Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-01-02 / 1. szám
‘Evangélikus ÉleO ÉLŐ VÍZ 2005. januar 2. 9 A 2005. év igéje hogy el ne fogy átkozzék a hited... ” (Lk 22,32 a) Konrad Witz: Csoda halászatkor (részlet, Genf 1450) „Könyörögtem érted, ■ Fabiny Tamás Minden újévkor múlttá válik a jelen és jelenné a jövő. Valahányszor magunk mögött hagyunk egy esztendőt, és elkezdünk egy újat, az idő múlásával szembesülünk. Erről szól Ady Endre Az Idő rostájában című verse is: Kezében óriás rostával All az Idő és rostál egyre, Világokat szed és rostál ki Vidáman és nem keseregve S búsul csak az, akit kihullat. Igazán találó ez a metafora! Mindannyiunk tapasztalata lehet, hogy mennyi minden pereg le napról napra és évről évre ezen az időrostán. A költő szerint „világok, népek, girhes eszmék” hullanak ki; mi pedig folytathatjuk a sort egyéni és közösségi életünk megannyi ocsúnak bizonyuló jellemzőjével. Az esztendő fordulóján tudatosítanunk kell hát magunkban, hogy az idő miként rázza ezt a hatalmas szitát. A bibliaolvasó Útmutató évi igéjének teljes mondata egy másik, alighanem még félelmetesebb rostáról, a sátán rostájáról szól. A földi küldetése beteljesítésére készülő Jézus ezt mondja tanítványának, Simon Péternek: „Simon, Simon, íme, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát...” (Lk 22,31) A közvetlen szöveg- környezet arra utal, hogy a tanítványokra - akárcsak mesterükre - újabb és ► „Nem tartozom azok közé az emberek közé, akik saját életútjukra visszatekintve azt hangoztatják: »Nem bánok semmit; ha lehetőségem adódna rá, mindent ugyanúgy tennék, ahogyan tettem!« Sokszor arra gondolok, hogy milyen nagyszerű volna, ha az egész életemet elölről kezdhetném. Jó volna tiszta lappal indulni még egyszer! Ezért aztán - különösen így, az új esztendő közeledtével - újra és újra elhatározom, hogy más ember leszek. Elhagyom a rossz szokásaimat, tudatosabban élek, és persze intenzívebb kapcsolatot ápolok majd Istennel... Kérem a lelkésznőt, hogy lásson el útravalóval ehhez az új kezdethez!" Kedves Testvérem! Az új esztendő vezérigéjével szeretném köszönteni a bibliaolvasó Útmutatóból: „...könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited..." (Lk 22,32a) Ezeket a szavakat az Úr Jézus mondja, és boldog vagyok, hogy nem én, hanem személyesen ő ad útravalót Önnek az új esztendő hajnalán. Sőt annál sokkal többet ad: azt a drága ígéretet, hogy már imádkozott azért, hogy kedves levélíró testvéremnek, sőt mindnyájunknak a szívében el ne fogyatkozzék a hit. Mert hát elhatározhatjuk, hogy megváltozunk: megfogadhatjuk, hogy a jövőben jobban vigyázunk a vonalainkra, hogy nagyobb rendet tartunk majd magunk körül, hogy ebben az esztendőben udvariasabbak leszünk stb. De mindez üres fogadkozás marad csupán, ha nincs mögötte a Krisztusban újjá lett élet hite. A keresztény élet specifikuma az, hogy nem a kicsitől jutunk el a nagyig, vagyis nem az egyre példamutatóbb életfolytatásunk jutalmaként nyerjük el az örök élet ajándékát, hanem miután Jézus Krisztus vére árán az isteni élet birtokosaivá lettünk, a Szentlélek nagy munkája által kezdődik meg bennünk a megszentelődés. Ez a folyamat utolsó óránkig tart. Nem szabad türelmetlenkednünk és fölösleges, irreális elvárásokat támasztanunk magunkkal szemben. A bűn nyomorúsága szorongatni fog bennünket, amíg csak élünk. Pontosan újabb kísértések várnak. Néhány verssel korábban ugyanis ezt mondja Jézus: „Ti vagytok azok, akik megmaradtatok velem kísértéseimben. .. " (Lk 22,28) A tágabb, több evangéliumra is tekintő összefüggések pedig megmutatják, hogy hányszor is került Péter a sátán rostájára. Amikor a „csak a testemen keresztül” teátrális gesztusával meg akarta akadályozni Jézust abban, hogy felvegye a keresztet, mestere így kiáltott rá: „Távozz tőlem, sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” (Mt 16,23) Ám nem sokkal később Péter megint csak „az emberek szerint” gondolkodott. Ugyanis elégedetten állapította meg, hogy jó a megdicsőülés hegyén lenni, és tüstént sátrakat akart építeni ott (Mt 17,4). Úgy is mondhatjuk, hogy szíve szerint hosszasan időzött volna ott, ahol Jézus dicsfényéből őrá, valamint Jakabra és Jánosra is vetült valami. De Jézus nem engedte, hogy e kísértés levegye őket a lábukról, ezért szépen visszavezette tanítványait a komor völgybe. A sátán rostájára került Péter akkor is, amikor a vízen járva a szelekre kezdett figyelni. El is süllyedt volna, ha Jézus a „kicsinyhitű, miért kételkedtél?" szavak kíséretében nem siet a segítségére (Mt 14,31). Péter a főpap udvarában háromszor tagadta meg Jézust. „Ez is vele volt" - hangzott a szolgáló éles szava, és a sátán rázott egy nagyot a rostán. „Te is közülük való vagy!”- újabb kiáltás, újabb rázás. „0 is Galileából való" - rázkódott meg harmadEVÉLET LELKI SEGÉLY ezért van szükségünk Jézusra. A Krisztusban történt beteljesedés után is, a benne adott és a tőle kapott ígéretekből él Isten népe. Mindig szem előtt kell tartanunk, hogy mindezek majd csak a végső ítéletkor válnak befejezetté. Emberi létünk legszörnyűbb ínsége az, hogy messzire kerültünk az atyai háztól. Isten pedig olyan távolinak tűnik - nem látjuk az arcát. Többnyire teljes titok előttünk, hogy mi a terve az életünkkel. Talányosnak véljük a hallgatását, lassúnak a segítségét, érthetetlennek a döntéseit. De ha visszatalálunk az elveszett édenbe Jézussal, és őbenne maradunk, akkor gyümölcstermő lesz az életünk. Amíg tart a kegyelmi idő, addig minden új perc, óra vagy nap egy-egy újabb lehetőség arra, hogy Isten ismeretében növekedhessünk. Nem szükséges megvárnunk ahhoz a naptári évfordulót, hogy jobban odaszánjuk életünket lelkünk királyának. De ha kedves levélíró testvéremmel együtt mások is úgy érzik, hogy ez a lélektani pillanat, vagyis január első napja a legkedvezőbb arra, hogy megragadják a kegyelmet, akkor is bizonyos vagyok abban, hogy Isten áldása kíséri majd szándékukat. Legelőször is ki kell öntenünk a szívünket Istennek, meg kell vallanunk bűneinket az Úr szent színe előtt. Sajnos egyházunk tagjai között egyre el- hanyagoltabb gyakorlat a magángyónás, pedig rendkívüli lelki áldások rejlenek benne. Szeretettel javaslom levélíró testvéremnek, hogy keresse fel lelkészét, és tegye le személyes bűnvallásban életének lelki terheit. Közvetlenül ezután pedig rendezze kapcsolatait felebarátaival. Úgy érzem, hogy azért nem tud továbblépni, fejlődni, növekedni hitében, mert ezt a lépést még nem tette meg. Tartson mindennap csendes időt. Az Útmutató alapján vagy egyéni tematika szerint olvassa az igét, alaposan tanulmányozva minden sorát. Ha lehet, egy füzetbe jegyezze is fel tapasztalatait. Rendszeresen imádkozzon, lehetőség szerint egy-egy előre meghatározott napszakban (például reggel és este), és ezektől ne térjen el, szór is a rosta... Mindez azonban csak a közvetlen előzménye az évi igének. Jézus szava nemcsak komor tényközlés ( .....a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mi nt a búzát..."), hanem hatalmas erejű vigasztalás is: „...de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited..." A 2005. év azzal a biztatással indul, hogy Jézus imádkozik az ő Péterjeiért. Mert a Péterek alighanem mindig többen vannak, mint a szeretett tanítványok. Ám ezt maga Jézus is tudta, és e kockázati tényező ismeretében építette éppen erre a sziklára az egyházát (Mt 16,18). Amely szikla ki is billenhet a helyéről, vagy csúf repedés támadhat rajta. Jézus éppen ezért imádkozik Péterért. Az egykoriért és a maiakért. Vagyis értünk, akik a kereszthordozás helyett túlélők akarunk lenni. Akik oly szívesen fürdőznénk újra és újra a Tábor-hegyi dicsőségben. Akik Urunkat nem háromszor, de harmincszor háromszor is megtagadjuk. Akik mindig az aktuális széljárásra figyelünk. Akik nem Isten, hanem az emberek szerint gondolkodunk. Akik ott rázkódunk tehetetlenül a sátán rostáján. Valaki könyörög értünk! Micsoda biztatást jelenthet már az a felismerés is, hogy emberek imádkoznak értünk! Például amikor egy lelkész megtudja, hogy hívei imádkoznak érte. Vagy amikor egy beteg arról értesül, hogy a testvérek közössége imában hordozza őt. Luther egy helyen arról ír, mennyire megrendítette őt az a felismerés, hogy az ő Lénája és ragaszkodjon az Úr előtt töltött .percekhez. Elengedhetetlen a gyülekezet közösségével fenntartott élő kapcsolat és a szolgálatvállalás is. A szolgálat is egyfajta erőforrás! Nem mélyülhet el a hitünk, ha csak fogyasztók és nézők akarunk lenni Isten népében. Ha nem használjuk, nem kamatoztatjuk az Istentől kapott talentumainkat, akkor engedetlenek vagyunk vele szemben. Vigyázat! A legtöbb keresztény élete azért erőtlen és gyenge, mert ugyan hallgatja és olvassa az igét, de a benne felismert igazságoknak nem engedelmeskedik. Nem elég alázatos, nincsen benne bizalom Isten iránt, kételkedik az Úr erejében, mert nem látja olyan hatalmasnak őt, mint amilyen valójában. Kedves Testvérem! Ha nem csupán új életstílusra, egészségesebb, stresszmentes életmódra vágyik, hanem valóban Istenben akar megújhodni, akkor életét neki kell odaszánnia. Áldozat nélkül nincs új élet. De nincsen olyan áldozat, amelyet ne lenne érdemes meghozni a mennyország kincséért! Bízd újra életedet Krisztusra! - szól a legdrágább újévi biztatás, és az esztendő vezérigéje megerősít ebben. Nála van a reménység abban, hogy mi, akik az ő oltalma alatt kezdjük, benne és vele járjuk majd tovább utunkat, hogy egykor aztán elfoglalhassuk azokat a hajlékokat, amelyeket nekünk készített elő Megváltónk. Martin Gutl gyönyörű soraival kívánok kedves levélíró testvéremnek és a Lelki segély olvasóinak kegyelemben gazdag új esztendőt: „Mielőtt világra jöttél volna, irántad való szeretetem már működött. Szeretlek. Azért maradsz fenn, mert szeretlek. Nem fogsz meghalni, nem semmisíthetlek meg, mert szeretlek. Bármit teszel, veled megyek. Amint az anya akkor sem hagyja el gyermekét, ha az valami rosszat tesz, így én sem hagylak el, semmilyen esetben sem, mert szeretlek. Engedd magad te is szeretni.” ■ Szókéné Bakay Beatrix Leveleiket „Lelki segély" jeligével várjuk szerkesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen. Jánoskája imádkozott érte. Ordass Lajos önéletrajzából pedig tudjuk azt, hogy a szegedi Csillagbörtönben raboskodó püspökért római katolikus pap zárkatársai fohászkodtak, amikor egy igen súlyos döntés kényszere nehezedett rá. Az évi ige arról szól, hogy nemcsak emberek imádságaiban szereplünk, hanem maga Jézus is könyörög értünk. Ennek további jele a főpapi ima 0n 17). Jézus imádkozik, könyörög értünk. Úgy is mondhatjuk, könyörgőre fogja a dolgot. Hogy ne hulljunk ki a rostán. Hogy megmaradjunk. Jézus példát ad arra, hogy mi is könyörögjünk önmagunkért és másokért, hogy ne fogyatkozzék el a hitünk - és a másiké sem. A lelkészünké vagy a püspökünké, a tanárunké vagy a diákunké, a házastársunké vagy a gyermekünké. Hogy ne fogyatkozzon el azoknak a hite, akik üldöztetést szenvednek, keresztet hordoznak, állandó fenyegetettségben élnek, akikkel néhány hete mostoha módon elbánt az „anyaország”, akik fedél és család nélkül élnek, akik magatehetetlenül fekszenek a kórházi ágyban, vagy akik szüntelenül a halál révén állnak. Mit hoz a 2005. esztendő? Elég erősek leszünk-e egyénileg és a közösségben is? Megmarad-e a hitünk? Ezen a téren is tanulhatunk Luthertől, mert ő jól megértette Jézusnak a mindenkori tanítványért imádkozó szavát. Az évi igével összhangban áll a Kis káté 3. hitágazatot magyarázó reformátori tanítása: „Hiszem, hogy saját eszemmel és erőmmel nem tudnék Jézus Krisztusban, az én Uramban hinni, sem őhozzá eljutni, hanem a Szentlélek hívott el engem az evangélium által, ő világosított meg ajándékaival, ő szentelt meg és tartott meg az igaz hitben, ahogyan a földön élő egész egyházat is elhívja, gyűjti, megvilágosítja, megszenteli és Jézus Krisztusnál megtartja az egy igaz hitben.” Szilveszter és újév határán megtapasztaljuk, hogy ott vagyunk az idő rostáján. Újra és újra rádöbbenünk arra, hogy egy még félelmetesebb erő, a sátán is rázza, egyre csak rázza a maga rostáját. Am megszülethet szívünkben az a felismerés, hogy van valaki, aki mindkettőnek fölötte áll. Aki ura az időnek, és aki legyőzte a sátánt. Jézus könyörög, hogy ne fogyatkozzék el a hitünk. Ennek nyomán a durva rostáról az ő szelíd kezébe kerülünk. Ebben a bizonyosságban léphetünk az Úr 2005. esztendejébe. Útitársak missziós bibliaóra lesz január 6-án 18 órai kezdettel Budapesten, az Üllői út 24. szám alatti egyházi irodaház földszinti termében, amelyet az utcáról lehet megközelíteni (a könyvesbolt és a nagykapu között). Témánk: a 2005. esztendő igéje. HETI ÚTRAVALÓ Láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. 0n 144) Az új esztendő első hetében az Útmutató reggeli igéi az Isten új időszámításának hajnalán testté lett Igére utalnak. De csak a hit szemével láthatjuk meg Isten Fiának dicsőségét, az igazi világosságot. S ez a hitünk az ő kegyelmi ajándéka. Szülei három nap eltelte után találták meg a tizenkét éves Jézust az Atya házában;.....és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein." (Lk 2,47) „Értsd meg hát, hogy Krisztus nincs és nem található sehol, csak abban, ami az Atya dolga” - így tanít Luther. De csak hit által fogadhatjuk el Istenünk bizonyságtételét Fiáról: .....Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az őFiában van.” (íjn 5,11) János jelen időben fogalmaz, hogy tudjuk: örök életünk van! Mózes könyvei három „előképkutató időutazásra” visznek el minket a régmúltba. Isten a „minibárka” által, vagyis mózeskosárban mentette meg Jézus egyik előképének, az Úr szolgájának életét, s a fáraó leánya „a fiává fogadta, és elnevezte Mózesnek, mert azt mondta: A vízből húztam ki” (2MÓZ 2,10). Izrael ősatyja életének századik évében született meg az ígéret gyermeke: „Azután körülmetélte Abrahám a fiát, Izsákot nyolcnapos korában, ahogyan megparancsolta neki Isten.” (iMóz 21,4) AzJJr megígérte: Jézusban, „a te utódod által nyer áldást a föld valamennyi népe...” (iMóz 22,18) Noénak pedig ezt mondta Isten:.....szivárványívemet helyezem a felhőkre...(...) Ez annak a szövetségnek a jele, a melyet minden földi élővel kötöttem." (iMóz 9,13.17) S ettől az első szövetségtől Pál elvezet az Újszövetség szerzőjének, Krisztusnak a titkáig:.....a pogányok örököstdrsaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által." (Ef 3,6) Vízkeresztkor nem csak a napkeleti bölcsek tapasztalhatták meg, hogy „múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság" (íjn 2,8)! Ézsaiás évszázadokkal előre látta: „...fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad. Világosságodhoz népek jönnek, (...) aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicső tetteit hirdetik." (Ézs 60,1-6) Ezt tették tehát a napkeleti bölcsek, amikor „bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt" (Mt 2,11); s a királynak, főpapnak és prófétának adtak ajándékot. Mi „csak” önmagunkat adhatjuk üdvözítő Urunknak! Az Úr megjelenésének ősi ünnepe többrétegű üzenetet hordoz; nemcsak Jézusnak a Jordánban való megkeresztelkedé- sét, hanem a pogányok közötti missziót is. A világ Megváltója „azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket. (...) Aki őbenne marad, az nem vétkezik" Ekkor mondhatjuk el, hogy „most Istengyermekei vagyunk" (íjn 3,5.6.2). S mert ismerjük az Atyát, és az ő igéje lakik bennünk, ezért általa - írja János - „legyőztétek a gonoszt" (íjn 2,14) és annak három kívánságát! Kérjük a világ világosságát: „Jézus, mennynek ragyogása, / Járj át tiszta fényeddel!” (EÉ 400,1) ■ Garai András Tiszta lappal t
