Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-02-06 / 6. szám
KULTÚRKÖRÖK 5 ‘Evangélikus Életi 2005. február 6. Kié az ország és a hatalom? ► Ne ijedjen és ne botránkozzon meg a kedves Olvasó a cím láttán! Nem aktu- álpolitikai, nem is egyházkormányzati témák következnek az alábbi hasábokon. Színházi élményemet szeretném megosztani az érdeklődőkkel, hátha veszi valaki a fáradságot, és megnézi a Nemzeti Színház meghökkentően nagyszerű előadását, Shakespeare III. Richdrdját. Hiszem, van esélye arra, hogy hozzám hasonlóan igazi katarzisélményben legyen része. Nem lesz könnyű szórakozás, azt megígérhetem, hiszen a több mint háromórás tiszta játékidőt igénylő darab szellemileg és emocionálisan egyaránt megerőltető. Ha azonban rászánja magát az ember, felejthetetlen élményben lesz része a „hatalom” témakörében. A keresztény módon gondolkodó, kérdéseire választ kereső néző szembesül azzal, hogy milyen valóság a bűn, hogy milyen ördögi a hatalom kísértése, mennyire régi keletű a gonoszság, és mennyire rászorulunk a szeretet „új parancsolatára”. Valló Péter rendező jól tudta, és kiválóan érzékeltette, hogy a hatalom és a hatalom kísértésének ügye kortalan. Nem „kosztümös” színdarabot készített, hanem a mába helyezte az eseményeket. Uralkodók, hatalmasok jön- nek-mennek, a közélet és a politika gyilkos szenvedélyeket hordoz, a hatalmat bármi áron meg kell szerezni, de a hatalom trónja, a vezetői szék jobban deformál, mint a villamosszék. .. Bárkit hoz be a 600-as Mercedes a színpadra, bárkit kísér kamerával és mikrofonnal a média stábja, bárkinek ujjong a tömeg, bárkit követ a testőrök hada, a hatalomvágy, a megszerzett vagy elvesztett hatalom már tönkretette. Nincs emberség, nincs tisztesség, nincs tekintély, nincs kegyelet. Kegyetlenség van, mert a hatalom mámora az ember eszét veszi. A 14. századi események, a 16. század végi shakespeare-i interpretáció és a Nemzeti Színház mai előadása egyaránt ugyanarról beszél: ha nem az Istené az ország, a hatalom és a dicsőség, akkor az események vesztébe sodorják az embert, legyen fent vagy lent, legyen egyszerű emberből nemesedő vagy kiváló házból nemtelenedő. A rózsák háborúja Kulka János III. Richard szerepében az emberiség történelmének refrénszerűen ismétlődő szomorú valósága. Jézus szava cseng a fülemben: „De közöttetek nem ez a rend... ” Tényleg nem ez? Nem egy rövid ajánló, de egy hosszabb tanulmány kereteit is szétfeszítené, ha minden élményemet írásba foglalnám a darabról, a rendezésről, a színészek kiemelkedő játékáról. Az elektronikus médiumokban oly kedvesnek, kedélyesnek, melegszívűnek megismert Kulka János szó szerint félelmetes alakítása azonban mindenképpen idekívánkozik. A testi hibás, a gonoszság hitvallását nem titkoló, a hatalomért mindenre képes Richárdot alakító színész eseményeket formáló aktív játékában és a szinte nézők közé állva elgondolkodott monológjában (arcát a háttérben vagy hússzorosra nagyítva ténylegesen láthattuk minden rezdülését, grimaszát, idegrángását) hatalmasat alkotott. Megjelenítette az ősgonoszságot. Figyelmeztetett, hogy közöttünk van, itt jár-kel, sőt olyan, mint mi: közülünk, belőlünk való. Kemény emlékeztetés. A dísz- lettelen háttér, a kevés, de meghökkentően jelképes színpadi eszköztár mind-mind emelte az előadást. Közel emelte hozzánk. Tolsztoj írja: Shakespeare hírnevének benső oka hajdan és ma is az, hogy drámái „pro captu lectoris” készült művek, vagyis hogy összhangban vannak kora és korunk felső osztályainak vallástalan és erkölcstelen lelkialkatával. . A rendezés, a színészi alakítások sora, a technikai megoldások mindegyike átlag feletti színvonalú. Lenyűgöző. A nagy magyar színjátszás mércéjéhez igazodik. Az előadást kezdő és záró kép szinte ugyanaz. Épp csak visszafelé... Az elején a színpadot takaró fehér vásznon az egyre közeledő, sántikálva érkező púpos gonosz sziluettje rajzolódik ki egy fénykörben. A győzni akaró hatalomvágy rajzolata. S a képben Richárd, hogy jöjjön, lásson és győzzön. Majd a hatalom torzulásában testet öltő gonoszság három órája után a Richárdot legyőző új uralkodó távozik. A harcban lesántulva - ugyanúgy bicegve tűnik el az árnyképe. Mert a szereplők változnak. De a kísértés és a történet ugyanaz marad. Kié az ország és a hatalom? ■ - HARKÁLY A fotóművészetben is jeleskedő tudós lelkészunoka Közelkép dr. Gráf Lászlóról Régi zsoltár új hangon 150 örök ének - ezt az alcímet viseli az a frissen megjelent kötet, amely Bodrog Miklós zsoltárfordításait tartalmazza. Mitől örök, ami örök? Mitől válik valami örökké? Nem attól, hogy mozdulatlanul, változatlanul áll örök időktől fogva az idők végezetéig, hanem attól, hogy minden nemzedék, minden ember felfedezi önmaga számára. Minden generációt megszólít, minden korszak aktuálisnak, a sajátjának érzi. Valahogy így örök a százötven költemény is. Évezredek óta tanulnak belőle imádkozni az emberek, és ha elfogy imádságuk szava, mert túl nehéz vagy túl zaklatott a szívük, mindig újra visszatérnek ehhez a forráshoz, és mindig újra azzal az élménnyel távoznak: megtaláltam a szavakat! Egy szinttel, egy lépcsőfokkal mélyebbre hatoltam az imádság világába. Gazdagabb lettem. Jelentése van a szónak, többet látok magamból, és mélyebben megismertem Istent. Örök, ezért folyton foglalkozni kell vele. Csöndben imádkozni, istentiszteleten olvasni, lefesteni, megzenésíteni, megformázni, lefordítani. Bodrog Miklós nem először foglalkozik a Zsoltárok könyvével. 1956- ban fordította magyarra a százötven zsoltárt. Az azóta eltelt idő tovább érlelte a verseket, amelyeket annak idején Weöres Sándor is olvasott, és versben köszönt meg. (A kötetben ezt a Weöres-verset is megtaláljuk.) Az Evangélikus Sajtóosztály gondozásában jelent meg 2001-ben a fordító ötvenkét zsoltárfordítást tartalmazó, nagyon szép külső formájú kötete, a Válogatott zsoltárok. Most a Kairosz Kiadó jóvoltából a teljes kötetet, mind a százötven zsoltár fordítását kaptuk a kezünkbe. Mi teszi Bodrog Miklóst jó zsoltárfordítóvá? Először is az, hogy az Ószövetség tudós értője, doktora, aki avatott kézzel nyúl a zsoltárokhoz. Emellett az emberi lélek ismerője is, a pszichiáteróriás, Carl Gustav Jung műveinek tolmácsolója és gondozója, hogy saját műveit és praxisát ne is említsük. A zsoltárok pedig nem külső információt adnak az emberről, hanem belülről írják le vívódásait, ujjongásait vagy szenvedéseit. Ezért is ismerünk bennük mindig magunkra, és ezért tudja szavukat jól visszaadni az, aki mélyen ismeri az emberi lelket. Végül pedig a zsoltárfordító költő is egyben - erről Evangélikus énekeskönyvünk is tanúskodik. Talán nem csak én érzem úgy, hogy Bodrog Miklós énekszövegei élnek. Élettel teli a most megjelent százötven zsoltár magyar szövege is. Jólesik lapozni a könyvet, mert másképp elevenednek meg benne a zsoltárok, mint a megszokott, bibliai szövegben. S pontosan azért, mert kicsit meglepő a nyelvezet, nem engedi, hogy ismert szövegként, rutinosan bánjunk vele, azaz előre tudjuk, hogy mit fog mondani. Nyugodtan sutba dobhatjuk sémáinkat, és átélhetjük a zsoltárok titkát: hiszen ez az én imádságom! Hadd szemléltessük néhány példán a felfedezés élményét! A 126. zsoltárt például így olvashatjuk Bodrog Miklós fordításában: ► A szállingózó karácsonyi üdvözlőlapok között december közepén fotókiállításra invitált egy meghívó. A kiállítás Kosztolányi Dezső'egyik legszebb versének, a Hajnali részegségnek a címét viseli. A lágymányosi Duna-parton, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara déli tömbjének aulájában láthattuk dr. Gráf Lászlónak, a Biokémiai Tanszék tanszékvezető professzorának az utóbbi hónapokban készült színes fotóit. A téma adott volt, mondhatni „ablakhoz jött”: szemben, a pesti oldalon az űj Nemzeti Színház és a most épülő kulturális tömb monumentális épülete látható, lent a Duna víztükre, fent a mindig más színpompába öltöző reggeli égbolt. A szeptember és december között készült fotók megszületésének pontos dátuma leolvasható a képekről, de a napfelkelte helyének változása alapján is követhető az idő múlása. A képsorozaton a nap szimbolikusan körbeíveli, fényglóriába fonja a két épületet, a színjátszás és a kultúra központjait. A képeken - ebben a hajnali világításban - az egyedüli élőlények a madarak: sirályok, varjak és a folyó felett elhúzó vadludak. A kora reggel már a dolgozó- szobájában találja Gráf Lászlót. A professzor elkezdi kutatómunkáját, miközben ablakából felvételeket készít. A kiállítás mottója a következő: „A kutatásnak két egymással ellentétes stratégiája van: vagy a jelenség nyomába szegődünk, vagy a kiindulópontról egy tapodtat sem mozdulva, nagy türelemmel és bizakodással várjuk, hogy ránk találjon a csoda.” A képek készítésekor Gráf László ez utóbbi módszert követte. Érdeklődése - szakmáján kívül - kiterjed minden különleges, érdekes és szép tárgyra: tenger mosta kőre, faragott botra, népi használati eszközre vagy akár egy hangulatos festményre. Ezeket nagy szenvedéllyel gyűjti. A különböző országokban készített fotóiból az elmúlt évek során több kiállítást is rendezett. A fényképezés csak a hobbija, hiszen a vegyészi diploma megszerzésétől üstökösként ível felfelé tudományos karrierje. A San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem ösztöndíjasa volt, majd 1985-ben ugyanennek az egyetemnek a docense lett. A New York-i Neuro- kémiai Központ tudományos főmunkatársa és az egyetem kísérleti pszichiátriai tanszékének docense. Hosszú a sora elért eredményeinek, másfél száz tudományos közleménye jelent meg, és a világ számos országában tartott előadásokat kutatási területéről. 1998-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki, és 2001 óta a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A dolgozószobájában beszélgettünk. Engem különösen az érdekelt, hogy miből meríti az erőt ehhez a sokirányú aktivitáshoz. Gráf László emlékeiből idézett. Bonyhádi evangélikus esperes nagypapájával különlegesen jó volt a kapcsolata. Valószínűleg ő táplálta unokájába - nem erőszakkal, de sok szeretettel - az élet értelmében való hitet, a felfedezés vágyát és az optimista gondolkodást. Az ideális korkülönbség miatt a gyermek Gráf László a nagyapa eszméit kritika nélkül befogadta. Dr. Schlitt Gyula a három unokája közül talán Lászlóban látta leginkább álmainak megvalósulását és folytatását. A bonyhádi lelkész jogi és teológiai doktorátust szerzett, több nyelven beszélt, rendszeresen tartott németül istentiszteletet. Felkészülés nélkül is tudott bizonyos témákról beszélni, melyekkel lenyűgözte híveit. Nagyon Mikor az Úr hazavezérelte Sión elhurcolt)ait, örömmámorban úsztunk, mintha csak álmodnánk az egészet! Szánk megtelt nevetéssel, nyelvünk ujjongással. • ..Nagy dolgot művelt velük az Úr” mondták a pogány ok. Igen! De még mekkorát! Kissé talán a köznyelv felé mutat a fenti fordítás. Vannak azonban olyan példák is, amelyek költői telitalálatként segítenek hozzá az újrafelfedezés élményéhez. Ilyen számomra például a 6. zsoltár egy részlete: Szemem bánattól bágyadt, megvénhedt számtalan szorongatom miatt. , Távozzatok tőlem mind, bűnön mesterkedők, mert meghallja az Úr síró sóhajom. érdekelte az irodalom, a drámák; könyveket írt, kedvenc költője Petőfi volt, de Ady verseit is idézte. Politikával is foglalkozott, és életszerető, vidám, agilis embernek tartották. Gráf László több beszédére is emlékszik. Például az év végi aforizmákra: fél órán keresztül kifogyhatatlanul beszélt az elmúlásról: elszállt egy falevél, elolvadt egy hópehely, elment egy testvérünk. .. Hitt az emberben, a tehetségben, az alkotás erejében. Ha a professzor töpreng valamin, nagyapja emléke sokszor felötlik benne. Az Istenben való hit szerinte nincs ellentétben a természettudományokkal, mert ha olyan határokat feszegetnek a tudósok, amelyeken már nem tudnak áttörni,- nem marad más magyarázat, mint a természetfölötti, vagyis az isteni. Az elmondottakból kitűnik: Gráf László követte esperes nagyapja szellemiségét, tudását továbbadja diákjainak, és gyerekeiben - orvos fiában és egyetemista leányában - is tovább él a hit és a tudás megszerzésének vágya. ■ Németh Andrea Találkoztam meglepő mondatokkal, olyan fordítással, értelmezéssel, amely tartalmi eltérést mutat a használatban lévő bibliai szöveghez képest. Fontos felfedezés volt számomra, hogy Bodrog Miklós a fordításában rendszeresen kihagyja a bibliai szövegben megszokott határozott névelőt, ezáltal szélesebb körre terjeszti ki, általánossá teszi a jelentést, sokkal nagyobb azonosulási lehetőséget adva ezzel az olvasónak. Legyen példa erre az 1. zsoltár: Boldog, aki gonosz tanácsot nem követ, bűnös útra nem lép, kerüli kajánok körét, örömét leli viszont az Úr törvényében s éjjel-nappal az jár eszében. Sok érdekes szempontot lehetne még kiemelni. Ez a kis írás azonban mindössze a figyelmet szeretné fölhívni erre a könyvre, és igyekszik rámutatni arra, hogy használata fel tudja frissíteni a személyes imád- ságos életünket, de ugyanúgy ki is léphetünk vele a belső szobából. Nem véletlen a címválasztás: Oltár és zsoltár. Úgy gondolom, hogy a közös, gyülekezeti alkalmakon való időnkénti használatával a közösség lelki élete is felfrissülhet. Ezért szívesen ajánlom ezt a zsoltárfordítást mind egyéni, mind közösségi használatra. Egyúttal szeretném tolmácsolni a fordítónak az olvasó köszönetét. Érdemes volt elvégeznie ezt a hatalmas munkát, mert az sokak gyönyörűségére, épülésére, lelki elmélyedésére szolgál. ■ Szabóné Mátrai Marianna Bodrog Miklós: Oltár és zsoltár. Kairosz Kiadó, Budapest, 2004. Ára 2500 Ft.
