Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)

2006-07-09 / 28. szám

2 2ooó. július 9. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS üggg SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 4. VASÁRNAP - Róm 8,18-23 ÉLŐ VÍZ Fogyatékkal Szép dolog, hogy ma nem beszélünk fo­gyatékosokról, hanem tapintatosan azt mondjuk: „fogyatékkal élők”. De mennyi­vel több az, amit a Biblia mond, hogy akik az Urat keresik, azoknak nincs semmi fo­gyatkozásuk (lásd Zsolt 34)! Azt is olvas­hatjuk a zsoltárban, hogy azok, akik Is­tent félik, semmi jót nem nélkülöznek. Mennyi megtapasztalás van e szavak mögött! Nagyon jó, hogy nemcsak egy ajándék passzív elfogadásáról van szó, hanem ott a rejtett felszólítás: akik az Urat keresik... Vagyis valamit kér tőlünk, va­lamire biztat. Tehát csak az tapasztalja meg Isten jóságát, aki keresi és féli őt. Ma - sajnos - ez a kettő nagyon is hiányzik. Egy jó orvos azt a gyógyszert írja fel a számomra, amelyikre éppen most szükségem van. És Isten is azt az igét adja, amelyikre pontosan most van szükségem. Ezért örültem annak, hogy ebben a zsoltárban a „keresés” szó szerepel. Tehát azokról van szó, akik az Urat keresik. Itt a baj. Itt a hiány. Ide teszi Isten az ujját! Nincs keresés .....nincsen, aki értse, nin­cs en, aki keresse Istent.” (Róm 3) Hallgatnak, Isten nevét is kerülik Ha valakinek mégis ki­szalad a száján, hogy „Isten”, ijedten hoz­záteszi: „vagy a sors”, nehogy azt higgyék róla, hogy hívő keresztény. Vallás, egy­ház - erről még beszél, de Istenről nem... Olyan, mint a férfi-nő kapcsolat­ban a feleség. Maholnap csak mosolyog­nak ezen. Barátnő, partner - ez a divat. Feleség, férj - túlhaladott, maradi... A „vallás” szó is kényelmes. Vallásos vagyok, mert még így neveltek. De hogy számomra Isten élő, személyes valóság, akit naponta keresek - ez ismeretlen, netán szégyellni való. Akik Istent keresik. Milyen jó ma ez a mondatI Mennyire fel kellene rá figyelni! A világ nyíltan hátat fordít Istennek Gon­doljunk arra az igére is: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható!" (Ézs 55,6) „Amíg" -jó lenne, ha ez a szó megzörgetné a szívedet. Korunkban naponta hallunk tragédiák­ról, természeti csapásokról, amikor egyesek - sőt százak, ezrek - számára „nincs tovább”... Legyen „ébresztő” ez a kis írás szá­munkra. Isten ideje mindig a ma! Ha megérintett az Isten keresésére való fel­szólítás, akkor ne várakozz, ne halogasd, máris keresd - amíg megtalálható! „Fel, mert az irgalom percei múlnak, / Életünk, mint folyam árja, siet. / Még ma, míg hívása hangzik az Úrnak, / Elfogad összetört, árva szívet. / Jézus ma még vár, / De úgy alkonyul már, / Nőnek az árnyak, ím, későre jár." (EÉ 449,1) ■ Gáncs Aladár Sípos Domokos / En és Isten Az éjszaka hűvös tengerében Elmerülök s behunyom a szemem. Eltűnik alólam a rozoga föld S a semmibe repül minden, A nap, a bolygók és az állócsillagok A végtelen s utána száz és száz végtelen Összezsugorodik míg az egészet elnyelem. Nem marad semmi a világból! Rongy testem is lefoszlik rólam És szemtől szemben állunk Én és Isten. Most szemtől szemben állunk, Kik egyszer kínban szétszakadtunk S én boldogan lépek be örök hazámba. Világok végtelenjén túl kezdődik az igazi végtelen, Hol nincs többé izzó nap, sár és arany, Nincs vér, virág, nincs felhő, nincs könny és félelem. Túl mindenen Örökkön áll az Isten. Én, bolygó porszem, Egy porszem leheletétől összeroskadok S borzadva süllyedek a sárba. Akkor Isten lenyújtja karját S keblére ölel, mint apa a fiát. Szenvedés? Igen, az. Talán leginkább az benne a kín, hogy nem lehet kiszámíta­ni, meddig tart. Erősen reméljük, hogy szerencsés lesz az események kimenete­le. Várjuk a végét. Már nem tarthat so­káig, a fájdalom sem fokozódhat to­vább az elviselhetetlenség határán túl. Ott állok feleségem ágya mellett. Első gyermekünk érkezik. Az utóbbi hetek­ben már nagy volt a teher. Jobb lenne már túl lenni rajta. Fülemben csenge­nek, sőt - érezve az erőteljes szorítást - kézzel foghatóvá válnak számomra, az együtt sóhajtozó számára is a Teremtés könyvéből jól ismert szavak: „...fájdalom­mal szülöd gyermeked..." (iMóz 3,16) Tra­gikus, bár nem meglepő, hogy a leg­nagyszerűbb áldások válnak átokká és teherré az Istennel való szakítás követ­keztében. Aztán enyhülés következik. Legalább­is gyengülnek a fájások. De ez még nem a beteljesedés. Itt életveszélyes a megál­lás. A megindult szülésnek be kell feje­ződnie. Nem állítom, hogy a néhány percnyi pihenésben, amíg a gyógyszer hatni kezd, s újabb szorítás jelzi, hogy megint fáj, éppen Róm 8,18-23 jut az eszembe, de később visszagondolva a csoda pillanataira, új értelmet nyernek a szavak. Szenvedés? Fájdalom? Elmúlóban van, s lassanként már semmi sem fáj igazán. A fájdalmakkal együtt aztán a várakozás is csakhamar eltűnik embervilágunkból. Lejárt a várakozások ideje. „A történelem oktat, a törvény eligazít, a prófécia előkészít a jövőre, a dorgálás tisztít, az erkölcs rávezet a jóra. A Zsoltá­rok könyvében mindez benne van, ezért mindenkinek hasznára válik, s az embe­ri üdvösség gyógyszerét rejti magában. Bárki olvassa, talál benne olyan orvossá­got, amellyel éppen saját indulatának se­beit tudja gyógyítani” - így ír Ambrus mi­lánói püspök a zsoltárokról. Figyeljünk fel a bátor kifejezésre: az emberi üdvös­ség gyógyszerének nevezi a Zsoltárok könyvét. S folytatja: a történelem, a tör­vény, a szigor „jótéteményei” mellett a zsoltárokban példát kapunk a türelem­re, biztonságot a gonosz (elsősorban a bennünk lakozni kívánó gonosz) táma­dásai ellen. A zsoltárokban találhatók meg a legbátrabban Jézusra utaló prófé­ciák is. Mennyi kincs, orvosság! Mai evangélikus kegyességünkben ki­csit háttérbe szorultak a zsoltárok. Katoli­kus testvéreink őrzik még a gyülekezeti és Az légy, Egyrészt mert nem akarunk várakoz­ni. Kiszámíthatatlan fordulatokban bő­velkedő korunkban jobbnak, köny- nyebbnek tűnik rögtön megragadni a pillanat kínálta sikert. Egyfajta őrült si­etség hajt bennünket. Másrészt - s talán ezért nem akarunk várakozni - mert nincs mire várni. Türelmetlenek va­gyunk, de várakozásaink, elvárásaink sincsenek. Nem várunk ártatlanságot a gyermekektől, tudást diákjainktól, tisz­teletet a fiataloktól, bölcsességet az idő­sektől, boldogulást a tisztességes mun­kától, becsületet a gazdagoktól, felelős­séget a vezetőktől, vezetést a pásztorok­tól. Várunk-e még életet az anyáktól, jó­zanságot az apáktól? Fájdalmas következmény, hogy ha nincsenek várakozások, nincsenek be­teljesedések sem. Mivel nem várunk ön­mérsékletet a jegyesektől, nem várha­tunk beteljesedést a házasságtól, hűséget a házastársaktól. Elvárjuk-e a bűnbána­tot a vétkesektől, és várjuk-e a bocsána­tot az áldozatoktól? A jobbítást, az ígé­retek megtartását a kormányoktól? És persze istenélményt az egyháztól, kö­zösséget a gyülekezettől? Szomorkás mosollyal legyinthetünk: hát persze, hogy nem várjuk mindezt, hiszen lehetetlen. És bezárul a kör: aki­ben nem élnek várakozások, aki nem re­mélhet semmit, annak ugyan nincsen vesztenivalója - úgy is él -, de nem élhet át beteljesedést sem. Mégis érezzük, hogy valahol valami szerzetesi zsoltározást, református sors­társaink központi énekanyaga a százöt­ven genfi zsoltár. Helyes magunknak is újra tanulnunk a zsoltározás módját. A zsoltárrecitáció egyszerű formája mai énekeskönyvünkben - tehát több mint huszonöt év óta - már megtalálható. A következő lépés a keretverses zsoltáro­zás használata lesz. Ennek szerkezete: ke­retvers (megismételve) - zsoltárversek fél­kórusonként - doxológia - keretvers. A keretverset (antifónát) először az előénekesek mutatják be, így annak megismétlésébe a kottát nem ismerő gyülekezeti tagok is könnyen be tudnak kapcsolódni. Azután az egyik félkórus (például az egyik templomi padsorban ülők) egyszerű zsoltártónuson elénekli a zsoltár első versszakát. Erre válaszol a kórus másik fele a következő verssel - s így tovább a kijelölt zsoltár végéig. Min­den zsoltár végén elénekeljük a Szenthá­romság egy Istenről vallást tévő doxoló­aki vagy! A VASÁRNAP IGÉJE nincsen rendjén. A várakozások hiánya nem azért van, mert minden tökéletesen a helyére került, hanem mert reményte­len, kilátástalan a helyzet. Nem azért nem fáj semmi, mert rendjén van, ha­nem mert értelmetlennek tűnik a küzde­lem. Hiábavaló. Újra kellene indulnia a fájásoknak! Csak Isten nélkül kilátástalan a hely­zet. Az igén tájékozódó messzebbre lát. Egyrészt tudja, hogy az ember az egyetlen - Istennek - felelős lény ezen a világon. Az egész teremtett világ meg­szenvedi az ember Istentől elszakadott- ságát - a bűnt, és várja Isten fiainak a megjelenését. Mindenért, ami nem jól működik, ami elromlik, az ember bűne okolható. Ezért elkezd újra fájni Isten hiánya. Másrészt tudja, hogy a Lélek vezetése alatt álló, keresztény ember a re-habilitált, a képességei birtokába, az elveszített Is- ten-képűségbe visszajuttatott ember (14. vers). Akinek elvárásai vannak az igaz emberséget illetően - magával szemben -, ezért nincsen kibékülve a világ töké­letlenségeivel, nem alkuszik meg hiá­nyosságaival. Sőt nem is elvárásoknak akar megfelelni, hanem egyszerűen az, giát, a Gloria Patrit, majd közösen megis­mételjük az antifónát. Ebben a megszólaltatási módban a ze­nei eszközök megerősítik a szöveg gon­dolatait: a mottószerű antifóna szövege éppen dallamossága miatt ragad meg az agyunkban, és később is könnyen fel­idézhető, mint gyermekkorunk bibliai aranymondásai. A recitált zsoltárszöveg pedig megköveteli a figyelmet: nem ha­darhatunk, nem ugorhatunk át gondola­tokat, mert a zenei váz rendet teremt zsoltárolvasásunkban. Tudom (tapasztaltam), hogy először úgy tűnik: túlzott zenei figyelmet igényel a tónus helyes használata, és a zsoltár­szöveg „tartalmára” már nem vagyunk képesek koncentrálni. Ez nem egészen igaz, hiszen éppen a félkórusonkénti megszólaltatás teszi elkerülhetetlenné, hogy szemünkkel előre olvassuk a szö­veget, s engedjük bensőnkben is megszó­lalni. Kis gyakorlás után a zsoltártónusok annyira sajátunkká válnak majd, hogy a dallamok már-már a néma zsoltárolva­sáskor is megszólalnak bennünk: segítik a szöveg értő tagolását, kiemelik nyelvi szépségeit, és a tudat mélyebb rétegeibe juttatják a mondanivalóját. A zsoltár vé­gén a szentháromsági dicsőítéssel közö­aki. Akinek az ige mondja: Isten gyerme­ke. Isten Lelkének vezetése alatt elhívott- nak érzi magát arra, hogy a beteljesedés felé segítse a világot, és istenadta képessé­ge is van arra, hogy ezt tegye. Az a tény, hogy Isten fiai vagyunk, sokszor feszültségbe kerül a jelen világ­ban tapasztalt körülmények „Isten-te- lenségével”. Ezek a szülés fájdalmai. Je­lek. Jelzik, hogy feltartóztathatatlanul el fog jönni a megérkezés pillanata. Ugyanakkor ösztönöznek arra, hogy a világ számára azzá legyünk, akik va­gyunk: Isten fiai. Egyedül Isten gyerme­keiként nyerünk alapot a reménységre, értelmet a várakozásra. Arra, hogy ne menjünk el fájdalom nélkül amellett, ami nem rendjén való. Még egy szorítás, még egy erőfeszítés, és megérkezett. Leírhatatlan az érzés, túláradó az öröm. Össze sem lehet ha­sonlítani a visszanézve pillanatoknak tűnő órák kínjaival... ■ Győri Péter Benjámin Imádkozzunk! Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy gyermekeid lehetünk! Megváltjuk, hogy sokszor nem vagyunk méltók rá, hogy azok le­gyünk. Bevalljuk, hogy túl nagy tehernek és fe­lelősségnek érezzük, hogy rajtunk múlik a vi­lág minden baja, és kicsinek látjuk magunkat ahhoz, hogy bármit jobbítsunk benne. Ké­rünk, segíts, hogy fájjon a hiányod, és segíts, hogy rajtunk keresztül a te jelenlétedet érezzék meg mások. Amen. CANTATE PIIIeÉeI! jfmfíiíí burg ifi vmfa-(#ott sen teszünk vallást arról, hogy az Újszö­vetség népeként értjük és imádkozzuk az ősi zsoltárokat, a keretvers megismétlé­sével pedig ismét a dallamosság kegyes eszközét használjuk az összefoglaló „mottó” lelkűnkben való rögzítéséhez. Hogyan látja Ambrus püspök mindezt a saját gyülekezetében? „Ha zsoltárt éne­kelnek, az idősek levetik morc szigorúsá­gukat, és a szomorú öregemberek vidám szívvel válaszolgatnak. A kicsinyek vá­gyódnak a zsoltározásra, s a gyerekek, akik egyébként kerülik a tanítást, szívesen gondolkodnak rajta. A zsoltár összehoz­za a haragosokat, közösséget teremt az egymástól távol élők között, kibékíti a megbántottakat. Ki ne bocsátana meg an­nak, akivel együtt imádkozik az Úrhoz?!” Értelem, szépség, lelkesedés, imádság, együttműködés, közösen Istenre figye­lés: ez mind-mind a zsoltározás jellem­zője. Éljünk vele, tanuljuk meg! ■ Bence Gábor Oratio xcumenica [Lelkész:] Mennyei Atyánk, aki meghallgatod könyör­gésünket, ha szent Fiad nevében kérünk, áraszd ránk Szentlelkedet, hogy ne kételkedjünk, hanem az ő ígére­tében bízva könyörögjünk hozzád! [Lektor:] Könyörgünk, segíts bennünket, Istenünk, hogy hálával fogadjuk minden ajándékodat! Tarts meg minket szent igédben, bűneink bocsánatának bizo­nyosságában! Add, hogy életünk neked tetsző gyümöl­csöt teremjen! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk mindazokért, akiket egyhá­zunkban és gyülekezetünkben szolgálatra hívtál el. Ne engedd, hogy lelkesedésük elfogyjon! Segítsd őket, hogy szolgálatukban meg ne fáradjanak, hanem tőled kapott erővel és derűvel álljanak helyt tisztségükben! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk, áldd meg hétköznapjainkat! Adj lehetőséget mindenkinek, hogy becsületes munká­val szolgálja embertársai javát! A munkanélkülieket óvd meg az elkeseredéstől! Segítsd őket, hogy minél előbb tisztességes kenyérkeresethez jussanak! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk, légy velünk, Urunk, és őrizz meg minket, ha csüggedés kísért, és aggódunk a holna­pért! Óvj meg a kétségbeeséstől, és adj erőt, hogy meg­tegyük mindazt, ami békésségünket és csendes életün­ket szolgálja! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk a családokért. Tartsd meg a házastársakat az egymás iránti hűségben, és teremts közöttük egyetértést, hogy szeretetben neveljék gyer­mekeiket! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk városunkért/községünkért, hazánkért és a teremtett világért. Őrizd meg minden veszedelemtől, háborútól, terrortól, természeti kataszt­rófától! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk a betegekért és a szomorko- dókért. Gyógyítsd és vigasztald meg őket! Az örvende- zők örömét szenteld meg, hogy kísértésbe ne essenek! Jézus Krisztusért kérünk, [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Hallgass meg minket, Istenünk, és készíts fel bennünket országod eljövetelére, szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által! Ámen. ZSOLTÁROK 1. Az emberi üdvösség gyógyszere ► Most három héten keresztül a kereszténység legfontosabb imádsággyűjte- ményének, a Zsoltároknak a különböző előadási módjairól és egyházunkban játszott szerepéről lesz szó. Először a zsoltározás ősi, közösséget építő módjáról olvashatunk. (E. Zs.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom