Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-01-02 / 1. szám
Érdekes mondat egy karácsonyi prédikációból: „És akkor ott feküdt a betlehemi jászolban a frissen megszületett Jézus...” Érdekfeszítő szószéki hirdetés: „Hirdetem a gyülekezetnek, hogy a gyülekezeti ház hátsó részében elkészült a konyha és a vizesblokk, amellyel táborozóhelyet alakítottunk ki hittanos gyermekek és fiatalok számára. Jövő vasárnap délután 15 órakor mindenkit várunk a hálaadó istentiszteletre, melynek keretében az esperes úr felszenteli a hátsó részünket...” 2005. januar 2. FÓKUSZ ‘Evangélikus Élet_> MENYES GYULA SZILVESZTERI HANGULATIDEZESE Káplánfaló esperes A múlt század első felében a Vas megyei Körmenden szolgált Zongor Béla esperes. Egykori káplánja, ma egyházunk legidősebb lelkésze, a Hódmezővásárhelyen élő, kilencvenhárom éves Takács János így emlékezik szigorú principálisára: Amikor mellé helyezett a püspök, féltem odamenni, mert nem volt jó híre. Előttem tizenhét segédlelkész próbált már szerencsét. Volt, aki három hónap múlva el is ment mellőle. Nekem nem sikerült az esperes úr rossz oldalát megismernem. Talán lehetett volna. Apró rigolyái voltak, amelyeket én inkább élveztem, semhogy megbántódtam volna miattuk. Az első napokban történt, hogy délben, amikor ebédelni indultam, utánam küldte a szobalányt, hogy jöjjek vissza. Azt mondja nekem, hogy nézzek szét az irodában: mit látok ott? Nem láttam semmi különöset. Kénytelen volt megmutatni, hogy az íróasztalom előtt hanyagul, ferdén hagytam a széket, holott szabályosat! kell ott hagyni. „Hát csak ez a baja? - mondtam. - Ezt meg tudom csinálni rendesen, ezen már ne múljon a jó barátság!” Nos, hát ilyen esetek adódtak néha, amelyeket jókedvvel, humorral el lehetett intézni. Máskor együtt mentünk családlátogatásra. Láttunk messziről egy közeledő csacsifogatot. „Hallja, fiatalúr, ott jönnek a maga kollégái, ha ideérnek, köszöntse őket tisztelettel!” - mondta az esperes úr. „Rendben van” - feleltem. Amikor egészen közel értek hozzánk a szamarak, kalapomat levéve köszöntöttem őket, úgy félhangosan: „Üdvözöllek benneteket, kedves kollégák, kívánom, hogy belőletek is »öspörös« legyen!" Az esperes úr vette a lapot, és csak annyit mondott, hogy „ha nem lenne itt sok ember az utcán, hát fiatalúr, úgy belökném az árokba...” De nem sértődött meg. Legközelebb azután megtalálta a visszavágás módját is, amelyet viszont én nem vettem zokon. Az egyházmegye papsága is értette ezt az esperesi humort; szerették is. Zongor megmutatta nekem azt a két körlevelet, amelyet újraválasztása alkalmával kapott, és azt, hogy ő mit válaszolt rájuk. Nagy Béla nemeskoltai lelkész írt egy székfoglaló beszédet az esperes nevében, és elküldte minden lelkésznek. Azzal kezdődött: „Tisztelt egyházi sereglet, bár megválasztásomat természetesnek veszem, megköszönni mégis illendőnek tartom...” Azután kifejtette, hogy ugyan minden lelkész rászolgált már arra, hogy elbocsássák a szolgálatból, de mindegyikük esetében megindokolta, hogy miért is tartja meg. Nagy Bélát azért nem küldi el, mert óriási termeténél fogva nem is tudná elmozdítani. Kapi Béla szombathelyi püspöklelkészt azért tartja meg, mert elvégre jó dolog, hogy egy esperesnek egy püspök tartozik a keze alá stb. Végül azzal fejezte be a székfoglalóját: „Utasítom az egyházmegyét, hogy a jövőben se merjen másként cselekedni, mert enyém az egyházmegye, a hatalom és a dicsőség most és mindörökké. Ámen.” Erre aztán az „öspörös” úr sem maradt adós, és versben írt minden lelkészről egy-egy nagyszerűjellemzést... Ördög Endre esperes a jelenleg érvényes agendánk árnyékában végzi szolgálatát Simul iustus et peccator Ittzés püspök urat korábbi szolgálati helyének önkormányzata, Kőszeg város képvi- selő-testülete díszpolgárrá avatta. A hétköznap délelőtt tartott eseményre érkezve bőven találtunk parkolóhelyet a városban, de igyekeztünk minél közelebb parkolni a Jurisics-várhoz, az ünnepség helyszínéhez. Mivel nem tűnt fizetősnek a parkolóhely, nyugodtan hagytuk ott az autót. Rövid idővel később már a lovagteremben ültünk, ahol a város - az ilyenkor szokásos módon - méltatta, ünnepelte új díszpolgárát. Ez idő alatt az önkormányzat munkatársai éppen büntetőcédulát tűztek ki a püspöki autóra. Amikor visszamentünk a kocsihoz, és megláttam a kis piros csomagot a szélvédőn, eszembe jutott, hogy milyen sokatmondó üzenete van ennek a történetnek. Hiszen a reformátori tanítást prédikálja: simul iustus et peccator, azaz a keresztény ember egyszerre igaz és bűnös. Majd szépen befizettük a büntetést... Dombi Éva . Énekeljem vagy mondjam? emlékkönyvéből avagy sutkák a püspöki hivatalban Nemrég egy névtelen, de annál bizalmasabb telefonálónk a gyónási időpontok felől érdeklődött. A helyzetet felismerve természetesen azonnal jeleztem, hogy ezen a számon nem kaphatja meg a kellő felvilágosítást, mivel az evangélikus püspöki hivatalt hívta. Mire ő: „Ja, én a központtól a sima egyházat kértem...” Egy másik alkalommal így kezdődött a telefonbeszélgetés: „Dicsértessék a Jézus Krisztus! Én a...” „Sajnálom - mondtam -, ez az evangélikus püspöki hivatal, de megadom a római katolikusok telefonszámát.” „Köszönöm a segítségét! Áldás, békesség!” Természetesen nemcsak telefonálóink, hanem személyes érdeklődőink is vannak. Egyikük nemrég például a „Szentatyát” kereste a kaputelefonunknál... De olyan is előfordult már, hogy engem női mivoltomban apácának tituláltak. Régen az istentiszteleten nem felolvasták a Szentírás igéit, hanem ősi dallam szerint elénekelték őket. Talán még a reformáció korában is így volt, de a ké-. sőbbiek során már megkopott ez a szokás. Hanem azért volt még gyülekezet a 19. században is, ahol megmaradt a régi rend. Ilyen gyülekezet volt Gergelyi is, amelynek vezetői éppen azt dörgölték új papjuk, Tompos Balázs orra alá, hogy nem hajlandó elénekelni vasárnaponként a szent igéket. Addig-addig mondogatták neki hiába, hogy egyszer csak levelet írtak Kis János püspöknek, amelyet személyesen el is vittek hozzá Sopronba. Kis János csendes és békességes ember volt, így hát a gergelyieket sem akarta megbántani. Elrendelte, hogy ezután is csak énekeljék azokat a lekciókat. Ő persze tudta, hogy Tompos Balázs nem tud szépen énekelni, és abban reménykedett, hogy majd maga a gyülekezet fogja megkérni őt, hogy inkább mellőzze az éneklést. No, a püspök megírta a válaszlevelet, a presbiterek vitték is nagy diadalmasan a parókiára. Tompos azonban csak ennyit mondott: „Pál apostol is püspök volt, Kis János is püspök. Hát énekeljék el nekem, hogy mit írt abban a levélben a főtisztelendő úr!” De hát a presbiterek nem akarták elénekelni a levél szavait. Erre a lelkész így tett pontot a vita végé-, re: „No, ha kendtek nem éneklik el Kis Já- v nos levelét, akkor én sem fogom elénekelni Pál apostol leveleit!” így hát azóta a gergelyi templomban sem énekszóval hirdettetik a szent ige. H Forrás: Képes Luther-Naptár, 1926 Senki nem mondhatja, hogy még a kutyát sem érdekelte a parókiaszentelés... Lelkésziktatás pontozással A kép alapján vajon milyen házőrzőt tartanak a bobai parókián? Az egyházkerületi kórustalálkozó eredményhirdetésére várva... )
