Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-07-23 / 30. szám

‘Evangélikus ÉletS PANORÁMA 2006. július 23. 5 Léleksimogató dalvigasz Találkozás Dévai Nagy Kamillával ► Sivár lakótelepi környezetben álló zöld betonkocka - egy valamikori iskola épülete - fogadja a Krónikás Zenedébe érkezőt Budapest III. kerületében, a békásmegyeri Zi- pernovszky Károly utca i~3.-ban. Az épületbe lépő látogató azonban a szó szoros és átvitt értelmében is egy egészen más világba csöppen. Meleg színek, faragott bútorok, hancúrozó kismacskák - igazi fé­szekmeleg fogadja a betérőt. Az aj­tót nyitó kedves, mosolygós házi­gazda - az iskola és a kollégium ve­zetője, a most tízesztendős zenede életre hívója - nem más, mint Dé­vai Nagy Kamilla.- Immár egy évtizede annak, hogy az Ön nevét hallva kinek-kinek már nemcsak egy si­keres előadóművész, hanem egy pedagógus is az eszébe juthat. Milyen zenészi, illetve peda­gógusi példaképek - ha tetszik, mesterek - vol­tak a szeme előtt, amikor tanítani kezdett?- Egykor Joan Baez miatt vettem kézbe a gitárt, de őt sajnos nem nevezhetem mesteremnek, hiszen személyesen nem ismerhettem őt, csak felvételekről tanul­hattam tőle. Az énekesek közül pedig Barbra Streisand az, akit nagyon szívesen hallgatok. Tanáraim közül szeretettel és tisztelettel gondolok az örökifjú Sík Ol­gára. Mindig nagy szeretettel fogadta a növendékeit; a diákok, ha megéheztek, kaptak tőle egy tál ételt is. Ezt a légkört, ezt a fajta hozzáállást, amit a tanárnő otthonában láttam, próbálom itt a zene­dében megvalósítani.-Az Ön helyzete annyiban azért más, hogy a krónikások ebben az épületben nemcsak ta­nulnak, de ez az otthonuk is...- A Krónikás Zenede azért iskola és kollégium is egyben, mert főként hatá­ron túli fiatalok tartoznak a diákjai közé. A hallgatók létszáma a korábbi 85-ről - nehéz anyagi helyzetünk miatt - 38-ra csökkent, a tanári gárda velem együtt ti­zenkét emberből áll. Felvételi korhatár nincs - jelenleg a legidősebb tanítvá­nyunk 48 esztendős -, a zenei előkép­zettség nem feltétel. Viszont minden­képpen szükséges - akár ennyi idősen is - az elméleti tudás pótlása. Az a célom, hogy a tanítványaim az itt töltött évek alatt megismerjék a muzsikálás örömét. A jelentkezők tudásához igazodó okta­tás négy évig tart, az ötödik esztendő egyfajta továbbképző, amely diploma­koncerttel és a hivatásos előadóművészi működési engedély és oklevél átvételé­vel zárul.- Annak ellenére, hogy a Krónikás Zenede több, később nevet szerző, komoly sikereket el­érő művészt bocsátott útjára, az itt képviselt és tanított muzikális stílus - a históriás balladák és virágénekek világa - sokak számára mégis idegen. Miben látja e némelyek szerint „korsze­rűtlen" zenei irányzat értékeit?- Az általunk oktatott úgynevezett „krónikásstílus” különleges egyveleg. A hagyományokra épít, az alapot a népda­lok, illetve a népdal alapú megzenésített versek jelentik. De a célunk nemcsak a régi zenei értékek megőrzése, hanem egyszersmind új tradíció teremtése is. Ezen azt értem, hogy egyfelől az olyan „korszerű” stílusokat is, mint amilyen például a rockzene, beleolvasztjuk a da­lainkba akusztikus hangszereken, így „krónikásítjuk” őket. A megszokottól el­térő hangzásvilágot az ebben a műfaj­ban szokatlan zeneszerszámok - furu­lya, mandolin, konga, hegedű - alkalma­zásával érjük el, másrészt a régi dalla­mok megszólaltatásához mai, modern hangszereket is felhasználunk. így végül egy egységes stílus alakul ki, és ekként történhet meg az, hogy egy műsoron be­lül sikerül eljutnunk a gregoriántól egé­szen a rockzenéig vagy a musicalekig. Ily módon összességében azt fejezzük ki, hogy tiszteljük a régit, magyarok va­gyunk, szeretjük a ma született szépet is, s emlékezünk az őseinkre, őrizzük a hi­tünket.- Erdélyből származik. A „krónikásításkor” vagy éppen hite és magyarsága megélésekor ezekhez a gyökerekhez nyúlik vissza?- Részben. A művészi és lelki forrást elsősorban Erdély jelenti, de emellett fontos számomra szűkebb pátriám, az ötvenes évek Budapestje - annak is a Naphegy környéki része, ahol felnőt­tem -, továbbá a balatoni házam. Itt van az a zug, ahol erdélyi fenyőimet, felvidé­ki kopjafámat és délvidéki tiszafámat meggyökereztetve teljesen otthon érez- hetem magam.- Az Ön számára mit jelent magyarnak lenni?- Egyszer egy három és fél hónapos turnén vettem részt az Egyesült Álla­mokban. Amikor hazaértem, megcsó­koltam a földet, és nem azért, mert az akkori pápának - II. János Pálnak - ez volt a szokása, hanem azért, mert annyira vá­gyódtam haza. Meg is fogadtam, hogy egy hónapnál hosszabb időt nem fogok külföldön tölteni. Az utazás egy idő után azért nagyon hiányzik. A közeljö­vőben indulok Dél-Afrikába, Erdélybe, Kanadába és Svédországba - és termé­szetesen nagyon örülök neki.- Koncertek, utazás, a zenede pénzügyi gondjai, a diákok lelkének ápolása, heti ötven óra tanítás... Hogy bírja mindezt?- Csak úgy, hogy nagyon bízom ab­ban, hogy talán jó, amit teszek, és hasz­nálhatok vele a tizenöt milliós magyar­ságnak. És érzem, hogy a Jóisten figyel rám. Csupán így lehetséges, hogy ennyi baj és nehézség közepette nem adtam fel. Szerencsére legyőztem az egészségi prob­lémákat, illetve küzdők súlyos cukorbe­tegségemmel, mégis talpon vagyok.- Ezért is jó, ha valaki - Önt idézve - „per­tuban van a Jóistennel"...- Igen, valóban gyakran szoktam mondani, hogy pertuban vagyok vele; Isten nélkül nagyon nehéz lenne.- A tíz évvel ezelőtti autóbalesete után is a hite jelentette a támaszt?- Igen, de persze nem csak azóta. Gyer­mekkorom óta mélyen hiszek Istenben. Szüleim révén katolikus-református csa­ládból származom, a felmenőim közé tartozik Makkai Sándor református püs­pök. Ugyancsak a rokonom Ignácz Rózsa írónő és Böjté Csaba ferences atya. A volt férjem - akitől a nevemet is kaptam -, Dé­vai György révén pedig képviselteti magát a családban a lutheránusság is. Az egyik menyem - aki felnőttkorban keresztelke- dett - szintén az evangélikus vallás mel­lett döntött. Három unokám közül a leg­idősebbet, a hároméves Dévai Dániel Ábelt is evangélikus templomban keresztelték, a nyolc hónapos Zsófia Anna keresztelője pedig július 19-én lesz, ugyancsak egy evangélikus templomban. A legkisebb Borka Hanna, ő négy hónapos. A balesetekről csak annyit, hogy ezek sora már gyermekkoromban kezdődött. Tizenegy évesen gerinctörésem volt. Ak­kor tanultam meg a csendes lelki beszél­getést azzal, aki felügyel ránk, és gondoz bennünket. Rájöttem, hogy mindennek van magyarázata - még akkor is, ha eset­leg csak évek múlva találom meg. Volt egy olyan pillanat is az életemben, ami­kor egy adott történésnek azonnal meg­adatott az „isteni magyarázata”. Egy ame­rikai útról érkeztem haza. Azzal fogad­tak a repülőtéren, hogy Svájcba mehet­nék egy anyagilag is igen kedvező fellé­pésre. Amikor az e felett érzett örömöm­ben átugrottam a bőröndömet, elestem, és eltört a bal kezem gyűrűsujja. Ez azért tragikus, mert gitározáskor ez az ujj a legfontosabb. Én - ahelyett, hogy ordíta­ni kezdtem volna - rámeredtem le- fittyedt ujjamra, majd az ég felé emeltem a tekintetemet, és azt mondtam: „Köszö­nöm, Uram. Igen, megértettelek, elka­pott a mammon szelleme...”- A pénz, a pénz, a pénz ...Most igen nagy szüksége lenne rá...- Igen, hiszen a zenede nem kap álla­mi támogatást, adományokból, koncert­jeink, CD-ink bevételéből, teljesen ön­erőből tartjuk fenn, ráadásul úgy tűnik, hogy december 31-ig mennünk kell - an­nak ellenére, hogy huszonöt évre kap­tuk meg az épület használati jogait -, mert nem tudunk kifizetni régebbi, de csak most kézhez kapott számlákat. És mégis, ebben a helyzetben is próbálok példát mutatni a tanítványaimnak, hogy őket se a pénzimádat, a siker és a hírnév megszerzésének vágya hajtsa és ösztö­nözze, hanem arra törekedjenek, hogy énekükkel és zenéjükkel az igaz, szép és tiszta dolgok követei legyenek. Szeret­ném, ha sokan és sokfelé hívnának min­ket előadásokra, hogy mindegyik vég­zett növendék végig tudja járni a neki rendelt utat, és teljesíthesse kötelességét, amelyet odafönt jelöltek ki számára. Ehhez komoly hivatástudat kell, mert aki a krónikások közé áll, annak nagyon nehéz az élete. Ha nem is ekhós szeké­ren, de sokat utazunk, a Felvidéktől Ka­nadáig. Mindenfelé megyünk, ahol egy szál magyar is van, zenélünk és éneke­lünk nekik, és én hiszem, hogy ez olyan, mintha a lelkűket simogatnánk. ■ Gazdag Zsuzsanna A Krónikásének Közhasznú Alapítvány címe: 1039 Budapest, Zipemovszky Károly u. r-3. Telefon: 1/454-7163, 1/454-7164, 1/454-7165; fax: 1/454-7162, e-mail: dnk@t-online.hu. Honlap: www.kronikasenek.hu. mwtmmmmmmmmmmmmmmimmiMimáMMim Teréz anya musicalben Nagy sikerű előadással örvendeztette meg a közönséget a közelmúltban a Rock- és Musicalszínház társulata. A 12. Ferencvárosi Ünnepi Játékok keretében bemutatott Kiálts a szeretetértl című musi­cal-opera Kalkuttai Teréz' anya életéről szól. A szerzetesnőt a színpadon Nagy Anikó személyesítette meg. A kétfelvo- násos előadáson keresztül a nézők be­pillantást nyerhettek a Szeretet Misszio­náriusai rend alapítójának életébe, gyer­mekkorától kezdve Indiában végzett szolgálatán keresztül haláláig. ■ G. Zs. Sorsokból képek Polgár Rózsa-kiállítás Badacsonyban A textil az az anyag, amely születésünk­től halálunkig körülvesz, betakar, elkísér bennünket. Növényi vagy állati eredetű, könnyű, semmi-szálakból jön létre. Lét­rejötte, megvalósítása - valódi teremtés. Polgár Rózsa, aki a kortárs gobelinmű­vészet, a mai magyar textilművészet meghatározó személyisége, mindennap­jainkhoz személyesen kötődő tárgyakat jelenít meg textiljein, átemelve őket a művészet szférájába. A Mellényke, a Fontos kis zsebkendő, a Kenyér, a Vándortarisznya, az Anyaság és a Katonapokróc - mind-mind sorsokból hoz létre képpé váló emlék­műveket. Méltósággal és soha nem hát­ráló kötelességtudással vállalja az asszonysorsot, a magyar sorsot, vállalja a kort, s azért tud belőle hihető, katartikus képi valóságot teremteni, mert alázattal viseli a mesterség órákat-napokat-éveket követelő aprómunka-óráit is. Az árnyékával együtt kettős figurát al­kotó magányos ember képe, aki eljutott a csúcsig, akit tisztelet illet meg - Egry Jó­zsef. A tündöklő, fénylő textil emlékmű a személyessé vált közös sors, 1956 forra­dalma a selyemfestés illuzionista techni­kájának tapasztalataival kiteljesedve - fénylő, tiszta textilszoboremléket állít a tisztán tündöklő ’56-nak. ■ Gopcsa Katalin művészettörténész Polgár Rózsa Munkácsy- és Kossuth-díjas kár­pitművész Új művek című kiállítása megte­kinthető a badacsonyi Egry József Emlékmúze­umban (Egry sétány 12.) augusztus 