Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-09-03 / 36. szám
‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ ■■HnnNHMHHnSflHnHHHMHHHHHHMHHHHHKSMMHHMHHMHHHHHHHHHMMnMNHMMBI 2006. szeptember 3. w> 9 Hálaadás - karnevál idején HETI ÚTRAVALÓ ► A szombathelyi evangélikus gyülekezet évről évre helyet ad a vasi megyeszékhelyen szervezett Sa- varia Karnevál rendezvényeinek; ebben az esztendőben a program kiegészült annak ünneplésével is, hogy száztíz évvel ezelőtt szentelték fel templomukat. Ebből az alkalomból tartottak ünnepi istentiszteletet augusztus 27-én a jubileumát ünneplő templomban, majd egy állandó gyülekezettörténeti kiállítás megnyitójára került sor. A tárlat a templomépítés történetével kapcsolatos dokumentumokat mutat be a karzatfeljáróban. A szombathelyi protestáns közösség az 1800-as évek második felében alakult, és csaknem három évtizeden keresztül a kőszegi egyházközség leánygyülekezete volt. Az 1890-es évek elejére viszont annyira megerősödött, hogy önállósulhatott, és anyaegyházközséggé alakult. 1893. január i-jétől Kiss János evangélikus lelkész már parókusként kezdte meg szolgálatát. Ezekben az években már folyamatban volt a gyülekezet régi álmának megvalósítása: templomot építeni. Pályázatot írtak ki; a beküldött három terv közül Ludwig Schöne építész terve nyerte el a presbitérium és a közgyűlés tetszését, de a gyülekezet kikötése az volt, hogy lehetőség szerint templomukat hazai anyagból helybeli vállalkozók építsék. A téglák például Hübner János gyárából kerültek ki, akinek a kívánságára negyven- nyolc méter magasra épült a torony. 1895. március 28-án kezdték meg a munkálatokat, és május 8-án letették ► „Édesanyám minden, e rovatban megjelent válaszát elolvassa. Kéthetenként nekem is behozza az újságot a szobámba, és leteszi az íróasztalomra, hogy olvassam el. Az a szörnyű, hogy még vissza is kérdezi, pedig engem egyáltalán nem érdekel. Nem érdekel Isten, nem hiszek benne, és már megbocsásson, de kíváncsi lennék arra, hogy maga vajon hisz-e abban, amit leír?! Ha Isten létezik, akkor miért nem mutatja magát? Miért engedi meg a földön ezt a töménytelen szenvedést? Nem lenne sokkal becsületesebb beismerni, hogy egyedül vagyunk...?! Akkor talán összeszednénk magunkat.” Drága Henrietta! Becsülöm őszinteségéért, csodálom ifjúi szenvedélyességéért, és bátorítom megalkuvást nem tűrő igazságkeresésében! Milyen nagyszerűen tudja majd Urunk ezeket a tulajdonságait használni az ő szolgálatában, amikor megtér hozzá! Tudom, hogy ma még csak azért tisztelt meg levelével, hogy egy kicsit megfricskázza Krisztus követőinek hitét. De hiszem, hogy Isten Lelke, a bölcsesség Lelke kiárad szívébe hamarosan, és megismeri az Urat, az egyedüli igaz Istent. „Térjetek meg, ha megdorgállak, és én kiárasztom rátok lelkimet, megismertetem veletek igéimet." (Péld 1-23) Hadd folytassam egy történettel. Egy lelkész vonattal utazott egyik szolgálati állomására. Akarva-akaratlanul fültanúja volt a kupéban vele együtt ülő néhány fiatalember beszélgetésének. Útitársai Istenről és a vallásról beszélgettek. Nyíltan istentagadóknak vallották magukat. A lelkész egy darabig csöndesen szemlélte őket, majd ezt mondta: „Uraim, a világon háromféle istentagadó van: az első csoportba azok tartoznak, akiket régi és új filozófiai rendszerek tanulmányozása tévelyített el Istentől. A második csoportba tartozók mindenféle önálló ítéletalkotás nélkül, papagájként ismételgetik a korszellem divatos tételeit. A harmadik csoport pedig olyanokAitno 1895 az alapkövet. Az év őszén és a következő évben már a belső munkálatokat végezték. Új orgona, oltárkép, három harang és toronyóra is belefért a költség- vetésükbe. A millennium évében, 1896. augusztus 25-én felszentelték a mai is álló patinás szombathelyi evangélikus templomot. Az ünnepi istentisztelet liturgiájában - amelyben két keresztelő és űrvacsora is volt - részt vett Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke, Fehér Károly, a gyülekezet korábbi lelkésze, valamint Rostáné Piri Magda esperes és Gregersen Lábossá György helyi lelkész. Ittzés János püspök Jn 4,21-24 alapján tartotta ünnepi igehirdetését, amelyben feltette a kérdést: hol nem lakik Isten? Mi ott keressük, ahol szerintünk lennie kelHitetlenül EVÉLET LELKI SEGÉLY Szókéné Bakay Beatrix ból áll, akiknek titkolni-, rejtegetnivaló- juk van, ezért azzal vigasztalják magukat, hogy nem létezik a szent, igazságos Isten, aki egykor számon kéri rajtuk mindezt. Nos, Uraim, önök melyik csoportba tartoznak? Mert negyedik csoport nincs!” Ennek a szellemesen igaz történetnek a segítségével szeretném én is megkérdezni kedves levélíró testvéremet: Henrietta, melyik csoportba tartozik?! Bízom abban, hogy nem rossz lelkiismerete vagy önállótlan ítéletalkotása miatt lett istentagadó, hanem jól utánanézett már annak, hogy helytállók-e a megállapításai. De ha mégsem, szeretnék segíteni! Az első kérdése az volt, hogy hol van Isten. Miért nem mutatja meg magát, ha létezik? Az bizonyos, hogy sem a legmodernebb űrhajósprogrammal, sem a leghatalmasabb távcsővel nem juthatunk el Isten trónusa elé. „Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat...” (iTim 6,16) Mindebből első látásra azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Isten végtelen messzeségben él tőlünk. Ugyanakkor végtelenül közel is. Isten az ő igéjében található meg a számunkra. Lelke áthatja az egész világmindenséget. És az egyedüli út, aki hozzá vezet, Jézus Krisztus. Aki más úton indul el Istent keresni, ne csodálkozzon, ha nem találja. Olvassa-e az igét, Henrietta? Második kérdése azt feszegeti, hogy miért engedi meg Isten a szenvedést. Ez is gyakori kérdés, és többnyire azok teszik fel, akik a sorsuktól üldözöttnek érzik magukat. Nem ismerem az életét, Henrietta, de fájlalom, hogy alig húszévesen már a keserűség indái fonják körül a szívét. Be kell látnia, hogy a teremAnno 2006 lene: sír szélén, katasztrófák idején. A kérdés és a lázadás mindig ott feszült az emberben. Isten kiválasztott egy népet, de hamar csalódnia kellett, mert bárkinek odaadták magukat, aki többet kínált nekik. így felülbírálta tervét, nagyobbra nyitotta a szívét, és az egész emberiséget megajándékozta szeretetével, hűségével. Isten felülmúlta a vallásoskodó emberek elképzelését, és új, élő templomot épített, akiben - Jézusban - mindenhol velünk van. „O mégis kijelöl helyeket, templomokat, ahol a nevében együtt lehetünk” - zárta igehirdetését a püspök. Az ünnepet a lajoskomáromi fúvósegyüttes közreműködése, valamint Kaj- zinger Ildikó és Menyhárt Izabella duettje tette még felejthetetlenebbé. ■ Menyes Gyula tett világ elbukott. ítélet és hiábavalóság alá rekesztve gyötrődik. Nem olyan, amilyennek a mindenható és kegyelmes Isten eredetileg eltervezte. Az ember ősszülei óta lázad Isten ellen. És ennek a lázadásnak a nyomán egyre mélyebbre sodródik. Minden nyomorúság, szenvedés és igazságtalanság csak azt mutatja, hogy mire viszi az ember a földön Isten nélkül. Az emberek ijesztő istentelensé- ge pedig egyre nő, és nem lehet nem észrevenni, hogy ezzel egyenes arányban galádabbak cselekedeteik is. De szabad-e a feje tetejére állítani az igazságot, és Istent okolni az emberek gonoszságáért? A harmadik kérdése pedig arra tért ki, hogy vajon hiszem-e azt, amit leírok. Igen, teljes szívemből! Hiszem, hogy az emberiség egyetlen esélye a kereszt! Egyetlen esély az üdvösséghez, a gyógyuláshoz, a boldog és teljes élethez. Hiszem, hogy Jézus Krisztus mindenre elegendő, és azt is, hogy Szentlelke által mindenkinek megadja az erőt, a lendületet, a tüzes szívet és a személyes életszentséget követéséhez. Boldog vagyok, mert tanítvány lehetek. Istentől tanítódnak nevezett az én Mesterem, és szeretnék bátor bizonyságtevője lenni, hogy másokat is hozzá vezethessek. „Jézus így válaszolt: »Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.«" 0n 3,3) Henrietta, mindnyájunknak erre a felülről való születésre van szükségünk, és arra, hogy személyesen Isten tanítson. Isten a segítségére akar jönni! Ne ragaszkodjon korábbi álláspontjához, hanem adja meg magát Isten szeretetének! Ebben a szeretetben megolvad majd a szívét borító kemény páncél. Nagy reményű, istenfélő édesanyja vezeti majd Önt ebben. Kérem, adja át tiszteletteljes köszöntésemet neki! Levelét, észrevételeit, kritikáit jóindulattal várom máskor is! Imáiban hordozva Önt, üdvözli: ■ Szókéné Bakay Beatrix Leveleiket „Lelki segély" jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. Kérjük jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen. A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el. (Ézs 42,3) Szentháromság ünnepe után a 12. héten az Útmutató reggeli s heti igéi az Úristen szolgájának tetteiről, a Messiás csodálatos gyógyításairól, betegség feletti győzelméről adnak hírt. Őbenne teljesedett be a prófécia: „íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akit kedvel a lelkem!" (lásd Mt 12,18-20) Benne s általa nyilatkozott meg („Effata") Isten a pogányok felé is, s mi ezért mondhatjuk: „Te vagy, Uram, bizodalmám, hozzád menekülök, ne szégyenüljek meg soha!" (Zsolt 7i,5b.i; LK) Az Úr Jézusban „jön Isten... (...) Akkor kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. (...) ...és ujjong a néma nyelve." (Ézs 35,4-6) Ismeretlen emberek egy dadogó süketet vittek Jézushoz; négyszemközt gyógyította meg őt egy pogányok lakta vidéken. Ezek elhíresztelték: „Mindent helyesen cselekedett: a süketeket is hallóvá teszi, a némákat is beszélővé." (Mk 7,37) S még ennél nagyobb csodára is képes: az őt kergető Sault a pogányok apostolává teszi, és Pál megtérítésének eszközéül egy laikust - Anániást - is felhasznál az Úr Jézus. A damaszkuszi úton történt ez a száznyolcvan fokos fordulat Saul életében, itt mutatkozott be neki a nádszálat gyógyító és a mécses lángját felszító Úr: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl." S a gyógyítás után: „.. .választott eszközöm ő, hogy elvigye nevemet a pogányok, a királyok és Izráelfiai elé." (ApCsel 9,5.15) A két vak és a megszállott néma is megtapasztalhatta: „...én, az Úr, vagyok a te gyógyítód." (2MÓZ 15,26) És mi átélhettük-e már hittel az áldott Orvos érintését (olvasd: Mt 9,27-34)?! Saját testvérei lázadtak fel irigységből az Úr szolgája, Mózes ellen, aki az esztelenül vétkező Mirjámért így kiáltott: „.. .Istenem, gyógyítsd meg őt!” (4MÓZ 12,13) Kishitűségük miatt a tanítványok nem tudták meggyógyítani a holdkóros fiút. „Ekkor Jézus rákiáltott, és kiment abból az ördög, a gyermek pedig meggyógyult...” (Mt 17,18) Betegség idején (is) a közbenjáró imádság gyógyító erejét ajánlja „az Úr Jézus Krisztusnak szolgája”, mert „nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének” (Jak 1,1; 5,16)! Mi is el tudjuk-e mondani Luther vallomását? „Volt idő, midőn ilyenkor azt hittem volna, hogy Isten elhagyott. Ma már azonban a betegség éppen olyan kedves nekem, mint az egészség. Mivel Isten kegyelmes Atyám, mindez kedves és drága nekem.” íme, heti igénk ellenpéldája: Keresztelő gyilkosa, a „róka” Heródes szeme láttára semmilyen csodát nem tett Jézus, sőt (!) „semmit sem válaszolt neki" (Lk 23,9). Az Ószövetség evangélistája a felséges Isten könyörülő szerete- tét, békességét hirdeti minden alázatos lelkű és megtört szívű, kegyelmet nyert gyermekének: „Láttam útjait, mégis meggyógyítom és vezetem őt. Megteremtem ajkán a hála gyümölcsét. Ezt mondja az Úr: Meggyógyítom őt!" (Ézs 57,18-19) Mivel megrepedt, füstölgő életem mégis megújítod s meg is igazítod, „sorsomat hittel rád bízom, / Hű gyógyítóm, / Erőm gyengeségemben”! (EÉ 376,5) S így kezdhetek új tanévet, egyházi munkaévet a te nevedben, Jézusom! ■ Garai András „Nem maradok el tőled, nem hagylak el” „Nincs most túl sok kedvem énekelni.” „Nekem sem, be is vagyok rekedve. De azért felmegyünk?” „Ha már eljöttünk idáig, legalább sétálunk egyet!” - Tavaszi emlékek jönnek elő; milyen más volt akkor várakozó szívvel tartani a kápolna felé! Most csak úgy megyünk. A nyár is elmúlóban, a kérdések pedig megválaszolatlanul cikáznak körülöttünk. Az erdő sötét; hétköznapi dolgokról fecsegünk. Mindegy, ha mást nem, nosztalgiázunk egy kicsit, hiszen jó hely az, és jó a levegő az erdőben. A kápolnából fény árad ki, gyertyafény; valaki van ott. Vár. Találkozásra. Velünk? Velünk együtt - egy valaki mással való találkozásra... Meggyújtunk még egy gyertyát, megilletődötten állunk, ismerjük egymást régről, sőt nem teljesen „véletlen”, hogy találkozunk itt, mégis alig tudunk egymáshoz szólni... Inkább énekelni kezdünk mégis! A csendben a nyár emlékei jönnek elő. Ha valakivel leállnék csevegni, és arról esne szó, hogy mi mindent csináltam a szünetben, azt mondanám, hogy a szokásos dolgokat, semmi „extrát”, nem voltam külföldön, nem vettem részt túlélőtúrán, nem úsztam át a Balatont vagy ilyesmi, bár bevallom, a megvalósult programjaim nagyon nagy élményt jelentettek. A Bárka-tábor, a Szélrózsa, a biciklizés, Kapolcs szokatlanul jó volt... Ott, a gyertyafénynél a kápolnában más megvilágításba kerültek jelentéktelennek tűnő apróságok is. Mélyek, értékesek, de nehezen leírhatók, szinte titkosak. Pillanatok, találkozások, beszélgetések, melyek után lehajtott fejjel ültem, és nem találtam szavakat, aztán SZÓSZÓRÓ Ifiúságirovat-gazda: Győré Balázs jóízű nevetések és örömök. Hányszor álltam az esőben, a viharban, a szélben, és csodáltam azt az erőt, amely akár el tudná pusztítani a föld színéről az összes embert, de kegyelméből mégsem teszi, csak figyelmeztet... Szivárvány - szokatlanul sokszor álltam alatta idén nyáron, jel, a szövetség jele... (lásd iMóz 9,13) Sokszor van ez így: az ember nekiindul, a korábbi jó emlékek viszik (vagy a megszokás), de igazából ellenállás van benne, és aztán egy apró, meglepő, váratlan momentum kizökkenti, felborítja, megtöri az ellenállását... Az idő, az események, az élmények Istennel beszélgetve egészen másként értékelődnek, mint emberi mércével mérve. Ennek a tanévnek is ellenállással indulok neki. Nem nagyon akarom, de csinálni kell. „Bárcsak tovább tartana a nyár...” - ez az én emberi időszámításom. Dagonyázni akarok még a kellemes élményeimben. Pedig lassan megtanulhattam volna már, hogy az év minden napján történhet csoda, találkozhatok vele. Fény, igazi világosság, hívogató fény árad a kápolnából. Valaki vár az előttünk álló tanév minden egyes napján. Ez biztos, csak jó lenne, ha észre is venném, vennénk! ■ BENCEORSI
