Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-06-12 / 24. szám
FÓKUSZ 5 ‘Evangélikus Elet5 2 005. junius 12. Kiadónk ünnepi könyvhete K ét vadonatúj „cím”, és további két - közelmúltban megjelent - kötet ismételt reflektorfénybe állítása tette a Magyarországi Evangélikus Egyház Luther Kiadója számára különösen ünnepivé a hétfőn zárult 76. ünnepi könyvhetet. Míg Keveházi László Sztárai Mihályról írt monográfiája, valamint a Kertész Botorul által szerkesztett, Kossuth és az egyházak című tanulmánygyűjtemény főként az egyháztörténet iránt érdeklődők körében számíthat sikerre, addig Reményik Sándor Összes verse és Gáncs Aladárnak az Evangélikus Életben megjelent hitébresztő-hitmélyítő írásaiból válogatott Éld víz című kötete már a könyvhéten is - jó értelemben vett - „bestsellernek” bizonyult... ■erwmmzm KÉVEHÁZj |- -- - Jpra S „A kereszt igéjét Hirdetni kezdtem" Sziámi MMtyélgfyéfszolgálata Bemutatták Gáncs Aladár új, „szomjoltó” kötetét Két „láthatatlan” szószékről szól(t) általa az ige. Az egyik az orgonapad volt, a másik pedig az Evangélikus Elet Éló'víz rovata. A „láthatatlan ember”, Gáncs Aladár legutóbb május 31-én vált „láthatóvá”, Eló' víz című könyvének budapesti bemutatóján. A lapunkban rendszeresen olvasható, közkedvelt írások szerzőjét a kötetet megjelentető Luther Kiadó igazgatója, Kendeh K. Péter köszönA szerző'- Gáncs Aladár tötte, majd Keveházi László lelkész és T. Pintér Károly, lapunk főszerkesztője méltatta az írót és legújabb kötetét. Szerkesztőségünkben gyakran szól a telefon. Sokszor előfordul, hogy a hívó fél Gáncs Aladár írásait „követeli”. Nem csoda, hiszen kevesen tudnak olyan egyszerűen, mindenki számára érthető módon szólni keresztény hitünk nagy kérdéseiről, mint ő. Az olvasók nemcsak ezeket az írásokat, hanem a szerzőt is ismerik és szeretik, nem meglepő tehát, hogy a kiadó könyvesboltjában rendezett könyv- bemutatóra is sokan elzarándokoltak. Nemcsak köszönő, hanem köszöntő szavak is elhangzottak, amikor Kendeh K. Péter megnyitotta a családias hanguA kiadó - Kendeh K. Péter latú ankétot, hiszen új kötetének megjelenése mellett nyolcvanadik születésnapja alkalmából is gratulálhatott a népszerű szerzőnek. A könyvbemutatón elsőként Gáncs Aladár személyét és munkásságát mutatta be, illetve ismertette röviden Keveházi László, a kötetet lektoráló nyugalmazott lelkész. Mint azt a lapunk május 8-ai számában közölt „születésnapi interjúban” is megírtuk, a szerző családjában Mária Terézia óta hat egymást követő generáció választotta a lelkészi hivatást. Gáncs Aladár Csepelen, majd Nyíregyházán szolgált, és a lelkészi munka mellett a zenei pályát is hivatásának tekintette. Lelkipásztori munkája során rendkívül fontosnak tartotta az az ébredés ügyének előmozdítását. Hogy még most is ezt teszi, annak bizonysága a most megjelent kötet, melynek egy-egy darabja - T. Pintér Károly szavaival élve - „a lényeg másfél flekkben”. Maga a szerző az Elő'víz rovat szer- zőjeként végzett másfél évtizedes szolgálatának nehézségét és szépségét emelte ki. Mint mondotta, neki is meg kellett tennie egy utat, amíg eljutott oda, hogy lelkésszé és az evangélium, közelebbről az ébredés ügyének előmozdítójává váljon. Hiszen ő „csak” zenész akart lenni - az ébredés miatt lett lelkipásztorrá és íróvá. „Nem születtek volna meg ezek az írások - hangsúlyozta -, ha nem hinném, hogy Jézus Krisztus nem a tömeA méltató - Keveházi László gekkel foglalkozik, hanem személyesen szólít meg. És amikor hangzik az ige, megindul Isten harca az emberért.” Ugyancsak ez történik - teszi hozzá mindehhez a krónikás - az Élővíz olvasása közben... ■ GaZsu Reményik összes verse A Reményik Sándort bemutató kiállításnak otthont adó Petőfi Irodalmi Múzeumban június i-jén mutatták be a költő összes költeményét közreadó köteteket. A múzeum főigazgatójának, dr. Ratzky Ritának a vezetésével lezajlott kerekasztal-be- szélgetésen elsősorban a költő korábban alig ismert szerelmi költészetéről folytatott élénk eszmecserét Dávid Gyula, a kötet szerkesztője (képünkön balra) és Sza- kolczay Lajos irodalomtörténész. Hosszú évek szorgos munkájának eredményeként született meg, és vált immáron közkinccsé Keveházi László egyháztörténeti munkája. „A kereszt igéjét hirdetni kezdtem" - Sztárai Mihály élete és szolgálata című könyvet új, Testes Veritatis (Az igazság tanúi) elnevezésű sorozatának első darabjaként adta ki a Luther Kiadó a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület támogatásával. A kötetet ünnepélyes keretek között június 3-án mutatták be az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Az érdeklődő hallgatóságot Kendeh K. Péter, a kiadó igazgatója köszöntötte. A magyar reformátorról szóló monográfiát dr. Korányi András, az EHE adjunktusa mellett dr. Monok István, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója méltatta, de képünk tanúsága szerint a szerző is szóhoz jutott... (Keveházi László jobbján Monok István, balján Korányi András) Keveházi László írása azon könyvek közé tartozik, amelyeknek a megjelenése nemcsak a szerzőnek, hanem az olvasóknak is örömöt szerez. Régóta tudjuk, hogy a reformátor Sztárai Mihály (körülbelül 1510-1575) élete és szolgálata még teológiai hallgatóként ragadta meg a szerzőt, és - ha már doktori értekezés nem születhetett belőle - számítottunk rá, hogy a hazai egyháztörténeti kutatás új eredményekben sajnos nem bővelkedő irodalmát egyszer ez a kötet gyarapítja majd. Jó kézbe venni a márványmintás könyvet, melynek hátoldalán Sztárai Mihály pecsétje is látható - Keveházi László gyűjtéséből. Újdonságot hoz a témában azonban az is, amit belül találunk: Sztárai életútjának korábban általánosan elfogadott vázlatát számos lényeges kérdésben sikerült új adatokkal kiegészítenie. A szerző feltárja, hogy a korábbi életrajzot számos ponton javítani kell: nem bizonyítható a reformátornak a ferences rendhez való tartozása, a sárospataki iskola alapításában való részvétele is megdőlt, pádu- ai tanulmányait is új időpontra teszik. Az életrajz ismertetése nemcsak a szakirodalom teljes körű ismeretére épít, hanem olvasmányos korrajzba van ágyazva, így az érdeklődő közönség számára a korszak, a városok, az egyes főúri családok élete is megelevenedik. Nem nehezen emészthető szakkönyvet tartunk tehát a kezünkben, hanem tudományos igénnyel megírt és egyben érdekes olvasmányt. Az életút vázlatának megírásán túl Keveházi László arra is vállalkozott, hogy Sztárai Mihály sokoldalú szolgálatát is bemutassa. így lesz teljessé az életműről alkotott kép: tekintélyes mennyiségű irodalmi alkotásának (drámák, versek, énekek) ismertetése mellett a török idők Dunántúlon működő, nagy egyházszervező püspökének mindennapos küzdelmeibe is betekinthetünk. A három részre szakadt Magyarország történetének olyan vonatkozásai elevenednek meg, amelyekről mindmáig megfeledkezik az iskolai oktatás - mit jelentett teológusnak lenni, mit jelentett evangélikus egyházat építeni, lelkipásztori és teo- lógusi szolgálatot végezni a megha- sonlott, Mohács sebeitől nyögő országban? Hogyan szólalt meg és hatott Isten igéje Sztárainak és a reformátoroknak a szolgálatán keresztül egyre szélesebb körben? A kiadót dicséri, hogy mindez térképvázlaton is nyomon követhető. A megjelent Sztárai-kötettel a Luther Kiadó új sorozatot indít útjára Testes Veritatis (Az igazság tanúi) címmel. A sorozatcím Matthias Flaciustól, a 16. századi „igaz lutheránus” teológustól származik, aki megírta Az igazság tanúinak katalógusát. A kiadó szándéka szerint minden esztendőben újabb kötettel gyarapszik majd hazai egyháztörténeti irodalmunk. Az örvendetes kezdet Keveházi László most megjelent munkája. ■ Dr. Korányi András Az evangélikus országos gyűjtemények és a Luther Kiadó tisztelettel és szeretettel hívja Kossuth és az egyházak című tanulmánykötetének bemutatójára június 16-án, csütörtökön 17 órára a Budapest-Deák Téri Evangélikus Gimnázium dísztermébe (1052 Budapest, Sütő u. 1.). A kötetet Dobszay Tamás történész mutatja be.