Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-01-23 / 4. szám

4 2005. januar 2 3. KERESZTUTAK ‘Evangélikus Életi; Krisztus az egyház egyetlen fundamentuma H Folytatás az i. oldalról D. Szebik Imre, egyházunk elnök-püspö­ke, a Magyarországi Egyházak Ökume­nikus Tanácsának elnöke iKor 3,9-11 verseiről szóló igehirdetésében napjaink meglepetéseit és Isten munkáját hozta elő. Miközben új felfedezések remény­séggel töltenek el bennünket, természeti tragédiák félelmeket gerjesztenek, Isten végzi munkáját. Felébredt az ember segí­tőkészsége, de vajon földrengésre van-e szükség ahhoz, hogy így reagáljon az emberiség? Ugyanakkor figyelnünk kell arra is, hogy megszólítottak minket. Szabad-e az egyháznak társadalmi kér­désekről véleményt nyilvánítania? - tet­te fel a kérdést Szebik Imre. Mi elmond­juk most is: küldetésünket akarjuk be­tölteni, amikor ezekről szólunk. Valljuk, hogy sok félreértést elkerülhetünk, ha leülünk egy asztalhoz, és beszélünk egy­mással - adta meg a választ. Két dolgot mindenesetre meg kell cse­lekednünk - folytatta —; erre szólít min­ket az imahét is. Imádkozzunk - ez az első! Azért, hogy növekedjék a család össze­tartó ereje, hogy a felnövő nemzedéke­ket istenfélelemben neveljük, hogy tár­sadalmunkban ne legyen természetes a korrupció, hogy a hatalom gyakorlói az egész társadalom javára tegyenek, hogy gyülekezeteinkben erős legyen a közös­ség, és hogy testvéri közösség legyen az egyházak között határon innen és túl. Az imádság tartja meg az egyházat, nem anyagi javak, nem világszervezeti össze­fogások. Az a Jézus, aki alapja egyházá­nak, és aki ezt mondta: „En vagyok az út, az igazság és az élet”- hangzott a püspök fi­gyelmeztetése. Másodikként így szól a megszólítás: te­gyünk tanúságot arról, hogy az egyházat Krisztus tartja meg. Azt szokták monda­ni, hogy a kezdeti egység szétszakadt, el­törött a váza, ami összefogná. Valóban eltörött? Inkább azzal törődjünk, hogy sokféle virág fonódjon benne össze, és az evangélium jó illata járja be a világot. Eh­hez pedig az kell, hogy a kereszténység a világ előtt is megmutassa, hogy az a kö­zös alap, mely mindnyájunké, elég erőt ad arra, hogy közösen tudjunk imádkoz­ni, leüljünk tanácskozni és beszélgetni. Legyünk Isten nagy családja, árasszunk melegséget, hogy akik közénk jönnek, szívesen jöjjenek, mert az otthon melege és nyugalma árad feléjük - zárta igehir­detését az elnök-püspök. Az istentisztelet gazdag liturgiával is erősítette ezt a közösséget. A lekció pár­beszédben hangzott, így a gyülekezet is aktívan részt vehetett benne. A bűnbo­csánatért való könyörgés, a közös hit­vallás és a közbenjáró imádságban való részvétel bevonta az jelenlevőket az is­tentisztelet cselekményébe. Valóban kö­zös istentiszteleten voltunk, együtt imádkoztunk. A közösséget fejezte ki az is, hogy a végén valamennyi egyház kép­viselője áldást mondott a gyülekezetre: protestáns, ortodox és anglikán lelké­szek mondták el, énekelték az igei áldást a maguk rituáléja szerint. A gyülekezet pedig az egész szertartás folyamán tevékenyen vett részt egy olyan istentiszteleten, amelyen nemcsak néző és hallgató, de cselekvő és építő tagja is lehetett a közösségnek. ■ Tóth-Szöllős Mihály Az evangélikus gyülekezet volt a házigazdája ebben az évben Győrött az ökumeni­kus imahét nyitó istentiszteletének. Az Öregtemplomban január 17-én, hétfőn este tartott alkalmon Ittzés János győri lelkész, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyház- kerület püspöke köszöntötte a testvéregyházak képviselőit. Igét hirdetett Pápai Lajos római katolikus megyés püspök. Az eseményen részt vett és imádságot mondott Márkus Mihály, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke is. ■ Menyes Gyula felvétele Az Egyházak Világtanácsa főtitkárának pásztori üzenete Kedves testvéreim az Úrban! Az