Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-07-09 / 28. szám
8 2006. július g. FÓKUSZ ‘Evangélikus ÉletS Északiak északon wmmmMmmMMtmmmmwmmmmm ► A Magyarországi Evangélikus Egyház északi egyházkerületi delegációjaként a norvégiai Moldébe látogatott Fabiny Tamás püspök és felesége, valamint Endreffy Géza budaörsi lelkész és felesége június 12. és 16. között. Az utazás célja az öt évvel ezelőtt megkötött testvér-egyházkerületi egyezmény meghosszabbítása és a kapcsolatok további ápolása volt. A hivatalos programot követően az Endreffy házaspár a rebekki gyülekezet vendége volt; ez a közösség testvér-gyülekezeti kapcsolatot ápol a budaörsi evangélikusokkal. Az alábbi összeállítás négyük látogatásának a keresztmetszetét adja. Következő számunkban a finn és a német testvér-gyülekezeti kapcsolatok közül mutatunk be néhányat - a teljesség igénye nélkül. A norvég-magyar egyházi kapcsolatok múltja és jelene A norvég-magyar egyházi kapcsolatok a 20. század derekán elevenedtek meg. Ordass Lajos püspökre igen mély hatást gyakorolt a skandináv lelkiség és teológia, Eivind Berggrav oslói püspök bátor helytállása pedig kifejezetten példát nyújtott a számára. Norvégia német megszállása idején ugyanis Berggrav az üldöztetést is vállalva elutasította a totalitárius rendszert - ugyanígy tett a magyar püspök a ’40-es évek végén. Aligha véletlen, hogy az amerikai Minnesota állam egyik templomában „a bizonyságtevők fellegében” egymás mellett szerepel Berggrav és Ordass neve. (Az is sokatmondó, hogy közvetlenül mellettük pedig egy harmadik hitvalló, Dietrich Bon- hoeffer neve áll.) Ordass püspök nem sokkal a II. világháború után személyesen is járt Norvégiában, egyhetes oslói tartózkodása során Berggrav püspöki rezidenciáján lakott. Hazaérkezése után a norvég evangélikusok helytállását ecsetelő Martin Wharton anglikán püspök és Fabiny Tamás cikket írt a Lelkipásztor című folyóiratba. Az északi országhoz való kötődését példázza továbbá az a tény is, hogy az egyházi életből való félreállítása után egy másik norvég lelkész, Einar Lyngar könyvét fordította magyarra, amely A gyermek áhítatoskönyve címen jelent meg, természetesen nem magyarországi kiadásban. Időközben egy másik szálon is összefonódott a magyar és a norvég evangélikusok élete: ezt a köteléket az Izrael- misszió jelentette. Budapesten, a Gyarmat utcában székháza is volt ennek a munkaágnak. A személyes kapcsolatok a hivatalos tiltás idején is megmaradtak, különösen Terray László, a Norvégiában élő magyar evangélikus lelkész fáradozott az ügyért. Ő irányította a rádiómissziót is, majd a rendszerváltozás hajnalán átadta e.feladatot magyarországi munkatársaknak. Az Evangélikus Rádiómissziónak mindmáig eleven norvégiai kapcsolatai és önzetlen északi támogatói vannak. Az elmúlt években több magyar diák is tanulhatott Norvégiában: vagy a két oslói teológiai fakultás egyikén, vagy az északon rendkívül eredményesen működő népfőiskolái képzés keretében. Örülhetünk annak, hogy több lelkészünk, teológiai hallgatónk és laikus egyháztagunk is jól ismeri a norvég nyelvet, egyházi életet és kultúrát. A magyar—norvég egyházi kapcsolatokban új fejezet kezdődött 2001-ben, amikor testvéregyházi kapcsolatra lépett egymással egyházunk Északi Egyházkerülete és a Norvégia talán legszebb nyugati részén, a fjordok vidékén elterülő morei egyházkerület. Ez utóbbi püspökség 1983-ban alakult. Vezetője, Odd Bon- devik püspök - akkor még nem mint egyházfő - 1984-ben részt vett a Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűlésén. Talán nem tekinthető véletlennek, hogy a gyülekezetlátogatás során éppen abban a budahegyvidéki kápolnában hirdette az igét, amelyet haláláig Ordass Lajos is rendszeresen látogatott. A morei egyházkerület partnerkapcsolatot ápol a newcastle-i anglikán püspökséggel is. 2006 júniusában Magyar- országról és Angliából egyaránt meghívtak egy-egy küldöttséget, hogy a kerület központjában, Moldéban megrendezett missziói napokon együttesen juttassák kifejezésre a keresztény egység iránti elkötelezettségüket. A vendégek összesen tizennégy fős csoportja részt vett a püspökség lelkészeinek éves konferenciáján, majd a Moldéban megrendezett nagyszabású egyházkerületi napon. Ez utóbbira a lelkészek mellett minden gyülekezeti munkatárs is meghívást kapott, az egyházfiig és a harangozóig menően. A több száz jelenlévő előbb felemelő istentiszteleten vett részt a város székes- egyházában, majd a közös étkezést követően amolyan „lehetőségek piacán” mutatkoztak be a különböző munkaágak, valamint színvonalas gyermek- műsorra és koncertre is sor került. Nagy érdeklődés fogadta a magyarországi látogatók szolgálatait. Az „északiak” most aztán igazán északra kerültek... A missziói napon - egyebek mellett az erre az alkalomra megjelentett gyűjteményes kötettel - köszöntötték Bondevik püspököt 65. születésnapján. A püspök igazi északi karakter: aki először találkozik vele, szótlanságát távolságtartásnak véli, ám hamarosan felfedezheti mély lelkiségét és baráti érzéseit. Az istentiszteleten a legünnepélyesebb orná- tust viselő püspök az esti vacsorán készségesen öltötte magára a helyi futballcsapat színes mezét. Az együttlét során hosszabbítottuk meg az öt éve aláírt testvéregyházi megállapodást. Ennek jegyében szeretnénk egy vagy két további gyülekezeti kapcsolatot létrehozni, valamint tervezzük közös teológiai konferencia megrendezését. Reménység szerint sor kerülhet ifjúsági csoportok és énekkarok kölcsönös utazására, valamint lelkész házaspárok és -családok nyaraltatására is. Szeretnénk egymás életéről újságcikkekben és egyházaink honlapján is tájékozódni. Minden pünkösd ünnepén és szeptember utolsó vasárnapján pedig imádságban viszik majd testvéreiket közös Uruk elé a norvég morei és a magyar Északi Egyházkerület gyülekezetei. Az Északi Egyházkerület határai jelképesen megnyíltak Észak-Európa felé. ■ Fabiny Tamás Most már több, mint egy ország a térképen „Micsoda csend van odaát!” - mondja Inge Morten. A teraszon ücsörgünk, és beszélgetünk. Valami kávészerűt kortyolgatunk - ezt este is nyugodtan ihatja az ember -, tekintetünk pedig a távolba réved. Egy kis idő után mintha fölzavamá- nak a gondolataimból: visszakérdezek: „Hol, hol van csend?” S látom, hogy Inge Morten - vendéglátónk, az én norvég barátom - szeme egy bizonyos pontra sze- geződik. „A, a sziget, igen, a sziget!” - adom meg magamnak félhangosan a választ. A neve Bolsoy. Minden, a környéken élő norvég ott szeretne lakni. Mert - ahogy mondják - ott csodás a nyugalom. Egy kicsit föl is háborodom magamban. Mi az, hogy csend? Itt nincs csend?! Egész Molde kertváros. Inge Morten és családja a fjordra néző hegyoldalon lakik. Minden reggel, amikor felébrednek, a tenger halk morajlását hallják. Ilyenkor június közepén a leghosszabb napra készülve a mögöttünk lévő erdő madarai is tovább füttyögetnek egy kicsit. De csak egy kicsit! Aztán elpihennek, hogy pár perc múlva újult erővel köszönthessék a napot, amely valójában nem is megy le. Nyugalom, milyen nyugalom?! Olykor egy kisebb halászhajó sikolya, máskor egy nagy komp mély búgása vagy egy luxushajó kürtje hallatszik föl ide. Látszik, ahogyan a felhők elúsznak a még mindig havas hegycsúcsok között, s a zord szirtek mögött sejteni lehet az Atlanti-óceán végtelen erejét és nyugalmát, ahol a következő napi időjárás születik éppen. „Hogy csend és nyugalom?! Barátocs- kám! Élnél csak Budaörsön az i-es út és az autópálya között! Akkor tudnád, mi az, hogy csend és nyugalom!” - ezek a gondolatok cikáznak át az agyamon. Kívülről csak annyi látszik tán, hogy fejemet hátraengedem, és köszönetét mondok Istennek, hogy itt lehetek. Norvégiában, a testvérgyülekezetnél. Feleségeink, Kati és Angéla kacarászva- beszélgetve kijönnek. „Hát ti itt vagytok? A gyerekek szépen alszanak, hamarosan mi is megyünk. Nem jöttök, már hajnali egy óra van!?” - csábítgatnak, de még van hálát adni valónk ....Pedig holnap is sű rű napotok lesz" - erősködnek. De mi kitartunk. Elered az eső. Nagy, lusta cseppekben hullik, és csendes koppa- nással terül el a földön. „Nem, mi most még nem mennénk” - intek fáradtan a kezemmel. Tamás püspököm arcán is látom, hogy most egy másik világban jár... Én pedig azon gondolkodom el, volna fogadókészség egy magyar^estvér- gyülekezeti kapcsolatra. Megosztva elképzeléseimet D. Szebik Imre püspökkel, még nagyobbat gondoltunk. Egyházkerületi kapcsolat illene! Egyre merészebben gondolkodtunk, és hamarosan jött is a hír, hogy a More és Romsdal püspökség - egy a tizenegy norvég egyházkerületből - Odd Bondevik püspök vezetésével szívesen fogadja közeledésünket. Látkép a teraszról hogyan is kezdődött, hogyan is jutottam el ide, az édenbe. Ó, annak már több mint tizenöt éve! Még teológus voltam, amikor kapcsolatba kerültem a norvég Izrael-misszióval (Norwegian Church Ministry to Israel). Éreztem a hívást, hogy a zsidóság részére is hirdessem az örömüzenetet, mely megjelent Jézusban, a Messiásban. Milyen csodálatos és erőteljes is volt az az Istennel folytatott beszélgetés... Ahogy múlt az idő, érdeklődésem a norvég egyházi élet felé is fordult. Emlékszem, már budaörsi lelkészként vetődött föl bennem az ötlet, hogy jó lenne fölvenni a kapcsolatot egy norvég gyülekezettel; biztos van mit tanulnunk egymástól, és osztoznánk egymás gondjaiban, örömeiben. Jó érezni azt, hogy messzi földön testvéreink az Úr Jézusban imádkoznak velünk és értünk. Az Izrael-misszión keresztül kértem segítséget (ők jobban ismerik a norvég egyházat) arra vonatkozóan, hogy hol Hamarosan ki is látogattam Moldéba, az említett egyházkerület püspöki székhelyére, hogy fölvegyem a kapcsolatot néhány gyülekezettel. Ekkor ismertem meg Inge Mortem, aki szállást ad nekem, ha arra vetődöm. Gyülekezeti munkatársként komoly anyagi áldozatokat hoz, és aktívan részt vesz a közösség életében. Nos, több hivatalos látogatás és előkészítő munka után 2001-ben megszületett a dokumentum, mely hat pontban foglalja össze az együttműködés lényegét. Ennek újragondolására öt évet hagytunk. Most eljött az ideje, hogy az említett pontokat átbeszéljük és pontosítsuk. Sok találkozó, megbeszélés, templomi alkalom, gyülekezetlátogatás van már mögöttünk, és vár is még ránk. Mi pedig itt ülünk a teraszon, előttünk a fjord békés vize, és érzem, hogy valami nagyon jó fog kisülni ebből a kapcsolatból. De most már, azt hiszem, valóban ideje nyugovóra térnem... ■ Endreffy Géza Istentisztelet Robekkben Moldei utazásunk egyik különleges alkalma volt, hogy részt vehettük a vasárnapi istentiszteleten. Esős, borongós, inkább őszi reggelre hasonlító, ámde tipikusan norvég júniusi reggelen indultunk útnak a Molde város mellett elhelyezkedő piciny településre, Robekkre. Nagy várakozással tekintettünk az alkalom elé, az út pedig egyre izgalmasabbá vált, ahogy hegyi szálláshelyünkről leereszkedtünk a fjord felé, melynek hátterében havas hegycsúcsok emelkedtek. A csodálatos norvég táj bűvöletében hamar elértük a dombok között épült, jellegzetesen norvég fehér fatemplomot - vagy ahogyan ott nevezik, stavkirkét. A fatemplom meleg hangulata és az emberek kíváncsi mosolya fogadott minket. Gyermekeinkkel együtt hamar otthon éreztük magunkat. Szokás, hogy a gyermekek számára külön részt alakítanak ki szőnyeggel, kis asztallal és székekkel a templom hátsó részében; itt csendben játszhatnak, könyveket nézegethetnek, rajzolhatnak. E lehetőség révén a hozzánk hasonló, kisgyermekes családok is gond nélkül mehetnek isten- tiszteletre, hiszen a kicsik még élvezik is a kis játszóteret, és hamar megszokják, hogy kell viselkedni a templomban. Azt gondolom, ez az apró odafigyelés, mely nem igényel nagy átalakítást vagy drága beruházást, vonzó hívogatást jelenthet egy kis csoport számára. Az istentisztelet élővé vált, amikor felhangoztak a gyönyörű, lendületes skandináv énekek, melyekből hetet- nyolcat is elénekelnek egy-egy ilyen alkalom során. Az igehirdetés szolgálatát férjem, Endreffy Géza budaörsi evangélikus lelkész végezte íjn 4,19 alapján. A gyülekezetben a testvéri kapcsolatokat erősíti az úgynevezett „kirkekaffe” alkalma. Az istentiszteletet követően az emberek nem szélednek szét, hanem a templomban kávéznak, sütiznek és beszélgetnek egy kis ideig. Ez persze beilleszkedik a norvég napirendbe, ugyanis ők délután 4 óra körül ebédelnek. Különleges hangulata volt ottlétünknek. Egyhetes norvégiai utunk koronája volt az istentisztelet és a csodálatos tájba' illeszkedő templom. Az emberek mosolyán éreztük, hogy Isten ott van közöttünk. A szokásbeli különbségek ellenére ő az, aki összeköt minket. Ha rá figyelünk, benne egyek vagyunk. Jó érezni azt, hogy a magyarországi, budapesti zajos forgatagban és a norvég fjordos, havas hegycsúcsos tájban éppúgy figyel ránk Urunk - és mi figyelhetünk rá. ■ Endreffy Angéla Fabiny Katalin írását lapunk egy későbbi számában közöljük.
