Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-09-04 / 36. szám
4 2005- szeptember ii. KERESZTUTAK "Evangélikus Életi; mmgmmmMwmmmMfflmmmMmMmmmmmmm’mmMMmMmmmmmmMmmmMmmMimmMmmmMmmTam.:! Más úton tértek haza Néhány szó a kölni világtalálkozóról Egy hiteles ember ► Az idén huszadik alkalommal rendezték meg a katolikus ifjúsági világtalálkozót Kölnben, valamint Bonnban és Düsseldorfban. Az augusztus 15. és 21. között megrendezett programsorozaton - becslések szerint - csaknem egymillióan gyűltek össze. Ebből körülbelül négy-ötezer résztvevő magyar volt - határon belül élők és határon túliak egyaránt érkeztek. A résztvevők többségét középületekben szállásolták el. A zarándokok (nem csak a katolikusok) egy hátizsákot, kendőt, programfüzetet, a liturgiákat, imádságokat is tartalmazó énekfüzetet, várostérképet, Németország-térképet, rózsafüzért és ivóvizes flakont kaptak. A zarándoklat végállomása természetesen a kölni dóm volt (képünkön). A Rhein Energie Stadionban került sor a nyitó istentiszteletre, melyen Horst Köhler, a Német Szövetségi Köztársaság elnöke is üdvözölte a megjelenteket. A rendezvénysorozat témája ez volt: „Wir sind gekommen um ihn anzubeten.” (Azért jöttünk, hogy hódoljunk neki.) Ennek jegyében szervezték a közösségi programokat. Délelőtt áhítatokat tartottak, esetenként pedig interaktív módon is be lehetett kapcsolódni az alkalmakba: a találkozó résztvevői az igehirdetés után kérdéseket tehettek fel - a mise témájától függetlenül is - az egyházi vezetőknek, többek között Joachim Meisner bíborosnak, kölni érseknek. Számos koncert, szabadidős program tette színesebbé a választékot. A „color dome” sátrai például az asszociációs képességekre építettek: odabent különböző talajokon lépkedve más-más képet láthatott a betérő: ha például faforgácsra lépett, egy csecsemőt ábrázoló kép jelent meg stb. Ezenkívül rajzolás, színház, képkiállítás és a média valós szerepét kidomborító néma diavetítés segíthetett kinek-kinek egyéni alkotói hajlama kiélésében. Voltak, akik bevallottan a pápa miatt jöttek. A katolikus egyházfő először hajóról üdvözölte a résztvevőket augusztus 18-án - sokan már nyolc órával érkezése előtt kimentek a Rajnához. Ne feledjük, a pápa szülőhazájába tért vissza. A folyó mindkét partja megtelt, és soha nem látott színes zászlóerdőtől tarkállott a végeláthatatlan tömeg. ► Augusztus második hétvégéjén immár hetedik alkalommal rendezték meg az unitárius világtalálkozót a Székelyudvarhely melletti Szej- kefurdőn. Bár az időjárás egész héten szeszélyes volt, és a meteorológusok szombatra is esőt jósoltak, Isten mégis kedélyesen tekintett le összegyűlt nyájára, és napsugarakat küldött, hogy melegítsék hálaadó népét. Ahogy Kedei Mózes esperes elmondta, ez a találkozó azért indult útjára, hogy alkalmat és lehetőséget adjon az unitáriusoknak - bárhol is éljenek a világon -- arra, hogy találkozhassanak egymással, ezáltal erősítve a vallási öntudatot és az egyházi összetartozást. Az idén nemcsak a Nyu- gat-Európában vagy Észak-Amerikában élő unitáriusok hozták el egyházuk üdvözletét, hanem Hollandiából is érkeztek vendégek, hiszen az Erdélyi Unitárius Egyház igen jó kapcsolatokat ápol a hollandiai remostráns egyházzal. Az istentiszteletet követően egyházi énekek és népdalok csendültek fel a színpadon, majd a székelyudvarhelyi Boróka táncegyüttes ropta a különböző székelyföldi táncokat. Az Erdélyi Unitárius Egyház újabb jelképpel gazdagodott. Míg Pécsi L Dániel jelképtervező tavaly az énlakai gyülekezetét lepte meg egy zászlóval, az idén a homoródkeményfalviaknak adta át az egyházi lobogót. Dr. Szabó Árpád püspök hangsúlyozta, hogy ez a zászló összetartó erőt ad a hívek maroknyi csapatának, de Hasonló, felejthetetlen közösségi élmény volt a városhoz közeli Marienfelden megszervezett virrasztás és ötnyelvű zárómise - 1,2 millió résztvevővel! A pápai prédikáció a keresztségben kapott isteni ígéret iránti hűségre hívott fel. Elbocsátásul felolvasták a néhai II. János Pál üzenetét: „»...más úton tértek vissza hazájukba.