Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-08-13 / 33. szám
‘Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2006. augusztus 13. 9 Végre igazi nő leszek. Rég nem látott barátommal találkoztam. A beszélgetés a szokott közhelyekkel kezdődött, a kötelező tájékoztatók után azonban érdekes fordulatot vett. Beszélgetőtársam elmesélte, hogy felhagyott a nagyvárosi életmóddal, felszámolt mindent, ami idekötötte, és messzire költözött Budapesttől. Új lakhelyén néhányan összefogtak, és közös gazdaságot alapítottak, tulajdonképpen egy faluközösséget. Csak természetes - divatosan szólva bio- - módszerekkel termelnek, gyakorlatilag önellátók. Ami kevés fölöslegük van, azt értékesítik, s az így befolyt összegből a falutanács döntése alapján szerzik be a nélkülözhetetlen ipari termékeket. Közösen tartják fenn saját iskolájukat, és bár nem okvetlenül pedagógus képzettségű, de mindenképpen nagy tudású, jó szándékú, tanítói vénával megáldott társukra bízzák a csemeték képzését. Akik - talán nem meglepő- messze az átlagot meghaladó ismeretekkel rendelkeznek környezetükről. Ha nagyon le akarnánk egyszerűsíteni, talán azt is mondhatnánk, kiválóak biológiából, földrajzból, környezet- és természetismeretből. A közösség nem tartja magát kommunának, hiszen nem élnek teljes vagyonközösségben, de az „egymás segítése" fogalom azért mégis egészen más tartalommal bír. Természetesen együtt építkeznek, közösen végzik a mezőgazdasági kampánymunkákat, a közösségi épületek és létesítmények fenntartását. Ezenkívül a tagoknak különböző feladataik vannak, például télen az iskola tüzelővel való ellátása vagy a közterületek tisztán tartása. Leginkább az „élőfalu" kifejezést kedvelik, amely egyaránt utal aktív közösségükre és a természettel való közelség, harmónia megélésére. A szinte rousseau-i kép persze nem felhőtlenül derűs: vannak gondjaik, problémáik Nincs múltjuk nincsenek gyökereik s ami a legjobban hiányzik: nincsenek hagyományaik Nemcsak a gazdálkodás csínját-bínját nem tanulták meg nagyszüleiktől, de a zárt közösségi lét ezernyi konfliktusának a kezelését sem ismerik, amiért időnként keserves árat kell fizetniük Azonfelül, hogy mindenre maguknak kell rájönniük - néha fájdalmas tapasztalatok árán -, gyakran súlyos problémát okoz eldönteni még azt is, hogy mi a jó és mi a rossz. Felnőtt emberek naponta szembesülnek olyan kérdésekkel, amelyekre nincsenek felkészülve, s mégis választ kell adniuk rájuk Ha betakarításkor gépeket használnak jóval gyorsabban kerül biztonságba a termés, de kibújnak a maguk szabta szabályok alól. Ha gyermekeiket beoltatják védőoltással, akkor-hitük Istentelenül szerint - komoly veszélynek teszik ki őket azzal, hogy mérget juttatnak a szervezetükbe, viszont ha nem teszik meg, vállalniuk kell a gyámhatóság és a közegészségügyi hatóság rosszallását. Ha megtanítják gyerekeiknek a számítógép kezelését, a rosszat hinthetik el a tiszta gyermeki lélekben - vallják -, viszont ha nem, komoly hátrányt okozhatnak a reményeik szerint majdan tanulni vágyó ifjaknak. Még hosszasan sorolhatnánk a közösséget érintő megpróbáltatásokat, a felmerülő kérdések, problémák özönét. „Mi a megoldás?” - tette fel immár sokadszor a kérdést barátom, most éppen tőlem várva a helyes választ. Kézenfekvő javaslatomon - hogy ha valahonnan, akkor a Bibliából igazán hiteles feleleteket kaphatnak erkölcsi, lelkiismereti kérdéseikre - nem lepődött meg. Sőt nem is utasította el a lehetőséget. Viszont elmesélte, hogy bár a közösségben vannak néhányan, akik tagjai voltak valamelyik egyháznak, mikor oda kerültek - és ma is bevett szokás körükben például az étkezés előtti asztali áldás -, de valójában nem egy keresztény közösségről van szó. Pedig próbálkoztak már azzá válni, csakhogy a Biblia - bármennyire tisztelik is - megértéséhez ismeretek kellenek, amelyekkel ők nem rendelkeznek így semmit nem tudtak kezdeni a tizenkét törzs területfoglalásának leírásával, de nem érintette meg őket a csodálatos halszaporítás története sem. Egyszer volt már valaki, aki vállalkozott arra, hogy legalább időnként eljárjon hozzájuk, és meséljen nekik az élő Istenről, de számukra nem volt hiteles, hiszen nem ismerte, nem értette az ő életüket, így nem tudta megtalálni velük a közös hangot. Saját kezdeményezéseik is rendre kudarcot vallottak s a nagy kihívás ellenére sem akartak valamiféle új kommuna, szekta megalapításába fogni. Tanult emberek lévén tudják, érzik hogy nem ez a helyes út. Ténylegesen nem is az a problémájuk hogy nem tartoznak valamely bejegyzett vallási közösséghez. A zsigereikben érzik hogy kell még lennie a földön, a vízen és a magon kívül „valakinek”, aki gondoskodik róluk, aki vigyázz rájuk Aki lehetővé teszi, hogy az iszonyúan sok és kemény munkával megművelt növény ételként az asztalukra kerülhessen. Barátom saját szertatása például, hogy vetés előtt letérdel a földje szélén, és hangosan imádkozik így próbálja megtalálni, megszólítani Istenét. Hinnének ők csak sok más - az előző rendszerben született felnőtthöz hasonlóan - nem tudják hogyan kell hinni. Hogyan kell hívővé, kereszténnyé válni? Hogyan kell megszólítani az Urat, s mi van akkor, ha válaszol? Ok is ugyanazt az Urat keresik, ők is ugyanazokkal a problémákkal találják szemben magukat, mint bármelyikünk Csak ők naponta, talán óránként szembesülnek a Teremtő nagyságával és mindenhatóságával, de nem lelik a hozzá vezető kicsiny ösvényt, amelyre nekünk rámutat lelkész, gyülekezet, liturgia, imádság és Szentírás. Érzik a Megváltó jelenlétét, de nem tudják, hogyan szólítsák meg, hogyan forduljanak oda hozzá. Náluk nem működik a kommunikáció - még annyira sem, mint az úgynevezett „gyakorló keresztényeknél". Ok élő hitet, megtalált Istent szeretnének, nem pedig istentelenül élni! Ok, az élő falu lakói, akik talán sokkal jobban érzik az élet, a napi munka roppant felelősségét, a választás súlyát, hiszen lényegesen több verejtékkel tudják előteremteni mindazt, amire szükségük van. Amiért viszont igazi, kimondhatatlanul nagy, de kimondatlan hálát éreznek. Nem úgy, mint mi, elpuhult városlakók, akiknek sokszor már eszünkbe sem jut hálát adni azért a kényelemért, amelyben élhetünk. ■ Gyarmati Gábor A meleg pulóverek és a vastag télikabátok elrejtik nemkívánatos idomainkat. Ám a tél után jön a tavasz, majd a hosszú, forró nyár és a fürdőruhasze- zon. Ilyentájt közszemlére kerül az ember fiának-lányának a teste - akár akarja, akár nem. Van, aki el tudja fogadni magát olyannak, amilyen. Van, aki diétával és sporttal küzd a felesleges kilók ellen, így próbálva előnyösebb külsőre szert tenni. És akad olyan is, aki az egyszerűbb, ám annál költségesebb megoldást választja: plasztikai műtéttel válik vonzóbbá. A sebészek a betegség vagy baleset következtében keletkezett elváltozásokat alapos szakmai felkészültséget igénylő korrekciós műtétekkel igyekeznek kevésbé feltűnővé tenni, illetve ha lehetséges, teljesen eltüntetni. A szépséget szolgáló műtétek azonban egészen más kategóriába tartoznak; van, akinek valóban szüksége van rá, de van olyan is, akinek tulajdonképpen nincsen, mert „eleve” szép, és az operációval csupán még szebb szeretne lenni. Tudván, hogy az ok és az indok mindenkinél más és más, az egyik bulvárlap felhívása furcsa érzéseket kelt bennem. „Nem szereti a testét? Átoperáltatná, de nincs rá pénze?” A folytatás: az említett sajtótermék természetesen segít, hogy az önmagával elégedetlen úr vagy hölgy szép és boldog legyen. Tagadhatatlan, hogy az előnyös külső sokat jelent az önbecsülés és a pozitív énkép kialakulása szempontjából. Anélkül hogy a mozgás, az egészséges életmód vagy az öltözködés elhanyagolására buzdítanánk bárkit is, nézzük a Szentírás néhány, a női test szépségére vonatkoztatható passzusát!,Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé." (Ézs 40,6c) „Csalóka a báj, múlandó a szépség, de az Urat félő asszony dicséretre méltó." (Péld 31,30) A külcsín tehát nem minden. A belbecsre, vagyis a belső értékekre is nagy hangsúlyt kell (kellene) fektetnünk. Vannak olyan jó tulajdonságok, ha tetszik, erények, melyek egyeseknek születésüktől fogva vagy neveltetésük következtében eleve adottak: jóság, kedvesség, figyelmesség - és így tovább. A hit kérdése természetesen nem ilyen egyszerű. Bár Isten születésünktől fogva szeret és gyermekeként fogad el minket, nekünk magunknak szükségünk van ennek felismerésére, a megtérésre, majd a belső, hitbeli gazdagodáshoz és fejlődéshez a naponkénti biblia- olvasásra és rendszeres imaéletre. Teljesítményorientált világunkban - a mindennapok rohanásában - azonban éppen a befelé és felfelé figyelés marad el. Ezért ezúton szeretném meghirdetni önmagam és minden érintett hölgy számára a Legyünk „belül is" szépek! mozgalmat, hogy ezáltal lehessünk „igazi”, azaz kívül-belül szép nők. ■ GaZsu Kedves Gyerekek! ► Józsefről szóló sorozatunk utolsó előtti részéhez érkeztünk. Az egyes részek után található feladatok helyes megfejtéseit még most is beküldhetitek. Jutalmul összegyűjthetitek a szereplők papírfiguráit, melyekhez egy-egy ráadás ruha is jár. Postacímünk: Evangélikus Élet szerkesztősége, 1085 Budapest, Üllői út 24. A borítékra írjátok rá: Gyermekvár. 8. Amikor a kilenc testvér hazaért, elmesélték az édesapjuknak mindazt, ami velük történt. Apjuk sírva fakadt:- Elveszitek tőlem a gyermekeimet! József nincs meg, Simeon idegen földön, börtönben van, és még Benjámint is elviszitek? Ha bármi baj éri őt, tudjátok meg: belehalok a bánatba! Amikor kiürítették a zsákokat, mindegyikben megtalálták a pénzes zacskókat. Jákobbal együtt nagyon megijedtek. Telt-múlt az idő, és elfogyott a vásárolt gabona. így újra elindultak Egyiptom földjére. Nemcsak Benjámint vitték magukkal, hanem apjuk parancsára ajándékokat is és kétszer annyi pénzt, mint a gabona ára. Ugyanis vissza akarták adni az előzőleg kapott gabona értékét is. Amikor Egyiptom földjére értek, József azonnal hívatta őket. A testvérek nagyon megijedtek, mert azt hitték, hogy büntetés vár rájuk. Ám ehelyett kiengedték Simeont a börtönből, majd mindannyiukat lakomával kínálta Egyiptom felügyelője. A testvérek nagyon csodálkoztak ezen. Akkor József kikérdezte őket Jákobról. Megkönnyebbülve hallotta, hogy még él, és jól van. Amikor meglátta Benjámint, kisietetta teremből, hogy titokban kisírja magát. Nagyon megrendült, hogy újra ott áll előtte rég nem látott öccse. Majd visszament közéjük, de még mindig nem mondta meg nekik, hogy ő kicsoda. A lakoma végén megparancsolta háza felügyelőjének, hogy töltsék meg a zsákokat gabonával, és ismét tegyék beléjük a pénzes zacskókat is.- Ezüstserlegemet pedig rejtsd a legkisebbik zsákjába a pénzes erszénnyel együtt! A testvérek reggel elindultak hazafelé, most sem tudva semmit a zsákokban laGYERMEKVAR puló titkokról. Még nem jártak messze a várostól, amikor József utánuk küldette az egyik emberét.- Szaladj utánuk, és kérdezd meg tőlük: miért fizettetek rosszal a jóért? Miért loptátok el uram ezüstserlegét, amelyből inni szokott? Amikor a férfi utolérte őket, a testvérek ijedten tiltakozni kezdtek.- Miért mond az én uram ilyeneket? Távol álljon tőlünk az ilyesmi! Hiszen azt a pénzt is visszahoztuk, amelyet a zsákjainkban találtunk! Hogy loptunk volna akkor urad házából ezüstöt?! Akinél megtalálod, az haljon meg, mi pedig mindannyian a rabszolgáid leszünk. A felügyelő beleegyezett, bár azt mondta, hogy csak az lesz a rabszolgája, akinél megtalálják a serleget. A többiek szabadok maradnak. Ekkor elkezdték kinyitogatni a zsákokat. Benjáminé maradt utoljára. Ott lapult a serleg! A testvérek kétségbeesésükben megszaggatták ruháikat, majd fölrakták zsákjaikat a szamarakra, és visszamentek a városba. József elé vitték őket, ahol Júda a földre borulva elkezdett könyörögni Benjámin életéért. Kössétek össze a pontokat egytől ötvenötig! Mit ábrázol a rajz? HETI ÚTRAVALÓ Akinek sokat adtak attól sokat kívánnak és akire sokat bíztak, attól többet kémek számon. (Lk 12,48b) Szentháromság ünnepe után a 9. héten az Útmutató reggeli s heti igéi Isten gyermekeinek, az ő elhívott szolgáinak a felelősségéről szólnak. Ők Krisztussal közösségben élve, hűségesen és engedelmesen teljesítik Uruk akaratát e világban - tudva, hogy „Isten az, aki megsegít engem, az Úr az, aki megváltja lelkemet" (Zsolt 54,6; LK). A talentumokról - egy talentum: harmincöt kilogramm ezüstpénz - szóló példázat üzenetét a következő ige fényében vizsgáljuk meg: „És ha a másén nem voltatok hűek ki adja oda nektek azt, ami a tietek?" (Lk 16,12) Isten minden gyermeke kapott a képességei szerint valamennyi s valamilyen talentumot. Ha az Urat féljük és szeretjük mindennél jobban, akkor örömmel szolgálunk, hogy „befektetése" maradéktalanul megtérüljön bennünk és általunk. Ekkor is csak azt tesszük, ami a kötelességünk, ezért az örök élet: jutalom, Isten ingyen kegyelmi ajándéka! „Jól van, jó és hű szolgám, a kévésén hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!” (Mt 25,21.23) Pál Krisztusért kárnak ítélt mindent, mert felismerte: csak a belé vetett hite által igazulhat meg Isten előtt. És azért nyerhette meg Krisztust, mert már előzőleg, a damaszkuszi úton megragadta őt Jézus. Ezek után hogyan hasznosítja talentumait? „...ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé..." (Fii 3,14) Salamon engedelmes szívet kért; bölcs és értelmes szívet kapott az Úrtól. Ezt a talentumot jól hasznosította, „mert látták hogy isteni bölcsesség van benne, és így szolgáltat igazságot" (iKir 3,28). Ezékiel próféta is hűségesen betöltötte Istentől nyert őrállói hivatását, figyelmeztetve bűnöst és igazat az Úr igéjével. Ha ez utóbbi „nem vétkezik akkor életben marad, mert engedett a figyelmeztetésnek és te is megmented a lelkedet" (Ez 3,21). Az Isten eredeti szándéka szerinti házasság és a házasság nélküli élet egyaránt az ő kegyelmi ajándéka (lásd iKor 7,7), nem emberi „teljesítmény”. De „nem mindenki képes elfogadni ezt a beszédet, csak az, akinek megadatott" (Mt 19,11)! Csak a Szentlélekkel beteljesedve, az ő irányítása alatt, az alkalmas időt jól kihasználva tudunk az Úr akarata szerint, bölcsen szolgálni talentumainkkal. Az igazi ünneplésnek soha nem lesz vége: „.. .adjatok hálát az Istennek az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében. ” (Ef 5,20) Pilátus többet kapott a világi hatalomból, de Jézus felvilágosította: „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked... ” (Jn 19,11) A császár barátja végül engedett a zsidó vezetők zsarolásának. Isten gyermekeként mi jól is- mer(het)jük Urunk akaratát. Hű és okos sáfárként végezzük-e a ránk bízott „sok” szolgálatot? „Boldog az a szolga, akit, amikor megérkezik az úr, ilyen munkában talál!" (Lk 12,43) „Mert nem ember, hanem Isten a mi gazdánk!” (Luther) Ó, „segíts, hadd végezzem / Minden dolgom serényen, / Készséges szolgaként...” (EÉ 436,5) ■ Garai András
