Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-07-16 / 29. szám

‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2006. július 16. 3 Díjazottak Közéleti konfliktusok „Egyházunk szép arborétumá­ban sok impozáns fa van. Egyik ilyen a békéscsabai gimnázium” - kezdte ünnepi köszöntőjét Ha­fenscher Károly országos iroda­igazgató Békéscsabán, a pedagó­gusok találkozóján tartott gálán. (A találkozóról tudósításunk az 1. ol­dalon. - A szerk) Ezzel az ese­ménnyel zárta jubileumi évét a százötven esztendős intézmény. A városháza udvarán tartott elő­adáson a gimnázium diákjai vers­sel, énekkel és tánccal szerepel­tek, a produkciók szünetében pedig röviden ismertették az is­kola másfél százados történetét. Az évforduló zárásaként Kon­dor Péter esperes, az igazgatóta­nács elnöke olyan békéscsabai evangélikusoknak adott át elis­merést, akik segítették a gimná­zium rendszerváltás utáni újra­indítását. A Békéscsabai Evangélikus Gimnáziumért díjat vette át Aradi Andrásáé nyugalmazott tanár, aki pedagógusként és lelkészfeleség­ként is szolgált évtizedeken ke­resztül; a ’90-es években segített összefogni az evangélikus tanári kart. Ezt a díjat kapta meg dr. Si­mon Fiala János is, akit „elkötele­zett evangélikusként és elkötele­zett hazafiként” mutatott be az esperes. A díjazott ötleteivel, gondolataival segítette az intéz­ményt. Posztumusz elismerés­ben részesült Táborszky László; a díjat az egykori békéscsabai es­peres özvegye vette át. Az igaz­gatótanács két egykori elnöké­nek, dr. Rück Andrásnak és Szente Bélának elismerő oklevelet adott át Kondor Péter, ezzel is megkö­szönve, hogy a „viharos és nehéz időkben” békességre törekedve vezették a testületet. ■ -Ó-Ő-A Dr. Simon Fiala János (balra) átveszi a díjat Kondor Péter esperestől (középen) Papi teljesítménytúra ► Bátran kiérdemelhette vol­na a „Börzsöny teljesítmény­túra” elnevezést az a kirán­dulás, amelyet a Győr-Mo- soni Egyházmegye szerve­zett a területén szolgáló lel­készek és családtagjaik ré­szére július 6-án. A túrára meghívót kaptak a szomszé­dos Soproni Egyházmegyé­ben szolgáló lelkészek is, akik közül egy házaspár fo­gadta el a szíves invitálást. Menyes Gyula püspöki titkár vállal­ta a túraterv elkészítését. Bizony nem volt könnyű a teljesítendő táv. Nagybörzsöny községből in­dulva közel húsz kilométert kel­lett megtenni, megspékelve a tá­volságot 600 méter szintkülönb­séggel. A táv első felében egy rö­vid szalonnasütés adott lehetősé­get az erőgyűjtéshez, de ezután következett a „hosszú menete­lés”. Először a több mint 700 mé­ter magas Magyar-hegyre kellett felkapaszkodni, majd a még ma­gasabban fekvő Salgóvárhoz, ahonnan viszont gyönyörű pa­noráma nyújtott kárpótlást a ki­fulladt túrázóknak. Innét egy rö­vid pihenő után hosszú ereszke­dés kezdődött, amely egészen Ke­mence községig tartott, ahol a tú­ra végcélja volt. Az egyöntetű vélemény sze­rint az élmény kárpótolta a résztvevőket a túra végén érzett fáradtságért, és talán még a más­napi erős izomláz sem szegte kedvét azoknak, akik hősiesen végigjárták a teljes távot. A terv ugyanis az, hogy a következő évben újabb túrát szerveznek az egyházmegyében, reménység szerint a mostaninál több részt­vevővel. ■ Kiss Miklós Szép és követendő gondolat az egyház és az állam szétválasztása. A modem korban ez mindkettőnek érdeke. Az elmúlt két évszázad jogfejlődése alapve­tően rendezte a kérdést. Hazánkban is mind az alkot­mány, mind a sokat idézett 1990. évi IV. törvény megfelelő keretet nyújt nemcsak az együttélésre, ha­nem az együttműködésre is. Mert teoretikusan a szétválasztás, praktikusan az együtt munkálkodás a fontos. Az egyházak felelőssége jelentős a társada­lom, a nemzet sorskérdéseinek, időszerű gondjainak a megválaszolásában. Ez elsősorban kötelességeket és nem jogokat jelent. De a nem annyira a történelmi múlthoz, mint a jelen társadalmi igényekhez, az egy­házak szolgálatához kapcsolódó jogok is fontosak. A pluralista társadalomban természetes, hogy az egyház munkáját konfliktusok is kísérik. Olykor az a látszat, hogy ezek főként a pénzről szólnak. Való­jában a pénzügyi természetű vitákban öltenek tes­tet a felfogásbeli különbségek. Többnyire nem arról van szó, hogy az egyház - a szektorsemlegesség je­gyében - valamilyen közfeladatra több pénzt igé­nyel az állami költségvetésből, hanem arról, hogy azok a politikai erők, amelyek nem rokonszenvez­nek az egyház szolgálatával, választják harci tere­pül a költségvetés egy-egy tételét. A közelmúltban még cifrább konfliktus borzolta a kedélyeket. De legalább nyilvánvaló, hogy a lényeget illetően nem pénzről van szó. A nagyobbik kormány­zó párt, az MSZP hívő tagozata felvetette, javasolta, hogy az egyházközségek a jövőben vállalkozási tevé­kenység formájában nyújtsák szolgáltatásaikat - ke­resztelés, esketés, temetés... és ennek megfelelően adózzanak a stóla után. Szellemes és a konfliktust ger­jesztő javaslat fő vonulatát elkerülő volt a legnagyobb hazai történelmi egyháztól gyorsan érkező válasz; nincs mód arra, hogy minden egyházközség könyve­lőt alkalmazzon, márpedig enélkül nincs vállalkozás. Nemcsak a javaslat abszurd, hanem a származási helye is. Mit akart ezzel bizonyítani az úgynevezett „hívő tagozat”? Azt, hogy nem elfogultak az egyház javára? Netán segíteni akarnak a kormányfőnek az államháztartási hiány mérséklésében? A javaslat morbid voltát az MSZP szóvivőjének az elhatároló­dása is jelezte. Kifejtette, hogy a frakciónak nincs ilyen határozata, nem kérték a tagozatot ilyesmire; a szóvivő szemlátomást értetlenül állt az ötlet előtt. A stóla adomány, akkor is, ha néhány helyen - a hívek kérésére is - meghatározzák a fizetendő összegeket^ De ami a lényeg: belső egyházi hitéleti gyakorlatról, nem jövedelemszerzésről van szó. Egyébként a törvény szerint az egyházi személyek­nek az adományok terhére fizetett bére adómentes. Ez az inkább folklorisztikus, mint érdemi javaslat értelmetlenül rontja a hangulatot, megnehezíti az egyház és állam kapcsolatrendszerét, akkor, amikor ez amúgy is újabb erőpróba, ha tetszik: konfliktus előtt áll. Meg nem erősített, kiszivárgott hírek sze­rint pénzügyminisztériumi szakértők dolgoznak azon, hogyan lehetne körülbelül két és fél milliárd forinttal csökkenteni az egyházak részére jelenleg különböző címeken kifizetett összegeket. Emlékezetes, hogy Erdő Péter bíboros a különböző megszorítások hírét követően újságírók kérdésére válaszolva azt mondta: nem valószínű, hogy ha álta­lános támogatáscsökkentés van, akkor ebből az egy­házak kimaradhatnak. Nem is lenne szerencsés. De kérdéses mind a jogcím, mind a mértéke. No meg például az energiaárak jelentős emelkedése eleve nagy teher az egyházi intézmények számára is. Egyházi oldalról bölcs konfliktuskezelés szüksé­ges. Nem vindikálunk privilégiumokat, a téritek­ben osztoznunk kell, de azt sem nézhetjük tétle­nül, ha a nehéz helyzetre hivatkozva - egyházelle­nes körök nyomására - nem indokolt elvonásokat akarnának eszközölni. - Jelentős pozitívumként értékelhető, hogy a Magyar Köztársaság miniszter- elnöke hosszú idő után ismét fogadta a történelmi egyházak vezetőit, és javasolta a dialógus rendsze­ressé tételét. A legsúlyosabb konfliktusok többnyire nem a pénzügyi gondokkal kapcsolatosak. Most a művi meddővé tétel problémája, az e körül kialakult helyzet mutatja ezt. Július 1. óta - az Alkotmánybí­róság korábbi határozatának következtében - nincs érvényben lévő szabályozás. Ismeretes, hogy állampolgári beadvány nyomán a testület eltörölte a korábbi szabályozást, mely a 35 éves korhatárhoz kötötte a beavatkozás engedélyezését. Az indok az, hogy a nagykorú állampolgárok közötti különb­ségtétel alkotmányellenes, sérti a 18 évesnél időseb­bek önrendelkezési jogát. A kialakult korábbi orvo­si gyakorlat szerint nem egyszerűen 35 év felett, ha­nem a legalább háromgyermekes anyák esetében került sor a beavatkozásra, ha amúgy is végeztek operációt, például vakbélműtétet. Többször foglalkozott a kérdéssel az Evangélikus Élet is. A lényeg - és ezt kellene az egyházaknak még erőteljesebben képviselniük -, hogy a művi meddő­vé tétel azon beavatkozások közé tartozik, amelyek kizárólag egészségügyi indokból végezhetők el. Ezt kell megjeleníteni a törvényben. Ezt kívánja az orvo­si etika is, hiszen orvos a beavatkozást csak egész­ségügyi indok alapján végezheti el. Az új egészség­ügyi miniszter mintegy kompromisszumos javasla­ta - engedélyezzék 26 éves kortól a beavatkozást - sajátosan mutatja a társadalom devianciára szociali­záltságának a mélységét. Az önrendelkezési jog nem terjedhet ki az ön­csonkításra és arra, hogy ennek elvégzésére szak­ember kényszeríthető legyen. A további súlyos ér­vekkel, így a nemzet érdekével, az alapvető emberi értékekkel - szerelem, szeretet, család, tisztesség - való szembesülés már társadalmunk bizonytalan­ságára, szolgálatunk erőtlenségére is figyelmeztet. Egyháznak és társadalomnak egyaránt autonóm, felelős emberekre van szüksége. De ebben a kérdés­ben az önrendelkezési jog emlegetése félreértés. Er­kölcsi megújulás nélkül gyenge hatékonyságú erőfe­szítés minden megszorító intézkedés, és eredeti ren­deltetésükkel ellentétes következményekhez vezet­nek a mindenkit megillető emberi jogok. ■ Frenkl Róbert ÉGTÁJOLÓ ► Nem volt könnyű a döntés, hiszen már napok óta arra készültem, hogy ezen a héten lelkészszentelé- si ünnepeinkhez kapcsolódóan hi­vatásunk méltóságáról és kereszt­jéről írok az Égtájolóba. Azonban olyan - ahogy a szakmai zsargon mondja - hírértékű események ke­rültek látókörömbe, hogy meg kel­lett változtatnom eredeti elképze­lésemet. Lehet, hogy később visszatérek az eredetileg tervezett témára, hacsak addig valamelyik püspök testvérem nem írja meg ebben a rovatban az azzal kapcso­latos gondolatait... Az első mai „témám”: Pósfay György. A na­pokban hallottam a hírt, hogy 85 éves lel­kész testvérünk most lett igazán nyugdí­jas, hiszen június 4-én hivatalosan is el­búcsúztatták a genfi magyar gyülekezet­ben, ahol huszonöt éven át végzett szol­gálatot. De ez csak a nagyon sokszínű, gazdag szolgálat utolsó szakasza volt! Azóta, hogy a fiatal - akkor éppen buda- pest-józsefvárosi - segédlelkészt 1946- ban Ordass Lajos püspök kiküldte Svédor­szágba ösztöndíjasként, a világban sok­felé szolgálta Jézus Krisztust. Amikor a Lutheránus Világszövetség 1948-ban a svédországi Lundban megalakult, Or­dass püspök ellen már megindult az ál­lamhatalom támadása, és nem kapott út­levelet. Ezért ezen a fontos eseményen a püspök megbízása alapján - Vajta Vil­mossal és Leskó Bélával együtt - Pósfay György képviselte egyházunkat. 1950-től az egyesült államokbeli Cleve­land, majd 1952-től Dél-Amerika szolgá­latának a színtere; Venezuelában a be­vándorlók között dolgozik. Összegyűjti a magyarokat és a svédeket. 1971-től Genf következik: a latin-amerikai ügyek előadója lesz a világszövetségnél. Genfi szolgálata idején alakul meg az argentí­nai, a brazíliai és a venezuelai magyar gyülekezet. 1981, a genfi magyar protes­táns lelkész nyugdíjba menetele óta pe­dig - először másokkal együtt, majd egyedül - gondozta a gyülekezetét. Is­tennek köszönjük meg Pósfay György szolgálatát. Isten őrizze meg őt szerettei és egyházunk körében - és amíg kegyel­mesen élteti, adjon neki testi egészséget és mindnyájunkat gazdagító lelki-szelle­mi frissességet! * * * Olvasóink már többször is olvashattak arról, hogy készülünk a Magyar Evangé­likus Konferencia (Maek) zászlóbontó gyűlésére. Az előkészületek nagy tem­póval, de nem mindig zavartalanul foly­nak. Vannak - már ahogy ez kis ha­zánkban oly gyakran megtörténik - bü­Három hír rokratikus nehézségek, és sajnos van­nak egészen más jellegűek is. Ez utóbbi­ak közé tartozik, hogy a Szlovákiai Evangélikus Egyházzal nem zavartalan a viszonyunk. Mi úgy érezzük, hogy in­dokolatlan feszültségek, félelmek terhe­lik kapcsolatunkat, amelyek kihatnak a határon túli magyar anyanyelvű hittest­véreink életére is. A Maek első gyűlésére készülve ezért külön is gondolunk rá­juk. Azt reméljük, nem lesz akadálya annak, hogy felszabadultan és zavarta­lan örömmel együtt legyenek velünk felvidéki testvéreink is. Azért hoztam most szóba ezt a kér­dést, mert az Új Ember katolikus hetilap első oldalán nagybetűs cím hirdeti: Ma­gyar-szlovák kiengesztelődés. A közel­múltban már több személyes találko­zásunkkor is hallottam e rendkívül fontos eseményről Erdő Péter bíboros­tól, a Magyar Katolikus Püspöki Konfe­rencia elnökétől. S most, amikor a hosszabb tudósítást is olvashatom, őszinte szívvel osztozom római katoli­kus testvéreink örömében. De azt sem tagadhatom, hogy a szívem mélyén szelíd szomorúsággal (és egy kis irigy­séggel) azt is hozzáteszem: és mi, szlo­vák és magyar evangélikusok, vajon mikor jutunk el a kölcsönös megbéké­léshez? S újra a Maekra kell gondol­nom. Lesz-e, lehet-e ez az alkalom a ki­engesztelődés felé vezető - olykor meglehetősen göröngyös - út egyik fontos stációjává? Kérem testvéreimet, imádkozzanak azért, hogy így legyen! * * * S a harmadik: a miniszterelnök és a négy történelmi felekezet vezetőinek találko­zója. A tárgyalást előkészítő kommuniká­cióba jó néhány homokszem került, és ez feszültséget okozott. Ugyanis senki nem kapott írásban meghívót, s az egyházi ol­dal nem katolikus tagjai csak a túloldalról kiválasztott egycsatornás hírforráson, a bí- borosi titkárságon keresztül jutottak in­formációhoz. Bölcskd Gusztáv református püspök mindannyiunk nevében szóvá tette ezt. Gyurcsány Ferenc elnézést kért. Ami magát a megbeszélést illeti, sem­milyen túlzó jelzőt nem használhatunk. A három miniszter és egy államtitkár tár­saságában lévő miniszterelnök indított. Ismertette a kormányzat egyházpolitikai súlypontjait. Jelezte, hogy eljutottak hoz­zá azok a válaszok, amelyeket a - Hiller István minisztertől egy héttel korábban át­vett - finanszírozási tervezetre az egyhá­zak szakértői adtak (a miniszterelnökkel való megbeszélésen érdemben nem ke­rült elő az úgynevezett egyházfinanszíro­zás problémája). Bejelentette, hogy neves személyiségek részvételével a Vatikánnal kötött, jövőre tízéves szerződés működé­sének áttekintésére bizottságot állít fel. Hangsúlyozta azt az álláspontját, hogy az egyházaknak fontos szerepük van a tár­sadalmi kérdések megoldásában. Jelezte továbbá azt is, hogy szükségesnek látja a rendszeres konzultációt az egyházak ve­zetőivel. Végül ígéretet tett arra, hogy a költségvetésnek a rájuk vonatkozó szá­mait a benyújtási határidő előtt egy hó­nappal megismerhetik az egyházak. Természetesen az egyházak képvise­lői is szót kaptak. Én magam - mivel harmadikként nem akartam ismételni az előttem szólókat - csak két témát em­lítettem. Az egyik az ingatlankártalaní­tás kérdése volt. Jeleztem azt az igé­nyünket, hogy ütemesen folytatódjék a még hátralévő ügyek rendezése. A má­sik megjegyzésem a kistelepülések sor­sára vonatkozott. Jó lenne, ha kormány­zati lépések nem gyorsítanák fel a leépü­lési folyamatot - ezt akkor is fontos ki­mondanunk, ha a kormányzati tervek­ről szóló legújabb hírek hallatán pusz­tán jámbor óhajnak tűnhet ez a javaslat. Ha összegezni kellene benyomásai­mat, csak annyit mondhatok: majd meg­látjuk. .. A rendszeres konzultációra és a költségvetés adatainak ismertetésére vo­natkozó ígéretek a korábbiakhoz képest változtatási szándékot jeleznek. Legké­sőbb október elejére kiderül, hogy mi va­lósul meg a szándékokból, ígéretekből. ItXzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom