■ Jánosi Vali Tér, forma, fény Kiállítás a modem finn templomépítészetről a Budapest Galériában Népdalénekesek a verseny elölt \ <
