Evangélikus Élet, 2005 (70. évfolyam, 1-52. szám)

2005-07-03 / 27. szám

"Evangélikus Életit ÉLŐ VÍZ 2005. július 3. 9 Nekem, nekem, NEKEM... HETI ÚTRAVALÓ Meg kell hagyni: szokatlan volt. Raszta- frizurás rocker srác a megváltó Jézusról énekelt. Sokszoknyás néniknek és idős bácsiknak. Szügyben, a NEKEM feszten. A nógrádi evangélikus kertmissziós fesztivál szokatlan volt mindenkinek. Ifjúsági is­tentiszteleteken szólt már gitár és dob, de ilyen „töménységű” egyházi könnyűze­nét még senki sem zúdított a szügyi test­vérekre. És a reakció is szokatlan volt. Azt természetesnek vesszük, hogy a fia­taloknak tetszik egy ilyen alkalom. Vi­szont a nyolcvan-egynéhány éves Pali bácsi szerint sem lehet mindig csak a „ré­gi dolgokat” folytatni; a fiataloknak ez kell, és mivel ők a jövő gyülekezete, hát alkalmazkodni kell az ő igényeikhez, íz­lésükhöz is. Sőt hogy tovább menjek, azt kellett látnom, hogy az idősebb generá­ció „kemény magja” lelkesen végigülte a különböző stílusú koncerteket (bár Anci néni bevallotta, hogy őt inkább a szöveg kötötte le, de nem a forma a lényeg, ha­nem a tartalom). Szerintem egyébként óriási dolog, hogy ezek a tizenéves fiata­lok itt szolgáltak, miközben ez a fajta bi­zonyságtétel az osztálytársaik, a környe­zetük szemében talán „tök ciki”! Á zenéléssel még nem merült ki a NE­KEM feszt könnyedebb része, hiszen Széli Bulcsú volt izraeli úti beszámoló, kézműveske­dés, történelmi íjászat, és este még a Lu­ther című filmet is megnéztük. Aki pedig „komolyságra” vágyott, az is megtalálta, amit keresett: a nap folyamán kétszer hallottunk igehirdetést. A fesztivál - az elnevezése alapján - a következő mottót kapta: Nekem szól az Úr, nekem kell felelnem. Van, aki keresi az Urat, máshoz ő maga megy el, de a talál­kozás után személy szerint mindenkire rábízza a feladatot, hogy menjen és cse­lekedjen. Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég a saját környezetünkben teljesíteni ezt a küldetést. Első lépésben talán csak annyit, hogy néhány embert hívjunk el a következő NEKEM fesztre. Mert ugye lesz következő, Tiszi bácsi...?! ■ Cs. M. Meddig terjednek a gonosz hatalmának határai? ► „Községünkben nehéz a gyüleke­zet helyzete. Sem fizikailag, sem lelkileg nem gyarapodik már évek óta. Sok a feszültség, és kevés a sze­retet az emberek között. Noha minden vasárnap élő igehirdetést hallunk, az igehallgatók mégis meg­maradnak vallásoskodó farizeus­nak. Amikor kilépnek a templom­ajtón, újra felveszik megrögzött szokásaikat, folytatják óemberi éle­tüket. Nem szívesen vállalkoznak szolgálatra, de másokat kritizálni, viszályt szítani nagyszerűen tud­nak. Néhány testvérünk azon a vé­leményen van, hogy azért ilyen a gyülekezet helyzete, mert a sátán nálunk különösen aktívan munkál­kodik. Biblikus az, hogy a kísértő bizonyos helyeken erősebb befo­lyással bír, mint máshol? Szeret­ném tudni, hogy mi erről a lelkész­nő véleménye." Kedves Tamás! „járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyer­jünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.” (Zsid 4,16) Nincsen más reménységünk, a kegyelem trónusa az a hely, ahol minden eldől. Gyülekezeté­nek siralmas állapotát is a Főpap elé kell vinni, mert neki van hatalma, de szíve is ahhoz, hogy bocsánatot adjon, és újat kezdjen a hozzá megtérő bűnösökkel. A Szentírás alapján leszögezhetjük, hogy a sátánnak csak azért és annyiban lehet hatalma az emberen, mert és amennyiben az ember helyet ad neki. Ve­gyük ugyanolyan komolyan az ember szabad akaratát, mint ahogyan a Szenthá­romság egy Isten is komolyan veszi! A bűnbeesésről sokan beszélnek úgy, mintha az Isten előre eldöntött akarata lett volna. Holott nyilvánvaló, hogy az ember azért került a diabolosz hatalmá­ba, mert szándékosan megszegte Ura pa­rancsát. És ez ma is így van. Ha lázadunk Isten akarata ellen, ha a saját bölcsességünk szerint akarunk dön­teni, és az embert tesszük mindennek a mértékévé, miközben saját egonkat is pi- edesztálra emeljük, akkor ne csodálkoz­zunk azon, hogy nincsen ébredés, sem fi­zikai, sem lelki-szellemi gyarapodás. Ahol a Szentírást mesekönyvként keze­lik, ahol nem veszik komolyan Isten kije­lentett akaratát, és nincsenek Krisztus követésre odaszánt életű tanítványok, ott - ahogy kedves levélíró testvérem fo­EVÉLET LELKI SEGÉLY Szókéné Bakay Beatrix galmaz - „...az igehallgatók (...) meg­maradnak vallásoskodó farizeusnak”. Is­mereteik ugyan vannak Istenről, talán ér­tik és magyarázzák is az igét, de be nem fogadták, életté nem lett bennük. Talán még törvényt is ülnek mások felett, de a saját elveszett állapotukat nem siratják, talán észre sem veszik, „jaj nektek, képmu­tató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal.” (Mt 23,27) Hát lehet csodálkozni ilyen di­agnózis mellett azon, hogy egyre csak fogy egy gyülekezet? Az Újszövetségben sok, démoni hatás alatt álló emberről olvashatunk, de csu­pán két konkrét esetben mondja meg az ige, hogy miért „szállt meg” a sátán em­bereket: Júdás, valamint Anániás és Sza- fira esetében. János evangéliumában ol­vashatjuk, hogy a kísértő „..már a szívébe sugallta júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt..." (jn 13,2), majd nem sokkal ezután „belement a sátán” Júdásba (Jn 13,27). De vajon miért történhetett ez meg? Csakis azért, mert Júdás tudatosan elutasította magától az Urat, és persze a vérdíj is vonzotta. Anániást is a kapzsi­ság és a képmutatás szelleme vakította el annyira, hogy aztán a sátán meg tudta szállni a szívét (ApCsel 5,3). A bűn tehát az az ajtó, amely szabad utat enged e világ istenének az ember leikéhez. Tanuljuk meg, hogy a bűn cse­lekvése nem egyszerűen morális vétség. A bűn maga az ördög. Mert abban a pil­lanatban, ahogy engedetlenek vagyunk az élő Istenhez, odafordultunk a sátán­hoz - ezért olyan veszélyes bűnt elkö­vetni. A sátáni befolyásszerzés oka saj­nos az ember tudatos bűne. Éppen ezért Tamás gyülekezetében nem azt kell gór­cső alá vennünk, hogy azon a területen mekkora is az ősellenség befolyása. Mert a befolyása csupán akkora, amekkora te­rületet az emberi szívekben el tud foglal­ni. így hát nem is szabad minden kudar­cunkat, sőt a langyos keresztényi hozzá­állásunkat sem a sátán számlájára írni. Ha valahol az evangélium alig-alig tud gyökeret verni, ott inkább a következő kérdéseket kell feltennünk: 1. Komolyan veszi-e a gyülekezet lelki vezetője Isten igéjét és vezetését? 2. A gyülekezet tagjai komolyan veszik-e, Istentől küldöttnek is- merik-e el lelkészüket? 3. Tiszta szívet és kezeket emelnek-e fel az Úrhoz a gyüleke­zet tisztségviselői? 4. Hajlandóak-e a gyü­lekezet tagjai egyenként Isten előtt meg­alázkodva őszinte bűnvallást tenni, és készségesek-e bűneik elhagyására? 5. Fo­lyik-e evangélizálás és hitmélyítés a gyüle­kezetben? 6. Misszionálnak-e a tanítvá­nyok a kívülállók között? 