Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)
2005-01-23 / 4. szám
‘Evangélikus Élet3 EVANGÉLIKUS ÉLET 2005. január 23. 3 Ellentámadásra készülnek a humanisták és az ateisták ► Ellentámadásra készül a Nemzetközi Humanista és Erkölcsi Szövetség (IHEU) a vallások közéleti, politikai szerepének előretörése kapcsán, mert úgy látja, hogy a vallási fundamentalizmusok támadást indítottak a humanista alapelvek - az emberi jogok tiszteletben tartása, a fajok és a nemek közti egyenlőség - ellen, egyes nyugati vezetők pedig az istenhit köré próbálják szervezni a társadalom életét. A szervezet, amelynek helyi csoportjai együttesen tagok millióit fogják össze világszerte, 2005-ben két nagyszabású rendezvényre összpontosítja ellentámadását: az Indiában sorra kerülő januári ateista világkongresszusra és az IHEU júliusi, párizsi világkongresszusára. „Célunk az, hogy visszaszorítsuk a vallást a magánszférába, feltartóztassuk a vallások további közéleti előretörését, valamint hogy megakadályozzuk a vallásnak és az egyházaknak a politikába való beavatkozását” - fejtette ki Roy Brown, a svájci székhelyű szervezet elnöke. Bábu Gogineni, az IHEU igazgatója hozzátette: a vallások közéleti szerepének erősödése fenyegeti a nem hívők jogait, s ezzel szembe kell szállni. Mindketten hangsúlyozzák, hogy a vallási fundamentalizmus előretörése nemcsak a muzulmán világra jellemző tendencia. George Bush amerikai elnök új- jáválasztásával például megerősödött a keresztény fundamentalizmus befolyása az Egyesült Államokban. Nagyobb szerephez jutottak azok az erők, amelyek központi helyet akarnak juttatni a Biblia tanításainak a közéletben, sőt az ország külpolitikájában is. Bush és számos híve úgy tekinti az iraki konfliktust, mint a jó és a gonosz kozmikus méretű harcának részét. Pontosan így fogják fel e konfliktust a muzulmán fundamentalisták is, persze homlokegyenest ellentétes szereposztással. Ennek az a legnagyobb veszélye, hogy kölcsönösen megengedhetőnek tarthatják bűnök elkövetését a másik féllel, „a gonosz képviselőjével” szemben. Bush újraválasztása lovat adott azok alá, akik üldözni akarnák a művi vetélést és a homoszexualitást. Felerősödött a hangja annak a széles mozgalomnak is, amely el akarja érni, hogy a bibliai teremtésmítoszt oktassák az amerikai iskolákban a darwini evolúciós elmélet helyett vagy legalább azzal párhuzamosan. Az IHEU szerint az erősen vallásos Tony Blair kormányfő magatartása aláássa Nagy-Britannia szekuláris hagyományait. Blair nyíltan támogatja olyan vallási közösségek iskoláit, amelyekben tudományos tény gyanánt oktatnák a világ Isten általi teremtettségét. Blair olyan törvényt akar, amely megvédené a vallási közösségek tagjait az ellenük irányuló gyűlöletkeltéstől. Ezt rendjén valónak tartják az IHEU vezetői és tagjai, de aggódnak, nehogy a vallások bírálatának lehetőségét is korlátozza a tervezett jogszabály. Az IHEU szerint Blair túl készségesen hajlik arra, hogy vallási vezetők nézeteihez igazítsa politikáját. Ezzel arra bátorítja a vallási keményvonalasokat, hogy az olyan kulturális alkotások bemutatásának korlátozását is követeljék, amelyek megítélésük szerint sérthetik a vallást. A legtöbb muzulmán országban a vallás szorosan összefonódik a politikával, sőt a jogrenddel is. A hit tagadása vagy a más hitre való áttérés sok muzulmán országban bűncselekménynek számít. Némelyikben halálbüntetéssel is sújtható az ilyesmi, de ahol nem, ott is kitaszítottá válnak, és állandó zaklatásnak vannak kitéve az ilyen „bűncselekmény” elkövetői. Az IHEU vezetői ugyanakkor bizonyos haladást is látnak Európában, Ázsiában, sőt Afrikában is, ahol szerveződni kezdtek az ateisták. Haladásként könyvelik el például, hogy az Európai Unió a Vatikán unszolása ellenére sem vette bele alkotmányába a kontinens keresztény örökségére való utalást. Eredménynek tartják, hogy az Európai Parlament megakadályozta a konzervatív katolikus olasz Rocco Buttiglione igazságügyi biztossá válását, hogy megtiltották a francia állami iskolákban a feltűnő vallási jelképek - köztük a muzulmán fejkendő - viselését, hogy Spanyolországban a szocialisták felváltották a kormányzásban a katolikus ihletésű néppártot, és kezdeményezték az egyneműek házasságának engedélyezését. További biztató jelként fogják fel, hogy a hindu nacionalista Bharati- ja Dzsanata Párt vereséget szenvedett Indiában a legutóbbi általános választásokon a világi Kongresszus Párttól. Az ENSZ pedig a kulturális tolerancia előmozdításáért járó UNESCO-díjjal tüntette ki a száműzetésben élő Taszlima Naszrin iszlámbíráló bangladesi írónőt, aki aktív harcosa a nők és a nem hívők jogainak. Visszalépésként értékelik viszont, hogy az ENSZ - a Vatikán sürgetésére - elhatározta: emberi jogi jelentéseinek sorában ezentúl a „kereszténygyűlölet” megnyilvánulásairól is jelentést fog készíteni, éppúgy, mint már régebb óta az antiszemitizmus és az iszlámgyűlölet megnyilvánulásairól. Ez sokak szemében a vallási erők megerősödésének egyik jele. H MTI/Reuters (Genf, 2005. január 5.) VIGYÁZAT! GONDOLKODJUNK! Humanizmus - antihumanizmus Hozzászólás egy hírügynökségi jelentéshez m SZENTPÉTERY PÉTER A Nemzetközi Humanista és Erkölcsi Szövetség abban az értelemben használja a „humanista” szót, hogy „nem teista, és nem ismeri el a valóság természetfeletti szemléletét”. Vagyis az ember az alapvető kiindulópont, mindenért az ember a felelős, és sorsát csak saját maga irányíthatja. így elkerülheti a vallással kapcsolatos visszaéléseket, azt, hogy az emberek bármiféle felsőbb hatalom nevében elnyomják és pusztítsák egymást. Szerintük vallás nélkül sokkal nyugodtabb, eredményesebb, kiszámíthatóbb az élet. - Ilyen gondolatok hallatán, olvastán csak hálás lehetek Prőhle Károly professzornak, aki arra tanított, hogy az effajta humanizmus az ember kárára van, vagyis embertelen, antihumánus. Hiszen ha az ember nem önmagától jött létre, hanem természetfeletti okból, akkor ennek tagadása súlyos következményekkel jár. A nyolcvanas években egy pest-budai lelkészi munkaközösségi ülésen a néhai Lukács József, az MTA Filozófiai Intézetének igazgatója tartott előadást a keresztény-marxista párbeszédről. Hangsúlyozta, hogy a marxizmus-leninizmus elméleti humanizmus, azaz az embert tartja kiindulási alapnak. De nem lehetett nem gondolni arra, hogy a tisztogatások, a gulág, az éhínségek, a málenkij robot tengernyi áldozata nagyon is gyakorlati. Lehet arra hivatkozni, hogy az eszme jó, csak a megvalósítása nem, de ha az ember legfőbb ismérvét tagadja, akkor nincs miért védelmezni. Az igaz vallás terjesztése címén is rengeteg embert kiirtottak, Krisztus azonban nem erre tanít. Az ateizmus - vallás Szintén hálás vagyok Prőhle professzornak, hogy ezt is tudatosította bennem. Hiszen miért kell tagadni azt, aki amúgy sem létezik? Az igazi, tudatos ateistának szüksége van Istenre. Más világvallás talaján alig- alig alakult ki az „euroamerikaihoz” hasonlítható ateizmus (minden természet- feletti tagadása), vagy ha mégis, akkor jórészt annak hatására. A január 7. és 9. között az indiai Vi- jayawadában ezerötszáz résztvevővel tartott 5. ateista világkonferencián a megnyitón elnöklő Levi Fragell, a norvég humanisták vezetője, a szervezet előző elnöke rámutatott, hogy leggyakrabban az istenhit volt az erkölcsi, társadalmi, művészeti fejlődés és tudományos kreativitás akadálya. (Evangélikusként /. S. Bachra kell gondolnom, aki a zenei lexikon szerint „a zenetörténet legnagyszerűbb alakja, minden idők egyik legnagyobb lángelméje”.) Gerardus van derLeeuw (1890-1950), a vallásfenomenológia - a vallási megnyilvánulásokat kutató tudomány - atyja szerint az ateizmus a menekülés vallása, „...akorábban szolgált istenek helyét egy másik isten foglalja el: a morál, az emberiesség, a természet, az eszme. S ezek lényege mindig a hatalom vallási értelemben.” - Vagyis az embernek mindig szüksége van valamilyen hatalomra, amelyet önmaga fölé emel. Eddig azonban e hatalmak nevében sem sikerült az embernek túl sokat javítania a világon. Ugyanakkor: „Az ateizmus, vagyis a legnagyobb kétség nagy feszült-' séget teremt a vallásban, s így megóvja a megmerevedéstől.” - Vagyis a hívő nem kényelmesedhet el, nem hallgathatja el kétségeit, hanem választ akar keresni, és választ kell, hogy keressen rájuk. Ha pedig nem talál, akkor legalább abban reménykedhet, hogy akkor is lesz válasz, ha most még nem leli. A darwinizmus - teremtésmítosz Angliában a Blair miniszterelnök által támogatott kezdeményezők kétszázötven iskolát akarnak nyitni, amelyekben tényként oktatnák a bibliai teremtést. Az építkezéshez szükséges összeg tíz százalékát ők adnák, a többit és a fenntartás költségeit az állam fedezné. Ezenkívül az anglikán egyház támogatásával további száz középiskolát hoznának létre, miközben a lakosság két százaléka jár vasárnaponként anglikán istentiszteletre, és negyven százalék nem istenhívő. Ennek kapcsán a lapunk karácsonyi számában írottakhoz szeretnék kiegészítést fűzni. Darwin agnosztikusnak (vallásilag közömbösnek) vallotta magát, leghangosabb követői azonban egyre inkább „száműzték” Istent. Vagyis mesterük elképzelését a teremtés és a Teremtő helyettesítésére használták és használják. Az evolúció feltételezését azért tekintik tudományosnak, mert (1) az élet létrejöttét az élettelen anyagból spontán módon, kizárólag a ma érvényes természeti törvények alapján kívánja megmagyarázni, és (2) ugyanígy az élővilág változatosságát, az egyre bonyolultabb élő szervezetek kiálakulását is. - Ezzel szemben minden azt mutatja, hogy nem alakulhat ki spontán módon olyan program, amely szabályozza az egymást követő számtalan lépést. Ha pedig azt mondjuk, hogy Isten indította el az egészet, akkor a darwini (vagy bármilyen) evolúciós elképzelés már nem számít tudományosnak. Mivel azonban programozó nélküli programozással a jelenben nem találkozunk, a tudománynak el kell vezetnie annak meglátásához, hogy az életet - és vele együtt szükségszerűen az élettelen világot is - egy végtelenül hatalmas és intelligens lény hozta létre. Igen, a tudománynak, akkor is, ha valaki ilyen-olyan megfontolásból nem fogadja el a bibliai kronológiát. Mi, végesen intelligens lények, akik csak belülről szemléljük a világot, a Teremtő megerősítése nélkül sohasem fogjuk tudni tökéletesen elválasztani a mítoszt a teremtés valóságos lefolyásától. Ennek belátásához nincs szükség vallási fundamentalizmusra, csak józan észre. A szabadság - milyen szabadság? A terjedelmi korlátok nem teszik lehetővé, hogy a tudósítás többi megállapítására is részletesebben kitérjünk. Abban egyetérthetünk, hogy sohasem jó, ha olyanok vannak hatalmi helyzetben, akik feketén- fehéren látják a világot, és a szabadság nevében - például Irakban - még rosszabb helyzetet-teremtenek. Ugyanígy abban is, hogy a hitbeli-világnézeti különbségeket nem fegyverrel és börtönnel kell kezelni. Az ateista humanisták is részesíteni kívánják a maguk szabadságából a másként hívőket, még ha azok nem is kémek belőle. Nevezetesen: a vallás legyen magánügy, kivéve az ő ateista-humanista, rendszerint gyökereitől megfosztott, kilúgozott kereszténységnek nevezhető (persze gyakran mással is kevert) vallásukat. EU-alkotmány ide, EU-alkotmány oda, ahogyan a görög-római kultúrát nem lehet elképzelni a görög-római vallás nélkül, úgy az európai kultúrát sem lehet a kereszténység nélkül. Ez ténykérdés, nem pedig a vallásszabadságé. Milyen alapon határozza meg emberek valamely csoportja, hogy mi jelenti a nagyobb szabadságot? Miért nem szabad a huszonöt biztosból legalább egy olyannak lennie, aki nyíltan ellenzi például az azonos neműek „házasságkötését”, noha az EU lakosságának négy százaléknál bizonyosan nagyobb része ellenzi azt?! Miért visszalépés a hőn áhított világszabadság felé vezető úton, ha a humanistáknál sokkal nagyobb számú kereszténység tagjai elleni gyűlöletről, erőszakról is jelentést készít az amúgy sem túl hatékony világszervezet? * * * Az emberről szóló humanizmus, az Istenről szóló ateizmus, a teremtésről szóló darwinizmus arra utal, hogy az ember önmagában nem, csak Isten teremtményeként, de ne felejtsük el: megváltottja- ként lehet szabad. A szabadság Isten nélkül, az előtte való felelősség nélkül csak végső pusztulásba vivő vágy- és lázálom. Ez akkor is így van, ha sok becsületes, tisztességes nem hívő ember nem egy hívőt megszégyenít. Pestises erkölcsi tudat Albert Camus e kifejezésére vagyok kénytelen gondolni a rám özönlő médiahírek hallatán. A dél-ázsiai katasztrófa szinte pillanatokon belül beleivódott az emberek tudatába, lélegzetelállító döbbenetét váltva ki belőlünk. Ezt kétségkívül a tömegkommunikációs eszközök javára kell írnunk. Ha a lisszaboni földrengés (1755) óta tucatjával történtek is ilyen katasztrófák, amelyek méretükben és az általuk okozott károk nagyságát tekintve is felülmúlták a karácsonyit, ez kevés vigaszt nyújt a ma vesztes embereknek. Ám azok nem formálták annak idején olyan hirtelen és hatásosan a világ tudatát. E tudatformálás legelső jele csaknem az egész világ segítőkészségének a felébresztése volt. Még akkor is, ha az emberi ígéretek betartásának mechanizmusa közismert, példátlannak mondható a segítő összefogás. Keresztény öntudatunkra azonban már itt is árnyék vetődött. Tudomásul kellett vennünk, hogy a nyugati turista áldozatok nagy százaléka - úgy látszik - nem találta fontosnak, hogy a karácsonyt családi körben, odahaza ünnepelje. Miközben a „család ünnepévé” nyomorítottuk a testet öltés szent ünnepét, egyben menekülünk is előle - akár a világ legtávolabb eső tájaira is. Valószínűleg csak kevesekben tudatosul, hogy ezen országok némelyikében tilos keresztény templomokat építeni, és hogy a 2004-ben a világon megölt tizenöt keresztény misszionárius nagy része éppen itt vesztette életét. A média nagy teret szentelt azoknak a tudósításoknak, amelyek a megtizedelt helyi lakosok szenvedéseiről, nélkülözéseiről, veszteségeiről és felmérhetetlen gyászáról szóltak. Később azt is elmondták egy indonéz állami jelentés alapján, hogy a cunami másfél millió gyermeket tett árvává. De itt - mintha megijedtek volna a saját bátorságuktól - hirtelen megtorpantak. Csak az UNICEF jelentéséből tudjuk meg, hogy a szervezet milyen óriási erőfeszítéseket tesz a gyermekeknek táborokban való gyors elhelyezése érdekében. Mert ezeket az „új árvákat” a „pestises erkölcsi tudat” különösképp fenyegeti. Az indonéz szociális miniszter legalább felhívta a figyelmet arra, hogy a gyermekkereskedők hada máris megindult a katasztrófa sújtotta országok felé, hogy ellopja az árvákat, majd jó pénzért eladja őket gyermektelen nyugatiaknak. De legmélyebb gyászunk és együttérzésünk közepette sem feledkezhetünk meg az árvákat fenyegető még nagyobb veszélyről. A katasztrófa által sújtott országok egyike-másika már évtizedek óta előkelő helyet foglal el a nyugati szexturizmus célterületeinek listáján. Az, hogy a német igazságszolgáltatás elérte, hogy otthon megbüntessék a gyermekrontás miatt elfogott német állampolgárokat, szép és nemes szándékból született, de nem járt sok eredménnyel. Micsoda alkalom kínálkozik most, ezekben a zavaros időkben a szexturizmus felélénkítésére! S valószínűleg a pestis marta nyugati erkölcsi tudat sem fog különösebben jobb irányba változni, hogy mentse az elárvult, az odalátogatók kénye-kedvére kiszolgáltatott gyermekeket. Az indonéz védelmi miniszter pedig berlini látogatásakor követelte, hogy az idegen katonák sürgősen hagyják el Észak-Szumátrát, ahol évek óta polgárháború folyik, s a központi kormány hadserege előnyökhöz juthatna a zűrzavarban az önállóságra törekvő helyiekkel szemben. Máris vannak haszonélvezői a katasztrófának? ■ Gémes István Hibaigazítás Nevek és tisztségek sajnálatos keveredése történt múlt heti számunk 3. oldalán, az egyházmegyei felügyelőiktatásról tudósító cikkben. Az írás utolsó mondata helyesen: „Az istentisztelet keretében köszöntötte az új tisztségviselőt Benczúr László egyházkerületi felügyelő, Bárdossy Tamás, a tisztségét átadó egyházmegyei felügyelő, a zsinat nem lelkészi elnöke, valamint a pilisi gyülekezet lelkészei, Krámer György és Pángyánszky Ágnes.” Az érintettek és az olvasók szíves elnézését kérjük.
