Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-10-02 / 40. szám
12 2005- szeptember 24. TANULMÁNY ‘Evangélikus Életit Káldy 1980-ban a Déli Egyházkerület közgyűlésén öntudatot, és segítsék a mai hazafiasságot. A szép- irodalom nívós legyen, és tükrözze az egyház humanizmusát. Foglalkozzanak többet a vidéki gyülekezetek életével, gondjaival. Koren Emil - aki időközben a budai egyházmegye esperese lett - arra hivatkozva, hogy új munkája nagymértékben igénybe veszi, 1972. május 31-ével lemondott az Evangélikus Elet szerkesztői tisztségéről. Ezt követően egy ideig a rovatvezetőkből álló szerkesztőbizottság szerkesztette a lapot Káldy Zoltán irányításával. Az adminisztrációt Mezősi György csepeli lelkész végezte. A szerkesztőbizottság munkájában Karner Ágoston, Vámos József, Sel- meczi János, Rédey Pál, ifi. Harmati Béla vett részt. A lap kiadásáért Harkányi László tördelőszerkesztő felelt. A szűkebb körű, rovatvezetőkből álló bizottság mellett működött egy nagyobb szerkesztőbizottság is, melynek tagjai a következők voltak: Ottlyk Ernő, Pálfy Miklós, Próhle Károly, Groó Gyula, Nagy Gyula, Fabiny Tibor, Koren Emil, Virágh Gyula, Benczúr László, Blűzy Lajos, Boros Károly, Hafenscher Károly, Kökény Elek, Matuz László, Muncz Frigyes, Szirmai Zoltán és Veöreös Imre. Az 1973-as esztendő több fontos eseményt is hozott: megkezdődtek az evangélikus múzeum alapításának munkálatai, elkészült az Evangélikus Teológiai Akadémia új épülete, és megjelent az új bibliafordítás. Két fontos jubileum is erre az évre esett: 450 éves volt a lutheránus egyház, és 40. évfolyamába lépett az Evangélikus Elet. Ez utóbbiról Mezősi György főszerkesztő emlékezett meg a lap hasábjain. Sajnálattal állapította meg, hogy a hetilapot „a kor uralkodó osztályával összefonódott római katolikus egyház csábító példája, a sovinizmus és fasizmus délibábos csalétkei nem hagyták érintetlenül”. Püspöki pártfogás Az 1976-os év 26. számában a szerkesztőség arról tájékoztatta az előfizetőket, hogy a nyomdagépek lecserélése miatt július i-jétől más formátumban jelenik meg az Evangélikus Elet: az eddigi 13/3-as helyett a valamivel kisebb 12/3-as formátumban. Mivel így az olvasókhoz kevesebb cikk juthat el, a Miniszter- tanács Tájékoztatási Hivatala engedélyezte, hogy az Evangélikus Elet az eddigi két alkalom (karácsony és húsvét) mellett még háromszor jelenjen meg dupla terjedelemben, azaz 8 oldalon: újévkor, a reformáció ünnepén és április 4-én. 1977-ben Mezősi György szerkesztő tájékoztatta az olvasókat a lap szerkesztéséről, készítéséről, a szerkesztőség mindennapjairól. Mint írta, az Evangélikus Elet közel 10 ezer példányban jelent meg továbbra is. A közel 30 tagú szerkesztőbizottság minden hónap első szerdáján tanácskozott, míg a rovatvezetők minden héten kedden reggel ültek ösz- sze. Átnézték a kefelenyomatokat, majd sorra vették a cikkeket, és megvitatták, hogy mennyiben felelnek meg az egyes cikkek az előzetes tervnek, és hogyan illeszkednek bele az adott szám anyagába, illetve milyen mértékben tükrözikya diakóniai teológiát. Ezután a tördelőszerkesztő és a felelős szerkesztő megkereste a cikkek konkrét helyét, címet adtak nekik, és a képek, illusztrációk helyét is, kiválasztották. Káldy igyekezett a lapot, a szerkesztőséget technikailag, anyagilag és személyi állományát tekintve is fejleszteni: 1978-as püspöki jelentésében megemlítette, hogy az Evangélikus Elet január i-jétől több ol104 A reformátusoknál ugyanebben az évben indult a Confessio. 