13-ig, hétfő kivételével 10-18 óra között. Bal szélen a Tisztelet Magyarországnak, jobb szélen a Vándortarisznya című mű Egyházi levéltárosok találkozója ► A Magyarországi Egyházi Levéltá­rosok Egyesülete (MELTE) július elején tartotta idei vándorgyűlését a Dunakanyarban fekvő Kismaro­son, a ciszterci nővérek kolostorá­ban. Talán sokan nem is tudják, mi­vel foglalkoznak az egyházi levél­tárosok, egy különleges egyházi munkaterület képviselői. Pedig a múlt emlékeinek ismerete az egy­ház identitása szempontjából, a jö­vőkeresés rögös útján járva elen­gedhetetlen. Ám ha nem őrizzük meg híven a különféle egyházi szervezetek, egyesületek írásos és egyéb emlékeit, ha nem adjuk be levéltárba a személyi hagyatéko­kat, akkor töredékes lesz a múl­tunkról - benne a közelmúltról - alkotott képünk. A tizenhárom éve, 1993-ban ökumeni­kus alapon alakult MELTE kettős kötő­désű; elkötelezett a levéltárakat fenntar­tó egyházak felé, de ugyanolyan fontos és egyenrangú tagja a nemzeti kulturális örökség kincseit őrző levéltári hálózat­nak is. Az 1996-ban elhunyt Kormos Lász­ló debreceni református levéltáros által alapított egyesület fejlődése egyben az egyházi levéltárak rendszerváltás utáni előrehaladását is jelzi. Elszigetelt, egy­személyes, gyengén felszerelt intézmé­nyekből képzett szakemberek által gon­dozott, korszerűen működő levéltárak­ká fejlődtek. Köszönhető ez a fenntartó egyházaknak, de legalább ilyen mérték­ben a hazai levéltárosszakma és az állam támogatásának. Sajnos, az idén ez a folyamat került ve­szélybe: a 2006-os költségvetés érthetet­len és szakmailag tarthatatlan módon nemhogy nem növelte, de 38%-kal csök­kentette az egyházi gyűjtemények támogatását. Emiatt kollégákat bocsátanak el, kutató- és olvasóidőket rövidítenek le. Veszélybe kerülnek az utóbbi tíz-tizenöt év alatt el­ért eredmények Evvel a helyzettel nézett szembe tehát az idei találkozó Kismaro­son. Az egyesületben négyévenként van tisztújítás: idén választották újjá a héttagú intézőbizottságot, melynek Kertész Botond személyében evangélikus tagja is van. A színvonalas szakmai program elején hagyományosan Helmut Baiemek, a bajor evangélikus tartományegyházi levéltár nyugalmazott igazgatójának az előadá­sa állt: idén a németországi egyházi le­véltárakat mutatta be. A hazai egyházi levéltárak működési gondjairól számol­tak be az előadók református, katolikus és evangélikus részről. Ezt követően a világi levéltárosszakma képviselői - a le­véltári pályázatokat kiíró Nemzeti Kul­turális Alap Levéltári Kollégiumának, az átalakulás alatt álló kulturális miniszté­rium levéltári főosztályának és a Magyar Levéltárosok Egyesületének a munka­társai - tartottak tájékoztatót. Színes, vetítéssel egybekötött beszámolót tar­tottak az erdélyi magyar egyházi levéltá­rak képviselői az utóbbi években végbe­ment örvendetes fejlődésükről és a ve­szélyeztetett gyülekezeti iratanyag be­szállításáról. Megindító volt értesülni a konferencia házigazdáinak, a kismarosi ciszterci nővérközösségnek a történeté­ről: ők szó szerint üldöztetést és hát­rányt vállaltak és szenvedtek hitükért a szocializmus egyházüldöző időszaká­ban. A programot a váci katolikus püs­pöki palota, a katedrális és a gyűjtemé­nyek megtekintése zárta. Gondoljunk imádsággal az egyházi gyűjtemények méltánytalanul nehéz anyagi helyzetére, és támogassuk ezt az egyházi múlt szempontjából kulcsfon­tosságú munkaágat! ■ Czenthe Miklós, az Evangélikus Országos Levéltár igazgatója

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom