Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-07-09 / 28. szám

'Evangélikus ÉletS PANORÁMA 2006. július 9. >► 7 TENISZISKOLA, HELLO, DOLLY!, DOKTOR ÚR DUNAALMÁSON Farsang a nyárban Afrikai gospelzene Magyarországon Interjú Pekka Nymannal, a finn Jakaranda együttes vezetőjével ► Hol volt, hol nem volt... - kezd­hetné a krónikás ezt a mai igaz me­sét, amely mostanában szokatlan módon barátságról, szeretetről, boldogságról szól. t A történet az ötvenes évek végén kez­dődik. Ekkortájt vásárolta meg Pataky Péter komáromi orvos és felesége a négyszáz négyszögöl szőlőskertet Du- naalmáson. Építettek rá egy kis házat, amelynek teraszáról a katolikus és a re­formátus templom tornyában, a szelí­den hömpölygő Duna és a túlparti fák békés látványában gyönyörködhettek. Nem sokkal később történt, hogy Káro­lyi József és családja is létrehozta a maga kis paradicsomát a hegyoldalban, nagy kerttel, sok-sok őszibarackfával, a me­sebeli csúcsos faház előtt illatozó rózsa­bokrokkal. A Károlyi és Pataky család gyerekei - Gyurka, Péter, Gábor és a két Dóri - tanévzárástól tanévnyitóig a du- naalmási strandon, az Öregmalom kö­rül, az ártéri szigeten élték a vakáció fel­hőtlen napjait. Gyerekek a szénakazalban Telt-múlt az idő, a gyerekek felnőttek, s hogy, hogy nem, nekik is gyerekeik szü­Hello, Dolly! lettek. A családok a környéken meg egy­re csak szaporodtak, Vo it Pál fölépítette a maga tusculanumát az Ugró-hegyen, az Entz família is megvetette a lábát a falu­ban, Kotsisék pedig a Liba tér 1. alatti kis faház és kert boldog tulajdonosai lettek, így aztán nyaranta vagy tizenöt-húsz, nagyjából egykorú gyerek népesítette (és hangosította) be a környéket. Óriási szü­letésnapi zsúrok, bábjáték és jelmezver­seny, gyerekszínház és szénakazalról ugrálás - a legújabb generáció gyerekko­ra az ősökéhez hasonló, önfeledt bol­dogságban telt. A kilencvenes évek elején pedig kez­detét vette az almási teniszélet. Az úgy volt, hogy Pataky Péter gondolt egyet, felmért és kimért, osztott, szorzott, s a szőlő helyére teniszpályát álmodott. Az­tán, némi baráti közreműködéssel, meg­építette az ország legszebb pályáját. (Ta­lán megbocsátják, a krónikás picikét el­fogult...) Jóska bácsi tenisziskolája Igen ám, de eltekintve egy-két férfiútól, teniszezni senki sem tudott. Ekkor kezd­te meg működését Károlyi József (a gye­rekeknek csak Jóska bácsi) tenisziskolá­ja, ahová nem volt nehéz bejutni, de ha már ott volt az ember, össze kellett szed­nie magát. A legkisebb nebuló úgy öt­éves lehetett, a legöregebb elmúlt har­mincöt, de Jóska bácsi senkivel sem ki­vételezett. Futás, bemelegítés, szerva, fo­nák, tenyeres és a teniszetikett mind­mind szerepelt a tantervben. A gyerekek tehetséges tanítványoknak bizonyultak, egyre ügyesebben játszottak. 1994 őszén pedig kezdetét vette az első Apple Open, vagyis a dunaalmási teniszbajnokság. Nevezéssel, sorsolással, díjkiosztással és hatalmas küzdelmekkel. Apák figyelték lélegzet-visszafojtva a fiaikat, mamák ki­abálták rekedtre magukat szurkolás közben, erre a két napra megfeledkezve minden létező gondjukról-bajukról. Ele­inte mindig az apák győzték le a fiúkat, mostanában már fordítva van - bizony, ki kellene írni már a szeniorkupát... Gyerekek, ez egy színpad! A Duna partján árválkodó, több száz éves Öregmalmot a kilencvenes évek­ben megvásárolta a Vidovszky család. Az egykor gyönyörű épületet ekkor már az összedőlés fenyegette, az utolsó pilla­natban kezdtek hozzá a restaurálásá­hoz. Amikor Feri 1999-ben, egy gyönyö­rű augusztusi estén a barátaival ünne­pelte, hogy