Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-10-16 / 42. szám
4 2005- október 16. KERESZTUTAK ‘Evangélikus Életi? Ünnep közösségben - személyesen Kórházlelkészek, lelkigondozók tanácskoztak ► Alig több mint egy éve, hogy hírt adtunk a sokéves munka eredményeként megszületett Evangélikus templomok a mai Magyarországon című könyvről. Ebben a szerzők az 1858-ban elkészült magyarbólyi templomot nemzetközi minősítésrendszer alapján „mérsékelten veszélyeztetettnek” nyilvánították. Október 9-én Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület lelkészi vezetője felszentelte a kívül-belül felújított épületet. E sorok írójának abban az ajándékban volt része, hogy gyermekkorát a csillagos mennyezetű templom és a sodró erejű oltárkép közelében tölthette; utóbbi Madarász Viktornak az utolsó vacsorát Az úrvacsoraosztás után Pétérdi Dániel felügyelő számolt be a felújításról. Megköszönte a segítséget az egyházkerületnek, Blázsovics Attila polgármesternek, és kiemelten a kitelepített magyarbólyiakábrázoló festménye. Erre a festői-prédi- kátori műre mutatott igehirdetésében a püspök. Kiemelte, hogy van okunk hálát adni: templomépítő elődeinkért, az itt szolgáló lelkészekért, azokért, akik lehetővé tették a felújítást, de leginkább azért, amit a kép s a felolvasott ige (Lk 13,29) üzen. A tanítványok dinamikus közösségként ülnek az asztal körül. A középen helyet foglaló Jézus az Atyára figyel. Csak Júdás néz ki a képből. „Bizonyára itt is vagyunk )údások, akiket valami még elhozott Jézus asztalához: a megszokás, a kíváncsiság, a gyerekkori emlékek. Ne álljunk fel! Sőt, lássuk meg: az asztalnál van még üres hely - bármelyikünk számára, akik idejöttünk a négy égtáj felől” - mondta Gáncs Péter. nak. Németh Pál lelkész és a németországi vendégek üdvözlő szavai után Magyar László lelkész az 1949-ben egyötödére fogyatkozott gyülekezet reménytelenségéről beszélt, majd ár. Simor Ferenc, a társult egyházközség felügyelője tett bizonyságot: „Isten a kövekből is teremt fiákat. ..” Szemerei Zoltán kerületi felügyelő megköszönte a lelkész házaspár és az elődök hűségét, amellyel a nehéz sorsú gyülekezet építésén is munkálkodtak. Zászkaliczky Pál lelkész azokra az öregekre emlékezett, akiket vasárnap délutánonként a Biblia fölé hajolva talált, „akikkel, ha ma így összegyűjtött minket az Isten, minden bizonnyal együtt lehetünk majd a mennyei Jeruzsálemben”. ■ Zászkaliczky Zsuzsanna Asztali beszélgetések váltották fel a Deák téri szeretetvendégségek havonkénti alkalmait. Az első együttlét vendége október 9-én Róna Tamás rabbi volt, aki a hazai zsidóság életéről és identitásáról tájékoztatta a mintegy félszáz érdeklődőt. Vita a Biblia forrásszövegéről Németországban 1979 óta létezik egységes ökumenikus fordítású kiadása a Szentírásnak. Az utóbbi időben a nyelvi változások miatt egy revideált szöveg kialakításán dolgoztak a szakértők. Most a protestáns egyházak csúcsszerve, a Németországi Protestáns Egyházak Tanácsa (EKD), amely a huszonhárom tartományi egyházat és a Református Szövetséget foglalja magába, visszavonta részvételét az új szöveg megjelentetésére vonatkozóan, azaz nem vesz részt az ökumenikus Biblia átdolgozásának munkálataiban. Ezt a Német Katolikus Püspöki Konferencia „sajnálatos visszalépésnek” tekinti. Az ökumenikus Biblia szövegét valamennyi németországi római katolikus egyházmegyében eddig hivatalosan elfogadott fordításként használták. A zsoltárokat és az Ujtestamentumot a protestáns tudósok most is elfogadják. A német lutheránus egyházakban azonban az úgynevezett Luther-Bibliát tartják érvényesnek. A véleménykülönbség fő oka az, hogy a Vatikán a 4. századból származó Vulga- tát tekinti hivatalosan eredeti szövegnek, míg a protestánsok az Otestamentum héber és az Újtestamentum görög szövegét tartják hitelesnek. „A fordítás vitás kérdéseit nem lehet szavazattöbbséggel eldönteni” - jelentették ki a protestánsok. Ugyanakkor mindkét fél hangsúlyozza, hogy „tovább fáradoznak a közeli megegyezés reményében”. M ÖTK „Mit tettem, hogy ez történt velem? Miért pont velem történt meg? Miért kell szenvednem?" Aligha van olyan ember, aki élete során legalább egyszer ne tette volna föl magának ezeket a kérdéseket. A kórházlelkészek és önkéntes lelkigondozók konferenciáján, amelyet október 7-8-án az óbudai Apor Vilmos vendégház nagytermében rendeztek meg, a szenvedés értelme állt a fókuszban. A péntek délután Bolla Árpád áhítatával kezdődött. A lelkész Jeremiás prófétát említve példaként arról szólt, hogy a szenvedéssel kapcsolatos kérdéseinkre Isten előtt állva kapjuk meg a választ. Dr. Schajjhauser Ferenc egyetemi docens, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Neveléselméleti Tanszékének vezetője A szenvedés értelme címmel tartott előadásában kifejtette: „A méltósággal elviselt szenvedés felemelheti az embert lelkileg, morálisan is, és szebbé, nemesebbé, teljesebbé teheti őt. Éppen ez ad értelmet a szenvedésnek.” A délutánt Bajuszné Oro- dán Krisztina áhítata zárta. Lukovits Eszter szombat reggeli áhítata után dr. Sülé Ferenc pszichiáter, pszichológus, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet valláslélektani osztályának megszervezője és első főorvosa előadásában a lelki fejlődés természetes fő hajtóerőiről szólt. Mint kifejtette, a mai ember legnagyobb problémája az, hogy elvesztette Istenét. így egy szellemi űr keletkezett benne, amelybe valamiféle szellemi turmixot tett az Isten helyett. Ez azonban szüntelen problémát, konfliktust jelent az ember számára. A tudomány nem tudja orvosolni személyes, egzisztenciális problémáinkat, éppen ezért nagy szükség van a lélekgyógyászati munkára. Ennek a leglényegesebb alapja az emberben lévő természetes erők felhasználása. Ehhez Istenre kell találnunk. Őt azonban nem a külső valóságban találjuk meg, hanem szellemben és igazságban. ■ Honti Irén Egyházunk kórházmissziói szolgálata külön összeállítással jelentkezik majd lapunk november 6-i számának 6-7. oldalán. jelen számunk 9. oldalán Andriska János írása foglalkozik a szenvedés értelmével. A Déli Evangélikus Egyházkerület legidősebb lelkipásztorát, a napokban kilencvenöt éves Ormos Eleket mohácsi otthonában köszöntötte fel Gáncs Péter püspök és Kráhling Dániel esperes. Ebből az alkalomból készült az alábbi interjú. Lelkészi karunk doyenje, Ormos Elek kilencvenöt éves ► Nyugdíjba vonulásáig, 1978-ig Ormos Elek volt Mohácsnak és környékének a - missziós, majd 1946-tól parókus - lelkésze. 1937-től megszakítás nélkül Mohácson élt és szolgált. Népes családja - négy gyermeke, tíz unokája, tizenkilenc dédunokája - és hálás gyülekezete fogja őt köszönteni a születésnapján, október 17-én. Ez alkalomból az ünnepeltet hosszú életéről, tapasztalatairól kérdeztem.- Hogyan emlékszik vissza Elek bácsi a kezdetekre?- Erlangeni ösztöndíjas évem, majd a kétyi és magyarbólyi káplánkodás után öröm és megtiszteltetés volt a számomra, hogy Kapi Béla püspök megbízott a mohácsi gyülekezet missziós lelkészi szolgálatával. Örültem a lehetőségnek, az önállóságnak, s mivel buzgó világi vezetők vettek körül, nem volt nagyon nehéz a szétszórtan élő testvérek összegyűjtése. Akkor a teljes létszám négyszáz fő volt. Tíz helyen sikerült szórvány-istentiszteleteket tartanunk körülbelül negyvenöt kilométeres körzetben. Először Bátaszék gyülekezete volt a legnépesebb száz fővel. Sajnos a háború után három évig nem volt közlekedési lehetőség, s ez alatt az idő alatt szétszéledt a gyülekezet. Templomunk még sehol sem volt, iskolatermekben, a református templomban, házaknál jöttünk össze. Mohácson, a központi helyen addig, amíg 1946-ban fel nem épült a templomunk, az akkori tankerületi főigazgató engedélyével a központi iskola énektermét kaptuk meg az istentiszteletek céljára. Küzdelmes volt a kezdet, de mindig éreztük Isten jelenlétét!- Milyen eseményekre tetszik örömmel visszaemlékezni?- Sokszor volt vendég előadó a gyülekezeti alkalmainkon. Csak néhányat említek most közülük: Ungár Aladár, Kádár Imre (színigazgató Kolozsvárról) és Novak Olga, az első református lelkésznő Magyarországon. Evangélikus részről sokszor vendégünk volt Káldy Zoltán és Túrmezei Erzsébet, mert nagyon szerettük őket. Aztán Váraáy Lajos, Koren Emil és még nagyon sokan mások. Szederkényben és Babarcon hozzájutottunk egy önálló imaházhoz. Legnagyobb örömünk a mohácsi templomunk felépítése, a gyűjtések megszervezése, a háborús „sebek” kijavítása, Istenünk új és új ötleteinek felhasználása volt. A felszenteléshez meg kellett várnunk, hogy véget érjen a háború, de micsoda ünnep volt! Én is ez alkalommal, 1946. szeptember 15-én lettem beiktatva a hivatalomba. A háború után fellélegezve megindultak az országos hitmélyítő konferenciák. Évente tőlünk is hatvanan-hetvenen vettek részt ezeken az áldott alkalmakon. A kommunista hatalomátvétel után Mohács határsáv lett, ami annyit jelentett, hogy korlátozták a mozgási lehetőségeinket. És mégis: nyári hittantáborokat, egy-két hetes alkalmakat szerveztem nálunk a fiataljaink számára. Azt mondtam, hogy nagy a család, s itt nyaralnak az unokatestvérek... Átlagosan harminc gyermek gyűlt össze; a gyülekezet tagjainál voltak elszállásolva. Napközben a templomban és a kertben foglalkoztattuk őket, étkeztetésükről drága feleségem vezetésével asszonytestvéreink gondoskodtak. Mindebben hűséges munkatársaim segítettek engem; közülük most Cserháti Sándor és H. Németh István jut az eszembe. Sok öröm és áldás forrásai voltak ezek az alkalmak.- Mit üzen Elek bácsi a jelen és a jövő nemzedékének?- Kívánom, hogy mindenki hűséggel és önfeláldozó szeretettel szolgálja tovább Isten országának ügyét ott, ahová állította őt az Úr. A jubiláló Evangélikus Életnek legalább újabb hetven évet kívánok, a szerkesztőség munkatársainak pedig sok erőt, egészséget színvonalas munkájuk végzéséhez. Adja Isten, hogy a szülőfalumból, Váraljáról indult Szélrózsa ifjúsági találkozók folytatódjanak, hogy összegyűjtsék és a megfelelő módon formálják a fiatalokat! A szobám falán lévő igés tábla szavaival, melyeket Jézusunktól tudunk, kívánok sok áldást és örömöt minden testvéremnek: „...íme, én veletek vagyok minden napon...” (Mt 28,20) ■ N. T. I.
