Evangélikus Élet, 2006 (71. évfolyam, 1-52. szám)
2006-04-09 / 15. szám
‘Evangélikus ÉletS ELŐ VIZ 2006. április 16. ...egy meg nem született életért... Szavak a ravatallá lett bölcső mellől Adtad a könnyeket, hogy utat törhessen magának a fájdalom. Adtál kezeket, hogy a porban heverve is találjak kapaszkodót. Adtál társat, hogy ketten éljük a valóságot. Adtad a kínt, hogy még jobban tudjak örülni, amikor egyszer majd a rendje szerint az új élet megszülethet. Adtad a szakadozott álmot és a lomha órákat, hogy múlttá, jelenné és jövővé legyen a tény. Adtad igédet: „...a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim” - fáj... És adtad őt: a kezdődő életet, az új embert és vele örömöt, reménységet, terveket, fejtöréseket. Adtad előbb a sejtelmet, majd a bizonyosságot: valóban itt van, ketten vagyok. Adtad a titok örömét és ragyogását, hogy itt alakul és él bennem, és nagyon szeretem. Adtad. Ennyi időre és ennyi ideig. Köszönöm. Neki elég volt ennyi idő is, hogy Teremtőjétől kapott feladatát elvégezze. Ügyes gyerek. És a miénk. (Mi ez? Szülői büszkeség?) Te gyermek, gyermekem! Altatásba merülve, utoljára azt suttogtam a műtőasztalon: „Elengedlek, elbo- csátlak - hogy porrá legyen, ami porból vétetett.”- HETVARI Mindenkinek van példaképe - még akkor is, ha ezt nem veszi észre. Kisgyermekkorunktól kezdve figyeljük a környezetünket, s eltanulunk viselkedési formákat, szokásokat, gondolkodás- módot - sajnos nemcsak a jót, hanem a rosszat is. Például azt, hogy miként tudjuk rákényszeríteni akaratunkat másokra, vagy hogy miként tudunk tisztességtelen módon előbbre jutni. Akire felnézünk, azt önkéntelenül is utánozni próbáljuk, és tulajdonképpen egész nevelkedésünknek ez az alapja. A legtöbb dolgot így sajátítjuk el. Első példaképeink - a szüléink - jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy milyenek leszünk, de a potenciális példaképek sora velük még messze nem ér véget. Felnézhetünk egy osztálytársra, egy barátra, egy kollégára vagy éppen egy-a médiából ismert - hírességre. Az ő életüket látva, figyelve mi magunk is formálódunk. Es persze mi is lehetünk jó vagy rossz példaképek mások számára. A Híd magazin legutóbbi számában az egyik írás arról szól, hogy miként járulhatnak Példaképem hozzá a rossz példaképek egy emberélet kisiklásához. A cikkben egy gyógyult alkoholista számol be élete nagy mélységeiről. Szüleitől nem a boldog család példáját látta. Barátai pedig, akik erősnek és magabiztosnak tűntek, az alkoholt tartották a boldogság forrásának. O mint jó tanítvány követte a példájukat; csak akkor döbbent rá, hogy rossz példát követett, amikor már nagyon mélyen volt, és csak Jézus tudta onnan kiszabadítani. Azt szoktuk mondani, hogy a keresztény ember Krisztus követője. Ez szerintem elsősorban azt jelenti, hogy Krisztust tartjuk példaképünknek, és megpróbálunk minél inkább hasonlítani hozzá. És ez nem kegyes szöveg, mert két olyan dolgot is tudok említeni, amely Jézustól tanulható, és jól használható az emberi világban: az áldozatra is kész szeretet és a tiszta élet. Az önfeláldozó szeretet gyökere az, hogy sokat hibázó, labirintusba jutott emberi életünkben Isten Fia jelenti a kiutat. O azért vállalta az emberi létet annak minden próbájával együtt, hogy megszabadítson bennünket. Áldozatot hozott, fájdalmat, halált vállalt önként, hogy a mi életünkben ne a fájdalomé és a halálé legyen az utolsó szó. Ha követem és példaképemnek tartom őt, akkor olyan szeretettel fordulok oda másokhoz, amely nem vár viszonzást, és akár fáradságra, kényelmetlenségre is kész a másikért. Ez az egyik, amit Jézustól tanulhatok és az életben gyakorolhatok A másik pedig a tiszta életre való törekvés. Ma sok minden megtörténik a világban, ami nem csak a hívők erkölcsi érzékenységét sérti. Sokan kérdezgetik: hová vezet mindez? A filmekből árad az erőszak és a szexuális szabadosság, és egyre többen követik is a médiából kapott mintákat, azután pedig nem értik, hogy miért érzik magukat üresnek, piszkosnak csalódottnak vagy éppen kihasználtnak A tisztaság azt jelenti, hogy nem a pillanatnyi örömöt keresem, hanem hosszabb távon gondolkodom. Hogy a testem, a lelkem és a szívem nem dobom oda az első szembejövőnek, hanem az élhető élet játékszabályai szerint próbálok élni. Isten igéje segít ebben. Tanácsot, intést és Jézustól tanulható példát ad, amely az életben is gyakorolható. Hogy lehet nemet mondani a csábításra, a dolgok rangsorában lehet a megfelelő helyre tenni az anyagiakat, s lehet boldogan élni a legújabban reklámozott termékek nélkül is. Kereszténynek lenni tehát nemcsak azt jelenti, hogy valaki hívő, templomba jár, vagy támogatja az egyházát, hanem elsősorban azt, hogy Jézus Krisztust tekinti példaképének. Én boldog vagyok, hogy keresztény lehetek, és törekedhetek - persze nem mindig sikerül - az áldozatos szeretetre és a tiszta életre. ■ Hulej Enikő Immár hagyományosnak mondható, hogy a Mevisz-Bárka táborosai - mozgássérültek és őket segítő fiatalok - teológushallgatókkal közösen passiókörutat tesznek a nagyhéten. Az idén negyedik alkalommal megszervezett sorozat első előadása virágvasámap a szekszárdi evangélikus templomban volt. A fájdalmak embere ► „Regénybe illő életutam sok megpróbáltatással, fájdalommal van kikövezve. Félárván nőttem fel, megjártam Szibériát, egy tragikus balesetben elveszítettem idősebbik leányomat és feleségemet. Idős koromra pedig ki tudja hányfajta betegség gyötri a testemet. Néha úgy érzem, hogy hosszú életem alatt annyi szenvedést kellett megélnem, mint »Krisztusnak a keresztfán«. Mindig panasz nélkül viseltem a fájdalmat, de tudni szeretném, hogy miért kellett nekem ennyi keresztet hordoznom, amikor félem az Istent, és parancsai szerint éltem?!” EVELET LELKI SEGELY Szókéné Bakay Beatrix Kedves Sándor bácsi! „Uram, az éltet mindenkit, engem is csak az éltet ezek után, hogy megerősítesz és meggyógyítasz. Bizony javamra vált a nagy keserűség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé dobtad minden vétkemet." (Ézs 38,16-17) Ezekkel a profetikus igékkel szeretném ismeretlenül is megáldani Önt, hogy Krisztus Urunk megmagyarázhatatlan békessége töltse el szívét! Hiszen amikor megrendítő sorait kezembe vettem, tudtam, hogy semmi másra nincs nagyobb szüksége, mint éppen Urunk békességére. Nem kétlem, hogy életének tragikus állomásainál panasz nélkül hordozta el a testi-lelki kínt, de mindeközben elveszítette a lelki békéjét. Elveszett ifjúságát és szabadságát, elveszített édesanyját, hitvesét és leányát itt e földön nem kaphatja már vissza, de a lélek benső nyugalmát, örömét igen! Olyan sokan próbáljuk a Mindenható áldásait kikövetelni istenfélelmünk jutalmaként. Olyan sokszor vonjuk kétségbe Isten szeretetét azért, mert ki kell innunk a szenvedés poharát! Mennyivel értékesebbnek véljük a gondtalan életet, mint a bűnbocsánatot és az örök élet ajándékát. Ó, bárcsak elsegítené a mennyei Atya Sándor bácsit arra a gyógyító felismeréshez, hogy javára vált a nagy keserűség! Mert hiszem, hogy azon a sok szenvedéssel kikövezett úton nem volt egyedül. Meggyőződésem, hogy bár szívét felsebezték a gyász, a magány, az éhezés és a betegség gyötrelmei, megérezte, hogy bánatában egy láthatatlan isteni öl ringatja, és könnyeit egy drága égi kéz törli le. Sándor bácsi, kérem, tekintsen most lelki szemeivel Jézus Urunk passiójának arra az állomására, amikor a római katonák arra kényszerítik cirénei Simont, hogy Megváltónk keresztjét vigye (Mt 27,31-32). Jézus ekkorra már rettenetesen kifáradt. A testi-lelki tón és a megostoroz- tatás következtében fellépő nagy vérveszteség miatt meg-megroskadt a nehéz teher alatt. Segíthetett volna neki valamelyik katona is, de a helyzethez - a megalázott halálraítélt őrei gúnyolódása közepette cipeli a kivégzőeszközét - jobban illett, hogy az arra járók közül csípjenek el egy gyanútlan embert. Simon nem mert nemet mondani, felvette a keresztet. Megkapó képét látjuk itt annak a kereszthordozásnak, amelyre az Úr felszólította az övéit. Csakhogy mára szokássá vált mindenféle bajt „keresztnek” nevezni. Persze nincs olyan szenvedés, amelyet ne lehetne Krisztus erejével elviselni, de a szó igazi értelmében a kereszthordozás nem egyenlő a külső körülmények, a ránk nehezedő terhek - bajok, fájdalmak - elviselésével. Hiszen ezeket az ember nem önszántából veszi fel, hanem úgy kapja! Krisztus keresztjének a hordozása azt jelenti, hogy a hitvalló az Úrért szenved. Ha valaki bátran színt vall keresztény életelveiről, és ezért elbocsátják a munkahelyéről, akkor ő viseli Krisztus keresztjét! Ha Krisztusért felvesszük a gondját az elesettnek és a szegénynek, ha feláldozzuk időnket, kényelmünket az Úrért, ha önmegtartóztatás árán is adakozunk, hogy hozzájáruljunk Isten országának terjesztéséhez, akkor keresztet hordozunk. Míg a gyász, a betegség és nélkülözés keserves kenyér, szörnyű járom csupán, addig Krisztus nevéért gyalázatot, bántalmat, szenvedést viselni olyan kereszt, amely gyönyörűséges, és könnyű igává lesz az Urat szeretőknek. Kedves Sándor bácsi! Szívből együtt érzek Önnel, és arra gondolok, bárcsak enyhíthetném valamivel életének szörnyű terheit! Kérem, írja meg, hogy mivel segíthetnék! Ugyanakkor szeretettel és tisztelettel intem is, mint édesapámat, hogy ne tessék használni ezt a rosszízű szólást - „szenvedtem, mint Krisztus a keresztfán” - semmilyen formában, mert a mi emberi szenvedéseink, legyenek bármily súlyosak is, nem mérhetőek Krisztus Urunk szenvedéséhez! A rettenetes bántalmazás, a töviskorona húsba hasító fájdalma és az élő testbe vert szögek kínja mellett Urunk az egész világ bűneivel a vállán áldoztatott meg a keresztfa oltárán mint az Isten Báránya! Sem a poklokra való alászállásának rettenetét, sem az Atyától való elszakított- ságának terhét nem érezhetjük át! Szeretnék válaszolni arra a kérdésére, hogy miért kellett oly nehéz életútján végigmennie; erre is a Golgotán van a felelet. Kérem, álljon meg a kereszt alatt, és sírja el minden égő fájdalmát, fedje fel minden bűnét a Megfeszítettnek. És húsvét hajnalán a Feltámadott megmutatja Önnek, hogy nincs megkötözve a keze! Hogy győzött. Hogy számára nincs lehetetlen. Hogy levélíró testvérem életének mennyi értékes és boldog pillanata volt, és hogy ezek közül is azok voltak a legboldogabbak, amikor Ura keresztjét hordozhatta! ■ Szókéné Bakay Beatrix Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájá- rulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen. IX0YC HETI UTRAVALO Krisztus mondja: Halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. (Jel 1,18) Húsvét hetében az Útmutató reggeli igéi ezt az örömhírt zengik az ősi köszöntés __ szavaival: „Az Úr feltámadt! Az Úr valóban feltámadt! Dicsérjük az Urat! Halleluja!” Adjuk tovább e jó hírt mi is: „Fölemelte jobbját az Úr, halleluja, az Úr hatalmasan munkálkodik, halleluja! Hol a tövised, halál, hol a te fullánkod? Halleluja!” (Zsolt 118,16; Hős 13,14 - LK) Mi ne a halott Krisztusnak akarjuk megadni a végtisztességet évről évre, hanem véssük szívünkbe az üres sírban a fehér ruhás ifjú képében megjelent angyal híradását: „Ne féljetek! A názáreti Jézus (...) feltámadt, nincsen itt.” (Mk 16,6) Ne legyünk néma tanúk sem, hiszen - heti igénk előtt — a felmagasztalt Krisztus önkijelentését olvashatjuk: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő... ” flel 1,17) Pál is eszünkbe juttatja az üdvözítő evangéliumot: az írások szerint Jézus Krisztus meghalt és eltemettetett, feltámasztatott és megjelent -.....így prédikálunk, és ti így lettetek hívőkké” (iKor 15,11)! S Luther szerint: „Három ellenség támadt rá egyszerre: halál, bűn és ördög. S íme, mindhárom ellensége lábánál hever. E dicső győzelmet ünnepeljük ma.” Az emmausi tanítványoktól - s ma tőlünk is - maga a feltámadott Úr kérdezi: „Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?” És a megvendégelt vendéglátók „elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről” (Lk 24,26.35) ......nincs halottak feltámadása”ne m csak akkor és nem csak Korinthusban vélekedtek így. De Pál ezt válaszolja: „Ámde Krisztusfeltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje." (iKor 15,12.20) „Nem halok meg, hanem élek, halleluja, és hirdetem az Úr tetteit, halleluja!” (Zsolt 118,17, LK) Mi a következménye Jézus feltámadásának?.....a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek." (iK or 15,22) De ezzel Pál nem az általános üdvözülést tanítja! A test feltámadását, az új teremtést ellentétpárokkal szemlélteti: „És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is." (iKor 15,49) Emlékezhetünk Jób vallomására is: „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, (...) testemben látom meg az Istent. Saját magam látom meg őt...” flób 19,25-27) Mikor lesz teljes a halál fölötti diadal? „Amikor pedig ez a halandó (test feltámad, vagy elváltozik és) halhatatlanságba öltözik...” (iKor 15,54) A kovász az erkölcsi bűnök jelképe, a páskabárány megölése pedig Jézus kereszthalálának előképe, ezért a tisztaság és igazság kovásztalanságával ünnepeljünk, „mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott" (iKor 5,7)! Pál örömhíre Dávid feltámadott utódjáról szól, akiben mi is elnyerhetjük üdvösségünket - de hogyan? Csak „ha vele együtt haltunk meg (amikor hittel befogadtuk őt mint személyes Megváltónkat, örökké), vele együtt fogunk élni is” (2Tim 2,11), mert „Jézus él, én is vele!” (EÉ 223,1) ■ Garai András A világ közepe Ha most feltenném neked azt a kérdést, hol van a világ közepe, vajon hogyan válaszolnál? Lehet, hogy a napra gondolnál, amely körül keringenek a bolygók. Vagy lehet, hogy kijelölnél egy pontot a hatalmas univerzumban - képzeletben, vagy a bolygók térképét elővéve -, és azt mondanád: „Valahol itt!” De az is lehet, hogy visszakérdeznél: „Mondd csak, pontosan mit is értesz a világon? Mert ha az nem definiálható, akkor ne is várj értelmes választ...” Akár hiszed, akár nem, létezik egy bizonyos hely, amelyet a világ közepének neveznek. Mégpedig itt, ezen a Földön! A helynek Jézus halálához van köze. A Golgotán van ez a hely, ahol Jézus meghalt, ahol a megváltásunk történt, ahol ma a Szent Sír-bazilika áll. (Most ne firtassuk, hogy a templomnak száz méterrel jobbra vagy balra kellene-e inkább állnia, hiszen nem lehet olyan pontosan tudni, hogy hol is volt Jézus keresztfája.) Ebben az újjáépített templomban, a főhajók találkozásánál, tehát éppen középen van egy kőből készült golyó. Térben éppen Jézus - természetesen utólagosan és talán jelképesen is épített - sírja előtt. Ez a kőgolyó a világ közepét jelképezi. Vajon miért? A következő a magyarázat: ha a görög nyelvben a négy égtáj nevének kezdőbetűit összeolvassuk SZOSZORO > Ö- » -7,0 Ö S 6Ó ls f, ríri l i l Ifiúságirovat-gazda: Balog Eszter (anatolé, azaz kelet; düszisz, azaz nyugat; arktosz, azaz észak; meszémbria, azaz dél), akkor megkapjuk az Adam nevet. Ez a név héberül azt jelenti: ember. Ebben a legendában tehát az az igazság fejeződik ki, hogy az Adámban összefoglalt emberiség a Golgotán nyerte el a megváltást. A világ közepének vagy a világ „köldökének” nevezett kő - Jézus sírja előtt - arra emlékeztet minden „Adá- mot”, minden templomba betérő embert, turistát, akárhonnan is érkezzen: a világ közepe Jézus halála által megtörtént megváltásunk. Bár nekünk valószínűleg nem áll módunkban megtekinteni ezt a kőgolyót, mégis elgondolkodhatunk: számunkra mennyire fontos Jézus halála, megváltása? Vajon a világunk, az életünk közepe-e? ■ Balog Eszter Forrás: Gerhard Kroll: Jézus nyomában. Szent István Társulat, Budapest, 1982.