105. EvÉlet 1989. április 9. 106 Budapest 1984. „In Christus-Hoffnung für die Welt”. Offizieller Bericht der Siebenten Vollversammlung des Lutherischen Weltbundes. Budapest, Ungarn, 2. Juli5.Aug. 1984 (LWB-Report, Nr.19/20), Kreuz Verlag, 1985 Miklós Imre, az ÁEH elnöke köszönti Káldy Zoltánt 25 éves püspöki jubileuma alkalmából (1983) kezeti eseményekről is értesülhettek az olvasók. 1969-ben egy érdekes sorozat indult a lap hasábjain, amely sorra vette az istenes magyar közmondásokat, és néhány mondatos magyarázatot fűzött hozzájuk. 1970-ben ünnepelte 20 éves jubileumát a teológiai akadémia, s ez alkalomból tiszteletbeli doktorrá avatták Pálfy Miklós professzort, aki az Evangélikus Elet felelős szerkesztője és kiadója is volt 1966-67 között. 1971 elején már arról számolt be a lap, hogy az intézmény hamarosan új épületet kap. (Az Evangélikus Teológiai Akadémia és a Teológus Otthon ugyanis addig az országos egyház Üllői úti székházában működött.) Nemsokára az is kiderült, hogy a teológia a zuglói templom mellett épül fel. 1972-ben Ez a mi lapunk címmel Mezősi György számolt be arról a sajtókonferenciáról, amelyen az Evangélikus Elet és a Lelkipásztor szerkesztőbizottságának tagjai vettek részt. Az eseményen megjelent a 16 egyházmegyei sajtóelőadó is. Káldy Zoltán püspök előadásában elmondta, hogy világos teológiai, egyházpolitikai és politikai döntéseikkel segíteni akarják a lelkészeket, gyülekezeti tagokat, hogy helyüket megtalálva jól tölthessék be szolgálatukat a családban, a gyülekezetben és a társadalomban egyaránt. Kiemelte: mindkét lapban olyan témákkal foglalkoznak, amelyek érdeklik az embereket (az emberi és a családi élet örömei és gondjai, különféle társadalmi jelenségek, a kontinens békéje és bizMezosi György tonsága, az emberiség politikai és gazdasági kérdései), és mindezt a diakóniai teológia talaján állva teszik. Káldy szavaival élve: „Az utat nem bizonytala- nítjuk el azzal, hogy egyházi sajtónkat a világkereszténység talaján burjánzó különböző teológiai irányzatok csataterévé tegyük, s nem teszünk eleget a kívánságverseny igényének sem.” A tanácskozás során számos javaslat érkezett a lapok jobbá tételére: az igehirdetések a mai kérdéAz 1979. április 29-ei Evangélikus Elet vezércikkben köszöntötte az új folyóiratot, a Diakóniát.104 Káldy ugyanebben a számban beszámolt az egyházi sajtó helyzetéről. írásában felhívta a figyelmet, hogy sok panasz érkezett a sajtótermékek terjesztésével kapcsolatban. Kifejtette, hogy „gyülekezeteink jelentős hányadában nem tapasztaljuk meg az egyházi sajtónk iránti szeretetet, és az érte való áldozatvállalást a megrendeléseknél. Sok a közömbös presbiter és gyülekezeti tag, de még lelkész is van ilyen.” Még ebben az évben megnyílt az Evangélikus Országos Múzeum. Az eseményről több cikk is született. Később új rovat indult Múzeumi híradó címmel, mely az intézmény életéről, programjairól tájékoztatta az olvasókat. Káldy tudatában volt az egyházi sájtó fontosságának. Ennek egyik jeleként a keddenkénti szerkesztőségi üléseket mindig megtisztelte jelenlétével. Az alkalmak harminc-negyven perces püspöki tájékoztatóval kezdődtek, amelyből' a szerkesztőség megtudhatta a legfontosabb híreket, és azt is, hogy mit kell róluk gondolni, írni. „Az egyszerű véleményalkotás, véleménynyilvánítás, a sajtóban való megjelenés is keveseknek adatott meg. Számukra is feltétel volt a rideg öncenzúra, ennek eredményeként az arcnélküli, steril, »vonalas« állásponthoz való hűség, legyen szó bármiről. [...] A kiskorúságban tartás, az információáramlás gyengesége nemcsak a konfliktusok asztal alá söprését jelenti - ez önmagában is súlyos etikai kérdés -, hanem olyan személyek, nézetek hiányát a sajtónkban, ami pótolhatatlan veszteség, értékvesztés az egyház számára" - írta évekkel később Frenkl Róbert.105 Pozitívumként ki kell azonban emelnünk, hogy 1981. május 5-8. között az Evangélikus Elet munkatársainak konferenciát tartottak Gyenesdiáson. Mivel nem hivatásos újságírók, hanem többnyire lelkészek készítették a lapot, mindenképpen hasznosnak bizonyult egy ilyen továbbképzés. A Káldy-kor alkonya A hetvenes-nyolcvanas években a Nyugat a korábbi szembenállás helyett új politikát alakított ki a Szovjetunióval és csatlós államaival szemben. Ennek a világpolitikai enyhülésnek az egyik kísérleti terepévé éppen a kádári Magyarország vált, amely a keleti blokk „legvidámabb barakkjának" szerepét töltötte be. Ez a légkör tette lehetővé azt is, hogy a Lutheránus Világszövetség 1984-ben Budapesten tarthatta nagygyűlését.106 A rendszer erodálódása azonban már nem volt megállítható. A „másként gondolkodók” (az ellenzékiek, azaz a hivatalostól eltérő nézeteket vallók megnevezésére használt „szakkifejezés” a Kádárkorban) megjelentek az egyházban is: Káldy szavaival a „futkosó atyafiak” a civil kurázsi eszközeivel, személyes bátorsággal, intellektuális erővel mutattak rá a Káldy-kor visszás oldalaira. Ordass tekintélye és árnyéka még halála után is rávetült az egyházi vezetésre: 1978-ban bekövetkezett halálakor Káldy püspök saját maga telefonált végig egy sor egyházi embert, hogy ne menjenek el Ordass temetésére. Az 1984-es budapesti világgyűlés újra aktuálissá tette az Ordass-ügyet. Dóka Zoltán Nyílt levelében a nagygyűlés színe előtt hívta fel a figyelmet az egyházi zsarnokságra és a teológiai egyeduralomra. Az egyházi vezetés e megnyilvánulások ellen tabuizá- lással, elhallgatással és az egyoldalú bemutatás eszközével védekezett. Durva és diktatórikus stílusával Káldy elidegenítette magától még esetleges támogatóit is, végül szinte teljesen magára maradt. Elszigetelve és magányosan vívta harcát, amely látszólagos eredményei ellenére magában hordozta az ellentmondásoHarkányi László sekre keressék a választ, és legyenek még igényesebbek. A szerkesztők továbbra is tájékoztassák az olvasókat az egyházpolitikai döntésekről. A hírek legyenek bővebbek, és kapcsolódjon hozzájuk állás- foglalás. A történeti cikkek erősítsék a lutheránus dalon jelenhet meg: 4 helyett 6 oldalon, igaz, az eddigi 8 oldalas ünnepi számok közül csak az október 31-ei megnövelt terjedelmű. Új rovatok, cikksorozatok is indultak Ökumené, illetve Falvakon, tanyákon és Lelki kérdésekről beszélgettünk címmel. Ordass Lajos püspök halálhírét a szeptember 3-ai szám első oldalán közölték, személytejen megemlékezésként. Több cikk foglalkozott a magyar koronázási ékszeHafenscher Károly rek hazahozatalával, és Káldy Zoltán püspökségének 20 éves jubileumával, illetve az állam és az egyházak helyzetének rendezésére aláírt egyezmény 30 éves évfordulójával.
