Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-01-01 / 1-2. szám
4 2006. január i-8. KERESZTUTAK ‘Evangélikus ÉletS ÉLEK! Mezőberényi „mozgolódás” ► Múlt év november-decemberében valami megmozdult Mezőberény szellemi életében. Az állandó heti istentiszteletek és bibliaórák mellett az I. kerületi evangélikus közösség berkein belül vendég lelkészek adventi sorozatot tartottak, valamint adventi gyertyagyújtásra is sor került fiatal és idős testvérek részvételével. Ezenkívül a budapesti Szeráf zenekar zenés evangéli- zációt tartott a helyi művelődési központban, egy hétre rá ugyanitt pedig a mezőberényi Mécses Egyesület adott ajándékozással egybekötött, „a karácsony igazi jelentését” bemutató műsort. De ezzel még nem ért véget a „szellemi megmozdulás”: december 24-én éjjel fél 12-kor az I. kerületi evangélikus templomban - dacolva a levegő „frissességével” és a kései órával - lelkes fiatal zenészcsapat játszott, énekelt adventi és dicsőítő dalokat. Ez a fiatal csoport volt az Élek! együttes. Csomagoljuk ki... ► Ki tudjuk-e csomagolni a ránk bízott üzenetet? Hogyan közvetítjük mondanivalónkat színművészként, színházi rendezőként, koreográfusként vagy lelkészként a szószéken állva? Az Asztali beszélgetések című sorozat legutóbbi alkalmán Győrött erről beszélgetett Eperjes Károly színművész, Fodor Antal koreográfus és Smidéliusz Gábor Deák téri evangélikus lelkész. A teljesség igénye nélkül néhány központi gondolatot emelek ki a beszélgetésből. Az első a hitelesség. Talán ezen múlik minden. A hitelesség kérdésében teljes volt az egyetértés, hiszen nem mindegy, hogy a hallgatóság szemében a lelkész, aki vasárnapról vasárnapra hirdeti Isten igéjét, hiteles-e, vagy sem. Hasonlóképpen a színdarab sikerében is döntő szerepet játszik az, hogy a színész mennyire hitelesen tudja eljátszani a szerepét, vagy hogy a rendező hogyan álmodja meg a darabot. Ehhez szorosan kapcsolódik a tartalom és a forma egysége - állapították meg a beszélgetőpartnerek. Ennek a kettőnek az összhangja kell ahhoz, hogy a hallgató át tudja élni a csodát, a katarzist. Fodor Antal - első látásra talán meglepő módon - párhuzamot vélt felfedezni a színházlátogatás és a templomba járás között. Hiszen mindkettőre készülünk, a hallgatóság pedig mindkét esetben vár valamit az előadástól, illetve az igehirdetéstől. Mindkettőnél fontos az, hogy kapunk-e valamit, amit magunkkal vihetünk kilépve a színházból, illetve a templom falai közül. Ez azon múlik, hogy a színész, a rendező vagy a lelkész ki tudja-e csomagolni az üzenetet, jól tudja-e közvetíteni a mondanivalót. (Természetesen nem keverendő össze az író, a rendező üzenete, mondanivalója Isten igéjével, üzenetével.) Fodor Antal személyes vallomása szemléltette mindannyiunk számára, hogy mit jelent egy olyan igehirdetés egy reményvesztett közösség számára, amelyben a lelkész Isten megszólító szavát közvetítheti a hallgatóság felé, és ki tudja csomagolni számukra a vigasztaló üzenetet. Egy ilyen igehirdetés az ember egész életét végigkísérheti, újra és újra megszólíthatja őt. ■ Cs. F. Zs. Isten tervez - ember végez? Előadás és fórumbeszélgetés a genetikáról a hittudományi egyetemen ► Lehetséges-* párbeszédet folytatni az életről, van-e átjárás és kapcsolat a biológia és a teológia között? Mit mondhat egymásnak e két diszciplína az emberi élethez való helyes viszonyulásról, mely mindkét kutatási területnek az alapját képezi? Ilyen kérdéseket boncolgatott az Angyalfa Alapítvány által szervezett két előadás és fórumbeszélgetés a tavalyi esztendő végé* az Evangélikus Hittudományi Egyetem dísztermében. A biológiának, azon belül a genetika tudományának a rohamos fejlődéséről és az időközben felmerült etikai kérdésekről meghívott előadóként ár. Czeizel Endre orvos genetikus osztotta meg gondolatait az érdeklődőkkel. A teológia oldaláról Orosz Gábor Viktor, az MTA-EHE Szociáletikai és Ökumenikus Kutatócsoportjának tudományos munkatársa fogalmazta meg a teológiai etika és a bioetika álláspontját, melyek az emberi élet alapkérdéseit a keresztény hit kinyilatkoztatáson alapuló, transzcendens nézőpontjából szemlélik. A másfél éves múltra visszatekintő zenekar mezőberényi és orosházi fiatalokból „verbuválódott”. A Lazámé Skorka Katalin által tartott péntek esti ifiórákon kezdődött minden. Eleinte egy szál gitárral és énekkel, majd a zongora billentyűit sem kímélve dicsérték az egybegyűltek az Urat. Később előkerült a dob is, illetve társak érkeztek Orosházáról, így már fuvola és trombita is szólt. Lázámé „Kata” így írt a zenekarról a helyi időszaki lapban: „A muzsika segítségével szólunk Jézus Krisztusról, modern, fiatalok számára vonzó stílusban. Nem homogén csapat ez, de összeköt bennünket a zene szeretete, és sok mindenben egyetértünk. Többen még keresik Jézust, szeretnének többet megtudni róla. Nekik még sokkal több a kétségük, kérdésük, mint a hitük és a bizalmuk. Persze megtért, hívő fiatalok is vannak közöttünk, akik már tapasztalták az Úr Jézus végtelen, megbocsátó szeretetét, és rá tudnak hagyatkozni mindennapjaikban...” (Hírnök, 2005/3. szám) A zenekar 2004 húsvétján adott először „nyilvános” koncertet a templom falai között, majd reformáció és karácsony ünnepén zenéltek együtt közönség előtt - ekkor még név nélkül. Tavaly májusban egy „pünkösdi fesztivál” bővítette eseménynaptárukat, majd részt vettek a szolnoki Elő vizet ingyen elnevezésű missziói napon. Októberben a Gödöllőn megrendezett keresztény könnyűzenei fesztiválon, a Jubálon már mint Élek! együttes léptek fel, majd a reformációi emlékünnepen is játszott a csapat. A zenekar neve utal a Zsidókhoz írt levél 4. fejezetének 12. versére, amelyben arról olvasunk, hogy Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, de utal Gál 2,20-ra is: „...többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem... ” A zenekar tagjainak többsége evangélikus fiatal, de - ahogy a lelkésznő is említette - vannak közöttük „kereső-kutató” zenésztársak is. Ok - bár még nem hisznek, vagy hitük „gyerekcipőben” jár - lelkesen veszik ki a részüket a zenélésből. Isten igéje sohasem tér vissza üresen: alkalomról alkalomra formálja a szíveket, hogy azok új életre születhessenek. Mint külső szemlélő nagyon hasznosnak tartom a hívő és a nem hívő zenészek ilyen téren való együttműködését. A még hinni nem tudó (de hiszem, hogy akaró) hozza a zenei tudását, lelkesedését, aki pedig már meggyökeresedett Krisztusban, lelki támasza, segítőtársa lehet a kereső léleknek. A zenekar egyik énekese így vallott a Hírnök hasábjain: „Miért jó nekem az Elek! együttesben? Nagyon jó az Úrnak énekelni, együtt örülni a többiekkel. Örülök, hogy örömömet Isten felé énekkel is kifejezhetem, és a dalokon keresztül az emberek felé is elmondhatjuk (elénekelhetjük), mit tett értünk-velünk Jézus, milyen szeretetet, örömöt és békességet kaptunk tőle.” így történt ez azon a 24-i éjjelen is: a zenekar mezőberényi fele - kiegészülve néhány „külsős zenésszel” - egy karácsonyi összeállítást adott elő, mintegy megünnepelve Jézus születését és hálát adva az Úrnak az ő kimondhatatlanul drága ajándékáért, a Megváltóért. Ugyanebben az időpontban az Elek! orosházi tagjai a saját gyülekezetükben koncerteztek. A mezőberényi több mint kétszáz éves templom falai között adventi, karácsonyi és dicsőítő énekek szólaltak meg, és dicsérték Isten nagyságát másfél órán keresztül. A zenés blokk adventi dalokkal indult (A béke napja közel, Kis város Betlehem, Emmanuel...). Lázámé Skorka Katalin - aki maga is énekel a zenekar kórusában - a számok közt szólt arról, hogy Jézus testté lett, illetve az ajándékozásról: arról, hogy a mai ember mennyire hajlamos szem elől téveszteni a célt, és a karácsonyi bevásárlási-ajándékozási lázban elfeledkezik az igazi ajándékról, Jézusról. Éjfélkor a zenekar és a jelenlévők együtt énekelhették a Miatyánkot, majd sorra csendültek fel az ismert vagy újdonságnak számító énekek (Áldott légy, te betlehemi gyermek; jöjj, itt az idő..., Várok rád...); a szövegüket kivetítőn lehetett követni. Akik jelen voltak, érezhették, átélhették Isten jelenlétét, ahogyan ott volt a dalokban, az arcokon, a szívekben, az igében. Igazi karácsony volt ez, amikor Isten megajándékozott bennünket az ő Fiával, az Élettel - és az Élek!-kel. ■ Szívós László Dr. Czeizel Endre a genetika tudományának az elmúl; huszonöt évben végbement szédítő fejlődését foglalta össze. Rávilágított arra, hogy az emberi géntérkép feltárásával és megfejtésével milyen elképesztő távlatok nyíltak meg az ember előtt, hogy befolyásolhassa, sőt megtervezhesse saját életét és sorsát. Az orvostudomány fejlődésével az ember új eszközöket kapott a kezébe; ezek alkalmazásával az élet olyan dimenziói kerülhetnek irányítása alá, melyek korábban nem az ő fennhatósága alá tartoztak. A fejlődés elképesztő üteme azonban nem tette lehetővé, hogy elegendő tapasztalatot szerezzünk ezeknek a beavatkozásoknak a gyakorlati következményeiről; a felmerülő morális aggályokat orvosok, jogászok és teológusok más-más szemszögből világítják meg. Czeizel Endre elgondolkodtató példákkal illusztrálta azokat az ütközőpontokat, ahol az orvosi segítségnyújtás pragmatikus racionalitása szembekerül a keresztény teológia „magasabb rendűként” deklarált nézőpontjával. Kifogá- solható-e etikailag például azoknak a szülőknek a döntése, akik amikor megtudják, hogy magzatuk súlyos fejlődési rendellenességgel fog a világra jönni, megszakítják a terhességet? Kötelességük-e elfogadni, amit a sors vagy Isten akarata rájuk mér, függetlenül attól, hogy ez ellen tehetnek-e valamit, vagy sem? Hol húzódik a határ az orvosi beavatkozások lehetőségének a fejlődéssel együtt járó kiterjesztése és a teremtő Isten titkaiban avatatlan kezekkel való kutakodás, az ember teremtményi hatáskörének tudatlan áthágása között? A genetika fejlődése olyan sok vihart kavaró jelenségeket is más megvilágításba helyez, mint a homoszexualitás. Ha valóban kimutatható, hogy egy meghatározott gén felelős ezért a szexuális beállítottságért, akkor miként értelmezhető bűnként ez a már születéskor meglévő adottság? Az orvostudomány hatókörének szabályozásával kapcsolatos zűrzavar rendkívül visszás és ellentmondásos társadalmi-jogi helyzeteket eredményez. Czeizel Endre feltette a kérdést: milyen társadalom az, amelyik törvényes lehetőséget ad egészséges magzatok meggyilkolására, miközben ugyancsak törvényben tiltja meg, hogy az orvosok meghatározott nemű gyermek születéséhez segítsenek hozzá többgyermekes szülőket? A keresztény egyházak bioetikai kérdésekben éles kritikát fogalmaznak meg a biotechnológia új felfedezéseivel kapcsolatban. Czeizel Endre különösen a katolikus egyház merev, elutasító attitűdjét emelte ki, míg a protestáns egyházak szemléletmódját eddigi tapasztalatai alapján jóval konstruktívabbnak látta. A teológusok számára a következő kérdés átgondolását tartja alapvetően fontosnak: vajon nem az-e Isten akarata, hogy a tudásanyag bővülésével a biológiai élet egyre nagyobb területe felett rendelkezzen és kapjon döntési szabadságot az ember? Orosz Gábor Viktor az első sikeresen klónozott juh esete kapcsán arról beszélt, hogy a biológia és a genetika által kibontakozó lehetőségek a mai ember tudatában könnyen a megváltás transzcendens eseményének helyébe léphetnek. Ha valaki ezt elfogadná, akkor a biológiától várná azt, amit a teológia szerint Isten ajándékoz és tartogat az ember számára: a megváltást és a szabadságot. Az utóbbi évtizedekben az orvostudomány és a biotechnológia területén példátlan forradalom ment végbe. Különösen az élet kezdetével és végével kapcsolatos természettudományos ismeretek, valamint a genetika területén került sor olyan döntő áttörésre, amely az adott diszciplínán túl az etika, a teológiai etika és a jog területén is erős visszhangra talált. A modem biomedicina sajátos hatást gyakorol a társadalomra azáltal, hogy a genetikai forradalom nyomán létrejött eljárások pozitív változásokat eredményezhetnek az élet minőségében, befolyással vannak az élet kezdetére és végére, következésképp új igényeket is ébresztenek. Az ember genetikai meghatározottságával foglalkozó kutatások az emberi szabadság és felelősség jobb megértése szempontjából is jelentősek. A genetikai forradalom ismételten felteszi a kereszténység számára a kérdést: mi az, amit Isten lehetővé tesz a számunkra, és mi az, amit megkövetel tőlünk? A biotechnológia világ- és emberképünk gyökeres változását hozta; az emberi élet területén új kontextusok jelentek meg, főleg a reprodukciós technikák kiszélesedő lehetőségeivel együtt. Az új kontextus új konstmktivitást kíván a teológiától, mert a biotechnológia a legjobb úton halad afelé, hogy a köztudatban átvegye azt a szerepet, amelyet a korábbi évszázadokban a metafizika töltött be (Wolfhart Pannenberg). Az emberi tudatban az újkor folyamán végbemenő mélyreható változás egyre látványosabban fejeződik ki: az ember nem beleilleszkedni akar a világ, a természet rendjébe, hanem uralkodni akar fölötte. Orosz Gábor Viktor a teológia kihívásait illetően Francis Collins szemléletes mondatát idézte: „Megszégyenítő és félelmet keltő számomra annak felismerése, hogy először nyertünk bepillantást saját használati utasításunkba, amelyet korábban egyedül csak Isten ismert.” A teológiai hermeneutika (szövegértelmezés) tudományága rámutat: ha a teológia nem veszi komolyan a biológiát, akkor a valóságtól független látszattudomány marad, ha pedig ez fordítva történik, akkor a biológia bent reked a „természettudományos terep" zárt terében. A teológia mint az Istenről való beszéd és az ember méltósága - amelyet a teológia az ember istenképűségén keresztül határoz meg - transzcendentálja az orvosi és biológiai kategóriákat. Ezért minden olyan orvosi beavatkozás, amely során az emberi élet negatív célok és értékek befolyása alá kerül - mint például a szülők érdeke, társadalmi szempontok, kutatás -, összeütközik az emberi élet teológiai szemléletével: az ember több, mint genetikai tulajdonságainak összessége, hiszen „még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk” (íjn 3,2). A keresztény eszkatológia (a végső dolgokról szóló tanítás) gyakorlati értelme éppen abban áll, hogy a biológiát és az orvostudományt megszabadítja a szoteriológia (a megváltástan) igényétől. Isten ígérete radikálisan más jövőt állít elénk, amely magában hordozza mindazt, amit Isten új teremtésében kiteljesít, és amellyel megszünteti a jelen világ kínjait. A teológia legfontosabb üzenete: az ember végső értelemben nem preparációra, hanem renovádóra szoml. Mindkét diszciplína képviselőinek erkölcsi kötelességük a két tudományág közötti dialógus folyamatának segítése, a társadalmi felelősségvállalás erősítése és a társadalmi konszenzus támogatása. Mindkét tudomány a lét kérdéseire ad választ. Ebből következik szoros kapcsolatuk. Különböző irányultság fakad azonban ismeretszerzésük eltérő forrásából: míg a teológia Isten kinyilatkoztatásán alapul, addig a biológia az ember tudományos vizsgálatán. A teológia és a biológia kapcsolatát tehát a kooperációra és a komplementaritásra - nem pedig a kon- kurálásra - kell építeni. Ismereteik az élet más-más síkjáról származnak, a biológia ezért nem gyárthat magának ideológiát és metafizikát, a teológia pedig nem pótolhatja a természettudomány tudásanyagát. ■ Petri Gábor Vallási tárgyú népénekeket és népdalokat énekeltek a gyerekek a soltvadkerti művelődési házban december közepén megrendezett téli játszóházban. Az evangélikus óvónők által vezetett kézműveskedés után Duchai János, a gyülekezet egyik tagja kísérte citeráján a mintegy negyven gyerek énekét. «
