Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-01-29 / 5. szám
6 20o6. január 2g. PANORÁMA ‘Evangélikus ÉletS Kultusz vagy kultúra? Egy evangélikus teológus margójegyzete a Mozart-évhez ■ Id. Hafenscher Károly Születésének 250. évfordulóján Wolfgang Amadeus Mozart neve Európában és másutt is előkerül; amint egyik napilapunk írta, „az egész világon fejet hajtanak előtte”. Minket elsősorban most keresztény szempontból érdekel a Mo- zart-évforduló. Természetesnek tartjuk, hogy a zeneszerző zseniális muzsikája az európai kultúrához tartozik, ugyanakkor úgy érezzük, hogy evangélikus szempontból is van sajátos mondanivalónk az „ünnepi évvel” kapcsolatban. mennyi világhírű karmestert és zeneművet. Talán csak annyit, hogy az év végén a tervek szerint a Rekviemmel zárul az ünnepi eseménysorozat. Arról is tudunk, hogy a Mozart-kiállításon bemutatják azt a koponyát, amelyet némelyek a zeneszerzőnek tulajdonítanak; arról azonban, hogy valóban az övé-e, nincs meggyőződve minden tudós, hiszen a zeneszerzőt jeltelen tömegsírba temették Bécs külvárosában, az úgynevezett szegényparcellában. (A napisajtó már beszámolt róla, hogy sorozatos DNS-vizsgálatok után a törvényszéki orvos szakértők közölték: nem a híres zeneszerzőé a neki tulajdonított, Salzburgban őrzött koponya. - A szerk) „Isteni” zeneszerző? Amíg Mozartról, kultúránk egyik kiemelkedő muzsikusáról van szó, mi is szívesen gondolunk rá. Amikor azt sejtjük, hogy üzleti vagy turistaérdekek is megjelennek az ünnepségekkel kapcsolatban, akkor viszont azt gondoljuk, hogy a kultúrából kultusz lett. A kultúra szellemi értékeink megbecsülése és művelése, a kultusz azonban vallásos jelenség, esetleg Isten-pótlékká is lehet, bálványimádássá. Ettől egyik keresztény felekezet sem mentes. Ahogy nálunk, evangélikus körökben gyakran beszélnek „Bach-kul- tuszról”, Bachról, „az ötödik evangélistáról”, Bachról, aki vonzza a hangversenylátogatókat is, akik csupán esztétikai élvezetet keresnek a hangversenyek látogatásában, római katolikus testvéreink ugyanilyen módon, vallási kategóriákban is gondolkoznak Mozartról. Mozart minden mennyiségben Nézzük a tényeket. Aki járt már a gyönyörű Salzburgban, az tudja, hogy nemcsak Mozart csokoládét lehet kapni, hanem minden második eszpresszóban vagy vendéglőben Mozart-relikviákkal találkozhatunk, és vannak úgynevezett „zarándokhelyek”, amelyeket a Mozart- imádóknak meg kell látogatniuk. Az emlékév kezdetén Salzburg Mozart terén felállítottak egy átlátszó Mozart-in- focsarnokot. Ez az ünnepi év végéig jegyárusító helyként és információs központként működik. Nyilvánvaló, Mi is szeretjük Mozartot. A szép, kellemes, gyakran vidám, egyszerű muzsika minket is gyönyörködtet. Megpróbáljuk azonban a határokat is megtalálni a hányatott sorsú, fiatalon elhunyt mester értékelésében. Mi is tudjuk, hogy több mint hatszáz művet hagyott az utókorra, és ezek közül nem egy állandóan műsoron van. Hol itt a kérdés? Miért beszélek Mozart-kultuszról? Néhány jelző és véleménynyilvánítás igazolhat. Azt olvassuk, hogy művészek, laikusok és lelkészek vallanak Mozartról. Vallomásuk néha valóságos lau- dációba csap át. „Isteni”, „istenes” jelző jelenik meg gyakran a neve mellett. A salzburgi Neue Residenzben Viva! Mozart címmel nyílt kiállítás január 26-án. A Magyar Nemzet január 14-i, szombati számában ilyeneket olvasunk; „a zenetörténelem fiatalon elhunyt csodája, a tökély és a harmónia fenoménja”; „itt, a Mozart szellemiségével átitatott atmoszférában találkoznak megünnepelni és fejet hajtani az előtt a fiatalember előtt, akit az istenek az emberiség legmagasabb rendű szolgálatára, művelésére és örömére küldtek 250 évvel ezelőtt, hogy rövid élete során korszakalkotó, örök érvényű zeneirodalommal gazdagítsa a világkultúrát és a kultúrvilágot”. A konferencia témái között szerepel az európai válság és Mozart, aki összhangra bírja Európát. Az Új Ember január 15-i száma közölte Illés Sándornak Az ünnep című, lírai hangú írását, amelyben A Mozart-kultusz ismert „intézménye" Mozart szülővárosában... hogy a világ különböző tájairól művészek, szakemberek, kritikusok és laikusok sokasága látogatja majd meg a Mo- zart-év eseményeit; rendeznek tudományos kongresszust, részletesen bemutatják a zeneszerző rövid életét, vitát folytatnak időszerűségéről, európai hatásáról és a zene történetében elfoglalt helyéről. Noha a zeneszerző életének nagy részét nem Salzburgban töltötte, a város mégis szinte kisajátítja az évforduló eseményeit. Itt mutatják be Mozart huszonkét operáját. Renoválták az úgynevezett Mozarteumot, vagyis a helyi egyetem auláját, ahol az ünnepelt eredetileg hangversenyeket adott (az épületben található a Kleines Festspielhaus). Az utóbbiban a Figaro házasságának díszelőadásával kezdődik az ünnepi sorozat. A mostanában „sztárkarmesterként" emlegetett Nicolaus Harnoncourt vezényli a Bécsi Filharmonikusokat. Nehéz lenne felsorolni valaarról esik szó, hogy egy Mozart-zongo- radarab a háború idején megvigasztalta a zaklatott katonát. Mozart műve a túlvilágról üzent ......Úgy éreztem magam, mi nt amikor az elsőáldozásra siettem a templomba diákkoromban. Még a te- merini templom öreg harangját is tisztán hallottam. Égi kiáltás volt ez. Engem hívott...” Ugyancsak az Új Ember e számában olvasható a Mozart-évhez kötődő sorozat első darabjaként A „provokáló” zeneszerző című cikk Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát tollából. Többek között a Don Giovanni és a Varázsfuvola meg az Ave verum érdekes gondolatokat vált ki a bencés főapátból: „A Varázsfuvolát sokféleképpen magyarázzák. Egyik értelmezése szerint az egyháztól elfordult Mozart a szabadkőművességet idealizálja művében. Érdemes azonban odafigyelni egyik gyönyörű szövegrészletére, amelyet Sarastro énekel: »Itt megtisztul a lélek, / Ember csinálta menny A magyar irodalomból is sok példát lehet idézni arra, hogy Mozart muzsikája helyettesíti a keresztény mondanivalót, valláspótlékká lesz. A legismertebb talán a hosszan betegeskedő Devecseri Gábor - költő, műfordító - utolsó, nagyszerű fordítása, amelyben színpadra alkalmazta Thamos meséjét, Mozart muzsikájával. A mese megvolt, az eredeti librettó szövege gyöngécske, de a zene tökéletes, és Devecseri fordítása és kiegészítése már méltó a Mozart-műhöz. Erre a munkára nagyon kevés idő adatott a költőnek - halálos beteg volt már, amikor írta -, mégis varázslatosan szépen fogalmaz, és soraival vall arról, hogy az Mozart szülőháza Salzburgban így alszik el a Mozartot rokonának tartó költő. Ugyancsak Mozart ihlette a Don juan szerenádja című versét. „Ámde bennünk és mi benne / egyre hangzunk, hangzik egyre, / s már nem is vagyunk mi más: / dallal zsúfolt hallgatás” - írja benne. Mint mindenki e földön, végül ő is hallgatás lett, de dallal zsúfolt hallgatás - írja a kötet előszavában a szerkesztő, Somlyó Zoltán. A Thamosból különben a két királyjelölt monológját szókI Csokoládé, tea, kávé, ital márkabolt Mozart rövid élete a Rekviemmel zárult. Ez már nem egyházi megrendelésre készült darab, hanem érezzük benne a nyomorult ember egyedüli vigasztalását a halálon túl is uralkodó Istenben. Mi, evangélikusok még két olyan filozófust tudnánk idézni - Nietzschei és Kierkegaard-1 -, akik ebben a témában el- gondolkodtatót mondtak. Nietzsche halottnak tartotta Istent, és a szépet, az esztétikumot akarta imádni és imádtatni. Beleőrült. Kierkegaard, a dán teológusóriás féltette Mozarttól a hitet. A Don jüanról egy külön kötetnyi elemzést adott, és benne intette olvasóit, hogy sem a szép, sem az értelem imádata nem helyettesítheti a merész, bátor, keresztény hitet. Ebben a keretben e két óriással nem foglalkozhatunk, csak jelzésértékűén neveztem meg őket. Mozart-kultúra vagy Mozart-kultusz? Ez itt a kérdés a Mozart-év küszöbén. Mozart 1756. január 27-én született Salzburgéi ban, és 1791. december 5-én halt meg Bécsben. ° Foglalkozása udvari zeneszerző volt. Halálával 5 özvegyet, két gyermeket és sok adósságot háti gyott maga után. Salzburgban csak 1842-ben ■ S kapott szobrot, és fél évszázaddal halála után kezdték becsülni művészetét. ember „megistenülhet”. Nemcsak mágikus életszeretet nyilvánul meg szavaiban, hanem hit, amely templomba való. A költő arra készült, hogy a következő augusztusban majd a szombathelyi Isisszentélyben barátaival együtt hallgathatja Mozart zenéjét és saját méltó szövegét. (Ezt már nem érte meg.) Devecseri magát Mozart rokonának tartotta, aki hányatott életében veszélyek között is tudta imádni és bemutatni a szépet. Jól érzékeltette - szinte súlytalanul könnyedén és játékosan - az élet szépségeit, ugyanakkor végzetesen mély volt. Megborzongatóan közeire hozta a titkokat is. A betegágyából az író, aki már csak diktálni tudott feleségének, alkotószobát varázsolt, még a szenvedés idején is ragyogó kincseket hozott a felszínre, és itt írta Imátlan ima című, utolsó versének elgondolkoztató sorait is. Szavaiból a 18. századi Goethe-féle idealizmus cseng. Az imátlan ember imája bámulatos szeretetet sugall: „Befejezni a napot szépen, / Bízni az óra örömében, / Az álom hajóján kivárni; / Szeretteinknek jót kívánni, / Élőnek, holtnak, szeretteink / Szeretteinek szép rend szerint, / Örömet kívánni mindahánynak / (torló percek hullámot hánynak / az órák az éjbe ömölnek), / örömet kívánni az örömnek” ták idézni a legtöbbet: a hatalomról szólót. Thamos így szól: „Hatalom, szívem kezeddel jéggé ne szorítsd, ki kedvem ellen kezembe kerültél, ne végy kezedbe, kérlek. Hatalom, ne torzíts mássá, mint aminek leltél, uralkodjam, de főként magamon.” Pheron, az ellenjelölt így vall: „O, Hatalom, ki most enyém leszel, úgy megnyergellek, mint egy jó lovat... Tedd, hogy talpam nyalja népem, s főként barátaim rettegjenek.” Az evangélikus költő és polihisztor jánosy István is nagyon szereti Mozartot. Nemcsak játszotta zongoráján - Bach és Beethoven mellett - a műveit, hanem meg is vallotta a zeneszerző iránti szeretetét: „Átélted mind, ami kín van / s Filoméla-hang a zenéd, / könnyedből ontod a mézet, / ez a földöntúli igézet, / amitől föltámad a holt. [...] Mozart! A közöny s a tüdővész / elvitte idő előtt, / koporsón csattog a szélvész, / sírhoz ki kísérte őt? / Hol a sírja, ki tudja ma? / Senki. / Tömegsírok peremén / Sarastro dallama zengi / nekünk örökre, / hogy el” Az evangélikus Jánosy itt hite tárgyává teszi Mozartot, és ezzel súrolja a pseudoreligio, vagyis a valláspótlék határát. Ezek után talán értjük, hogy a kultúra Mozartjából hogyan lehet Mozart-kultusz. A szép élvezetéből vallási áhítat, ember csinálta menny. ...és Budapest központjában . E csarnok mélye szent, [...] A szó itt áldva zeng! / És nem vagy ember, hogyha itt / Nem árad rajtad át e hit!«” Ez kétségtelenül nem keresztény szentélyre és istentiszteletre vall, hanem az egyiptomi hátterű újpo- gány szentélyre, főpapjára és himnuszára. így válik az egyházból kiábrándult emberek számára a kereszténységet pótló vallási jelenséggé. Asztrik főapát számára azért provokáló zeneszerző Mozart, mert olyasmit kínál, ami sokak - elsősorban az értelmiség - számára valóban valláspótlék lehet. Ugyanezt tapasztaltam aktív koromban híveink között is. Volt, aki őszintén megmondta, hogy istentiszteletünk helyett Wagner- operát látogat, mert ez közélebb van hozzá, minden germán mítoszával együtt, mint a mai kereszténység mondanivalója. Más szavakkal: istentiszteletre járt a maga módján, s az esztétikum helyettesítette Jézus Krisztus közösségének mondanivalóját. Érdekes, hogy a 20. század egyik legnagyobb protestáns teológusa, Karl Barth Mozart-rajongó volt. Azt írta: „Egészen bizonyos vagyok abban, hogy az angyalok maguk között Mozartot játszanak, s abban is biztos vagyok, hogy ilyenkor a szerető Isten szívesen belehallgat muzsikálásukba.” Máskor azt mondta: reméli, hogy a mennyei karban nemcsak Bach- zene fogadja majd őt, hanem Mozart is. így fogalmazom: az isteninek mondott Bach mellett az emberi Mozartot választotta. Talán a mélyben ott van az ősi vagy-vagy dilemmája: humanizmus vagy reformáció? Erasmus vagy Luther, ke- r^zténység vagy felvilágosodás? Végiggondolandó kérdések. < Q < V Ö O I /