7. Van-e a gyüle­kezeten belül elkötelezett imacsoport? Természetesen meg kell vizsgálni azt is, hogy e világ istene mekkora erődítményt épített ki a környéken az okkultizmus (má­gia, babonaság, jóslás) terjesztésére. Mert ez is akadályozhatja, hogy a szívek meg­nyíljanak az evangélium befogadására. Az egyháztörténet sok évszázados tapasztalatai azt igazolják, hogy nem minden hely és kor nyitott egyformán az evangélium iránt. De számunkra mindenesetre az a feladat, hogy istenfé­lelemben töltsük el jövevénységünk idejét, és az, hogy hirdessük az igét minden alkalmas és alkalmatlan idő­ben. Hiszen az Úr cselekszik. Pál apostol Efezusban azt tapasztalta, hogy amikor „nagy és sokat ígérő kapu nyílt ott" előtte, azzal párhuzamosan az ellen­fél is megsokszorozta erejét (iKor 16,9). Nagy volt, és ma is nagy az ellenállás Isten igéjével szemben, de a mi Urunk még hatalmasabb. Kedves levélíró test­véremmel együtt reménykedem abban, hogy községükben, gyülekezetük háza táján az Örökkévaló nagyszerű dolgo­kat készít elő! Szeretettel javaslom, hogy meglátásait mielőbb ossza meg lelkészével, és indítványozza, hogy bib­liaórán adjon erről tanítást, majd be­széljék meg és imádságban tusakodják is meg az Úrral kérdéseiket. „Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztáta- lanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé a mi megszentelődésünket." (2Kor 7,1) Szív­ből kívánom, hogy gyülekezetükben az Úr áztassa meg az ébredés esőjével a lelki szántóföldeket! a Szókéné Bakay Beatrix Leveleiket „Lelki segély” jeligével várjuk szer­kesztőségünk címére. Kérjük, jelezzék, hozzájá- rulnak-e ahhoz, hogy a levelükre adott válasz lapunkban is megjelenjen. így szól az Úr, a te teremtőd: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! (Ézs 43,1) . Szentháromság ünnepe után a hatodik héten az Útmutató reggeli igéiben Iste­nünk a keresztség által megtérésre hív. Reformátorunk számára a hit harcaiban megerősítést jelentett ez a tény: „Meg vagyok keresztelve!” Jézus testté léteiében és névadásában számunkra is beteljesedett heti igénk üzenete, ezért így könyöröghe­tünk az Úrhoz: „Segítsd meg népedet, áldd meg örökségedet, légy pásztora, és gondozd örökké!” (Zsolt 28,9) Az egyetemes Niceai hitvallás szavaival: „Vallom az egyszeri keresztséget a bűnök bocsánatára...’’Jézus missziói parancsa minden követőjének szól: .....tegye­te k tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek ne­vében, tanítva őket... ’’ (Mt 28,19-20) A keresztség jelképes halál; mi Jézus halálába me- ríttettünk be. „Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek... ” (Róm 6,11) „így lettünk eggyé Krisztussal, hogy halálának és feltámadá­sának ereje egyképpen a miénk legyen, és gyümölcsöt is teremjünk, mivel reá ke- reszteltettünk meg.” (Luther) „Izráelftai szárazon mentek be a tenger közepébe, és a víz jobb- ról-balról falként állt.” (2MÓZ 14,22) Pál szerint az ősatyák „mindnyájan a tengeren mentek át, és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben" (iKor 10,1-2). Pün­kösdi beszédében Péter így szólt Izrael egész házához: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” (ApCsel 2,38) A filippi börtönőr Pál és Szilász szavait hallva „azonnal meg- keresztelkedett egész háza népével együtt (...), és örvendezett, hogy (...) hisz az Istenben” (Ap­Csel 16,33-34). Jézus a benne hívő kisgyermekeket nem bűntelenségük miatt állítja versengő tanítványai elé példaképül, hanem feltétlen bizalmuk és kicsinységük tu­data miatt: „...ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Mt 18,3) Jézus lábszárcsontját nem törték el, „hanem az egyik ka­tona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki" (Jn 19,34). Az első szá­zadok egyházatyái a Jézusból kifolyt víz jelentését a keresztségre, a vérét pedig az úrvacsorára vonatkoztatták. „Miért? Mert a szent keresztséget is ugyanaz a vér sze­rezte meg nekünk, mely értünk kiomlott, és bűneinkért megfizetett. Krisztus vére érdemét és erejét a keresztségbe helyezte, hogy abban legyen a miénk.” (Luther) Az Úr a szárdiszi gyülekezetét is a nevén szólította: „...az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Ébredj fel, (...) és térj meg! (...) Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlőm ki az élet könyvéből..." (Jel 3,1-5) Bűnökkel beszennyezett életünket még ma (!) valamennyien megtisztíthatjuk a győztes Bárány vérében! Hogyan? „Hit által Krisz­tus váltságát / Elnyerjüke szentségben...” (EÉ 295,3) ■ Garai András A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület területén korábban szolgáló vagy je­lenleg ott lakó nyugdíjas lelkészeket - házastársaikkal együtt - ebben az esztendőben június 25-ére hívta meg testvéri találkozóra Itt zés jános püspök. A győri egyházkerületi székházban tartott megbeszélésen az idős szolgatársak tájékoztatást kaptak egyházunk jelenlegi helyzetéről, valamint ismertetőt hallhattak a közelmúltban megjelent egyház­történeti könyvekről. A közös ebéd elfogyasztása után a nyugdíjas lelkipásztorok kö­tetlen beszélgetés keretében oszthatták meg örömeiket és nehézségeiket a püspökkel. „Félek a megtéréstől.. Egy németországi felmérés szerint az or­szág lakosságának csupán negyvenkét százaléka hisz a keresztények Istenében. A többiek valami másban hisznek; van, aki a földönkívüliekben, mások a szelle­mekben vagy abban, hogy a természet­ben mindennek megvan a maga lelke. A fiatalok körében az Istenben hívők aránya még rosszabb: csupán harminc százalék. Hasonló felméréseket nálunk is vé­geztek, de nem kell messzire mennünk, hogy a száraz statisztikai adatok mellett a saját szemünkkel is lássuk az elkeserí­tő eredményt. A templomok még az ün­nepi istentiszteleteken is jó, ha félig megtelnek - akkor is főleg idősebb em­berekkel. Nekünk, fiataloknak „snassz” elmennünk egy istentiszteletre. Egyházi gimnáziumban szolgálok a fiatalok között lelkigondozóként. Sokan gondolják úgy, hogy gyermekük a hit szempontjából egyházi iskolában van a legjobb helyen. Ismerjük azonban a mondást: a cipésznek lyukas a cipője. Azok, akik az áhítatoknak és a vallás­óráknak köszönhetően mindennap Is­ten igéjével foglalkoznak, nagyon nagy kísértésnek vannak kitéve. Egyszer bete­lik a pohár, lanyhul a lelkesedés, az áhí­tatokon csak a test van jelen, a figyelem a házi feladatra összpontosul, vagy a di­ákok éppen az esti sorozatokat beszélik meg társukkal a pad alatt. Olyanná válik számukra Isten igéje, mint a jóllakott embernek a száraz kenyér. Nem kémek SZÓSZÓRÓ Ifiúságirovat-gazda: Balog Eszter belőle, nincs szükségük rá. Pedig hitük éppen ekkor igényli a legjobban Isten te­remtő szavát... A fiatalok hitetlensége a félelemben, a bizonytalanságban és az átélt csalódások­ban gyökerezik, illetve abból ered, hogy nem akarnak hinni Jézus Krisztusban. Egy diák ezt írta az egyik hittanórán: „Én fiatal lány vagyok, félek a megtéréstől, mert attól tartok, hogy keresztülhúzza a jövőre vonatkozó számításaimat.” De létezhet-e szebb jövő annál, mint amit Jézus Krisztus kínál nekünk? Nem létezik. A jövőre vonatkozó minden ter­vünk bizonytalan. De aki életét és egész jövőjét átadja Jézusnak, az megtapasz­talhatja a 4. zsoltár valóságát: „Tudjátok meg, hogy az Úr csodákat tesz hívével! Meg­hallgat az Úr, ha hozzá kiáltok" (4. vers) „Hogyan tarthatja tisztán életútját az ifjú?” - teszi fel a zsoltáríró a kérdést (119,9). Úgy, hogy Jézus Krisztus vezetésére bíz­za magát. Ha vele nézünk a jövőbe, ak­kor valóban egy értelemmel teli és bol­doggá tevő élet lehetősége nyílik meg előttünk! ■ Győré Balázs

Next

/
Oldalképek
Tartalom