EVT egész közösségének nevében őszinte részvétün­ket és együttérzésünket fejezzük ki az egyik legnagyobb, több mint százötvenezer ál­dozatot követelő természeti katasztrófa kapcsán, amely Délkelet-Ázsiát és az azt kö­rülvevő indiai-óceáni régiót sújtotta. Fájdalmasan tapasztaljuk, hogy a pusztító föld­rengést követő cunami több mint ötmillió embert tett hajléktalanná, akiknek mérhe­tetlenül nagy szükségük van az azonnali humanitárius segítségre és lelki támaszra. A legmélyebb együttérzéssel imádkozunk, és gondolunk azokra, akik elveszí­tették szeretteiket. Mélyen megindít bennünket az a példás áldozathozatal, ame­lyet tagegyházaink - még a csekély forrásokkal rendelkezők is - vállalnak: ellátják a testi és lelki sebeket. Imában fohászkodunk Istenhez, hogy ezt a kozmikus gyöt­relmet az emberek együttes hitével sikerüljön túlélni. Az EVT a társszervezetekkel együttműködve továbbra is azon dolgozik, hogy a rendelkezésére álló forrásokat felhasználva csillapítsa, illetve megakadályozza a további szenvedést, és hogy megkönnyebbülést hozzon a szenvedőknek. A teljes ökumenikus közösség Önökkel egyetértésben próbálja meg feldolgozni ezt a példa nélküli katasztrófát. Az áldott karácsonyi időszak alatt láttuk meg a liturgián és az Úr Jézus Krisz­tus születésének szent elbeszélésén keresztül, hogy Isten még az élet sok ellent­mondása közepette is része törött világunknak. A megtestesülés csodája emlé­keztet minket a legvilágosabban Isten jelenlétére, amely még a megsemmisülés esélyét is az élet új lehetőségeire alakítja át a történelemben. Össze kell fognunk. Nemcsak együtt kell sírnunk a szenvedőkkel, hanem új helyet kell készítenünk azoknak, akik menedéket keresnek, hogy a világ jövőbe­li problémáira tartós megoldást találjunk. A cunami okozta tragédiából azt ta­nulhatjuk meg, hogy szükség van a nemzetközi és a hívő közösségek^, melyek egy lélekké összeolvadva tudnak újra erőt gyűjteni a hasonló tragédiákra való fel­készüléshez. A történtek lehetőséget adnak arra, hogy felébredjen bennünk az Is­ten adta felelősségérzet, hogy átérezzük: nemcsak egymásról kell gondoskod­nunk, hanem a teremtett világról is. Isten kegyelme legyen veletek, vigasztaljon, és adjon békességet 2005-ben és a továbbiakban. 2004. december 31. Szeretettel Krisztusban: dr. Samuel KoBiA/otitfeár Imahétzdró ökumenikus ifjúsági istentisztelet Budapesten az idén is ifjúsági istentisztelettel zárul az ökumenikus imahét, melyen katolikus, református, evangélikus, baptista, metodista és ortodox fiatalok készülnek tanúbizonyságot tenni Isten megváltó szeretetéről és dicsőségéről. Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Ifjúsági Bizott­sága sok szeretettel vár mindenkit a Magyar Szentek templomában tartandó isten- tiszteletre és az azt követő beszélgetésre, ismerkedésre, melynek keretében bemutatkozik a KözösPont Ifjúsági Misszió. Helyszín: Magyar Szentek temploma (XI., Magyar tudósok körútja 1.). Időpont: január 23., 17 óra. KÉSZÜLÜNK A NŐK 2005. ÉVI ÖKUMENIKUS VILÁGIMANAPJÁRA 1. A házigazda: Lengyelország ► A március 4-én tartandó imanapra való felkészülésünket idén rendhagyó módon kezdem. Természetesen sort kerítek majd az ország történelmé­nek, jelen helyzetének, egyházainak, társadalmi életének és a lengyel csa­ládok mindennapjainak „hagyományos” ismertetésére is, bevezetőül azonban a szoros, szinte egyedülálló, évszázadokon átívelő lengyel-ma­gyar kapcsolat jellegzetességeit szeretném felvázolni - természetesen a teljesség igénye nélkül. A történelmet formáló lengyel-magyar házasságok IV. Béla leánya, Kinga 1239-ben feleségül ment a lengyel király fiához, Szemérmes Bo- leszlóhoz; a királylányhoz fűződik a követ­kező kedves legenda. Abban az időben Lengyelországban még alig ismerték a sót, Jadviga (Hedvig von Anjou) íztelenek is voltak az ételeik. Kingát