Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-09-17 / 38. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 71. évfolyam, 38. szám - 2006. szeptember 17. - Szentháromság ünnepe után 14. vasárnap Ára: 165 Ft . .azzal minden tudományos álláspont egyetért, hogy ennek a folyamatnak volt kezdete, és volt valamilyen hatás, amely a tágulást, később pedig az égitestek, majd az élőlények keletkezését beindította, ennek törvényszerűségeit megalkotta.” Csillagászati motívumok evangélikus énekekben - 6-7. oldal ,Az itt végzett nevelőmunka annyira kifogástalan, hogy ehhez nekünk már csak az evangélikus egyházi jelleget kell hozzátennünk - ami elsősorban a lelkészek feladata lesz.” I* Interjú Kolarovszki Zoltánnal - 6. oldal „A Magyar Katolikus Egyház most boldogot avat; a Magyarországi Református Egyház most tartja a VI. világtalálkozóját Erdélyben Bocskaira emlékezve; a Magyarországi Evangélikus Egyház volt ügynökeit keresi. Mindegyik mintegy pótcselekvésként a múltba néz - a jelen és a jövő helyett.” !► Bírálat - jobbról - 8. oldal Volt kapacitás Furádon !► 3. oldal A Biblia világa ► 5. oldal Főt reneszánsza 5. oldal Eszme, hatalom, érzelem & 7. oldal Egy példázat folytatása (► 9. oldal Víz- vagy sörkeresztség? ír. oldal Európának szüksége van az evangéliumi hangra! SEMPER REFORMANDA „Mert sem te, sem én soha semmit nem tudhatnánk Krisztusról, nem is hihetnénk benne. Urunkká sem lehetne, ha a Szentlélek az evangélium hirdetésével fel nem kínálná és szívünkbe nem adná. A cselekedet megtörtént és elvégeztetett, mert Krisztus megvette és megszerezte számunkra a kincset szenvedésével, halálával, feltámadásával stb. De ha ez a cselekedet rejtve maradna úgy, hogy senki sem tud róla, akkor hiába volna, és kárba veszne. Hogy azonban ez a kincs ne maradjon elásva, hanem kamatozzék, és hasznát vegyék, Isten kibocsátotta és hirdetteti az igét, és a Szemléiket adja benne, hogy helybe hozza és ránk ruházza ezt a kincset, a megváltást.” M Luther Márton: Nagy káté (Profile Károly fordítása) Sajtótájékoztatón ismerkedhettek meg az egyházi és világi médiumok képviselői a lapzártánk idején már zajló budapesti nemzetközi protestáns nagygyűlés eseménysorával, az egyes programok legfontosabb részleteivel szeptember 7- én a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) lágymányosi székházában. A tanácskozást Erősödő közösség - A protestantizmus arculata Európában címmel az Európai Protestáns Egyházak Közössége (CPCE) rendezi. A nagygyűlés kapcsán a három vendéglátó egyház nevében D. Szebik Imre nyugalmazott püspök, a MEÖT elnöke, ár. Bóna Zoltán, a MEÖT főtitkára és Cser- nák István metodista szuperintendens szólt a megjelentekhez, kiemelve a szeptember 12-18. között a Ráday Kollégiumban tartandó konferencia egyházi és társadalmi fontosságát. Szebik Imre ismertette a CPCE rövid történetét, továbbá a tagegyházak közötti szószéki és úrvacsorái közösség jelentőségéről beszélt. A jelen konferenciára utalva kiemelte, hogy a cél ezúttal is a közös protestáns meggyőződésben való megerősödés, valamint ezen hitünknek a megvallása az Európában többségben lévő katolicizmus mellett. Csemák István arról szólt, hogy a metodista egyház számára megtiszteltetést jelentett a csatlakozás, s kiemelte: Európának szüksége van az evangéliumi hangra. Végül Bóna Zoltán rámutatott arra, hogy a nagygyűlés az előadók tekintetében is nagy jelentőségű - mind magyar, mind európai viszonylatban. Érzékeltette: ez a találkozó nem „vákuumban” zajlik, továbbá nyitott a többi egyház felé is. A konferencia egyik napján számítanak Erdő Péter bíboros, eszter- gom-budapesti érsek látogatására is. Elhangzott: a résztvevők mind a nyitó, mind a záró istentiszteletet a hívek közösségében fogják ünnepelni, s a program bőségesen kínál időt és lehetőséget a magyar kultúrával, illetve a különböző egyházi szolgálati területekkel való ismerkedésre. A parlamenti látogatás, melyre mind a vendégek, mind a sajtó képviselői hivatalosak, szintén a protestáns nagygyűlés fontosságát jelzi. ■ K. D. „Négy az egyben” Jubileumi tanévnyitó istentisztelet és kollégiumavatás Békéscsabán ► A békéscsabai evangélikus gimnázium tanárai és diákjai különleges tanévnyitó ünnepségre készülődhettek a 2006/2007-es tanév elején. Idén ugyanis nemcsak a szokásos tanévkezdetet ünnepelhették szeptember s-én, kedden a Nagytemplomban. Még csak nem is az adta meg az ünnep igazán kiemelkedő jellegét, hogy fennállásának százötvenedik évfordulójához érkezett a békéscsabai evangélikus iskola. Az igazán nagy örömre az adott okot, hogy valóra vált a gimnázium vezetőségének régi álma: a tanévnyitó isten- tisztelet után, délután három órakor Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke felszentelte az intézmény legújabb oktatási egységének, az evangélikus kollégiumnak az épületét. A közel másfél évtizede újraindított evangélikus gimnázium tanári karának tagjaiban már a kezdeti időszakban felvetődött az a gondolat, hogy egyházunk egyik legnagyobb középiskolájának oktatói-nevelői munkáját egy kollégium üzemeltetésével is segíteni kellene. Miközben az intézmény az elmúlt évek során sikeresen szélesítette oktatási profilját a művészeti képzéssel foglalkozó intézményi egységekkel, számottevő anyagi forrás hiányában egy új kollégiumépület felépítése egyre inkább elérhetetlennek tűnt. Egy működő kollégium megvásárlásának a közelgő lehetőségére azonban egyre biztosabban lehetett számítani. A MÁV-kollégium megvétele kézenfekvő megoldást kínált, hiszen a százhúsz férőhelyes épületben már korábban is a békéscsabai evangélikus gimnázium vidéki diákjai laktak. Evangélikus Hírlevél Új evangélikus „sajtótermék” jelent meg e hónap elején. A MEE ingyenes elektronikus hírlevelét az Országos Egyházi Iroda bocsátotta útjára (felelős kiadó: iß. Hafenscher Károly szóvivő, országos irodaigazgató) azzal a céllal, hogy a legfontosabb eseményekről, egyházunkat érintő kérdésekről ily módon is tájékozódhassanak az érdeklődők. A hírlevél jelenleg már több mint húsz egyházi és világi médiumhoz jut el. Hírösszeállításával hetente jelentkezik a digitális bulletin, ám jellegéből adódóan - szükség esetén - bármikor plusz- költség nélkül érheti el rendkívüli kiadásokkal az olvasóit. Az új médiastratégia jegyében indított hírszolgálat felelős szerkesztője Kőháti Dorottya. Az Evangélikus Hírlevelet a hirszolgalat@evangeli- kus.hu címen lehet megrendelni. Becsületszék Megalakult a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület lelkészi becsületszéke. A 2005. évi I. törvény 1. §-a alapján az egyházkerületben működő hat lelkészi munkaközösség által megválasztott tagokból létrejött testület feladata a törvény a 24/A § (1) bekezdése szerint: „Az egyházi alkalmazásban levő lelkész szolgálatával kapcsolatban felmerült, illetve beérkezett panasz elbírálására (...) a lelkészi becsületszék jogosult, ha az nem tartozik az egyházi bíróság hatáskörébe. Eljárást kezdeményezhet a becsületében megsértett lelkész is.” A 2006. szeptember 6-án tartott alakuló ülésen választás alapján a becsületszék elnöke Koháry Ferenc lelkész, alelnö- ke pedig Hegedűs Attila lelkész lett. A testület további tagjai: Benedek János, Dec- mann Tibor, Nagyné Szeker Éva és Vajda István lelkészek. Folytatás a 6. oldalon Magyar Evangélikus Konferencia A „puzzle” összeáll ► Orosházán rendezzük meg október 13-14-én a Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) zászlóbontó nagygyűlését, ha úgy tetszik: az első magyar evangélikus világtalálkozót. Időzítése többszörös üzenetet hordoz. Az a tény, hogy éppen a reformáció hónapjában találkozunk, világosan utal közös reformáto- ri gyökereinkre, hitbeli, teológiai örökségünkre. Ez év októberében ünnepeljük az ’56- os forradalom és szabadságharc fél évszázados jubileumát is. Jól tudjuk, hogy az 1956. november 4-ét követő brutális megtorlás miatt sok hazánkfia és drága hittestvérünk szóródott szét a nagyvilágban. Reméljük, a Maek szolgálatán keresztül, már az első világtalálkozó napjaiban, gyógyul a magyar evangélikus világszórvány széttöredezettsége, a részek újra egymásra találnak, egymást kiegészítve, gazdagítva illeszkednek össze, amint ezt a Maek- logó szimbolikája sejteti és ígéri. így valósulhat meg a Maek alapszabályzatában meghirdetett cél: „A konferencia a Magyarországon, a Kárpát-medencében és a világon bárhol élő magyar anyanyelvű evangélikus (protestáns) egyházak, gyülekezetek, illetve a nem magyar nyelvű egyházak közösségében élő magyar anyanyelvű evangélikusok testvéri és szolgálati közössége. Feladatának érzi, hogy erősítse és elmélyítse a közösséget alkotó tagok identitását, és segítséget nyújtson ahhoz, hogy a magyar anyanyelvű evangélikus (protestáns) közösségek és személyek egymást és intézményeiket megismerhessék és kölcsönösen támogathassák. A konferencia célja továbbá az evangélizáció előmozdítása, az egyházért és a magyarságért érzett felelősségtudat erősítése, az elesettek iránti szolidaritás, a szabadság, a türelem és a nyitottság Jézus Krisztus tanítása szerint való hirdetése.” Nem véletlen, hogy éppen Orosháza ad otthont ennek az első, történelmi egymásra találásnak, hiszen 2001- ben a ül. országos evangélikus találkozó keretében az orosházi templomban alakult meg a Maek elődje, a METT, a Magyar Evangélikusok Tanácskozó Testületé. Október 13-án, pénteken 18 órakor az impozáns orosházi templomba várjuk a küldötteket és az érdeklődőket a világtalálkozó megnyitó isten- tiszteletére, amelyen Ittzés János elnök-püspök hirdeti az igét. Ezután az ünnepélyes megnyitón - a tervek Mszerint - köszöntőt mond Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, valamint Balog Zoltán, a parlament emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke. A megnyitót gazdagítja majd Bánfjy György színművész szavalata és az orosházi evangélikus iskola műsora. Szombaton az orosházi gimnázium dísztermébe várjuk a találkozó mintegy négyszáz résztvevőjét, akiknek egyik a fele a határon túlról, másik fele pedig a hazai egyházmegyék küldöttei közül kerül ki. A reggeli igeszolgálatot Adorjáni Dezső Zoltán erdélyi püspöktől, a déli áhítatot pedig Do- linszky Árpád vajdasági szuperintendenstől kértük. A délelőtt folyamán Fabiny Tamás püspök és Gémes Pál stuttgarti lelkész tart előadást a Maek célkitűzéseiről. Ezt követően Frenkl Róbert országos felügyelő moderálásával a különböző régiók kapnak lehetőséget a bemutatkozásra. Az ebéd utáni lelki-szellemi csemegét Badin Ádám rozsnyói színművésztől és társulatától várjuk, akik a magyar irodalom istenes verseiből készülnek zenés összeállítással. Ezzel a hivatalos, közös programtervezet véget is ér, lehetőséget kínálva a kötetlen beszélgetésekre, találkozókra, testvérgyülekezeti kapcsolatok kialakítására, ápolására. A szervezők péntek éjjelre, de szükség szerint szombat éjszakára is tudnak kollégiumi szállást biztosítani. Az igényeket kérjük az esperesi hivatalokban jelezni. Viszontlátásra Orosházán! ■ Gáncs Péter