Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-08-13 / 33. szám

IO 2006. augusztus 13. KRÓNIKA ‘Evangélikus ÉletS Canossa-járás A németországi Padebomban július 21. és november 5. között látható a Canossa-já- rásnak emléket állító Canossa 1077 - megrendül a világ című kiállítás. A tárlat - amelyről a www.canossa2006.de weboldalon található bővebb információ - hétszáz kiállítási tár­gyat vonultat fel. A közmondásos Canossa-járás eredete a 11. századra nyúlik vissza, amikor a német­római császár és a pápa arról vitatkozott egymással, hogy kinek van joga kinevezni és hűbéri birtokaikba beiktatni a főpapokat (invesztitúra). Ugyanis aki megtehette, annak volt nagyobb hatalma az egyházban, illetve „ellenfelével” szemben. Az egyház szabad­ságáért küzdött a reformpápák egyike, VII. Gergely (1020 és 1025 között -1085). Az in­vesztitúraháborúban a szentatya egyházi átkot mondott ÍV. Henrikre (1056-1106), aki az említett jogot ugyancsak magának akarta megszerezni. Hatalmának biztosítása érdeké­ben Henrik úgy határozott, bűnbánatot tart, és Canossába zarándokol, hogy az átok visszavonására kérje az ott tartózkodó katolikus egyházfőt. A pápaság ezzel megfosz­totta a trónt szakrális hatalmától, és megvetette az egyház világi uralmának alapjait. N A Glaube und Heimat írása nyomán: Gazdag Zsuzsanna Helyreigazítás Az augusztus 6-i számunk 6-7. oldalán található Német ajkú gyülekezeteink kegyessé­ge című cikkbe tartalmi hiba került. A kilencedik bekezdésben található mondat helyesen így hangzik: „ljj. Prőhle Károly professzor magyarázata szerint azért, mert Németország egy olyan területéről származnak, amely viszonylag hamar Krisz­tus-hívővé lett, ezért a mise dramaturgiája megfakult, és a nép vallásossága szem­pontjából sokkal nagyobb jelentősége volt a kolduló (prédikáló) szerzetesren­deknek, mint a misének.” A hibáért elnézést kérünk a szerzőtől és olvasóinktól. IIBDLTÉS____________________________________________________________________________________________ A Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület ez évi nyári konferenciáját augusztus 17. és 20. között tartja Piliscsabán, a Béthel Missziói Otthonban. Ebben az eszten­dőben is várunk mindenkit - nem csak a Fébé nagy családjából! Gyülekezeti ta­gokat és minden érdeklődőt is szeretettel hívogatunk. Az írásos jelentkezéseket postán kérjük eljuttatni Taschner Erzsébet főnök asszony címére: 1131 Budapest, Pajtás u. 42. PROGRAM • Augusztus 17., csütörtök 15.30: Szeretetvendégség, bemutatkozás, a kapott igék felolvasása: 17.00: Nyi­tó áhítat-Jól vigyázzatok (Ef 5,15-20); 18.00: Vacsora; 19.00: Evangélizáció-Mit hallgattok rá? (Jn 10,11-21) • Augusztus 18., péntek 7.30: Reggeli áhítat; 8.00: Reggeli; 9.00: Igehirdetés - Érvényesül-e Isten törvénye? (Hab 1,2-7); 10.00: Igehirdetés - Az igaz ember a hite által él (Hab 2,1-4); n.oo. Bibliakörök; 12.30: Ebéd; 15.30: Igehirdetés - Az Úr azonban ott van (Hab 2,18-20); 16.30: Igehirdetés - Megmondtam nektek (Jn 10,22-30); 18.00: Vacsora; 19.00: Fakultatív program - színielőadás • Augusztus 19., szombat 7.30: Reggeli áhítat; 8.00: Reggeli; 9.00: Igehirdetés - Hitből hitbe (Róm 1,16-17); 10.00: Igehirdetés - Kegyelemből, hit által (Róm 3,21-26); 11.00: Bibliakörök; 12.30: Ebéd; 15.30: Igehirdetés - Ábrahám a hit példája (Róm 4,13-25); 16.30: Ige­hirdetés - Sokan hittek benne 0n 10,31-42); 18.00: Vacsora; 19.00: Fakultatív program - vetítés, beszélgetés • Augusztus 20., vasárnap 7.30: Reggeli áhítat; 8.00: Reggeli; 9.00: Morzsaszedés, úrvacsorái előkészítő; 10.00: Istentisztelet úrvacsoraosztással (2MÓZ 19,1-7); 11.30; Ebéd, hazautazás ISTENTISZTELETI REND / 2006. augusztus 13. - Budapest Szentháromság ünnepe után 9. vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Lk 16,1-9; Jer 1,4-10. Alapige: 1Kor 10,1-13. Énekek: 395., 439. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német, úrv.) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Simon Attila; du. 6. Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Veperdi Zoltán; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Takács József; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10.; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, IV. Tóth Aladár út 2-4. de. 9. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; de. 11. (úrv.) Zászkaliczky Péter; du. 6. Smidéliusz Gábor; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Aradi György; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák) Szpisák Attila; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. (úrv.) Kertész Géza; VIII., Vajda P. u. 33. de. 9. Johann Gyula; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv.) Szabó Julianna; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Johann Gyula; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) dr. Joób Máté; de. n. (úrv.) dr. Joób Máté; dú. 6. Blázy Árpád; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Blázy Árpád; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Simon Attila; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Kendeh György: XIII., Frangepán u. 41. de. fél 9. Kendeh György; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. 11. Verasztó Teodóra; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. Verasztó Teodóra; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Kendeh K. Péter; Rákospalota, XV., Régi Fóti út 75. (nagytemplom) de. 10. Bátovszky Gábor; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-n. de. 10. Zászkaliczky Pál; Cinkota, XVI. , Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Marschalkó Gyula: Rákoskeresztúr, XVII. , Pesti út 111. de. fél 11. Marschalkó Gyula; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Kosa László; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. (úrv.) Kosa László; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. Hulej Enikő; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. Hulej Enikő; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza; Názáret-templom, Mátraszentimre-Bagolyirtás de. 11. dr. Zsigmondy Árpád. ISTENTISZTELETI REND / 2006. augusztus 13. - Balaton Alsódörgicse de. 11.; Balatonakali du. 2.; Balatonaliga (Club Aliga területén levő ref. templom) du. 6.; Balatonalmádi du. 4.; Balatonboglár de. 11.; Balatonfenyves (református templom) du. 6.; Balatonföldvár (városháza) du. 2.; Balatonfured de. 9.; Balatonszárszó (evangélikus templom) du. 3.; Balatonszárszó (evangélikus üdülő) de. 10.; Balatonszemes du. 2.; Hévíz du. fél 5.; Keszthely de. fél 11.; Kötcse de. 10.; Kővágóörs de. fél 12.; Mencshely de. 11.; Nagyvázsony du. 2.; Révfülöp de. 10.; Siófok de. 10.; Sümeg du. fél 3.; Szentantalfa de. 3/4 10.; Tapolca de. fél 9.; Veszprém de. 10.: Zánka de. fél 9. NÉMET NYELVŰ ISTENTISZTELETEK Balatonboglár de. fél 10.; Hévíz de. fél 10.; Siófok (kápolna) de. fél 10. ■ Összeállította: Boda Zsuzsa Édesapám első világháborús hadifogolynaplójából Kevesen gondolunk ma arra, hogy 1914. július 28-án tört ki a számunkra különö­sen is nemzeti tragédiába torkolló I. vi­lágháború. „A sors vérfagyasztó fintora, hogy annak a férfinak (Ferenc Ferdinánd trónörökös) meggyilkolása miatt tört ki a háború éppen a Balkánon, aki a balkáni és nem balkáni szlávok egyesítésének és a magyarság pusztulásának közismert híve volt” - emlékeztet Nemeskürty István. Ferenc József ígérete, hogy a háború vé­get fog érni, mire a levelek lehullanak, hiú reménynek bizonyult. Minden addiginál pusztítóbb háború következett, amely­ben hazánk három - a balkáni, az olasz és az orosz - fronton kényszerült harcolni. Édesapám végül az orosz hadszínté­ren került fogságba. Óriási orosz túlerő vette körül a századukat, golyózáporral árasztva el őket. Utánpótlást nem kap­tak, töltényük elfogyott. „Körülvettek bennünket, foglyok voltunk. Miután fegyvereinket elszedték, kettős rendekbe állítottak, és útnak indítottak az orosz tábor felé. Az orosz katonák többször érdeklődtek nemzetiségünk felől. Mond­tuk, hogy magyarok vagyunk, de ilyet nem ismertek. Jaroszlantól Lembergig az utat egy zsúfolt marhavagonban tet­tük meg. Egynapi pihenő után folytattuk utunkat nagy Oroszország felé. Kijevbe reggel érkeztünk. Itt megengedték, hogy bemehessünk a városi fürdőbe, ami nagy jótétemény volt ránk nézve. Moszk­vában virradt ránk újesztendő napja. Kértük a Mindenhatót, hogy minél előbb segítsen bennünket haza.” Erre azonban még évekig várni kel­lett. A gőzkocsi január elején indult el velük az Ural hegységen át Tyumeny fe­lé, ahol mínusz ötven Celsius-fokot mu­tatott a hőmérő higanyszála. Fegyveres őrizet mellett napi egy órát sétálhattak. Február elején már elindultak Szibérián át a hosszú útra, de még nem tudták, ho­vá. 1915. február 20-ának ködös délelőtt­jén futott be velük a vonat a skotovói ál­lomásra, ahonnan már nem voltak messze az egyemeletes, nagy, komor laktanyák, ahol két és fél évig lakhattak. Mindenki találhatott végzettségének megfelelő munkát, ami elviselhetővé tette a bezártságot. Márciusban hírül vették, hogy hétszáz török hadifogoly fog érkezni, akik tífuszosak. Sajnos ezek a szerencsétlenek az egész tábort meg­fertőzték. Naponta tizenöt-húsz kopor­sót vittek ki a temetőbe. A hadifoglyok síremléket emeltek el­hunyt bajtársaik emlékére, ha valahol huzamosabb ideig tartózkodtak. A sko­tovói emlékmű négy oldalán magyar, német, török és orosz felirattal megem­lékezés olvasható: „Álmodjatok a szép magyar hazáról, amelyért meghaltatok - 1916”. 1917. október 14-én Habarovszkba szállították át a hadifoglyokat, ahol min­denki úgy helyezkedett el az üres lakta­nya hideg kövén, ahogy tudott. Isten gondoskodó szeretete azonban nem hagyta el őket: angyalaként egy haba- rovszki svéd kereskedő segített: „Kocsi­számra hozatta nekünk a deszkát, amelyből azután magunknak ácsoltuk ágyainkat.” Ez a derék ember mégis tra­gikus véget ért, mert a vörösök azzal gyanúsították, hogy kémkedett a köz­ponti hatalmak javára. Üzletét feldúlták, kirabolták, majd barbár módon meg­gyilkolták a kereskedőt. Habarovszkban probléma volt a vízhiány; ezt új vezeték építésével sikerült megoldaniuk. Édesapámék egyre jobban várták a hazaindulást, amely egyre csak késett. Ehelyett áthelyezték őket Krasznaja Recskára, ahová 1918. szeptember 28-án érkeztek meg. A legfőbb gondjuk a víz­hiány volt, amelyet ismét új vezeték épí­tésével oldottak meg. 1918 novemberé­ben kapták a hírt, hogy Ausztria-Ma- gyarország fegyverszünetet kért. A tábor fele spanyolnáthával feküdt, szedte áldozatait a halál. Végre a hu­szonnegyedik órában megjött a segítség. Amerikai katonaság érkezett, amely át­vette őket az oroszoktól. Egy hadifogoly hadnagy havonta 25 dollárt kapott; eb­ből a kosztért levontak 8 dollárt, így még mindig maradt 17 dollár költőpénze. Kü­lönféle tanfolyamok is indultak a ré­szükre, közöttük gazdasági és kertészeti is. Mindez azonban csak 1919 májusáig tartott, amikor is az amerikaiak átadták a helyüket a japánoknak. Tulajdonképpen ekkor kezdődött a Távol-Keletre vetődött magyar gazdák gyakorlati gazdasági tevékenysége. Meg­spórolt pénzükön lovakat, gazdasági fel­szereléseket vásároltak, és ellátták a konyhát alapanyagokkal, sőt a piacra is termeltek. 1920 márciusa sem hozta meg szá­mukra a szabadulást. Érthető, hogy sokan úgy érezték, már nem bírják tovább a hontalanságot. Borzasztó lelkiállapotu­kat egy megrázó esemény még jobban feldúlta: a japán őr agyonlőtt három fiatal magyar tisztet, akik - nem bírván a fog­ság zártságát - megpróbáltak elszökni. Végre elérkezett a várva várt pillanat: 1920. május 14-én elindult velük a Su- hanko nevű hajó a vlagyivosztoki kikö­tőbe. „Harmincnégy napi vízi utazás után végre szárazföldre léphettünk. Tri­esztben a magyar kormány két megbí­zottja fogadott bennünket, akik az üd­vözlések után kiterítettek a fedélzeten egy Magyarország-térképet, melyen a trianoni határok színes ceruzával voltak berajzolva. Közölték, hogy a megcson­kított haza kormánya minden magyart szívesen lát, aki továbbra is magyar fennhatóság alatt akar maradni, de aki­nek a szülőföldje vagy otthona meg­szállt területre esik, oda is visszamehet. Megrázó jelenetek robbantak ki erre a kijelentésre. Világlátott emberek, harc­edzett katonák sírtak, zokogtak: hát ezért kockáztattuk testi épségünket, éle­tünket, egészségünket annyi nehéz csa­tában? Hiába! Nálunk hatalmasabb erők és gonosz, alattomos árulások csonkí­tották meg ezeréves szép hazánkat." A naplóban édesapám hálásan emlé­kezik meg a magyarországi szeretettel­jes fogadtatásról, amelynek csúcspontja, hogy Budapesten Horthy Miklós kormány­zó várta őket tábornoki kíséretével.' (El­gondolkozhatunk azon, hogy miként fogadta a nemzet nagy része a II. világ­háborúból hazatérő, csonttá-bőrré so- ványodott katonákat... Szégyellhetjük magunkat!) „Trianon döntése rólunk már nem a mi felelősségünk, a ma élőké. A múlt nem, a jövő még nem a miénk, de a je­lenben hozott döntéseink, sokszor nem tudva, mit teszünk, döntőek lehetnek, így 2004. december 5-e, a nemzet lelki- nyelvi egységének éppen az »anyaor­szág« többsége általi megtagadása vi­szont már jóvátehetetlen tragédia. A Magyar Köztársaságon belül annyian maradtunk magyarok, ahányan igennel szavaztak.” (Nemeskürty) ■ Bolla Árpád Négyszáznegyvenöt éves a Huszár Gál által alapított legrégibb magyar nyomda A pozitív emberi tevékenység Isten ügyének a szolgálatába állítható. Erre az egyik jellemző példa a Gutenberg János ál­tal feltalált mozgatható betűvel való könyvnyomtatás. A 16. század elején a reformáció megindulása és terjedése Gutenberg találmánya nélkül nem való­sulhatott volna meg Európában pár évti­zed alatt. Az is igaz viszont, hogy a re­formáció nélkül a könyvnyomtatás is lassabban állt volna az emberiség szol­gálatába. A reformáció igényelte az anyanyelven kinyomtatott Szentírást és egyéb egyházi iratokat, tehát a sorra ala­kult nyomdák egyre nagyobb példány­számban készítették őket. Ennek igazo­lására jellemző esemény volt 1540-ben Gutenberg első nyomtatványának a cen­tenáriumi ünnepsége Wittenbergben, ahol Luther Márton méltatta a könyv- nyomtatás jelentőségét, amely segítette a reformáció gyors terjedését. A reformáció és a könyvnyomtatás egyszerre hódított Magyarországon is. Luther magyar tanítványai - mint példá­ul Hontems János és Huszár Gál - a lelki­pásztori munka mellett nyomdát is lét­rehoztak, ahol elsősorban egyházi kiad­ványokat nyomtattak magyar nyelven. Egy jelentős évforduló az oka annak, hogy a reformáció és a könyvnyomtatás egymásra utaltságáról szólunk. Huszár Gál több helyen alapított nyomdát, így például 1561-ben Debrecenben is, ahová Kassáról menekült. Első munkaként Me­lius Juhász Péter négy művét adta ki. Huszár Gál Debrecenből is tovább­ment, de a nyomdát a városra hagyta. És ez a nyomda - mint az ország legidő­sebb nyomdája - különböző neveken négyszáznegyvenöt éve megszakítás nélkül működik. Jelenleg Alföldi Nyom­da néven az ország egyik legjelentősebb nyomdája. Gutenbergi ólombetű ugyan ma már nincs, de a csaknem fél évezrede fennálló éves nyomda a legmodernebb technikával rendelkező könyvgyártó vállalat. Az eltelt négyszáznegyvenöt év alatt hol a református egyház, hol a vá­ros tulajdona, hol közös tulajdon volt; 1998 óta a nyomda vezetői és dolgozói egyben a tulajdonosai is. Ez év június i-jén ünnepelte a város, valamint a Tiszántúli Református Egy­házkerület a nyomda négyszáznegyven­ötödik születésnapját. Az ünnepség ke­retében avatta fel dr. Bölcskei Gusztáv re­formátus püspök Huszár Gál szobrát, amelyet a nyomda udvarán állítottak fel (képünkön). Itt jegyezzük meg, hogy evan­gélikus egyházunk is őrzi Huszár Gál emlékét: róla neveztük el a Deák téren lévő egyházi könyvesboltot. Az egyházi sajtó, az írott betűvel hir­detett evangélium ma sem lehet meg nyomda nélkül. Mikor Huszár Gál tevé­kenységére emlékezünk, adjunk hálát Is­tennek a nyomtatott betű szolgálatáért. ■ Dr. Juhász Géza

Next

/
Oldalképek
Tartalom