ugyan gazdag hozománnyal küldte az édesapja Lengyelországba, de ő maga is meg akarta ajándékozni valami értékes dologgal új hazája népét. Elutazása előtt ellátogatott egy magyar sóbányába. Kísérője legna­gyobb meglepetésére lehúzta az ujjáról sokat érő gyűrűjét, és egy sóvájatba dobta. Az esküvő után férjével Wieliczkába uta­zott, és egy gödröt ásatott az ott dolgozó parasztokkal. Az egyik ásó hirtelen ke­mény tárgyba ütközött. Kinga elkérte azt, s az ott lévők nagy csodálkozására a ki­rálylány kezében egy sókristály volt, amelynek a közepén az ő aranygyűrűje csillogott... A legenda szerint azóta ter­jedt el a só használata Lengyelországban. I. Lajos lengyel-magyar király leánya, Jadviga (Hedvig) 1384-ben, apja halála után - a történelemben elsőként - Len­gyelország királynője lett. Wladislaw Ja­gellóval kötött házasságot, de továbbra is saját udvartartása volt, és aktívan politi­zált. Kegyessége, bölcsessége és jóté­konysága az egyik leginkább tisztelt uralkodóvá tette őt. Sajnos nagyon rö­vid életű volt, huszonhat éves korában halt meg gyermekszülés közben. 1997- ben II. János Pál pápa szentté avatta őt. I. Zsigmond lengyel király Szapolyai Borbálát vette feleségül 1512-ben. Borbála emlékére épült Wawelben a Zsigmond- kápolna. Szapolyai János 1539-ben vette feleségül Jagelló Izabellát, aki férje halála után Ma­gyarországon maradt; ő adott életet Já­nos Zsigmondnak. Lengyel-magyar kulturális kapcsolatok 1257-ben Kinga és Boleszló kiváltságle­velet adott Krakkónak. Az ott megépült egyetemen 1364-től kezdve a 19. száza­dig körülbelül hatezer magyar hallgató fordult meg. való ßives kertecske is a krakkói nyomda terméke volt. Ezután a magyar kiadások egész sora jelent meg itt. Már csak egyet­len adat: 1878-ban Römer Ferenc Flóris ré­gészt a Lengyel Tudományos Akadémia rendes külföldi tagjává választották. Barátok a bajban Az 1848-as szabadságharc idején erős szimpátia alakult ki a lengyel diákság körében a magyarországiak iránt. Len­hevert. A szeptember 17-i szovjet táma­dás után a menekülő katonákat és civile­ket - talán jó százezren is lehettek - a környező országok közül egyedül Ma­gyarország fogadta be. A magyar lakos­ság részvevőn és szeretettel adott hajlé­kot a hontalanoknak az évszázados ba­rátság jegyében. Az ügyet az idősebb An­tal! József- mint menekültügyi biztos - és egy lengyel újságíró, Henrik Slawik vette kézbe. Sokan a segítségükre voltak ab­ban, hogy megoldják a menekültek elhe­Krakkó belvárosa A krakkói nyomdában jelent meg az első, teljes egészében magyar nyelvű könyv 1533-ban Az szent Pál levelei magyar nyelven címmel, Komjáti Benedek fordításá­ban. Ugyancsak itt jelent meg 1536-ban Gálszécsi István énekeskönyve, amely az első magyar kottás könyv volt, majd ké­sőbb itt látott napvilágot a Székely István­juk magyar nyelvű Világkrónika is. Balassi Bálint egyetlen, még életében (1572-ben) kiadott kötete, a Beteg lelkeknek gyelországból átszökött hazánkba egy kétszáz fős, egyetemistákból álló csapat, és részt vett a harcokban. Henrik Dem­binszky parancsnokként harcolt. Adum Mickiewicz Párizsból kiáltványt intézett a magyarokhoz. A minap Jeszenszky Géza A lengyel-ma­gyar kapcsolatok legszebb fejezete című írásá­ban olvastam egy sokáig elhallgatott ese­ményről. Lengyelország sorsa 1939-ben megpecsételődött. Az ország romokban lyezését különböző ifjúsági táborokban, árvaházakban és egyebütt. Balatonbog- láron például létrehoztak egy lengyel kö­zépiskolát is. Az akció mind a németek, mind a szovjetek haragját magára vonta. Sokakat kivégeztek a szervezők közül - Slawikot is. Az ügyről hosszú ideig még beszélni sem lehetett, pedig - amint Je­szenszky írja - „ezt a hagyományt nem­csak tisztelni illik, de követni is kell”... ■ Keveháziné Czégényi Klára

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom