Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-06-12 / 24. szám
6 PANORÁMA 2005. június 12. "Evangélikus Élet^ MMMMMMMMMMMMS Nemcsak a miénk, de elsősorban feltétlenül Sztehlo Gábor nemcsak a miénk, de jó lenne, ha elsősorban mégiscsak a miénk, a mi egyházunké lenne, azé az egyházé, amelyben élt és szolgált, és amelyben nyújtott teljesítménye történelmi, társadalmi, politikai hatásában a 20. század legjelentősebb életpéldái közé emeli az evangélikus lelkészt. Hagyományosan május utolsó szombatján találkoznak azok, akiket gyerekként, serdülőként Sztehlo Gábor 1944- ben megmentett. Megkoszorúzzák a lelkész sírját Farkasréten, majd koszorút helyeznek el a budavári evangélikus templom falán lévő emléktáblára is. Tavaly a szokottnál ünnepélyesebb volt az alkalom. Ezt a kettős jubileum indokolta: hatvan év telt el 2004-ig a rémtettek korszaka óta, és harminc éve távozott el az élete utolsó szakaszában Svájcban szolgáló lelkipásztor. Az idén viszont két esemény tette különösen emlékezetessé a találkozást. A Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület gondozásában kiadták Sztehlo Gábor 1972 és 1974 közötti igehirdetéseit. A kis kötet megszületése Madocsai Miklósnak köszönhető. Ő vállalkozott a nem könnyű feladatra: a vázlatokból, jegyzetekből, félkész munkákból az eredeti szellemiséget és a megkapóan gyakorlatorientált gondolkodást követve egységes kötetet szerkeszteni. A vállalkozás kiválóan sikerült. így mindnyájan épülhetünk ma is Sztehlo Gábor zseniális adottságából: abból, hogy az ige üzenetét hihetetlen természetességgel tudta a mindennapi élet kérdéseire vonatkoztatni. .Útmutatásai, szerető feddései, a Megváltóról szóló bizonyságtételei ma is erősek, hitelesek. A másik esemény, mely markánsan jelezte, hogy Sztehlo életművének a jelentősége meghaladja az egyház kereteit, a Göncz Kinga miniszter asszony által összehívott megbeszélés volt. Ezen a „Sztehlo-gyerekek” mellett a mai diákönkormányzatok képviselői, vezetői vettek részt azzal a céllal, hogy tanuljanak, épüljenek az egykori Sztehlo-biro- dalom demokratikus tapasztalataiból. Mert nemcsak az 1944-ben, a nyilas hatalomátvétel után néhány nap alatt a református testvérekkel együtt a Jó Pásztor intézmény keretében megszervezett harminckét otthon, a megmentett gyerekek és felnőttek sokasága mutatja a sztehlói életmű jelentőségét, hanem az 1945-ben alapított Pax Gyermekotthon, illetve az 1945 őszétől 1950-ig működő Gaudiopolis gyerekváros története is! Ez utóbbi a demokrácia iskolája volt, saját kormánnyal, polgármesterrel és egyéb tisztségviselőkkel. A több mint háromórás beszélgetésnek most csak egy mozzanatát, Keveházi László nyugalmazott evangélikus esperes-lelkész, egyháztörténész felszólalását emelem ki. Kiderült, hogy ő volt Gaudiopolis első miniszterelnöke. Hadapród volt, édesapja úgymond „háborús bűnös"; édesanyja vitte el Sztehlóhoz, aki rögtön befogadta. Mint ahogyan - hasonlóan hátrányos helyzetbe került társaival együtt - befogadta a másik oldal, a zsidó származású gyerekcsapat is. Kevésbé ismert, de nem kevésbé fontos ez a történet is. A kétféle üldözöttek egymásra találása annak a demokratikus együttélésnek a megvalósulása, amely mindmáig hiányzik a társadalomból. A kialakuló diktatúrának nem kellett Sztehlo Gábor, Gaudiopolist megszüntették. A lelkész a következő évtizedben megszervezte az egyház diakóniai munkáját: legalábbis azt, amire az adott keretek között lehetőség volt. Nemcsak a diktatúra, hanem a benne élő egyház sem tudta kezelni, értékelni Sztehlo Gábor életművét, amely a harmincas évek népfőiskolái munkájától az üldözöttek mentésén át a diakóniáig ívelt. Addig a lényegi felismerésig, hogy az egyház szolgálata, a misszió csak a konkrét társadalmi kérdésekben nyújtott magatartás, szavak és tettek által válik hitelessé. Személyválogatás nélkül kell segíteni, nem kérdezve, hogy evangélikus vagy legalább keresztény-e a segítségre szoruló. Sztehlo Gábor életműve a magyar evangélikusságé. Ha képes, ha akar azonosulni vele. És még inkább a miénk lehet azáltal, hogy nem csak a miénk. Minden igazi alkotás egyetemes érvényű és értékű. Az idei találkozón megfogalmazódott egy kérés, egy javaslat: az Árnyas utat - amelyen 1945 és 1950 között sokat jártak a Budakeszi úti épületek lakói - nevezzék el Sztehlo Gáborról. Jelentős lépés lenne ez az életmű értékei, üzenete mai tolmácsolásának az útján. Jó lenne, ha egyházunk a maga súlyával támogatná a javaslatot. ■ Dr. F. R. Népbírósági ítéletek Nyíregyházán Alig fejeződtek be a harcok Budán 1945 februárjában, már márciusban megkezdték a népbíróságok szervezését. Laikus tagjaikat az akkor működő pártok adták, mint a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Parasztpárt, a Független Kisgazdapárt, valamint a Polgári Demokrata Párt. A tárgyalásokat egy szakképzett bíró vezette. Nyíregyházán a tárgyalások a városháza nagytermében folytak. Máczay Lajost, az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium vallástanárát és cserkészparancsnokát 1945. április 3-án halálra ítélte a népbíróság. A tanár főmunkatársa volt a Nyírvidék című napilapnak. A háború alatt közölte a háborús híreket. Halálos ítéletét életfogytiglanira változtatták. Éveket ült. Agyvérzéssel nyomorítottan hatvanhat éves koráig élt. 1957. június 26-án halt meg. Börtönében meglátogattam egykori cserkészparancsnokomat. Dr. Belohorszky Ferenc a Kossuth-gimnázium tanára és igazgatója volt. 1945. június 22-én tízévi fegyházbüntetésre ítélte a népbíróság, tizenhét hónap után szabadult. Évtizedeken át gyógyszergyárban dolgozott. Nyolcvanhat éves korában, 1991-ben halt meg. Könyvtárát leánya a Kossuth-gimnáziumnak ajándékozta, ahol Belohorsz- ky-díjat alapítottak. Hálás tanítványai arcképével ellátott márványtáblát állítottak emlékére. Túróczy Zoltán evangélikus püspököt a népbíróság 1945. június 25-én tízévi fegyházbüntetésre ítélte, amelyből tíz hónapot töltött le. 1946. március i-jén szabadult, de püspöki teendőit csak 1948-tól végezhette. 1948. december 16-án Győrött iktatták be a Dunántúli Egyházkerület püspöki székébe. 1971-ben, hetvennyolc éves korában Győrött halt meg. 1993-ban Nyíregyházán ünnepeltük századik születésnapját. 1999- ben, Nyíregyházára érkezésének hatvanadik évfordulóján arcképével ellátott réztábla került a lelkészi hivatal falára egykori munkahelyén. A közelmúltban jelent meg a Túróczy Zoltánról szóló könyv Isten embere címmel. Ebben olvasható a rendőrségi kihallgatás jegyzőkönyve. Mint kiderül belőle, a nyomozó 1940 júniusában a nyíregyházi Kossuth-gimnáziumban érettségizett; érettségi elnöke Túróczy Zoltán püspök volt, német nyelvre dr. Belohorszky Ferenc tanította, a bölcseletet (filozófiát) pedig Máczay Lajostól hallgatta. Túróczy Zoltán az egyetlen a magyar protestáns egyháztörténetben, akit háromszor iktattak be a püspöki székbe. ■ Dr. Reményi Mihály Mészárszék a bölcsőben ► Két szám: 5,3 millió - egészen pontosan 5 349 716 - és 1956. Hogy függnek ezek össze? Magyarországon 1956-tól kezdve, vagyis mióta liberalizálták az abortuszt, 5,3 millió terhességmegszakítást (ebből nagyjából 700 ezer illegális) végeztek az orvosok. Döbbenetes adat ez, hiszen egy tízmilliós országban ötven év alatt végezték el ezt az 5,3 millió abortuszt. Döbbenetes adat, amely a napjainkat uraló halálkultúrára utal. A halál kultúráját említettem, amelyről korunk kimagasló gondolkodója, II. János Pál pápa beszélt először az Élet evangéliuma című enciklikájában. E szerint „a fény- és árnyoldalaknak mindenkit rá kell döbbenteniük arra, hogy a jó és a rossz, a halál és az élet, a halál kultúrája és az élet kultúrája közti hatalmas és drámai összeütközés előtt állunk. De nemcsak előtte, hanem a konfliktus kellős közepében állunk, részesei vagyunk valamennyien azzal a lerázhatatlan felelősséggel, hogy feltétlenül az élet javára kell választanunk.” Igen, kétségtelen tény, hogy javában zajlik e két kultúra közötti háború, és a politika, illetve a jogalkotás engedékenysége folytán már oda jutottunk, hogy amikor az élet az élet ellen támad, akkor a halálnak van nagyobb esélye a túlélésre. Ha nem tudjuk megállítani e folyamatot, akkor a példátlan mérvű önfelszámolással lassanként egész civilizációnkat veszélybe sodorjuk. De a legrosszabb az, hogy a szabadságot hirdető, ám a szabadosság csapdájában vergődő politikusainknak és a hozzájuk csapódó liberális értelmiségnek „köszönhetően” az emberekben semmilyen veszélyérzet nem alakult ki. Nagyon sok honfitársunk agyát egyszerűen kimosták. Nem gondolnak arra, hogy ha egy civilizáció folytonosan a saját érdekei ellen cselekszik, azzal meglehetősen rövid idő alatt saját magát taszítja a biztos pusztulásba. Mint ahogyan arra sem gondolnak, hogy az embert egyre inkább hasznot hajtó „tömegszemélynek” igyekeznek beállítani; olyannak, akinek leginkább csak fizikai igényei vannak, s ami ezen kívül esik, azt nemes egyszerűséggel elfelejtik. Hol van ebben az emberképben a szeretet, a felelősség vagy akár a hit? És hol vannak a gyermekek? Merthogy egyre kevesebb születik... Nézzük meg a „másik oldalt” is, azt, hogy 1981-től napjainkig évente mekkora volt a természetes fogyás Magyarországon. 1981-ben még csak 1876, de a következő esztendőben 10 759,1983-ban pedig már 21 385 fővel lettünk kevesebben. A ’80-as években a fogyás mértéke gyakorlatilag e két érték között váltakozott, viszont 1992-ben 27 057, 1993-ban pedig már 33 211 fő volt. A folyamat azóta gyorsul: 1997-ben 41 022, 1998-ban 51 455, 2000-ben pedig 50 000 fő volt a természetes fogyás hazánkban. És akkor most nézzük az abortuszok számát, hiszen ezt a kettőt csakis így, egymás mellett lehet vizsgálni. 1956-ban 114 086 abortuszt végeztek; ez a szám 1969-ig folyamatosan emelkedett, s elérte a 206 817-et. Emlékezetes: ennyi gyermek utoljára 1932-ben született hazánkban! Az abortuszok száma 1969-től kezdve csökkent, a százezres szám alá 1975-ben esett. 2001- ben már „csak" 56 404 legális terhességmegszakítást végeztek - igaz, akkorra már egy abortusz által megtizedelt generáció köréből. Hát igen, ha elfordulunk Istentől, a halál kultúrája győzedelmeskedik. ■ Jezsó Ákos Névkutatók terepszemléje ► A Magyar Nyelvtudományi Társaság újonnan alakult névtani szakosztálya június 2-4. között a Felvidéken, a nyitrai Konstantin Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének segítségével rendezte meg első tanácskozását. A konferencia helyszíne a magyar néphagyományokban hihetetlenül gazdag Zoboralja egyik falucskájának, a kultúráját, gyönyörűséges palóc nyelvjárását őrző szépséges Kolonnák a művelődési háza volt. A Felvidékről és Magyarországról egybegyűlt negyven, névtannal (is) foglalkozó kutatót László Béla, a Közép-európai Tanulmányok Karának dékánja köszöntötte. A nyitrai egyetem magyar tanszékének felépítését a tanszékvezető, Sándor Anna - Kolon szülötte, a gondos helyi szervező - ismertette. Valamennyi előadó a személy-, illetve a helynevek körében végzett, felvidéki vonatkozású kutatásainak az eredményeiről számolt be. Legtöbbjük Zoboralját választotta vizsgálatai terepéül. Vonzó tan Minden elismerést megérdemelnek azok a kiváló nyelvtudósok, akik a nehéz körülmények között is hallatlan szorgalommal, tudományos igényességgel, lelkesedéssel és főként tiszteletre méltó eredménnyel végzik áldozatos munkájukat. Az előadók némelyike mentegetőzve említette, hogy eredendően szociológus, néprajzos vagy éppen történész - a találkozó főszervezője, Vörös Ferenc nyelvész hangsúlyozta is a névtannak azt a sajátosságát, hogy sok más szaktudomány eredményeit felhasználja, ezért is vonzó sokak számára. A tudományos tanácskozás végeztével ünnepélyes bejelentés következett: a nagyszerű nyelvtudós, Kiss Lajos emlékére egy évente kiosztandó nyelvészeti díjat alapított az özvegye, Fehértói Katalin kandidátus, nyugalmazott tudományos kutató. Kolon dicsérete Kolon, ez a kicsiny helység öntudatosan és lelkesen őrzi a hagyományait. Gazdagon berendezett tájházát Sándor János bácsi mutatta be az érdeklődő vendégeknek. Minden darabhoz volt hozzáfűzni való története, magyarázata. A tájház berendezési tárgyainak többségét ő maga gyűjtötte össze; minden tárgynak jól ismeri az eredeti rendeltetését. Az itteni gazdák egyszerű eszközei célszerűségükben győztesen kerülhetnek ki a gyári készítményekkel való összehasonlításból. Még a meszet is olcsóbban és a boltban megvásárolhatónál jobb minőségben állították elő. Ez a legjobb mész az egész országban. A kolóniák csak kevés cikket vásároltak boltban, használati tárgyaik többségét otthon készítették el. Az „első házban” a vetett ágy mennyezetig érő hímzett párnáinak számát a helyi szokások szigorúan előírták. A máig megőrzött, főként fekete-fehér, sokszoknyás népviselet a „füles blúzzal” olyan pontosan jelzi viselőjének családi állapotát, életkorát, akárcsak a személyi igazolvány. A „hátsó házban” a munkaeszközök vannak. A szabad kéményes konyhában megtalálható mindenféle munkához szükséges eszköz. A jellegzetes, fehér anyagon fehér lyukasztásos koloni hímzés nagy munkával készült - néha hónapokon keresztül. A sok szakember látogató tüstént nyelvészeti gyűjtést végzett nagy gyönyörűséggel. János bácsi elmondta azt is, hogy a kolóniák „furcsa emberek”: mindig tudták, mit kell tenniük. 1919-ben a környéken egyedül ez a falu állt ellen a betolakodó cseheknek. Hétezer csehet kellett ellenük küldeni, hogy leverjék az ellenállásukat, mert nem akartak idegen uralom alá kerülni. Többeknek el kellett bujdosniuk, hogy az életüket megmentsék. 1956-ban is kifejezték a magyar forradalommal való együttérzésüket. Nem volt erre semmiféle szervezés, csak maguktól tüntettek. Le is tartóztattak öt embert emiatt. Arany A. László emlékezete A konferencia résztvevői a tájház után megtekintették a falu neves szülöttének, Arany A. László nyelvésznek, pedagógusnak (1909-1967) a fényképgyűjteményét. Kosztolány Árpád-kori temploma A kiállított anyag Arany A. László összes felvételének csak töredéke; ez az a hányad, amelyet a falunak sikerült megkapnia Nyitráról, a múzeumból. A legtöbb kiállított felvétel természetesen Kolonról készült; megszemlélve őket úgy tűnt, hogy a táj és a benne élő emberek nem sokat változtak az évtizedek során. Arany A. László emléktábláját Vörös Ottó előadását követően koszorúzták meg a jelenlévők. A pozsonyi Comenius Egyetem vendégtanárának szavaiból kitűnt, hogy Arany tanár úr - ahogy a Zobor-vidéki falvakban emlegették - a határokon túl is elismert nyelvtudós volt, az úgynevezett prágai iskola követője. Bár lett volna rá lehetősége, hogy külföldön könnyebb életet élhessen, hogy nagyobb megbecsülésben legyen része - hiszen egyik munkáját 1944-ben az amerikai egyesült államokbeli bloomingtoni egyetem is kiadta angol nyelven -, ő mindvégig hűséges maradt a Zobor-vidékhez. A magyarokat jogfosztó, úgynevezett kassai program 1944- ben Arany A. Lászlót is sújtotta. Rozsnyóra száműzték, ahol később bányászmúzeumot alapított. Szomorú fintora a „rendszerváltó sorsnak”, hogy Arany A. Lászlót - Esterházy Jánoshoz hasonlóan - máig nem rehabilitálták. Kastélysorsok A nyelvésztalálkozó résztvevői június 4-én autóbuszos kiránduláson vettek részt. A csitári hegyek alatt elsuhanva elsőként Kosztolány Árpád-kori templomát látogatták meg. Innen Apponyba vitt az útjuk. Az Apponyiak vadászkastélya jó állapotban van, mennyezeti festése, számos megmaradt bútordarabja árulkodik a jó ízléssel párosult egykori jólétről. Kevésbé tanúskodik jó ízlésről a környéken összeszedett második világháborús repülőgéproncsok földszinti „kiállítása”, de a nagy vadászatok emlékét őrző agancsok, tigrisbőrök, vaddisznófejek, illetve a fényképek szemléltetik a kastély eredeti rendeltetését. Szlovák idegenvezetőnk nagy lelkesedéssel szólt az Apponyiakról, különösen Apponyi Geraldine-ról, aki itt élt, és innen ment férjhez az albán Zogu királyhoz. Geraldine nagyon népszerű lett Albániában, de amikor megszűnt a királyság, fiával - a ma is élő trónörökössel - együtt el kellett hagynia az országot. Az idegenvezető bemutatta Apponyi Geraldine-nal folytatott levelezését. Ez a derék ember szlovák létére saját erejéből hozta rendbe á kastélyt, gyűjtötte össze a kiállított tárgyakat. Apponyban a vadászkastélyon kívül is van egy Ap- ponyi-kastély, de az egyre romosabb állapotban várja „újrafelfedezését”. ■ Berényi Zsuzsanna Ágnes