felépült a ház, Entz László megállt a Dunára néző, óriási teraszon, és megszólalt:- Gyerekek, ez egy színpad! László, aki civilben érsebész, egyete­mista kora óta vágyott a világot jelentő deszkákra (akkor rendszeresen szerepelt a medikusok színtársulatában, amelynek rendezője az akkor még főiskolás Karin­thy Marton volt.) László nem sejtette, hogy a színpad iránti szerelmével ezzel koránt sincs egyedül: Sineger Eleonóra, Feri felesége ugyanis szintén zenész, akarom mondani színésznői szerepről álmodott már régóta. Érthető, ha arra gondolunk, hogy hétköznapjait gyakorló pszichiá­terként mélabús betegek közt tölti... Öregmalom Színtársulat Ettől kezdve nem volt megállás. Megala­kult az Öregmalom Színtársulat, produ­cerrel, rendezővel, főszereplőkkel és sta­tisztákkal, súgóval és díszlettervezővel. Nagyszerű játék vette kezdetét, lázas ku­tatás alkalmas színdarabok után - ame­lyeket aztán kicsit dunaalmásira írtak át-, szereposztás és persze próbák so­kasága. Dr. Sineger Eleonóra pszichiáter Tizenöt éven át énekeltem különbö­ző kórusokban, szerepeltem rádió­ban, televízióban. Bár nagyon von­zott a színészi pálya, s néha úgy éreztem, előző életemben színésznő voltam, még jobban érdekelt a filo­zófia, a vallás, az emberi lélek. Kato­likus vagyok, pap tehát nem lehel­tem, így a lélekgyógyászati pályát választottam. A színjátszás önfeledt örömöt, kikapcsolódást jelent, kiját­szom magamból az el nem varrott szálakat. A játék megtisztít, fölsza­badít - nem véletlen, hogy drámate­rápiával gyógyítanak is. Az első bemutató 2001 augusztusá­ban a Jutalomjáték volt. A darabot a duna­almási művelődési ház kicsi színpadán is előadta a társulat, olyan nagy sikerrel, hogy a Dunaalmási Baráti Kör köz^J nyolcvanezer forint adományt könyvel­hetett el. Ebből építették meg a régóta el­hanyagolt lépcsőt a temető oldalában. 2002-ben a Pezsgős vacsora került színre, dunaalmási és komáromi előadásokkal. 2003 szilveszterén kezdte mondogat­ni Sineger Nóra, hogy a Hello, Dolly!-t kel­lene színre vinni. Azonnal lehurrogtuk- zenés-táncos darab, túl nagy falat ne­künk! A főrendező, László hallani sem akart róla, a társulat tagjai kijelentették: hát énekelni, azt sajnos nem tudnak. Ek­kor tűnt fel a színen Manyák Erik zene­szerző-muzsikus, a dunaalmási Zengzet Zeneiskola igazgatója, aki azt állította, ő bárkit megtanít énekelni. Bár ebben töb­ben kételkedtek, kezdett olvadni a jég. E sorok írója is a tamáskodók közt volt. Amikor azonban egy májusi próbán először meghallottam a Dolly egy dalla­Dr. Entz László érsebész Az orvosi egyetem színpadán lép­tem föl először, 1971-ben. Karinthy Marci, akkor még főiskolásként, Aga­tha Christie Egérfogó című darabját vit­te színre velünk. Két évig élt ez a nagyszerű játék, aztán valaki megiri­gyelte, és vége lett. Nem lettem szí­nész - érsebész vagyok már vagy hu­szonöt éve, de mindig hiányzott a színpad. A zenés-táncos műfajért nem rajongok, de így utólag már örülök, hogy hagytam meggyőzni magam. Puzsér szerepe igazi juta­lomjáték, nagyon élveztem. Egyéb­ként nem zavar, ha nem tökéletes, de persze mindent beleadunk. Olyan emberekkel játszom, akiket szeretek, és olyan közönségnek, amelytől sze- retetet kapok. Ez a szép ebben a játékban. mát a zeneiskola két tehetséges tanítvá­nyának, Rajtó Eszternek és testvérének, Milánnak az előadásában, Erik zongora­kíséretével, tudtam, hogy óriási siker lesz. De addig még nagyon sok munka volt hátra. A zenei rendező az összes be­tétdalt átírta úgy, hogy megfeleljen a szereplők hangfekvésének, a zeneiskola zenekarára hangszerelte a darabot, kivá­logatták a kórus tagjait. És a gyerekek Barcsai Mónika irányításával két hónapon át hőségben és zimankóban gyakorol­tak, gyakoroltak és gyakoroltak. Nem baj, ha nem tökéletes Az augusztus 14-i bemutató előtt néhány nappal még javában folytak a táncpró­bák. A szereplők megtapasztalták, mi­lyen nehéz egyszerre játszani, pontos ko­reográfiára táncolni, mikrofont fogni s közben önfeledten dalolni. Nem mindig sikerült... A főpróbán a kórus halk volt, a fuvola túl hangos, a primadonna megbot­lott, a narrátor eltévesztette a szövegét. Sokkoló hatása volt: másnapra megtálto­sodott a társulat. A közel háromszáz fős dunaalmási közönség előtt nagy sikerrel ment le a Hello, Dolly! ősbemutatója. A Dunaalmási Baráti Kör kilencvenhatezer forint adományt számolhatott össze, amelyből újabb lépcső épülhet a faluban. 2005 Molnár Ferenc éve volt, első szín­művét, A doktor úr című háromfelvoná- sos darabját választotta a színtársulat. Nagy falat volt, rengeteg szöveg,' bonyo­lult helyzetek. És ismét úgy tűnt, kevés az idő. A társulat azonban bebizonyítot­ta, hogy nem ismer lehetetlent. Decem­ber 30-án és 31-én, a hófúvás ellenére, először a barátok, majd a dunaalmási közönség előtt. A nagyravágyó ügyvéd, a doktor úr, alias Niki Antal és a legjobb szívű betörő, Puzsér, alias Entz László újra elvarázsolta a közönséget. A nézők önkéntes adományait ezúttal a dunaal­mási templomdombon elhelyezett kop­jafa felállításának a költségeihez ajánlot­ta föl a színtársulat. Talán mondanom sem kell, Entz László, a főrendező már keresi az új da­rabot... ■ Jásdi Beáta ► A Finn Missziói Társaság keretében működő, afrikai zenéjéről ismert Jakaranda ének- és zenekar tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfor­dulóját. A Helsinkiben tartott ün­nepi koncerten új és régi énekekkel emlékeztek az elmúlt évekre. A Ja­karanda nyolc lemezt adott ki; éne­keikből több ismertté és népszerű­vé vált a magyar ifjúság körében is (Új hálaének, Most keljetek fel, Kulili wetu stb.J. A kórus több koncert- körutat tett Ázsiában, Afrikában, Európán belül pedig Németország­ban, Hollandiában, Svédországban és Észtországban. Júliusban Ma­gyarországra érkeznek koncertez­ni. A Jakaranda történetéről, zené­jéről és énekeiről, valamint közel­gő idelátogatásáról kérdeztük a kó­rus vezetőjét, Pekka Nymant.- Melyek voltak a legfontosabb események a kórus eddigi életében?- Minden bizonnyal a missziói terüle­teken tett utaknak volt a legnagyobb je­lentőségük. 1989-ben jártunk a Távol- Keleten, és két ízben, 1993-ban és 2001- ben Afrika déli országaiban. Ezek az utak rengeteget adtak zeneileg, új lelke­sedést és énekeket kaptunk általuk. Ezenkívül erősítették a csoportban a kö­zösségszellemet, az összetartozás érzé­sét is. Különösen második afrikai utunk- nak volt nagy hatása. Sokan életükben először jártak e földrészen, és az út so­rán szerzett élmények sokáig érződtek a hazai koncerteken is.- Az afrikai gospelzene és előadásmódja meghatározó módon inspirálta tehát a kórust. Lehet-e észlelni valamilyen zenei stílusbeli fej­lődést vagy változást a Jakaranda több mint két évtizedes története során?- Az afrikai zenei hatásnak nagy volt a szerepe rögtön az elején, amikor Pek­ka Simojoki 1985-ben megalapította a csoportot. Kezdetben főleg Simojoki szerzeményeit énekeltük, melyek kö­zött volt néhány afrikai eredetű ének is. Pekka Simojoki misszionárius szülők gyermekeként Namíbiában nőtt fel, és az afrikai zene hatása sok énekében fel­lelhető - ennek ellenére ezek finn gos- pelénekek. Miután 1990-ben átvettem tőle a stafétabotot, a Simojoki-énekek lassan elmaradtak, és a hangsúly átte­vődött az eredeti afrikai énekekre. Ter­mészetesen továbbra is énekeljük kü­lönböző finn szerzők énekeit, de ezek­ben is erőteljesen érződik az afrikai hangulatvilág. A kórust kísérő zené­szek ezt hivatottak erősíteni gitárok, basszusgitár, valamint ütős és fúvós hangszerek segítségével. Pentti Lahti 2000-ben csatlakozott hoz­zánk: őt tartják Finnország egyik legis­mertebb szaxofonistájának. Érkezése új színt hozott a Jakaranda zenéjébe a fúvós hangszerek improvizatív kezelése révén.- Tehát már több mint tizenhat éve Ön ve­zeti a kórust. Kérem, mondjon pár szót saját zenei munkájáról, hátteréről!- A kórus vezetése előtt jó két évvel már a Jakarandában játszottam ütős hangszereken. 1990-ben végeztem a Si­belius Zeneakadémián ütős hangszer és zenekari szakon, de nem sokat marad­tam szimfonikus zenekarokban, mert utam végleg a gospelzene köreibe vitt. Még ugyanebben az évben vettem át a Jakaranda vezetésének felelősségteljes feladatát. Ezenkívül számtalan lemez producere voltam, énekeket, zenét írok és hangszerelek, valamint tanfolyamo­kat vezetek. Különböző minőségben több mint tíz lemez készítésében mű­ködtem közre.- Mi jellemző a jakaranda összetételére?- Tagjaink jórészt diákok és átlagos munkábajárók, akiknek a zene a hobbi­juk, de vannak a csoportunkban profi zenészek és énekesek is.- A Finn Missziói Társaságnak van saját kórusa, de van-e a kórusnak „saját missziója"?- Igen. Szeretnénk a zene segítségével különböző érzéseket - örömöt, bánatot, hitet és reményt - közvetíteni hallgató­inknak, és mindezt egy kicsit eltérő mó­don tenni, mint ahogyan egyházunk sa­ját hagyományaiban megszoktuk. Sze­retnénk része lenni annak a tarka zenei palettának, mely közelebb hozza a hitet az emberekhez.- Mit jelent a Jakaranda név, és mit szimbo­lizál?- A jakaranda a déli féltekén honos, nagyméretű fafajta, melynek árnyékát nagyra értékelik Afrika országaiban. E fában azt a hagyományos keresztény szimbolikát látjuk, hogy Jézus az erős törzs, mi pedig a hozzá kapcsolódó, be­lőle növő ágak vagyunk. Pekka Simojoki a Jakarandáról ín énekében egy másik magyarázatot ad a névválasztásra. A ja- karandafa olyan, mint a keresztény em­ber: gyökerei a földhöz kötik, de csúcsa Isten felé irányul.- Most júliusban a Jakaranda Magyaroszá- gon koncertezik Hogyan kezdődött a magya­rokkal való kapcsolatuk?- 2000-ben utaztam ide először Pek­ka Simojokival, hogy a pilisi Izsóp ének­karral közösen elkészítsük a több más nyelven is kiadott finn gospelgyűjte- ménynek, a Csend énekeinek a magyar nyelvű felvételeit. Ezt követően több íz­ben látogattam Magyarországra. Az Izsóppal való kapcsolatunk eredménye­ként két további lemez született: az afri­kai eredetű és ihletésű gospelének-gyűj- temény, a Zumpepe (2002) és egy kará­csonyi lemez, a Karácsony éj (2003). Együttműködésünk fontos eseményé­nek tartjuk kórusunk mostani magyar- országi látogatását; már régóta tervez­tük ezt az utat.- Mit várnak a magyar koncertkörúttól?- Szeretnénk mind több embert elérni énekeinkkel, fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Szeretnénk friss, ritmusos ze­nét ajándékozni nekik, örömet és re­ményt hozni hétköznapjaikba. Jó volna, ha kórusunk tagjai is megtapasztalhat­nák a magyar vendégszeretetet. Új isme­retségeket, barátságokat köthetünk, me­lyek alapot adhatnak a magyarokkal va­ló kapcsolat további fejlődéséhez - és alapot közös keresztény missziónk foly­tatására. ■ Jansik Csaba

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom