Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-09-10 / 37. szám

‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2006. szeptember 10. 3 Csodálatos ünnep egy csodálatos gyógyulás után ► Sokak imádsága hallgattatott meg, ezért különösen is hálatelt szívvel ünnepeltek a marcalgergelyi evan­gélikusok lelkészük - Szabóné Nyit- rai Márta - beiktatásán. Néhány hó­nappal ezelőtt ugyanis a lelkésznő súlyos betegsége miatt érkeztek az imádságkérő telefonhívások. Az­tán jött a gyógyulás híre. Erre utalt ünnepi köszöntőjében Ördög End­re, a Veszprémi Egyházmegye es­perese is, amikor szeptember 2-án beiktatta hivatalába a gyülekezet meghívott és megválasztott lelké­szét. A beledi születésű Szabóné Nyitrai Már­tát és férjét, Szabó Ferencet 2003. július 5- én avatta lelkésszé Bakonycsemyén - a férj gyülekezetében - Ittzés János, a Nyu­gati (Dunántúli) Evangélikus Egyházke­rület püspöke. Ezután Márta a Marcal- gergelyi-Szergényi Evangélikus Egyház- községben kezdte meg segédlelkészi szolgálatát. Kisgyermekük születése után édesanyai hivatásának élt, majd a közelmúltban az egyházközség közgyű­lése úgy döntött, hogy meghívja és meg­választja lelkipásztorának. Az iktatási istentiszteletre Ittzés János püspököt kérték fel igehirdetőnek, aki Ézs 40, 30-31 alapján hangsúlyozta, hogy ez az ünnep ugyan személyes ügy a beiktatandó lelkész számára, ilyenkor mégis mindnyájunkat keres Isten igéje. A beiktatott lelkész 2Tim 4,i7a.i8b alapján személyesen bizonyságot tett ar­ról, hogy az Úr mellé állt, megerősítette, hogy általa legyen teljessé az ige hirdetése. Mert övé a dicsőség örökkön-örökké. Egy történettel kezdte igehirdetését, mely egy családról szól, ahol az édesanya Gyúrdtz püspök unokahúga, az ő dédnagyanyja volt. Kis­fiát - a lelkésznő nagyapját - papnak szánták. A körülmények akkor ennek megvalósulását nem tették lehetővé, így amikor Nyitrai Márta lelkész lett, tulaj­donképpen egy százéves álom valósult meg. A kezdeti kérdések után már több alkalommal megajándékozta őt Isten annak bizonyságával, hogy jó helyen van. O továbbra is azt szeretné hirdetni a marcalgergelyi gyülekezet tagjainak, hogy az Úr mellettünk áll, -megerősít minket, mert üdvösségre vezető célja van az életünkkel. ■ Menyes Gyula Épületszint-szentelés - egyenes adásban ► Tíz lakóegységgel, két vendégszobával, közösségi helyiséggel, valamint ká­polnával bővült a soproni evangélikus gyülekezet nyugdíjasháza. Az erede­tileg is így tervezett épület újonnan beépített, legfelső szintjét Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke szentelte fel szeptember első vasárnapjának délutánján. Az ünnepi alkalom érdekessége volt, hogy a ház beteg lakói - egy új, zárt televízióhálózaton keresztül - akár a szobájukból is résztvevői lehettek az istentiszteletnek (fotó az i. oldalon). Amint lapunkban korábban már hírt ad­tunk róla, a soproni gyülekezet nyugdí­jasháza 2004. április 30-án lett felszen­telve. Akkor a legfelső szint beépítésé­hez nem állt rendelkezésre megfelelő pénzösszeg. Viszont sokan szerettek volna bekerülni az otthonba, hosszú vá­rólista alakult ki, ezért az intézmény ve­zetősége úgy dörjtött, hogy minél hama­rabb be kell fejezni a beépítést. 2005 nyarán végül megkapták az építési enge­délyt, majd ősszel el is kezdték a munká­latokat. Az új kápolnában tartott istentisztele­ten Ittzés János püspök Ézs 42,3 alapján prédikált. Elmondta, hogy a Jézus köré szerveződő, szolgáló közösségben ott­hona van az embernek. A diakóniai munkában a legfőbb hatalom nem a pénzé, hanem Jézusé. Ugyanakkor ma sokan azon fáradoznak, hogy elűzzék Jézust, mert nem illik ebbe a világba. Őt, aki a megrepedt nádat nem töri el, és a füstölgő mécsest nem oltja ki. A megre­pedt nád már nem erős, és nem tud haj­ladozni az „aktuális szélben”. A füstölgő mécses azokat jelképezi, akiket mások „leírtak”, akik másoknak terhet jelente­nek, de akik Jézusban mégis kegyelmet nyertek. „Mert az ő szívében nem pattan ° el a nádszál, és nem alszik ki a mécses. Ő megőrzi, megtartja a benne bízókat” - zárta igehirdetését a püspök. Mihátcsi Lajos, a nyugdíjasház igazgató lelkésze az istentisztelet utáni beszámo­lójában megköszönte azon lakók türel­mét, akiknek a feje fölött folytak a mun­kálatok. Összesen negyvenöt lakóegysé­ge lett az intézménynek, amelyben ötve- nen találtak otthonra. Mihácsi Lajos hozzátette, hogy nagyon jó közösség él a nyugdíjasházban. Az istentiszteletekre házon kívülieket is várnak. Merész álmuk még - fejtette ki az igazgató lelkész -, hogy valamikor a ká­polnában egy hagyományos sípos orgo­na is megszólaljon majd. Gondoltak azokra is, akik a házba beköltözve nél­külözik a harang szavát. Mihácsi Lajos kérte a jelenlévőket, hogy aki tud eladó vagy használaton kívüli harangról, szól­jon, mert náluk az is otthonra lelhetne - a megszépült parkban egy haranglábon. Végül az igazgató lelkész elmondta, hogy új konyhájukat vállalkozó üzemel­teti, így naponta kétféle ételsorból vá­laszthatnak a lakók. Országunkban jelenleg a megszorítá­sok időszakát éljük; igaz ez a szociális el­látás területén is. Bizonytalanságban még tervezni is nehéz, de ők az Úrban bízó szívvel néznek előre, nyugdíjashá­zuk közeli és távoli jövőjére. ■ -MENYES­waisummsmma Újra szól „a hősök harangja” ► Az elmúlt év nyarának elején Gálos Ernő, a soproni gyülekezet másod­felügyelője azzal a riasztó hírrel ér­kezett a lelkészi hivatalba, hogy nagy baj van: megrepedt a hősök harangja, amelyre az I. világháború 216 áldozatának neve is fel van vés­ve. Amikor szemrevételezték a re­pedést, a riadalom még nagyobb lett, mert a három és fél tonnás ha­rang szemlátomást zuhanásra kész állapotban volt. A gyülekezet pél­daértékű összefogásának köszön­hetően azonban elhárították a bajt, kijavították a hibát; a hősök ha­rangja újra szól, emlékeztetve a ré­giekre és szólítva az újakat. A meg­javított harangot szeptember 3-án, vasárnap ünnepi istentiszteleten szentelte fel Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyház- kerület püspöke. Ittzés János a vasárnapra kijelölt igéről, a süketnéma meggyógyításának történe­téről prédikált Mk 7,31-37 alapján. Jézus olyan embert gyógyított meg - kezdte igehirdetését a püspök -, aki kommuni­kációra képtelen volt, és ez az állapot mindenki számára nehéz volt. Jézus te­hát a süketnéma meggyógyításával nemcsak a beteget gyógyította meg, ha­nem az őt körülvevő közösség is gyó­gyult. Sokszor ebben a mai világban is úgy élnek egymás mellett az emberek, mint a süketnémák - folytatta a püspök -, nem tudnak egymással kommunikálni, idegenek egymás számára. Családban, házasságban, generációk között, mun­kahelyeken, vezetők és vezetettek kö­zött, kisebb vagy nagyobb közösségek­ben. Ez az ige viszont azt üzeni, hogy nincs véglegesen elrontott helyzet. Van segítség Jézusban, Jézus által. Ő meg­gyógyítja lelki értelemben vett némasá­gunkat és süketségünket, megnyitja szí­vünket, és felfakasztja a szavakat. Nagy baj volna, ha csak a hősök harangja szó­lalna meg, az emberek ajka pedig néma maradna, és nem hirdetné Jézus nevének dicsőségét. Nyíljon meg tehát a szív, az ő szeretetéből szülessen a szó, hogy mindig felelősséggel szóljunk, hogy jól értsük egymást, és komolyan vegyük őt - fejezte be igehirdetését Ittzés János. Az istentisztelet után tartott díszköz­gyűlésen Hegedűs Attila, a soproni gyüle­kezet igazgató lelkésze mondott köszö­netét mindazoknak, akiknek anyagi és fizikai segítsége nélkül ezt a komoly feladatot nem lehetett volna elvégezni. Mindenekelőtt Kebelei Ferencnek, a gyüle­kezet volt felügyelőjének, Gálos Ernő másodfelügyelőnek, aki a munkálatok ideje alatt szinte csak enni és aludni jött le a toronyból, valamint Varga Jenő jelen­legi felügyelőnek, aki teljes erőbedobás­sal segített befejezni a nagy munkát. Jelentős anyagi segítséget adott a több mint háromszázötven gyülekezeti tagon kívül Sopron város önkormány­zata, a finnországi seinájoki testvérgyü­lekezet, továbbá Horváth István Miklós tanár, aki sorszámozott grafikáit aján­lotta fel téglajegyként. ■ Kiss Miklós Akinek ereje engedte, az az istentisztelet végén a toronyban is megtekinthette a harangot Ki akar még tanulni? Ki tud még tanítani? ► Szeptember elején nem árt szem­besülnünk a fenti két súlyos kér­déssel, amelyre a Déli Egyházkerü­let munkaévkezdő lelkészkonfe­renciája kereste a választ. A tavalyi találkozón igehirdetői szolgála­tunk megújulásának lehetőségeit kutattuk, az idén tanítói munkánk esélyeit vizsgáltuk meg. Tekintet­tel arra, hogy ma hazánkban szinte mindenkit érint a tanítás, illetve a tanulás problematikája, szeretném megosztani a révfülöpi oktatási központban felvetett kérdések és a formálódó válaszok tanulságait. Taníthatók-e a tanítók? Manapság ez a kérdés talán csak lelké­szi körökben tehető fel, hiszen minden más szakmában és hivatásban eviden­cia, hogy a továbbképzés nem fakulta­tív szabadidős program, hanem a mun­ka szerves része. Az élethosszig tartó tanulás éppúgy szolgálja a ránk bízot­tak érdekét, mint saját személyes gaz­dagodásunkat. Csak így kerülhetjük el a fásult rutin, a kiüresedés, a kiégés veszélyét. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudo­mányi Egyetem Gyakorlati Tanszékének tanára provokatív témafelvezető előadá­sában tette világossá, hogy csak az tud tanítani, aki maga is tanul. Ez a feltétele annak, hogy katechetikai szolgálatunk motivált, rendszeres, igényes teológiai munka legyen. Sarkosan fogalmazva: magvetés, nem pedig favágás... Teológiánk professzora óvott attól a tévhittől, hogy igényesebb tanításra csak az úgynevezett „igényesebb” gyülekeze­tekben van szükség. Vegyük komolyan, hogy egyre fogy azoknak a száma, akik csupán megszokásból járnak a különbö­ző gyülekezeti alkalmakra, és egyfajta lelki-szellemi igénytelenségben akarnak megöregedni. Ahogy nem lehet csupán rutinból prédikálni, úgy tanítani sem szabad ily módon. Igaz, hogy a tananyag lényegi tartalma az egyházban kétezer éve ugyanaz, de a környezet, a megközelí­tés, a figyelemfelkeltés, az átadás formá­ja és lehetősége állandóan változik. Szembesüljünk a nem könnyű feladat­tal: mindig ugyanazt kell másként, kor­szerű eszközökkel közvetítenünk a re­ánk bízottaknak. Ehhez a „máskénthez” kaptunk bősé­gesen muníciót a különböző előadások, forgószínpadszerűen felkínált módszer­tani munkacsoportok segítségével. így került elő a differenciált oktatás proble­matikája és az úgynevezett projektmód­ÉGTÁJOLÓ szer Szűcs Petra hittantanár jóvoltából. Lacknemé Puskás Sárától a legkisebbek kö­zötti tanítói munkához kaptunk ötlete­ket. Szabóné Mátrai Marianna a vitát mint eleven hittanórai módszert „próbálta ki” rajtunk, illetve velünk. Mesterházy Balázs iskolalelkésztől szövegfeldolgozási tech­nikákat tanulhattunk. Az előadások és a kiosztott segédanyagok többsége elér­hető a déli kerület honlapján: http://del. lutheran.hu. Hogyan építkezünk? A katechetikai továbbképzés mellett na­gyon fontos volt ebben a két napban a közösségépítés, hiszen erre is nagy szük­ségünk van, és bizony ezt is tanulnunk kell. Ennek érdekében a legkülönbö­zőbb eszközöket vetettük be a közös énekléstől és játéktól kezdve a tánchá­zon keresztül az elmaradhatatlan csaba- ikolbász-sütésig (hála Kutyej Pál Albert- nek...). Benkóczy Péter, a szarvasi népfőiskola lelkésze megdöbbentően tanulságos ön­ismereti játékkal lepett meg minket az első este: fejenként négy-négy építőkoc­kából gazdálkodva, közösen kellett fel­építenünk egy várat az adott asztallap felületére. Bizony, ami „felépült”, aligha nevezhető oltalmat adó „erős várnak”. Inkább korkép, netán kórkép. (Az épít­ményünkről készült fotó megtekinthető honlapunkon.) Jól tükrözi, hogy mi, lelkészek szeretünk egyénieskedni, néha kissé szétszórtak vagyunk, nem figye­lünk eléggé egymásra, a közös feladatra és a realitásokra. Természetesen akadtak pozitívabb elemzők is, akik szerint a sa­játos építmény sokszínűséget és kreati­vitást mutat... A szálak összefutnak A konferencia befejező istentisztelete - „A háló, amely összeköt minket” mot­tóval - sajátos modellt kínált a tanév­kezdésre, közös indulásunk, összetarto­zásunk szimbolikus demonstrálására. Technikai előfeltétele csupán fejenként két darab, ötven centiméter hosszú fonál. A hálócsomózó liturgia szövege pedig a következő lehet: „Az a háló, amely valamennyiünket összeköt, és amelyet mindannyian szövünk - látha­tatlan. Ma szeretnénk láthatóvá tenni. Először is nézzünk körül! Ki ül mellet­tem, mögöttem, előttem? Nézzünk rá a szomszédainkra, és köszöntsük őket! Fogjuk a két fonalat, és középen kössük össze őket! Kereszt formálódott a fona­lakból... Nézd meg az előtted és a mö­götted ülőt, és kösd össze a fonaladat az ő fonalával. Majd tedd ugyanezt a mel­letted ülő szomszédokkal - és a háló összeállt! Emeljük föl a hálót magasan a fejünk fölé!” Adja Isten, hogy az induló tanévben mi, tanítók és tanulók össze tudjunk így kapcsolódni, és láthatóvá tudjuk tenni a vonzó krisztusi közösséget! Tudjunk a Mester tanítványaiként, fölfelé és egy­másra is figyelve épülni és építeni. így növekedjünk együtt hitben és tudásban, szeretetben és reménységben. Veni Sancte Spiritus! Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület FOTÓ: MENYES GYULA

Next

/
Oldalképek
Tartalom