« (Mt 2,12) Az evangélium szerint a bölcsek, miután találkoztak Krisztussal, »más úton« tértek haza. Az útnak ez a megváltozása jelképezi a megtérést, amelyre mindenki meghívást kapott, aki találkozott Jézussal, azért, hogy az ő kívánsága szerinti igaz imádók legyenek (1. Jn 4,23-24). Amikor Krisztussal találkozunk, és elfogadjuk evangéliumát, életünk megváltozik, és arra kapunk indíttatást, hogy tapasztalatunkat másokkal is megosszuk.” Majd XVI. Benedek pápa búcsúszavainak illusztrációjaként külön-külön felmutatták a lógó egyes elemeit: a csillagot, a C betűt (Christus), a vizet, a tornyokat és a keresztet. A tömegközlekedés és az étkezés Németországban sem volt mindig zökkenő- mentes, de a várakozás jó alkalmat nyújtott a beszélgetésre. A Marienfeldre indított különvonatról szinte senki sem tudott, a menetrend szerinti járatok viszont zsúfolásig megteltek, és nem volt ritka a késés sem. Az összejövetel csodája a békés ünneplés és a nyitottság volt. Hadd reméljük, hogy sok-sok résztvevő - nem csak a katolikusok - számára a visszaút már más volt, még ha ugyanazon az úton is tértek haza, amelyen ideérkeztek. ■ Szentpétery Miklós hitben is erősíteni fogja őket, akárcsak az a lelkész is, aki szeptember elsejével kezdődően szolgál majd az eddig gazdátlan gyülekezetben. A zászlót a keményfalvi származású Bencze család adományozta az egyházközségnek az onnan elszármazott néhai Bencze Márton püspök emlékére. A Szejkefürdőn összegyűlt erdélyi és magyarországi unitáriusoknak nem kellett egy újabb évet várniuk arra, hogy találkozhassanak egymással. Augusztus 27- én, szombaton a pestszentlőrinci templomban rendezték meg a Magyarországon élő erdélyi származású és a magyar- országi unitáriusok testvéri találkozóját. A két egyház közösen szervezte a rendezvényt, melynek elsődlegesen az volt a célja, hogy az elszármazott unitáriusok is megtalálják a magyarországi gyülekezeteket, és bekapcsolódhassanak a hitéletbe. Az ünnepi istentiszteleten dr. Szabó Árpád erdélyi és Pázmány Csaba magyarországi püspök végezte a szolgálatot. A közös ebéd, majd a délutáni előadások, beszélgetések lehetőséget nyújtottak arra, hogy az eddig kallódó, egykori erdélyi gyülekezeti tagok is közösségre leljenek, és ezáltal gyökeret eresszenek. Bár a találkozón megjelent hívek többnyire ismerték egymást, mégis voltak olyanok is, akik már tíz éve Magyarországon élnek, de a közelükben nem lévén gyülekezet, előszörjártak unitárius templomban. Amint azt dr. Szabó Árpád megjegyezte: hogyha a találkozónak csak ennyi a hozadéka, akkor már érdemes volt összegyűlni, a közös gyülekezetépítés, a hitéleti munka azonban a továbbiakban sem szünetel. ■ Veres Emese-Gyöngyvér Uwe Holmer evangélikus lelkész. Németországban él, a néhai NDK Mecklenburg tartományában. Már nyugdíjas, most hetvenhat éves. Eddig még semmi különös nincs a történetben. Sok hetvenhat éves nyugdíjas él szerte a világban, köztük bizonyára jó néhány lelkész is. Uwe Holmer azonban boldog nagyapa. Tíz gyermeke és összesen negyvenhárom unokája van. Uwe Holmer nagyapa ezen a nyáron már az ötödik családi tábort szervezte gyermekei és unokái számára a meck- lenburgi Malchiner See partján. A szűk családhoz csapódó rokonokkal együtt összesen ötvenen táboroztak együtt. Reggelente Uwe nagyapa a kolosséi gyülekezetnek írott levelet magyarázta versről versre, időt hagyva az unokák kérdéseinek, megjegyzéseinek is. Mondandóját mozgalmas életéből származó történetekkel tette képszerűbbé. A tíz év alattiaknak külön foglalkozást szervezett az egyik sátorban. Ebéd után sokat fociztak; Uwe nagyapa sohasem hiányzott a csapatból. Esténként tábortüzet ültek körül a tóparton, ahol elálmosodá- sig beszélgettek, énekeltek, történeteket meséltek. Vasárnap a falu templomában családi istentisztelettel fejezték be a gyerekek és unokák csendeshetét. Uwe nagyapa - elmondása szerint - azt szeretné, ha minden gyermeke és unokája Jézus Krisztushoz tartozna. A kicsiket ► Hatvan önkormányzata hosszú évek óta testvérvárosi kapcsolatot tart fenn a hollandiai Maassluis városával; ennek keretében leltek egymásra a két település lelkipásztorai is. Legutóbb a magyar lelkészek - dr. Barcza Béla evangélikus lelkész. Csontos Ferenc katolikus plébános és e sorok írója - tehettek testvéri látogatást Hollandiában. Új típusú ökumene' A hollandok mint „egyháztanács” fogadtak bennünket. Ez azt jelenti, hogy évekkel ezelőtt városi szinten létrehoztak egy szervezetet (Raad van Kerken), amely történelmi egyházakat (többféle református és római katolikus felekeze- tet) tömörít. Újabban meghívták ebbe a tanácsba a helyi szabadegyházakat (Üdvhadsereg, Emmánuel Közösség) is. Ők megfigyelőként tanácskozási jogot kaptak a szervezet munkájában. Tanúi lehettünk annak, hogy a különböző tradicionális felekezetek vezetői és az egyik szabadkeresztény lelkész miként tudnak egymással testvéri kapcsolatokat kiépíteni, valamint miként tudják gyümölcsözően kicserélni pásztori és missziói tapasztalataikat. Az Emmánuel gyülekezetben tett látogatás megdöbbentett bennünket. erre az egyszerű imádságra tanítja: „Uram, itt vagyok neked. A tiéd vagyok.” Gyakran hallom a kritikát: azért nem járok templomba, mert ilyenek meg olyanok a papok, vagy mert nem szeplőtelenül romlatlanok a presbiterek, és más templomba járók erkölcséről is lehetne beszélni. Ilyenkor mindig elszomorodom. Először azért, mert sok esetben - lelkészek esetében is - jogosak a kritikus megjegyzések. Tudunk magánéleti problémákról, felbomlott házasságokról, alkoholfüggőségről. Az ilyen élet valóban nem vonzó, sokkal inkább taszító. Hiányzik a példamutatás. Ezt kár lenne tagadni, a mundér becsülete nem lehet egyenlő a takargatással. Ami azonban ugyancsak elszomorít, hogy a kritikák mögött sok esetben a templomba járás mellőzésének indoklása húzódik meg. Az illető távol tartja magát a gyülekezettől, de azért a lelke mélyén nyugtalan a lelkiismerete, ezért indokokat keres és talál is magának. Elmegy az ember az orvosához. Az erősen túlsúlyos, egyik cigarettáról a másikra rágyújtó orvos diétát ír elő, és a dohányzásról való leszokást javasolja a páciensnek. Az iskolában rábízzuk a gyermekeinket a pedagógusra, akiben talán szikrája sincs a pedagógiai érzéknek, esetleg szakmai ismeretei is meglehetősen hiányosak. Mégis elmegyünk az orvoshoz, mert gyógyulni szeretnénk. Épületüket a reformátusoktól vásárolták meg. Nekik most sikerült az egykor megüresedett templomot új élettel megtölteniük. Főleg a társadalom peremére szorult emberek járnak istentiszteleteikre. A közösségben élénk gyermek- és ifjúsági munka folyik, sokan megtérnek. Ok is kiveszik a részüket a szociális gondozásból, és ami még érdekes: a felekezetek nem féltékenyek egymás munkájára. Közös úrvacsorázás Az egyik reggel bennünket, protestánsokat is meghívtak a római katolikus misén az eukharisztikus közösségbe. Ismerve az idevonatkozó hivatalos egyházi rendelkezéseket, evangélikus lelkésztestvéremmel együtt inkább a helyünkön maradtunk. Csak később találtunk alkalmat arra, hogy megbeszéljük, miről is lett volna szó. Kiderült, hogy a városban évek óta tartanak katolikusok és protestánsok úgynevezett Lima-is- tentiszteleteket. A Limai dokumentum (1982) szellemében egy istentisztelet keretében különböző lelkipásztorok közös szolgálatával úrvacsorái közösséget gyakorolnak a hívek. Nem egészen értettük a dolgot; arra gondoltunk, hogy talán Róma túl messze van Maassluis- től... Azonban kiderült, hogy a püspökök tudnak róla; a római karolikus elöljáró állítólag csak annyit mondott az Az iskola tanárait sem vizsgáztatjuk le, mielőtt gyermekünket beültetnénk az iskolapadba. Azért megyünk a templomba, mert nekünk van szükségünk gyógyulásra, Isten gyógyító szavára, a bűnbocsánat igéjére. Ott pedig Jézus Krisztust hallgatjuk, és nem csupán az embert, aki j ól-rosszul közvetíti az üzenetet. Egyébként is: Isten Lelke képes gyarló szolgáin keresztül is emberi szíveket megérinteni. Péter háromszor megtagadta Jézust, Tamás kételkedett benne, Júdás elárulta őt, Pál meg Saulként üldözte a keresztényeket - már az elsők sem voltak hibátlanok. Az ő esetük persze nem menti fel a mai rossz példát mutatókat. Az imént felsoroltak mind megtanultak bűnbocsánatból élni, és ezért lehettek apostolokká, a Jézusról szóló örömhír hírnökeivé. Uwe nagyapa persze nem csak nagy családja miatt lett példa Németországban. Ő az az evangélikus lelkész, aki 1990-ben befogadta otthonába a levitéz- lett kommunista pártfőtitkárt, Erich Honecken és feleségét, amikor „Honinak” (ahogy a németek hívták) már volt párttársai sem adtak éjjeli menedéket. Uwe Holmer evangélikus lelkész kilenc héten át megosztotta lakását, asztalát, fürdőszobáját, magánéletét a gyűlölt pártvezérrel. Egy hiteles ember... „engedélykérőknek": „Jobb, ha nem kérdeznek. .. Inkább csak tegyék.” Szimpózium az egyház mai helyzetérój Látogatásunk alkalmából az egyháztanács teológiai párbeszédet szervezett a helyi katolikus templomban. A beszélgetés témáját a következő megállapítás adta: „A mai európai egyházak úgy tesznek, mintha az ígéret földjén lennének, pedig csak a pusztában vándorolnak.” A nyitóelőadás megtartására e sorok íróját kérték fel; számos hozzászólás érkezett lelkészek és gyülekezeti tagok részéről egyaránt. Túl sokra nem jutottunk, de az világossá vált a számunkra, hogy jó néhány egyház egy újbóli isteni szabadításra vágyakozik (exodus-élmény), ismét mások pedig az ígéret földjét nem örömként, hanem inkább a „kiskirályságok” szétszak- adozottságaként élik meg. A szimpózium előtti napon történtek a londoni terrortámadások. Nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő, mindenesetre elgondolkodtató adat, hogy Maassluisban a lakosság közel 20%-a mohamedán val- lású, s már két új mecsetből is hangzik az imámok szava. Itt az ideje, hogy megerősödjünk hitünkben, és imádkozzunk a Szentlélek európai látogatásáért. ■ Tatai István református lelkész Unitárius világtalálkozó ■ Lupták György Egyházi érdekességek egy holland kisvárosban Balról jobbra: Wim van der Spek nemzetközi kapcsolattartó, Csontos Ferenc római katolikus plébános, dr. Barcza Béla evangélikus lelkész, Dick van Klaveren római katolikus plébános, Tatai István református lelkész
